2012. augusztus 9., csütörtök

Olimpiai láztalanság

Nem mondhatni, hogy Tokyó olimpiai lázban égne; egyfelől ennek a nagy távolság és az ebből adódó időkülönbség lehet az oka, ami miatt csak a nagyon elszántak nézik végig a többségében hajnali döntőket és hát másnap olvasni róla az újságban mégsem ugyanaz, mint végigizgulni a TV előtt. Másfelől a japán csapat nem igazán remekel; három nappal a játékok vége előtt még csak négy aranyuk van, pedig Pekingben 9, Athénben pedig, ahol különösen kijött a lépés, 16 arany is összejött.

A sikertelenségre több magyarázatot is ad az Izagayák Népe, ezek jellegükben meglepő korrelációt mutatnak a hasonló esetekben alkalmazott honi világmagyarázatokkal, miszerint:
  • ...mert pechesek vagyunk: ebben azért van valami, tekintve, hogy a 4 arany mellé 13 ezüstöt és 14 bronzot sikerült begyűjteni, ilyen rossz aránnyal egyik csapat sem dicsekedhet. De persze lehetne mondani, hogy teccettek volna koncentrálni a döntő pillanatokban és lenyomni a (tipikusan kínai) ellent.
  • ...mert csalnak: igen, nem csak a magyarokkal szemben csalnak, hanem a japánokat is nyomják a bírók, úgy tűnik, nagyjából a világ összes országával így van ez. Igaz, azért akkora otromba bundát, mint amilyet a japán boxoló, Shimizu ellen próbáltak megjátszani, ritkán látni. Szerencsére az óvás után megadták a győzelmet a japónak.
  • ...mert másutt több a pénz: bizony, a gazdag Japánban is így gondolják ezt. Ez azért van, mert itt a közpénzt nem az élsport finanszírozására, hanem inkább a tömegsportra költik. Ez mondjuk szerintem rendben is van így.
Ezenkívül persze vannak sajátosan japán magyarázkodások is, ilyen például a cselgáncs-leszereplés indoklása, ez különösen fájó, lévén a judó eredetileg japán sport, miszerint a ravasz gaijinok megváltoztatták a szabályokat! Elsőre ez viccesen hangzik, a szabályok mindenkinek egyformák, nemde? de hát mit szólnánk mi hozzá, ha a néhány brazil és svéd összefogna a Hátrafelé Nyilazás Olimpiai Bizottságában, és eldöntené, hogy ezentúl nem is úgy és nem is arra kell lőni. Na ugye... Mellesleg, ezért nem lesz a sumó olimpiai sport, pedig milyen jó lenne! 

...de nincs még minden veszve, versenyben van pár női birkózó, boxoló és legfőképp a Nadeshikó, a rajongva szeretett, világbajnok japán női focicsapat, amelyik éppen ma este, itt persze hajnalban, játssza a döntőt a náluk tipikusan egy fejjel magasabb és 10-20 kilóval nehezebb amerikaiakkal. Ganbare Nippon!


-------------------------------------------

Update: sajnos nem sikerült a bravúr, az amerikaiak nyertek 2:1-re. De legalább nyert még egy női birkózó, így már 5 arany van.
Update2: 7 arany, 14 ezüst, 17 bronz lett a vége, a birkózók 4 arannyal a végén rendesen belehúztak! ezzel Japán a 11-ik, de érmek számában (összesen 38) a 6-ik lenne, és ilyen szempontból egyáltalában nem is volt olyan rossz szereplés , hiszen ez minden idők legmagasabb japán éremszáma. Igaz, ezt sokan szivesen elcserélnék az athéni 37-re, amiből 16 arany volt....

3 megjegyzés:

  1. Szerintem még így is túl sok volt az olimpiával kapcsolatos műsor/ közvetítés napközben vagy estefelé :))
    Emiatt a szokásosnál is jobban hanyagoltam a tévénézést az elmúlt két hétben :)

    VálaszTörlés
  2. en viszonylag sok emberrol tudok aki eloben nezte, majd masnap folyamatosan panaszkodott... az elviselhetetlen melegre :)

    VálaszTörlés
  3. Ah, Shanghai-ban, semmilyen olimpiai láz nem volt. Mintha, nem is lett volna olimpia ....

    VálaszTörlés