Hűsölések - a kütyük világa

A jelenlegi uralkodó honi időjárási viszonyokat figyelembe véve időszerű, vagy éppen ellenkezőleg: arrogáns? dolog a japán technológia e téren elért vívmányairól írni. A zsebben tartható nagyteljesítményű, elemes légkondicionálót ugyan még nem találták fel, de már nem járunk messze tőle. No, de azért fussunk neki dolognak egy kicsit messzebbről; lássuk először a történelmi perspektívát!

A hűsölést Japánban sohasem bízták a véletlenre, vagy pusztán a kajára és kisértetekre, hanem mindenkor bevetették az adott kor fejlettségének megfelelő műszaki arzenált. Jó ideig azonban a csúcstechnológia a legyező és a napernyő volt, igaz, hogy ezek viszont igen igényes kivitelben készültek és a hagyományos, szellős és árnyékos japán faházakkal kombinálva valahogy mégiscsak lehetővé tették a nemzet túlélését jónéhányszáz forró nyáron át.

Aztán jött a huszadik század és meghozta a légkondi-cionálás áldását, minek következtében az emberek reumásak lettek a huzattól és idegbajosak a zajtól, az építészek pedig megbarát-kozhattak a kültéri egység néven ismertté vált, és azóta szép karriert befutott, homlokzati motívummal, egyszóval, volt fejlődés bőven! Azóta már kissé csitultak a kedélyek: légkondik kisebbek, halkabbak és Tokyóban ma már nem attól menő egy irodaház, hogy 18 fok van benne nyáron, ezt Ázsia egyéb nagyvárosairól még azért nem lehet feltétlen elmondani. Idén, a setsuden szellemében lassan már annak a bizonyos lónak a túlsó oldalára esünk: az ajánlott hőmérséklet 28 fok, ami még CoolBiz-be öltözve sem kevés. Ennek fényében talán nem véletlen, hogy felmerül az igény az egyéni hűtésre. Akkor hát: gadget time! kipróbáltunk magunkon és családtagjainkon néhány japán hűtő-kütyüt, íme az eredmény:

Fan Pen: egy golyóstoll végére szerelt ventillátor, ami, mialatt mi buzgón körmölünk, csapja a szelet az arcunkba. A keresztlányom tesztelte otthon, az első öt percben be is jött neki, utána egy olló segítségével gyorsan kiszabadítottuk a műszert a hajából és gond nélkül újraindítottuk. Létezik USB portba köthető változata is, de az olló ekkor sem árt, ha kéznél van.

Előny: függőlegesen a fejünk felé tartva valamennyivel kevesebbet mutatunk a mérlegen

Hátrány: a propeller működése közben a toll rágcsálása heveny szájüregi fájdalmat okozhat

Célcsoport: tüsihajú tinédzser lányok

Shirt Cooling Spay: egy flakon, be kell vele fújni az ing belsejét és úgy felvenni. Tényleg kellemes érzés, úgy öt percig. Akkor próbáltam utánafújni, a galléron keresztül, na ez már azért nem olyan kellemes, mert a bőrt annyira lehűti, hogy az már szinte fáj.

Előny: helyi érzéstelenítésre is használható

Hátrány: bőrre és a szomszéd fejére vigyázni kell

Célcsoport: üzletemberek, akik ötpercenként inget cserélnek

“Gatsby” Facial Paper: “Ice-Type”: régi termék új kiszerelésben; kis zacsiban összehajtogatott, nedves kendőcskék, a szokásosnál kevésbé vegyszerszagú kivitelben. Kiveszem, törülközök, felfrissülök, aztán lehet újra izzadni.

Előny: mosakodás helyett is megteszi

Hátrány: könnyen összekeverhető a papírzsebkendővel és orrot fújni bele nem kellemes, más lehetséges pézsé felhasználásokról nem is beszélve

Célcsoport: gyakorlatilag mindenkinek, hiszen külön női- és férfiverzió is van

Hiyaron: olyan, mint az egyre inkább használatos téli melegítőpárna, csak fordított előjellel: egy nagyot kell rá csapni és utána egy jó félórán át ontja a hideget, dögöljön meg a termodinamika második főtétele!

Előny: jó sokáig hűvös

Hátrány: ha túl nagyot csapunk rá kipukkadhat és akkor ki tudja, mi fog történni, lehet, hogy jégkorszak lesz

Célcsoport: agressziót levezetni kívánó házastársak

Van persze még számtalan más termék is, és ha maradnak ezek a meleg nyarak, akár még üzleti lehetőség is kínálkozhat a vállalkozó kedvű importőröknek!

Nyári kertek

Japánban négy évszak van és ezt meglehetős gyakorisággal tudtomra is hozzák, általában egy kérdés részeként: Önöknél hány évszak van? Amikor biztosítom róla a beszélgetőpartneremet, hogy négy, akkor olyan “welcome to the club” szemekkel néz rám. Mindezek ellenére a tavasz és a nyár közé titokban beékelődik egy ötödik, nem-hivatalos évszak is, az esős. Angolul “rainy season”, japánul 梅雨 (tsuyu), vagyis szilvaeső.

A kertek talán ilyenkor a legszebbek - a nedves sziklák és lépőkövek zöld-kék-ezüst-arany színárnyalattal csillognak, a moha pedig hirtelen feléled, megduzzad és élénkzöld színű lesz. Virág azonban egyre kevesebb van; a tavasz elmúltával már csak az árnyékos-kék ajisai (hortenzia) nyílik.

Az esős évszak végével aztán beköszönt az igazi nyár - meleg, párás és közel kibírhatatlan. A kertek számára ez nem jó időszak; a perzselő hőség és az eső hiányában leülepedő por kiszárítja, megfakítja a néhány hete még harsogó színeket. De azért ilyenkor is van mit nézni; így augusztusban gyakran látni egy rózsaszín virágú fát*, amit kínai selyemmirtuszként azonosítottam be, de valószinűleg nem őshonos errefelé, mert nincs japán neve.

