2020. március 22., vasárnap

Vírushelyzet, Tokyó

Japánban koronavírus-szempontból kétségkívül jobb a helyzet mint Európában: "csak" kb 1000 beteg van jelenleg, ami már jó két hete csak úgy napi 30-40-nel emelkedik, ez egy 125 milliós országban nem túl sok. Most akkor megúsztuk? Vagy ez csak a vihar előtti csend? Nem lehet tudni. 

Van aki azt mondja, hogy ez azért van, mert a japánok nem ma kezdték a "social distancing"-et, itt ez a norma: alapból nem fogunk kezet, nem puszilkodunk, még kilincset sem nagyon kell megfogni, mert kinyílik az ajtó magától, a WC-ben az ülőke szenzorosan nyílik és a kézmosóvíz is magától megindul. Legtöbb iroda, bolt bejáratánál már évek óta ki van rakva az alkoholos fertőtlenítő és a szájmaszk is réges-régen alapfelszerelés minden magára adó salariman táskájában.

De mások szerint ezt csak a látszat, továbbra is terjed a vírus és a tesztelés hiányosságai miatt, ez nem Dél-Korea! igazából sokkal több fertőzött van, és hamarosan, mint Európában, itt is felszökik majd a fertőzöttek száma. Igen ám, de ugyanezek az szakértők már két-három hete is azt jósolták, hogy hamarosan be fog robbanni a fertőzés, de ez szerencsére nem történt meg. 

Ezen a hétvégén Tokyó nem emlékeztetett túlzottan egy karantén-városra: az idő szép, virágzik a sakura - what could go wrong? Rengeteg embert volt az utcákon, talán nem annyian, mint egyébként, de azért még mindig elég sokan. Este hallottam a TV-ben, hogy Saitamában megtartottak egy 6500 fős sporteseményt. Saitama kormányzója ugyan arra kérte őket, hogy mondják le, jogi eszközei nem voltak egy privát rendezvény betiltására, de nem hallgattak rá, gondolom a bevétel is szempont volt és megtartották. Hááát.... 

Ma este be kellett mennem Shinjukuba, nagyjából tele volt, vásárlók, utazók, és a Minamiguchinál, a hídon ment a buli. Hogy ez a jókedv megalapozott-e vagy puszta felelőtlenség, ezt majd csak jó két hét múlva fogjuk megtudni.... Reméljük a legjobbakat.
Shinjuku, Minamiguchi ma este 6 körül
Utcai koncert ma este (nem hallgattam sokáig...)

Shinjuku, Minamiguchi
Shinjuku, metró



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése