Hogy is van ez japánmagyarul?

Amit a fenti példából* is látszik, a száműzetés nem marad nyom nélkül az édes anyanyelven. Ez alól sajnos mi sem vagyunk kivételek: bizony, megfertőzte a mi szóhasználatunkat is a helyi nyelv. Én azért nem démonizálnám a dolgot, mert ugyan egyfelől nyilván vannak olyan fordulatok, amiket szimplán csak lustaságból használunk, de adott esetben a dolog elkerülhetetlen, sőt, akár színes is lehet. Milyen is hát a japánmagyar? Vagy pontosabban: milyen a MI japánmagyarunk?

"Menj le légyszi a pan'yasanba és vegyél egy bagettet!" 

"Otthon hagytam a keitait, ne hívjál!"

Hát ez színtiszta szellemi restség, belátom. A pan'yasan tökéletesen fordítható pékségként, a keitait meg lehet egyszerűen csak telefonnak, mobilnak, telónak, vagy esetleg maroktelefonnak, muhaha! egyszóval itt az elme kényelmesen hátradől és megragadja az első kínálkozó gondolatot és már kész is a japanizmus, fúj! Ám minden nyelvben vannak olyan szavak, amelyek csak körülményesen fordíthatóak le, már, ha egyáltalán, mert a dolgok vagy fogalmak nem, vagy nem olyan formában, léteznek, mint odahaza.

"Na, most akkor sobát kérsz vagy udont?" 

"Sajnos elmarad a hétvégi hanami, mert esni fog."

"Legjobb lenne shinkanzennel menni Kyótoba, csak hát az drága." 

Ezek azért jóval megbocsájthatóbb esetek, hiszen olyan dolgokról, fogalmakról beszélünk, aminek nincs, vagy csak nagyon nyögvenyelősen van, magyar megfelelője. Mert lehet ugyan mondani, hogy hajdinatészta vagy vastag-búzatészta levest akarok enni, vagy hogy cseresznyevirág-néző ünnepségre megyek, továbbá, hogy legszívesebben nagysebességű gyorsvonattal mennék Kiotóba, csak minek? Nekünk sem tetszene, ha a gulyáslevest herdsman's soup-ra, a pusztát meg prairie-re fordítaná a látogató, jobb az így, japánul, vagy magyarul, eredetiben, tanulja csak meg a büdös külföldije!

Végül vannak azok a frappáns japán kifejezések, amik egyfelől szintén lefordíthatatlanok, másfelől én őszintén hiszem, hogy gazdagítja a kifejezésünket, mint például ez:

"Ne keredomózzál már, hanem mondd meg, hogy mi a bajod!"

A keredomó az afféle töltelékszó, olyan nagyon nem jelent semmit sem, de előszeretettel használják olyankor, ha udvariasan akarnak egy kis gondolkodási időhöz jutni két mondat között. Ha muszáj lenne, leginkább úgy fordítanám, hogy kéremtisztelettel, de az nem igésithető ilyen jól. A "mellébeszélés" lehetne még alternativa, de keredomónak jobb a ritmusa.

"Elmentem a Régi Házhoz, nagyon natsukashii volt."

A natsukashii az nosztalgikus, benne egy kis csipet japános mono-no-aware-val, amit elég nehéz lenne magyarul visszaadni, nem beszélve arról, hogy a nosztalgikus elég hülye egy szó.

"Szép volt, csak megint tele volt a templom herózókkal."

Standard gaijin alapélmény, bár elismerem, mostanában már ritkulóban van, hogy nevezetesebb műemlékekhez kihajtott középiskolás-csordák bevállalósabb tagjai harsány "Heró!"-val (= helló) köszöntik a külföldit, ami aztán ragályszerűen terjed végig az egész gyülekezeten. Na ezt most akkor hogy mondjam el másképp otthon, egy mondatban, hogy még a kellő utálatot is ki lehessen érezni a szavaimból? 

"Yappari, azt mondták, hogy móshikomizni kell a hanabira."