A lakóházak kertjeiben virágzik a yuri (liliom) és a keritésekre felkúszik a kék asagao (hajnalka) - ez utóbbiról már írtam ebben a korábbi posztban.

Júliusi estéken, amikor enyhül a forróság, gyakran megcsap a kuchinashi** (gardénia) bóditó illata is. Otthon csak cserepes virágként ismertem, itt derékig érő, formára nyírt bokor, melynek fehér virága kisértetszerűen dereng fel a nagy, sötétzöld levelek között.

A nyári kertek legszebb virága azonban a hasu (lótusz), melynek hatalmas, fehér vagy rózsaszín virágkelyhei kecsesen emelkednek kerek, széles, zöld levelek fölé. Lakókertekben általában kerámiaedényben nevelik, de a közparkokban sokszor egy egész tavat benő. Az iszapos tóból kiemelkedő lótuszvirág, mint a spirituális tisztaság szimbóluma***, a buddhista templomkerteknek is kedvelt eleme. Azt is mondják, hogy a lótusz a lélek fejlődését jelképezi: a gyökere a mindennapi, materialista élet iszapjából ered, a szára a tapasztalat vizében növekedik és a virágja a megvilágosodás napfényében nyílik, ezért is van, hogy a Megvilágosodottat gyakran ábrázolják lótuszvirág kelyhében ülve.

További képeket a nyári kertek virágairól itt találtok.

------------------------------------------------

* Sarusuberi (Crepe myrtle)

** Gardenia jasminoides

*** "the spirit of the best of men is spotless, like the new lotus in the [muddy] water which does not adhere to it" Lalitavistara

Business games: az udvariaskodás

Ha két japán komolyabban cívódik, ezt gyakran arról lehet észrevenni, hogy hirtelen halkan és kimérten kezdenek beszélni egymással, kiabálni és bunkóskodni yakuza-tempónak számít. Az eltúlzott udvariasság köntösébe csomagolt gúny nem ritka fegyver a japán társadalmi érintkezésben; ha azt tapasztaljuk, hogy valaki az elvárhatón felül készséges vagy túl belátó és ezzel egyidőben a szokásosnál udvariasabb, nem árt résen lenni.

-----------------------------------------

Delikát viszonyom volt az öregúrral, itt nem részletezendő okokból, de úgy gondoltam, rosszban azért nem vagyunk. Sürgősen információra volt szükségem, és ő tudott volna segíteni, írtam hát egy hosszú, udvarias levelet angolul, kapcsolatunk egyik ki nem mondott alaptétele volt, hogy angolul kommunikálunk*. Válaszában azt javasolta, hogy mivel én biztosan nagyon elfoglalt vagyok, találkozzunk két hét múlva. Miután megnyugattam, hogy egy ebédet azért hamarabb is be tudok ütemezni, végül is kaptam egy időpontot egy hétre előre, oké, értem, azt üzeni: nem lehet őt ugráltatni, hiába nyugdíjas. Miután megtudakoltam, hogy nyugatit vagy japán szeretne enni, japán és sobát, megegyeztünk, hogy majd megírom, hogy pontosan hol találkozunk, hiszen ez annak a dolga, aki kezdeményez és ezzel egyúttal üzeni is, hogy állja a cehet, elvégre mégse akarunk a végén játékbirkózni.

Kiválasztottam tehát egy megfelelő árfekvésű soba éttermet a környéken, se nem túl olcsó, se nem túl felvágós, és a találkozó előtt egy nappal visszaírtam, hogy akkor talán ITT. Késő du jött vissza a mail, hogy az nem jó, legyen inkább AMOTT, a naív gaijinnak ilyenkor egyből az jut az eszébe, hogy talán akkor kezdhettük volna ezzel is. De lefoglaltattam a titkárnővel, ezen ne múljon! csak már nem volt időm aznap válaszolni, majd holnap reggel, gondoltam.

"As no reply has sent to this mail, I understood it was cancelled" várt másnap reggel a mailje, na ne...! Rögtön hívtam, foglalt a telefonja, írtam hát mailt, hogy ugyan dehogy, ott leszek, ahová kérte! de semmi válasz. Ekkor már sejtettem, hogy itt most udvariaskodásba bugyolált csicskáztatás folyik, de azt tettem, amit ilyenkor egy japán tenne: tovább szívattam magam és elmentem az étterembe a megbeszélt időre és vártam, persze nem jött. Amikor végre felvette a telefonját, rajtam volt a sor, hogy álnaívan kérdezzem, remélem minden rendben van, mert aggódok, hogy nem esett-e valami baja, hiszen délre beszéltük meg. Ő persze ragaszkodott a sztorijához, azt hitte, hogy nekem valami közbejött, ez teljesen természetes lenne egy ilyen roppantul elfoglalt embernél, mint én, és nem akart zavarni. Nekem ekkorra már megvolt az alibim, hiszen írtam reggel, hogy minden rendben! erre ő egy gyenge sajnos nem tudtam megnézni a mailemet ma reggel típusú kifogással tudott csak visszavágni, amivel érezhetően védekezésbe szorult és rögtön hozzá is tette, hogy sajnálom, hogy feleslegesen fáradt el a találkozóra. Én ekkor persze már megbocsájtó voltam, ó, semmi baj, majd legközelebb. Legközelebb persze már ment minden, mint a karikacsapás. Az már más kérdés, hogy többet nem kértem ki a tanácsát, ez már az én üzenetem volt.

Most persze lehet azt mondani, hogy csak egy hepciás öregúr volt, de vannak azért általános tanulságok is. A gaijin könnyen eltévedhet a japán udvariasságok finom árnyalatai között és összetéveszti az átlátszó udvariaskodást a valódi készségességgel. A japán üzleti világról szóló beszámolókban visszatérő motívum a tárgyalópartnerek kiismerhetetlensége. De a “hai” csak azt jelenti, hogy értem, amit mondasz! közhelyén felül még sok más vajszínű árnyalat is van...

