2013. március 16., szombat

Ismét ponty

Azt hiszem, erről a ponty-alakú süteményről már írtam valamikor, most csak azért ismétlem magamat, mert végre találtam egy helyet, ahol igazán finom. Kagurazaka meredek utcájának elején, felfelé kapaszkodva, a baloldalon nyílt egy picike cukrászat.
A friss taiyaki a kirakatban készül, de odabent néhány asztal is van és a teáskannából tetszés szerint, számolatlanul tölthetjük újra a csészénket. A hagyományos, édes- vörösbabos variáció is nagyon jó, de készitenek sós-édes, meg amazakés változatot is, és itt kóstoltam először a beniimó (bíborszinű édesburgonya) tölteléket.
Miért jobb itt, mint ahol eddig vettem? Friss és a nézhetem, ahogy elkészül, ez egyből két piros pont, de ez azért nem ritkaság. A titok nyitja a tészta — a máshol alapvetően ízetlen, ostyaszerű külső burok itt kicsit édes, olyan piskótaizű. De a legjobb benne az, hogy hagyják, hogy a tészta túlcsorduljon a formán, amitől a széle ropogósra sül.

2 megjegyzés:

  1. Koreában is nagyon népszerű ez a vörösbabbal töltött "hal". Imádom!! :) Tipikus utcai kaja, ősszel-télen a leggyakoribb jelenség. Nemcsak halforma létezik, lehet sima golyó alakú is, meg mókus formát is láttam. Legviccesebb, mikor Szöul híres sétálóutcájában belebotlottunk a kaki alakú változatot is árulnak, heheh (Koreában a kaki annyira nem tabu, árulnak plüsskakit is:) )

    VálaszTörlés
  2. Nagyon ínycsiklandó! Sanghajban, rengeteg japán kajálda van, de taiyakival még nem találkoztam. Pedig ... :P

    VálaszTörlés