A yapparit annyira szeretem, hogy külön posztot is írtam már róla, a móshikomizás az jelentkezés valamire, de nem ám csak úgy szóban, hanem rendesen, japán alapossággal, írásban, vagy leginkább a weben, rettenet japán nyelvű weblapokon átvergődve, megadva minden elképzelhető, és elképzelhetetlen, parméterünket. A hanabi mondjuk tűzijáték, vagyis sanszosan első kategóriás, de mivel ez így szépen-kereken elhangzott a minap közöttünk egy hétvégi program megbeszélése során, nem volt szívem kivenni a kontextusból. 

Mindez persze nagyon vidám, egészen addig, amíg a másik érti, hogy mire gondolunk, de ha hazamegyek és kiszalad a számon, hogy ha mangaichi ráérsz ma este, akkor mehetnénk asobizni! és utána hozzáteszem, hogy muriyari azért nem kell jönnöd, ha dolgod van, és bután néznek rám itteni kiképzést nem kapott barátaim, akkor felötlik bennem, hogy vajon nem voltam-e már a kelleténél többet ebben az országban?

----------------------------------------

* grofjardanhazy.tumblr.com/ jóvoltából, innen:  http://epa.oszk.hu/02000/02089/00008/pdf/EPA02089_vasarnapi_konyv_1934_2.pdf 

Végy egy csipetnyi sót

Japán vendéglők bejárata előtt gyakran látni egy kis halom sót, ez az un. morishió (盛塩). A legalább ezer éves szokás eredetére két elmélet is versenyben van; egy kínai és egy japán. A kínai eredetű legenda szerint egy hajdani császár a palotája előtt, kis házakban tartotta 3000 ágyasát és esténként ökörfogaton utazva látogatta sorra őket. Egyikük, hogy a látogatás esélyét növelje, sót tett az ajtaja elé. Az ökör gyakran megállt ott és nyalogatta a kikészített sót, a császár pedig, aki valószínűleg meg sem ismerte a házat, a leleményes hölgynél töltötte az éjszakát. A legenda alapján pedig a sóhalom a vendégeket vonzó szimbólummá vált.

A japán magyarázat szerint a só a rituális megtisztulás ceremóniájának része és elriasztja a háztól a rossz szellemeket. A temetésről hazatérők például, hogy megszabaduljanak minden gonosz hatástól, mielőtt belépnének otthonukba, sóval hintik be magukat, a sumó birkózók pedig, hasonló okokból, egy marék sót szórnak maguk elé, mielőtt fellépnek a dójóra. Az interneten olvastam, hogy ‘95 nyarán, amikor a Seibu Lions baseballcsapata folyamatosan vesztett, menedzserük egy kis halom sóval törte meg a pechszériát. 

Én inkább arra szavaznék, hogy a kínai legenda lehet a morishió-szokás eredete, hiszen lakóházak előtt még nem láttam sóhalmot, de éjszakai bárok, love hotelek előtt annál inkább. De az is lehet, hogy mindkettő igaz, hiszen a vendégek szeszélyeinek kitett üzlet tulajdonosa mindennemű földi és égi védelmet szívesen fogad.

DIY wagashi

Úgy veszem észre, hogy az utóbbi időben elszaporodóban vannak a félkész, DIY (do-it-yourself) típusú japán édességek. Az igazi DIY valószínúleg az lenne, ha az alapanyagokból kiindulva, otthon sütnénk-főznénk; de hát azt hogyan adnák el a cukrászdák? Amiről most beszélek, az olyasmi, mint az előfestett gobelin, vagy az egyféleképpen összerakható legó-ház. Az alapokat készen kapjuk, amivel a siker már biztosított, de a végterméket nekünk kell összeállítani, így aztán ügyesnek és kreatívnak képzelhetjük magunkat. 

Régebben is megtörtént, hogy például a warabimochit és a kinokót, amit rá kell szórni, külön-külön csomagolták, nehogy a por idő előtt átnedvesedjen - de ezt kizárólag csak praktikus okok miatt. Ami most új, az a csomagolás, a kibontás és a végső eredmény összességének tervezett élménye.

Ime két példa - és igen, elismerem, a katalógusban sokkal szebben néz ki az eredmény....

Az Issui márka DIY sorozatának egyik darabja: tejszínes krémsajt, édes bab, mangópüré. Itt lehet megnézni, hogyan kellene kinéznie.

Kanten, vagyis agaragar zselé a Taneya boltból, a szokásos adzuki babbal. A műanyag csomagolás úgy nézett ki, mint egy jégkockatartó. 

Tokyó, olcsóér' - a keleti oldal

Korán kelsz és határozottan elhessegeted a gondolatot, hogy másnaposság miatt fájna a fejed. Shibuya környékén aludtál valami olcsóbb szálláson, nem valami sokat, kicsit elhúzódott a tegnap este. Nincs idő reggelizni, mert menni kell, nem, nem a halpiacra, oda az összes többi gaijin megy, hanem Ryógokuba, a sumóedzésre, így csak kutyafuttában, a vonaton kapsz be egy Calory Mate-et*, amit még az előző nap vettél egy háztartási boltban, még véletlenül sem konbiniban mert ott 50 yennel drágább! Az edzések ugyan korábban kezdődnek, de általában csak héttől engednek be, de hát a bemelegítés úgyse annyira izgi, egyébként is, ki akar reggel 6 előtt kelni!?

A Yamanote vonallal elmész Yoyogi állomásra, onnan átszállsz a Sóbu vonalra és már ott is vagy Ryógokuban, vagyis Sumóországban. Rengeteg beya, vagyis klub, van, ami beenged az edzésre, te most a Nishikido-beyát 錦戸部屋 választod**, ahol már javában folyik az asageiko, gyömöszölik egymást a benga nagy sumó-sanok. Össsze-összecuppan 2-300 kiló és meghentergőznek a homokban, az akciók között pihenésképp pedig egy faoszlopot ütlegelnek szívós elszántsággal. Te vadul fényképezel, és közben hálás imát rebegsz, hogy szüleid megelégedtek az asztalitenisszel vagy a sakkal.

Meccsezés a Nishikidó-beyában

Kilenc óra felé már lehet, hogy elunod, ahogy az öreg sumósok állandóan a fiatalokat csicskáztatják, de ha mégse, akkor is piszok éhes lehetsz már, ezért kisettenkedsz az edzésről és egyenesen egy konbinibe mész, hogy végre rendesen reggelizhess. Ma nem alibizünk, dótorozgatunk, hanem veszel egy adag nattót (fermentált szójabab) és egy olcsóbb onigirit. A pultoslány kézzel-lábbal igyekszik majd elmagyarázni, hogy a nattót azt ne, mert azt a gajin-san úgyse tudja megenni, lám, még ő is utálja! de te ne hallgass rá, nem is tudsz, mert csak japánul beszél, hanem fizess, ellenőrizd, hogy adott-e eldobható evőpálcikát, ha esetleg mégsem, akkor két ujjaddal a pálcikaevést imitálva kérdően nézz rá, majd menj a legközelebbi parkba, van egy jó a sumóstadion közelében, és essél neki a reggelinek.

A nattóval nem könnyű elbánni, büdös és ragad mindenhez; ez az amit a Tigrisek annyira szeretnek? de te a magas tápértékére gondolsz és vitézül legyűröd. Utána a park vécéjében megpróbálsz megszabadulni az enyén rohadt szagtól, amit a nattó hagyott a kezeden, szádon és egyáltalán, az egész világban, de öt perc csutakolás után rájössz, hogy hiába és inkább elindulsz az állomásra, átvonatozol Asakusára, tegnap már lejártad a lábadat, eleged van a gyaloglásból! 

Asahi Beer Hall és a SkyTree

Amint Asakusa állomáson felérsz a felszínre, a folyó túloldalán feltűnik egy, a szokásosnál is hülyébben kinéző épület, vízszintes, aranyszínű láng? igyekvő, óriási fém spremium? ez az Asahi Beer Hall, minden idióta ház ősanyja, a japán építészek mentségére szolgáljon, hogy egy francia tervezte, bizonyos Philippe Starck. De Tokyóban még ez is belefér, végül is jól néz ki ez a kis épületcsoport, a mögötte magasodó, 634 méteres SkyTree-vel. De most inkább az ellenkező irányba indulj el, hiszen tegnap már voltál a magasban, a 3000 yenes belépődíj pedig amúgyse férne bele a büdzsébe, egyébként is; kinek van ideje 3 órát sorbanállni? és menj pár száz métert, és hamarosan meg fogsz pillantani egy másik lökötten kinéző épület, vagy csak megroggyant a múltkori földrengésben? ez az Asakusa Culture and Tourist Center, megint csak Kuma Kengo tervezte, van egy remek kis tetőterasza, ide menj fel, mert innen be fogod látni az egész templom-negyedet és még a Sky Tree-t is jól lehet fotózni.