---------------------------------------------

* Pedig igazából japánul jobban értettük egymást. De azt hiszem ez is egy üzenet: ne hidd, hogy olyan okos vagy!

Kedvenc japán szavaim - staba suru

Megint katakana, de most egy kicsit különleges fajta. Azt már tanultuk, hogy milyen kegyetlenségeknek vannak alávetve az idetévedő angol- és más jövevényszavak. De az erebétá, az ótobai és társai végső soron csak a legközelebbi kimondható japán hangsor, mégolyha távol is van az eredetitől. De hogyan lesz a Starbucksból Staba? És főleg: hogyan lesz staba suru?!?

Az egész ott kezdődik, hogy a japánok imádják a rövid, leginkább kétszótagos szavakat. Nagyon sok ilyen van, eleve a legtöbb kínaiból átvett kifejezés is kétszótagos, erre áll rá a nyelvük, mit lehet tenni. És akkor jönnek a gaijinok ezekkel a hosszú, flancos szavaikkal, mint Macdonald's vagy éppen appointment. A japán lélek itt már lázad, katanát ragad és egy suhintással lecsapja azt, amit feleslegesnek ítél; így lesz a Makkudonarudusu-ból egyszerűen Makku, az appointomento-ból pedig apó*.

Igen ám, de van, amikor a ravasz gaijinok többszavas kifejezésekkel operálva próbálnak zavart kelteni a jóravaló japán fejekben; news caster, make-up, cash register. Ezeket is át kell alakítani, úgy hogy ne törjön ki a japánember nyelve. Az egyik lehetőség, hogy az egyik szót, vagy akár még többet is, egyszerűen elhagyjuk: nyúzu kjasutá, méku appu, kjasshu rejisuteru. A másik, szerintem kreatívabb, megoldás, hogy összevonjuk a szavakat: a PowerPointból pápó, a personal computerből pasokon**, sexual harrasment-ből pedig sekuhara lesz.

A su-ta-ba persze tulajdonképp három szótag, de a su-ta-t azért a japánok sem betűzik ki olyan rigorózusan;, staba lesz belőle, mire a nyelvük végére ér, az pedig már csak kettő. Hogy hogy lett ebből staba suru? Hát, ahogy otthon kszerokszozunk meg kólázunk. Ha ha egy termék megfelelően erős a piacon, szinte egyeduralkodó, akkor a japánban is köznevesedik. Starbucksból pedig már mondhatni minden szutykos kis metróállomáson van, a kicsit is komolyabbaknál több is! tehát Tokyóban manapság már nem kávét iszunk, hanem inkább sztárbakszozunk.

Még néhány ügyes szórövidítés/összevonás:

• building - birudingu - birudingu - biru
• world processor - wado purosesá - wado purosesá - wapuro
• navigation system - navigéshon shisutemu - navigéshon shisutemu - navi
• air conditioner - éa condishoná - éa condishoná - éakon

Tudsz még jót?

---------------------------------------

* nem mintha nem lenne erre rendes japán szó, pl. az uchiawase, de mennyivel dögösebb katakana-angolul brekegni!

** azért az angol nyelvterületen sem szeretik magukat mindig túráztatni a hosszú szavakon, csak éppen a rövidítéseknek - főleg Amerikában - más logikája van; a kezdőbetűk szavasodnak. Így ott a personal computerből PC, majd magyarul pécé, lesz. Bár ilyen is van néha, pl: office lady - O.L. - óeru

Hűsölések - amit megeszünk

Nyáron különböző meggondolások alapján vehetünk táplálékot magunkhoz és ebből csak az egyik, nem is feltétlen a legfontosabb, az, hogy éhesek vagyunk: Tokyóban ilyentájt testhőmérsékletünk alacsonyan tartása mindenképp nagyobb prioritást kap. De innentől már újra csak szétválnak a dolgok, menjünk hát sorjában, és nézzük meg, vajon mit s miért eszünk a melegben, vagy a meleg ellen!

Mert hideg: ez a legtriviálisabb, nem kell japánnak lenni ahhoz, hogy jégbe hűtott görögdinnyét kanalazzunk a hőségben, igaz, itt ez is finomabb. Létezik ezenkívül egy rakás étel, aminek van nyári változata, elsősorban a különféle tésztaételek hideg verziói kívánkoznak ide. A hideg soba (zöld vagy barna színű hajdina-spagetti) tulajdonképpen nem kifejezetten nyári étel, mert egész évben ehető, de nyáron a meleg verzióból szinte alig fogy. Az udon (vastagabb, búzalisztből készült tészta) hideg változata már inkább, míg a sómen (tulajdonképpn ua. mint az udon, csak vékonyabb) már szinte teljesen nyári kaja. Mindegyiket tsuyu-ba (dashi-alapú, enyhén sós, könnyű szósz) mártogatják, megszórják nori-val (vékony csíkokra vágott alga) és tesznek bele wasabit is és fülsiketítő szürcsölés* közepette fogyasztják. És a rámen? hallom a régi olvasókat aggodalmaskodni, annak már nincs is nyári változata? Nyugalom, dehogynincs, csak ezt hiyashi-chúkának ("hideg kínai") hívják, és ez már tényleg csak nyáron kapható. A men itt echte rámentészta, főzés után hideg vízzel leöblítve, kevés shóyu alapú szósszal leöntve. Mellé vékony, hosszúkás szeletekre szabdalt chashu-t (hideg sült oldalas), sült tojást, menmát (fermentált bambuszrügy), paradicsomot adnak, a tetejét megszórják norival és odacsapnak egy kanál jó erős karashi-t (csípős japán mustár) is. Kiváló étel, a Tokyo Reloaded szerkesztősége két emberként kedveli, de óvakodni kell a nem ritka gagyi verziótól, ahol a chashút hideg felvágottal helyettesítik, ezt szerintem büntetni kéne.

