Felnőttoktatás a metrón

A felületes szemlélő azt hiheti, hogy a japán tömegközlekedésben, a tömegtől eltekintve, alapvetően rendben mennek a dolgok: a vonatok gyakran járnak és pontosak, az utasok udvariasan és csendesen viselkednek, nem szemetelnek, nem hangoskodnak és általában véve jó modorúak. Ám ez súlyos téveszme és a vasúttársaságok mindent elkövetnek azért, hogy rádöbbentsék az utazóközönséget, hogy mi mindenben kellene még fejlődniük ahhoz, hogy Tokyo közlekedése végre felzárkózhasson a civilizált világhoz. A élethosszig nevelés legfontosabb médiuma a metróplakát, erről egyszer régen már írtam, de az eltelt években sok-sok csodálatos munka született ebben a műfajban.

Hát először is: ne üvöltözzünk állatok módjára! Aki utazott már az itteni metrón, az tudja, hogy nagyjából egy pisszenés sem hallatszik, ha mégis, akkor az jó eséllyel tőlünk származik, de ez nem tartja vissza a vasúttársaságokat, hogy ne figyelmeztessenek minket erre a csúnya szokásra. Egyébként a baloldali plakátsorozat szenzációs, a Seibu Railway az ukiyo-e, színes Edó-korabeli fametszet, stílusában nevelt minket egy ideig, imádtam! A jobboldali sorozat pedig a Tokyo Metro-é, ez még most is fut, ez sem rossz.

A nevelés egy másik fontos vektora a vonatokon való étkezés megszüntetése, hát mit mondjak, ez sem egy kifejezett tömegjelenség, de ez nem tartja vissza a plakátrajzolókat, hogy óvjanak minket a metrón való mértéktelen zabálástól.

Hogy azért ne legyek teljesen egyoldalú, nehezemre esik ugyan, de, el kell ismernem, hogy azért vannak olyan viselkedések a vonaton, amelyek engem is idegesítenek. Én sem szeretem ugyanis, ha párnának használnak vagy ha egy komplett reggeli toilettet csinál valaki végig mellettem. Igy az alábbi a poszterek a szívemből szólnak...

Hasonlóképp, a sumapo*, vagyis az okostelefonnal való alvajárás, sem egy ismeretlen jelenség, van is ellene poszter bőségesen: 

A fenti példák az un. "manner-poszterek", kb: utazási etikett, széles családjába tartoznak, ezen műfajilag kívül esnek azok a plakátok, amelyek kifejezetten a deviáns viselkedés, a vonatok személyzete ellen való erőszak kerülésére figyelmeztetnek. Ezekből a poszterekből a felületes szemlélőnek az a benyomása támadhat, hogy a mexikói Tijuanában, a világ jelenleg regnáló gyilkosság-fővárosában, van, nem pedig a pihe-puha Tokyóban. A műfaj jellegzetessége az expresszív, narancs-vörös színek túlsúlya és a nyakkendő-fétis: az agresszió gyakran a közalkalmazottak nyakkedőjének megragadásában és heves rángatásában fejeződik ki.

Egy másik kedvenc műfajom a sínek melletti részeg tántorgást helytelenítő poszterek. El kell ismernem, ez a sportág nem teljesen ismeretlen Japánban, nagy hagyománya van az ittasan sínek közé zuhanós elhalálozásnak. A nyakkendő itt is fontos szerepet kap, a plakátokon boldogan tántorgó utasok jelentős része ugyanis a nyakkendőjét a fejére kötve viseli. Ez Japánban valamiért a részegség szinonimája, nem mintha valaha láttam volna ilyet, ez egyesek szerint a 80-as évekbeli B-kategóriás amerikai filmekből maradhatott meg. További gyakori motívumok a piros arc, levetett zakó és kibomlott ing, valamint egy doboz omiyage**, vagy engesztelő ajándék a feleségnek? amivel balanszírozni lehet.

A manner-poszterek világa nagy és színes, még gyereknek is csinálnak manner-poszter pályázatot! aki jobban el szeretne ebben mélyedni, ajánlom az alábbi keresőszavakat a képkeresőben: 

• Angolul: "manner poster", "Tokyo" "metro"
• Japánul: 「マナーポスタ」　「メトロ」　「地下鉄」

-----------------------------

* ez egy jó kis szójáték egyébként, mert a hasonló hangzású "sanpo" az sétát jelent, a "sumafó" pedig a smartphone-t, igy a sumapo, kanjival スマ歩, pedig ezek kombinációja

** úti ajándék, az üzleti útról hazatérve ugyanis illik valamit hozni a kollégáknak.