Asakusa Culture and Tourist Center

Amikor kibámészkodtad magad, ereszkedj alá és indulj el a templom felé a Viharkapun át, de előtte keményítsd meg a szívedet, hogy nem fogsz valami vackot venni a Sensóji előtt elterülő zsibvásárban, nem éri meg itt semmi. Helyette bámuld meg a Kaminarimon, Viharkapu, hatalmas papírlámpáját, a szalmából font, embernagyságú zarándoksarut a belső kapu hátoldalán, hesegess egy kis szent füstöt valamely beteg testrészedre, majd vesd le a cipődet és menj be a templomba az aranyozott Buddha szobrok közé egy kis tömjénfüstös levegőt szívni, le is ülhetsz a tatamira egy pár percre, de azért ne terpeszkedj nagyon el.

A Viharkapu

De ideje ebédelni! igyekezned kell, sok még ma a látnivaló, ezért gyorsétteremben fogsz enni, de nem Mekiben, hanem a Yoshinoya-ban, a legklasszikusabb japán fast food láncban, mégpedig gyúdont, vagyis rizses marhahúst. Egy tál rizsen hagymás-szószos marhahúscafatok, hidd el, hogy sokkal jobb annál, mint ahogy hangzik.

Ez így egy menü, ami kicsit drágább (ca. 600 yen) és tkp. egy másik láncból való (Matsuya) de nagyon hasonló

Megint metróra szállsz, Ginza vonal, és meg sem állsz Nihonbashi állomásig, innen sétálj el a Császári Palota kertjébe (Imperial Palace Garden), útközben azért vedd szemügyre a Tokyo Station nemrégiben hipermodernre felújított XIX. századi épületét. Nem állítanám, hogy ez a legszebb kert Tokyóban, de ingyen van és én szeretem a palota hatalmas kövekből rótt falait, májusban az azáleákat, júniusban a tavat az íriszekkel, és bármikor az érzést, hogy egy 30+ milliós város legközepén vagyok, csend van, ember alig, és madarak csicseregnek körülöttem.

Imperial Palace Garden

De elég legyen az idillből, vissza a városba! Először is vedd célba az International Forum-ot, ezt kivételesen nem Kengo Kuma, hanem egy argentin-amerikai építész, bizonyos Rafael Viñoly tervezte, ha kicsit is csíped a modern építészetet, ez biztosan be fog jönni, pedig már lassan 15 éve épült. Mintha egy bálna gyomrába lépnél bele, olyan a tér; ha felnézel, látod a csontvázát, hatalmas, de mégis barátságos. Menj fel a liften a legfelső szintre, és sétálj el egészen az épület északkeleti sarkába. Itt van egy kis pihenősarok, ahonnan pont rálátni a sínekre, és ha vettél előtte egy konbiniben egy kávét, 100 yenért lehet frissen főzött kávét kapni, önkiszolgáló módon, akkor most kibonthatod, és elmélázhatsz arról, hogy milyen egy város ez már, ahol negyedórája, innen alig párszáz méterre, pásztori idillben volt részed, most pedig hárompercenként elmegy alattad egy shinkanzen.

A bálna gyomrában

Innen két alternatíva közül is választhatsz, korodnak és beállítottságadnak megfelelően: ha oldszkúl Walkmanesnek érzed magad, akkor menj el a Sony Centerbe, ha pedig inkább iPhone fanboy, akkor irány az Apple Store! Az előző intézmény a 90-es években pörgött csúcsra, ide zarándokoltunk el nyálat csorgatni és megtudni, hogy mi, vagy még inkább, hogy mi lesz, a menő. Azért még most sem érdektelen felhozatal és építészetileg is jópofa a szinteltolásos, spirális elrendezés, legjobb a tetején kezdeni. A bejáratnál pedig minden nyáron felállítanak egy hatalmas tengervizes akváriumot, cápákkal, murénával és sok más szép színes hallal, itt remekül le tudod parkoltatni a technológia iránt kevésbé fogékony családtagokat vagy barátnőket.