Mert hidegnek tűnik: úgy van, itt is létezik a virtuális hűtés koncepciója; ételek, amelyek nem is hidegek, csak úgy néznek ki. És ha úgy néz ki, akkor el is hisszük és úgy érezzük, és ez már elég is. Placebo-effekt, igen, de a japánok szerint működik. Mi számít hát hidegnek? minden ami csillog és vízszerű, így a különféle zselék, élén a konyaku-val (ízetlen, szagtalan, kalóriát nem tartalmazó rugalmas izé, yamgyökérből készítik, de kérdem én, minek?), de még ez a mentolos cukormázzal “hűtött” sütemény is idesorolódik, amit a minap vettünk Cool Summer Bread márkanév alatt, pontosabban kúru samá bureddo. Ez a kategória egyébként erősen sütemény-hangsúlyos, így majd talán Judit egyszer bővebben is ír róluk**.

Mert étvágyat csinál: melegben elmegy az ember étvágya, de enni azért mégiscsak kell, ezért olyan dolgokat tömködünk magunkba, amitől újra megjön. Ilyen állítólag a gyömbér és a myóga (ez utóbbi is egyfajta gyömbérvirág, egyébként). Gyömbért és myógát többnyire vékonyra szelve vagy reszelve, adalékként eszik más ételekhez, például hideg tófuhoz, mint a képen.

Mert erőt ad: érdekes módon ha nyári ételről beszélünk, a japánoknak nem a hideg szoba, hanem leginkább az unagi (angolna) jut az eszükbe, ami se nem könnyű, se nem hideg, ellenben nagyon finom. Egyébként ez megint jellegzetes terméke a japán konyha-művészeti fenoménnak: egy másutt alig becsült halból, a balatoni horgászok rendszerint utálkozva eldobják a rusnya kígyót, megfelelő elkészítéssel, faszénen lassan grillezve, speckó szósszal locsolgatva, olyan remekművet alkotnak, ami nálam például simán benne van a tíz legjobb japán kajában. Unagit nyáron állítólag azért kell enni, mert erőt ad a hőség elviseléséhez, egyszóval kicsit olyan mint a körömpörkölt főtt krumplival és kisfröccsel, csak egy kevéssel szofisztikáltabb, és sajnos drágább is. Kötelező.

Mert finom: nyilván vannak szezonális zöldségek, bár manapság egyre kevesebb, de ahogy ezt már tanultuk, a komolyabb helyeken, és Japán mindenképp ide sorolandó, a halak is évszakhoz vannak kötve. Az unagiról már beszéltünk, de rengeteg más is van, például a kamasu, a kisu, a sanma és a többi, hadd ne fordítsam most le ezeket, magyarul sincs több értelmük. A halakon kívül nyári osztriga is van, a képen levő iwagaki nevű szörnyeteg, amihez pont múlt héten volt szerencsém. Ezenkívül még talán a katsuó-t (Skipjack tuna) emelném ki, mint nevezetes nyári halat, részint mert szeretem, csöppet lángon megkapatva, belül nyersen, kevés gyömbérrel és szójaszósszal isteni, részint pedig mert ez is fontos szereplő volt a legutóbbi, szépemlékű, soklájkos, vacsorán Vagesszel. Nem akartunk ugyanis mi akkor sem lehűlni, sem erőre kapni, csak csak egy jót enni.

----------------------------------------

* Itt megemlítendő, hogy a híres-hírhedt keleti szürcsölés eredetileg egy funkcionális dolog: így hűtik a forró ételt. Arra, hogy a hideg tésztát miért szürcsölik, csak egy ésszerű magyarázat van: mert így jobban esik.
** Azóta már írt, még pedig itt.

Ichi-sama esete az angol lánnyal

Lehet, hogy mostanság egy kicsit túl sok volt a hercigeskedés, cicák, kutyusok, virágok, na meg az a rengeteg édes sütemény. Talán kellene valami férfiasabb téma... Beszéljünk hát inkább Ichihashiról, a gyilkosról. Nem, nem akarok bűnügyi rovatot indítani, de ez azért egy több szempontból is érdekes történet.

Szőke gajin lány, Lindsay Hawker, angolt tanít Japániában, vonaton összeismerkedik tudnivágyó, jóképű japán fiúval, leckét ad neki egy kávéházban, felmegy a lakására a fizetségért, ám nem jön le többé. Szülei és a nyelviskola, ahol dolgozik, néhány nap elteltével hiányolja, a rendőrség keresni kezdi. A lány lakásán talált telefonszám alapján rátalálnak a fiú, Ichihashi Tatsuya, lakására. Látják, hogy van bent valaki, de nincs engedélyük, hogy kopognak az ajtaján, erősítést és házkutatási parancsot kérnek. Miközben lassan, és tényleg csak egy picikét feltűnően, gyülekeznek az ajtaja és a ház előtt, Ichihashi egyszerűen kilép az ajtón és mezítláb, egy hátizsákkal a hátán áttör közöttük és elszalad. Amikor a rendőrőrök végre bejutnak az üresen hagyott lakásába, a balkonon megtalálják a lányt, egy fürdőkádban, összeverve, homokkal-komposzttal gondosan betakarva, holtan. Ichihashi közben odakünn fogócskázik a rendőrökkel, pár napig még feltünedezik a környéken, valahol cipőt is szerez, ám végül köddé válik.

Utána több, mint három évre nyoma veszik, néha vannak ugyan hírek róla, mintha látták volna erre-arra, de mire odaérnek, már neszét veszi és odébbáll. Gyanakodnak, alaptalanul, hogy már a Fülöp-szigeteken jár, majd pedig, nem alaptalanul, hogy plasztikai műtéttel megváltoztatta az arcát. Az ügyet a külföldi, főképp persze az angol, sajtó is felkapja, a "Fehér Lányt Megerőszakolják és Megölik Ázsiában a Vadak!" mindig hálás téma. Mindkét ország médiája kevéssé burkoltan lerasszistázza egymást: az angol, mert a tagadhatatlanul sok rendőri bénázás okán szándékos negliganciát sejt, bezzeg ha japán lenne az áldozat! a japán pedig azt sugallja, hogy a külföld különleges eljárást követel*, naná, csak mert gaijin, most ugráljunk, mi?!

Hősünk közben bejárja fél Japánt, építkezéseken dolgozik alkalmi munkásként és spórolt pénzét plasztikai műtétekre költi, míg végül, tavaly novemberben, éppen amikor felszállna egy Okinawába tartó hajóra, nagy felhajtás közepette elfogják. Ichihashi egy darabig tagad, majd lassan elismeri, hogy köze volt a lány halálához, szeretkeztek, igen, pontosabban megerőszakolta a lányt, majd félt, hogy elmegy és elmondja, verekedtek, igen, aztán megkötözte, később eloldozta, de amikor újra kiabálni kezdett és el akart menekülni, nem engedte, fojtogatta és közben kitörte a nyakát, egyszer csak nem lélegzett, és akkor jött a fürdőkád a homokkal.

Mindeközben kivirágzik egy fiatal nőkből álló szubkultúra, akik Ichihashit rendkívül vonzónak találják és blogokon, Mixin, Twitteren küldözgetnek kakkoi képeket Ichi-samáról**, és meg vannak győződve ártatlanságáról. Amellett, hogy Ichihashi valóban nem a szokásos primitív gyilkos, egyetemet végzett, ügyesen rajzol és akár jóképűnek is mondható, nem nehéz ebben felfedezni az enyhén rasszista féltékenységi vonalat, mi majd jobban szeretünk téged, mint az a gonosz idegen lány! valamint a japán nőknél gyakori, az onnagoroshi*** felé irányuló, az évszázadok tradiciójából táplálkozó kissé beteges vonzódását. A gaijin enklávét is felbolydítja az ügy; a liberális elhajlásúak fair trial-t követelnek, a keményvonalasok lógni szeretnék látni a “fehér lány gyilkosát”, még a Tokyo Reloaded is beleszól a vitába, pedig nem szokása.

A vizsgálati fogságban Ichihashi egyszer csak előáll egy levéllel a lány szüleihez, amiben megdorgálja magát tettéért, „...egy állat voltam”, majd pedig bocsánatot kér „Bocsánat. Bocsánat. Bocsánat. Bocsánat”. A megbánás szép dolog, de a levél értelmezéséhez tudni kell, hogy Japánban a bíróságok az ítélethozatalnál nagy súlyt helyeznek a megbocsájtásra, vagyis, hogy a sértett elfogadja-e a vétkes bocsánatkérését. Ám a Hawker családot ez nem hatja meg és gyakori médiaszereplésükben következetesen a lehető legsúlyosabb büntetést követelik, ami Japánban köztudottan a halálbüntetés, érdekes dolog ez is, annak fényében, hogy Angliában ilyen már jó ideje nincsen. Ichihashi következő dobása az, hogy megjelentet egy könyvet, na nem a gyilkosságról, csak a bujdosásáról, és az ebből befolyt nyereséget, majdnem 10 millió yent, felajánlja a Hawker családnak, jóvátétel gyanánt. Ez ismét csak felháborodást kelt, hogy képzeli, hogy pénzzel jóvátehet bármit is? nyilatkozza Hawker papa, pedig a japánoktól nem áll távol ez az elképzelés: megfelelő összeggel sok minden, például egy házastársi hűtlenség, simán elboronálható, súlyosabb ügyekben pedig a pénz felajánlását mindenképpen pozitív gesztusként, a megbánás jelenként, értelmeznék.

Érdekes kérdés ez: lehet-e köze a sértett, vagy hozzátartózói, érzelmeinek az ítélethez? A nyugati jogrendszer szerint nincs: ez a szenvtelen profik, a bírók dolga, esetleg a civil, de semleges esküdteké, mégse a szurkolók fújják már be a tizenegyest...! A hagyományos jogrendszerek viszont erősen alkalmazzák ezt az elvet, kezdve a “egy meggyilkolt fivér = öt teve” típusú törzsi árjegyzéktől a jóval szubtilisebb japán megoldásig. És ha az áldozat külföldi, akik más értékrend szerint gondolkoznak, akkor az ő érzelmeik miként esnek majd latba? ilyen kérdésekkel is meg kellett az esküdteknek birkózniuk.

A nemrégiben kiszabott ítélet, elsőfokon, végül is életfogytiglan lett, ez nagyjából az elvárhatónak felel meg, Japánban egyszeres gyilkosságért csak elvétve szabanak ki halálbüntetést. Ichihashi persze fellebbez, még nincs vége, így várható, hogy Lindsay Hawker és Ishihashi Tatsuya tragikus története és az ennek kapcsán felszínre került kulturális-jogi dilemmák még jó darabig téma lesz a japán és az angliai közbeszédben.

----------------------------------------------

* Ichihashira Japánban rekordméretűnek számító, 10 millió yenes vérdíj volt kitűzve, ennyit még az szökevény Aumosokért sem fizetnek. Szerintem jogosan tette fel egy, egyébként gaijin, tarento: ha Hawker nem szép, szőke és angol, hanem mondjuk filippínó bártáncosnő lett volna, na vajon, akkor mekkora lenne a nyomravezetési díj?

** Ichi-sama az valami olyasmi, hogy “Ichi Nagyúr”. A Mixi népszerű helyi social network, afféle japán iWiW.

*** 女殺 vagyis “nőgyilkos”

Még többet az ügyről például a Wikin olvashatsz (angolul).

Kedvenc újratöltéseim

Eszembe jutott, hogy most a Goldenblog alatt biztosan sok új olvasó is idetéved, futva belepislant az utolsó pár posztba, naná, majd végigolvassa mind a 354-et! és véleményt alkot, hogy akkor a Tokyo Reloaded Ilyen vagy Olyan. Holott, ahogy ezt a rendszeresebb olvasók már nyilván észrevették, elég eklektikus ügy ez a blog; itten kéremszépen korszakok vannak és stílusok, Nagy Felhorgadások és Csöndes Elhanyagolások. Ezért most adok egy útmutatót, “Top 10” stílusban; vagyis hogy az egyes témakörökben melyikek is az ÉN kedvenc posztjaim, amiket Judit nagyobb derültségére időnként újraolvasok és közben dünnyögve javitgatom őket vagy éppen csendben kuncogok rajtuk, de hát ha még nekem sem tetszenének, mi értelme lenne írni őket?