Ez egy muréna, jó nagy, és az utcán úszkál

Ha nem is tudod, mi az a Walkman, vagy félsz a cápáktól, jobb, ha egyenesen a Steve Jobs Egyház helyi főtemplomát veszed célba, bár a nemrég megnyílt omotesandói erősen versenyben van ezért a címért. Ha az üzlet előtt kisszékekben ücsörgő, vagy hálózsákot épp kiteregető helyieket találsz, akkor ne adj nekik pénzt; erre egyébként sem futná a büdzsédből, mert nem hajléktalanok, hanem a legújabb iKütyüből akarnak az elsők között venni. Benn a szokásos keverékét láthatod a zen buddhizmusba oltott kommercializmusnak: űberkúl termékek letisztult prezentációban és persze hatalmas tömeg. A jó hír az, hogy itt nyugodtan érdeklődhetsz angolul is, szerintem az angolul tudó japánok jelentős része az Apple Storeban vállal állást.

Ekkorra már bizonyára későre jár; el ne mulaszd az alkony perceit, mert a Ginza ilyenkor mutatja legszebb arcát: a fények már égnek, de az ég még ibolyaszínű. Most a legjobb sétálni; megnézheted Godzilla szobrát, vagy ténfereghetsz méregdrága óraüzletek és brand-divatházak kirakatait bámulva. Van egy-két izgalmas épület is; leginkább a De Beers hullámzó falú tornyát, a Mikimoto (Ito Toyo) emmentáli-sajtra emlékeztető üzletét és a Channel állandóan változó médiahomlokzatát ajánlanám. Érdemes elmenned megnézni a nemrég újjáépített Kabukizát (kabuki-szinház) is, de ne menj be, az már nem férne bele a napi keretbe, a legolcsóbb felvonás-jegy is kb. 2000 yen. Helyette viszont nyugodtan benézhetsz valamelyik nagyáruház alagsorában levő gourmet-szupermarketbe és magadat vásárlónak álcázva csipegethetsz a kóstolókból, megfelelő technikával egészen jól lehet lakni.

Alkony a Ginzán

Ha fiatal, növésben levő szervezetednek ez mégsem lenne elég, akkor nem marad más megoldás, el kell menned enni valamit. Azt gondolhatná az ember, hogy a Ginzán csak a családi ékszerek zálogba adása árán lehet vacsorázni, de ez korántsincs így, rengeteg olcsó hely van, elsősorban a Yamanote vonal környékén, leginkább közvetlen a sínek alatt. Tehát keress egy jó kis yakitori (nyárson sült csirkefalatok) éttermet, rendelj egy pár nyársat, legyen mondjuk 1-1 momo (felső comb), rebá (máj), bonjiri (far), negima (poréhagymás csirkenyárs), tebasaki (szárny) és tsukune (darált csirkegombóc) és persze egy sört, ülj rá egy felfordított sörösrekeszre, egyél-igyál és hallgasd, ahogy feletted közben eldübörög egy-egy vonat. Itt is jó eséllyel igaz az, amit tegnapra mondtunk: csak az első sört kell fizetned.

Igen, tudom: ez most épp disznóhús, de ez is finom és csak ilyen fotóm volt portré kivágásban.
De az albumban van egy igazi csirke is...

A kiránduláshoz tartozó Google Maps térképeket itt találhatjátok meg: térképek
Itt pedig még több képet: kelet-nyugat
Költségek (yen): 

• vonatjegy Shibuya - Ryoguku 220 
• reggeli convini onigiri, natto 230
• vonatjegy Ryogoku - Asakusa 180
• ebed egy Yoshinoya-ban  (nagy adag gyudon) 460 
• vonatjegy  Asakusa - Nihonbashi 180
• kávé 110
• vacsora ca. 1100
• összesen: 2500

------------------------------------

* ok, csaltam elismerem. Ezt a Calory Mate-et még az előző napon vetted, igy nincs benne a 2500-ban...
** ez tkp. egy elég béna klub, ennél vannak jobbak is, de nekünk ide sikerült, és ez is jó volt. De ha van kedved riszörcsölni, akkor itt van még egy pár.