1. Kajás-éttermes posztok: Rizst vagy rizsát?
   A “kaja” címkében van a legtöbb (79) poszt, ez is mutatja érdeklődésünk egyik fő csapásirányát. Van pár recept is, házi vacsora, étteremkritika, utóbbi néha angolul, és sokmindenmás, töretlen lendülettel. De azért ez nem egy gasztroblog ám!
2. Rámenes posztok: Kaotan ramen
   Az előző egy részhalmaza; a rámen-quest, az ultimate rámen keresése, főképp az első időszakban volt intenzív, mára a lendülete is kissé alábbhagyott de azért néha jön még egy-egy. Ha szereted a ráment, keresd a “rámen” címkén!
3. Sütis posztok: Fagylalt, japánul
   Ez Judit kizárólagos szakterülete, így itt övé volt a választás. Még több ilyen, japán-francia-és-a-többi, multikulti édesség a "sütemény" címkén.
4. Nyelvi posztok: Kedvenc szavaim: sekkaku
   Ez a kedvenc kedvenc szavam, egy időben nagyon nyomtam őket. Mostanában ezekből kevesebbet írok, de hátha majd jönnek megint? mert tervek vannak! Még több ilyen a "nyelv" címkén.
5. Okoskodó posztok: A dekadencia dicsérete
   Néha nem bírom megállni, hogy ne brekegjek bölcsességeket, vagy legalább is, amit annak vélek, Japánról meg a világról. Aki bírja az ilyet, a politika, társadalom, történelem vagy business címkék alatt talál még többet.
6. Történetek: Játékbirkózás
   “Furcsa párbeszédek, vicces vagy éppen megindító történetek” jellemezte ezt a kategóriát az egyik zsüritag a tavalyi Goldeblogon. Hát lehet, néha csak úgy rámjön... Megtalálod ezeket a "történet" címke alatt!
7. Földrengéses-fukushimás posztok: Radioaktiv halak, kerge marhák
   Talán érthető módon ez a tematika az év első felében erősen fogalkoztatott, de mára már egészen lejöttem róla. De ha még érdekel, a “földrengés” és “atom” címkéken megtalálod őket.
8. Fotós posztok: Best of 2010
   Itt most kicsit csalok, mert a Top 10-be bekötök egy másik Top 10-et. Na és? A fotó-hangsúlyos posztokat rendhagyó módon a “fotó” cimkében találjátok meg.
9. Állatos posztok: Tokyo fauna: semi
   Jó, elismerem, a témafelvetésben van egy kis Winkler-utánérzés, de azért talán nem olyan rosszak, tulajdonképp inkább történetek ezek is. Címke: állat
10. Egyéb: Tokyó felett az ég
    És most akkor egy elegáns mozdulattal idesöpröm a maradékot: az építészetet, a “hagyományos Japán” posztokat, sumó-tudósításokat, a modern művészeti kiállításokat és még sok minden mást, például az olyan manifesztó-szerűséget is, mint a fent említett. Tessék nyugodtan a címkékben turkálni!

Lábnyomok a homokban

A hétvégi újságban láttam ezt a gyerek-getát (fapapucs), ami állatnyomokat hagy a tengerparti homokban. Lehet választani macska, majom, bagoly, gekkó, vagy dinoszaurusz között. Tekinthetném ezt akár a túlfűtött japán kommercializmus újabb példájának is, a kawaii legújabb megnyilvánulásának, de nem teszem, mert szerintem a célközönségnek bejön, és mert helyeslem, hogy a prücsköket szabadtéri rohangálásra ösztönzik. 

A dolognak egyébként van egy másik olvasata is: a kézműves hagyományok Japánban is, mint annyi más fejlett országban, lassan feledésbe merülnek. A hagyományos tárgyak, mivel a mai életstílus nem igényli őket, elvesztik funkciójukat és a kortárs lakóterekbe is nehezen illeszthetők be. Ráadásul nincs kinek átadni a generációkon át öröklődő mesterségbeli tudást, ami így, utolsó mestereivel együtt, kihal.

Ilyen körülmények között minden olyan ötlet, kezdeményezés, design örömmel tölt el, ami szellemesen, vonzóan ötvözi a hagyományokat a modern életmóddal. Getában nem könnyű járni, de valaha hétköznapi viselet volt, a gyerekek még futni is tudtak benne. A XIX század külföldi utazói gyakran megemlékeztek arról a különös, kopogó hangról, ami az ünnepre siető tömeget kisérte, amikor az getában elhaladt az ablakuk előtt. Ez a hang mára már teljesen feledésbe merült, hiszen a japánok is csak néhanapján, a nyári vakáció alatt, egy ryókanban, fürdés után húznak fel getát, amikor yukatában, billegő, bizonytalan járással, sétálni indulnak az onsen-városka utcáin. 

Nem akarok túl sokat belemagyarázni egy ilyen egyszerű ötletbe, de ha mást nem is ér el, legalább egy érdekes példát mutat a hagyományos kézművestermékek, iparágak művelőinek. És ki tudja, talán ezek a geta-mancsok, a nyári vakáció emlékével, maradandó nyomot hagynak a gyerekekben is.

Égi-földi biznisz

Mostanában a papok mintha rámozdultak volna az ingatlanbizniszre Tokyóban. Lehet persze, hogy csak én vagyok naív, és ez mindig is így volt, de nemrégiben két olyan esettel is találkoztunk, ahol egy shintó szentély vagy buddhista templom telkét eladták ingatlanfejlesztésre, csak egy keveset tartva meg belőle, hiába, nehéz idők járnak, az isteneknek is össze kell húzni magukat!

Mindkét esetben Kuma Kengó volt az építész-elkövető, ha valaki emlékszik: ő volt az, aki majdnem-megtervezte Budapesten a kományzati negyedet. Az első épület (Baiso-in, Minami-Aoyama) 2003-ból származik, egy buddhista templom telkéből kanyarítottak le egy darabot egy irodaépület céljára (balra az új templom, jobb oldalt az iroda látható), a szent helyen biztosan jól megy az üzlet.

A második példa egészen új, az idén nyilt meg Kagurazaka mellett az Akagi Jinja & Park Court Kagurazaka. A telek egy shintó szentély földjének elsefteléséből származik, nagyobbik részén elegáns lakóépületet alakítottak ki, a maradékra került a dizájn-szentély. Szerintem a kami-samák nem jártak vele rosszul; a lehetőségekhez mérten lakályos és kétségkívül elegáns lakhelyet alakítottak ki nekik. Ha shinto isten lennék, talán még bele is költöznék, feltéve persze, ha a papok az ingatlaneladásból befolyt pénzből feljavítanák a saké-apanázsomat, mert ha biznisz, akkor legyen biznisz...

A bejárat: balra a szentély, jobbra a lakóház

A szentély, közelről

Kumás részletek, a megszokott színvonalon

----------------------------------------------

Aki más szögből is nézegetné még a házakat, itt talál még képeket. Kuma-sanról egyébként már ebben a korábbi posztban is áradoztam.

Hegyipatak csobogása

A dolog természetéből adódóan ez a téma az én feladatom lett, mivel most egy, kizárólag a női mosdókban található elektronikus kütyüről lesz szó. Rögtön azt is elárulom majd, hogy kerül ide a hegyipatak.

Ahogy erről a Tokyo Reloaded már korábban tudósított, a WC-elektronikában mostanság forradalmi dolgok történnek, legalább akkora változások, mint a pilóta-konzol a kilencvenes években. Kezdetben vala az ázsiai guggolós, majd divatba jött a közönséges európai, amit követett a fűtött ülésű és a pilóta-konzolos. A legújabb módi szerint a kontroll-gombok függetlenedtek a WC csészétől és kikerültek a falra, vagy a még modernebb berendezéseknél a leggyakrabban szükséges funkciók már teljesen automatikusak lettek. A Mitsukoshi áruházban ma így néz ki egy fülke fala:

A babaülés és a legtöbb gomb könnyen értelmezhető, de nézzük csak meg jobban a felső-középső kis táblát, a kéz jelével! Ha a kezünket elhúzzuk az érzékelő-ablak előtt, akkor vízcsobogás hangja tölti be a kis teret. Ne essünk tévedésbe, ezzel nem az aktus természetközeliségét akarják mintegy hangulatilag erősíteni, hanem annak megszégyenítő hangját nyomják el. Ne felejtsük, publikus térben vagyunk! Korábban a japán hölgyek ezt a számukra súlyos problémát folyamatos, pazarló vízöblitéssel oldották meg, ezt váltja ki a fényképen látható kütyü. Design a fenntartható fejlődés jegyében - egyszerű, szellemes, működik.

Goldenblog, mostantól

Akkor hát mától egy hétig lehet szavazni a Goldeblogon, így ezúton buzdítanék mindenkit, hogy HA és AMENNYIBEN úgy érzi, hogy a “Helyi.érték” kategóriában, regionális, utazási és külhonban-tartózkodós blogok, a Tokyo Reloaded a kedvence, akkor ne sajnálja azt a pár klikkelést és nyomjon egy szavazatot ránk. És persze, másoknak is szólhat, hátha ők is így gondolják... Szavazni itt lehet, de az idén csak Facebook-os ID-vel, vagyis be kell jelentkezve lenni az FB-be, amikor szavazol. Ez mondjuk egy erősen megkérdőjelezhető döntés, de hát ez van, így akinek nincs FB-s accountja annak csak az erkölcsi támogatását kérem...

Mai ajánlott zene? naná, hogy az Európa Kiadó, mi is más?

Hűsölések - három régi módszer

Rövid enyhülés után ismét csak gyilkos meleg van, nyúlunk a légkondi távkapcsolója után, némi nyomkodás után hideg lesz, egyszerű ez, feltéve persze, hogy van áram, ez Fukushima után sajnos nem tekinthető evidenciának. De mit csináltak régen, amikor még nem az elektronok ide-oda terelgetése szabta meg életünk folyását? Három hagyományos módszer, melyek feszültséghiányos napokon is alkalmazhatóak!

Anyagok, színek: nyáron a terítésnél le kell cserélni a kerámia szakéspoharakat üveg-re, mert az üveg tudat alatt a vizet juttatja az eszünkbe és ezért hűt. Ha asztal- vagy ágyterítőt használunk, kerüljük az élénk, piros, sárga, vagy egyéb meleg színű textíliákat, azt nézve ugyanis melegünk lesz, helyette a kék vagy zöld asztalterítő és párnahuzat az ajánlott. Ennek a szakéspohár- és asztalterítő-iparosok nyilván roppantul örülnek majd. Ruházatunk színösszeállításat is hasonlóan válasszuk meg, bár a cinikus blogger úgy véli, hogy ez csak akkor működik, ha folyamatosan egy tükörben nézegeti magát az ember, és egyáltalán, lehetőleg festessük újra az egész lakásunkat, és az se baj, ha az irodát is.

Szélcsengő: a japán házak verandáin nem esztétikai okokból vannak a szélcsengők, vagy mert a fülünknek kellemes a csilingelésük, hanem mert közmegegyezés szerint hangjukkal hűtenek. Így hát, ha teleaggatjuk szélcsengővel a lakást, spórolunk a villanyszámlán, a hülyének is megéri. Ha még ráadásul üvegből is vannak, a hatás megsokszorozódik, csak vigyázzunk, meg ne hűljünk!

Kisértetfilmek: ha ez még mindig nem elég, akkor irány a mozi! nem azért, mert ott hűvösebb van, hanem mert nyáron mennek az ijesztgetős filmek. Nem ma kezdődött ez, a rakugó*-mesemondók már az Edo-korban is nyárra tartogatták a kísértetsztorikat, és ez a hagyomány töretlenül folytatódik a huszadik századi filmes hagyományban is: a kísértet- és horrorfilmek bemutatóját általában nyárra időzítik. Mert hiszen mi hűtene le jobban, mint egy alapos, a gerincen végigfutó borzongás, le egészen a veséig... Tessék, ki lehet próbálni, a beküldött mérési adatokat a Tokyo Reloaded publikálja.

----------------------------------------------

* hagyományos, de ma is élő mesemondó-performance, egyfajta sit-down comedy, a rakugó előadó párnán térdepelve, egy legyező segítségével jeleníti meg a régi és új történeteket, mint például ezt, sőt, akár még angolul is.

Hűsölések

A világban háborúk dúlnak, a gazdaság éppen önnön dugába dőlni készül, a fukushimai erőmű pedig rendületlenül sugároz; ezek, kissé parafrazálva a szakállas Móricka-viccet, mind nagy tragédiák, de nem igazi bajok. Az igazi baj ennél jóval közvetlenebb és prózaibb: meleg van. Nem csak momentán, hanem júniustól szeptember közepéig, jószerivel megszakítás nélkül, és nem kicsit, hanem nagyon, sőt, kegyetlenül.

Ebben a cirka két-három hónapban a japánok testi-szellemi energiáikat szinte maradéktalanul a hőség elleni harcra fókuszálják. Ez már ott kezdődik, hogy a reggeli “ohaió gozaimasu!” köszöntés helyét az “atsui desu, ne!*” veszi át, majd pedig napjukat megpróbálják úgy tervezni, hogy lehetőség szerint minél kevesebb időt töltsenek a légkondicionált iroda falain kívül, már ha ér valamit a légkondi, ha 28 fokra van állítva**. A beszélgetéseket is a hőség keretezi; a rémes helyzet taglalásával kezdünk, majd búcsúzáskor reményeinket fejezzük ki, hogy hamarosan átmeneti enyhülés következik be. Értekezletek, előadások elején a házigazda kifejezi háláját, hogy a hőség ellenére a vendégek megtisztelték jelenlétükkel. Az e-mailek elején érdeklődünk, hogy a címzett kedves egészsége nem rendült-e meg a forróságban, legfontosabb üzleti partnereinknek pedig hűsítő o-chugen*** ajándékokat küldünk, sört, görögdinnyét, ésatöbbit. Egy időre még a gaijinok rituális faggatása is átalakul az üzleti vacsorákon: nyáron nem azt firtatják, immáron ezerötszázharminckettedszer, hogy nehéz volt-e megtanulnom pálcikával enni, hanem, hogy odahaza is ilyen meleg van-e? Munkánk végeztével pedig lefürödve, könnyű vászon-yukatában egy sör mellett adjuk át magunkat a legyezgetés és vakaródzás gyönyörűségének.

A Tokyó Reloaded soron következő, három- vagy négyrészes, majd még meglátjuk ebben a melegben mennyire futja, minisorozatában feltérképezi a japán nép meleg elleni, évszázadokon átívelő küzdelmének állását és legújabb eredményeit. Holnap a hagyományos, környezetkímélő módszerekkel kezdünk. Addig is, hűsöljetek!

------------------------------------------------------

* “jó reggelt!” és “ugye, milyen meleg van?”

** a fukushimai erőmű-válságból okán életbe lépett áramtakarékosság miatt ez a hivatalos sztandard

*** “nyárközepi ajándék”

Tokyo fauna - nyanchan

A tokyói háziállat-népszerűségi versenyben a macskák a kutyák mögött egyértelműen második helyre szorultak. Míg a kutyák már többen vannak mint a gyerekek* és nem ildomos nem szeretni őket, a macskákat teljesen megengedett nyíltan utálni. Véleményem szerint ennek elsődleges oka a rettegett macskapisi; emiatt válhattak a kiskertes háziasszonyok gyűlöletének elsőszámú célpontjaivá. A kiskerteket Tokyóban tényleg kicsinek kell elképzelni, néhány cserép virág az ajtó előtt már kvalifikál, amit nagy gonddal locsolgatnak és nyesegetnek, erre jön az a dög és odapisál, mire nemcsak, hogy napokig büdös lesz a kert, de gyakran még ki is pusztulnak a virágok, hogy az Isten verné meg a fajtáját!

A problémára valamikor a kilencvenes évek közepe felé született megoldás, vagy legalábbis amit annak véltek. Egy tévéműsorban az ügyeletes tarentó elújságolta, hogy Ámerikában ez úgy csinálják, hogy egy PET-palackot megtöltenek vízzel és a kiskert mellé helyezik, minekutána a helyet majd a neko-chan messzire elkerüli, mert megijed a saját szemének tükröződésétől a palackban, úgy ám!

Másnap reggel a japán kiskertek mellett vízzel megtöltött PET-palackok álltak.

A magam részéről erős kételyeim vannak a dolog hatékonyságát illetően, valahogy nem tudok vizualizálni egy macskát, amint egy vízzel töltött palack láttán hanyatt-homlok menekülne, de a hit láthatóan azóta is erősen tartja magát, sőt a koncepció még fejlődött is. Két iskola van, az egyik a hatékonyságra hajt, ők nem elégszenek meg a víz tükröző hatásával, hanem fokozni kívánják különféle trükkökkel, mint például belógatott sztaniolpapír-darabkák, vagy melléhelyzett CD lemezek. A másik a tömeges elrettentésben hisz, sokszor egészen odáig fokozva a dolgot, hogy a macskák fizikailag képtelenek legyenek a virágokhoz férni. Ez az utóbbi vonal számomra ugyan hitelesebb, ám a bennem örökösen akadékoskodó gaijin egyúttal azt a kérdést is felteszi, hogy tulajdonképp mi értelme a kiskertnek, ha teleszemetelik PET-palackokkal, de sebaj, fő, hogy legyőzzük azokat a büdös dögöket!

Nem lennénk persze Japánban, ha nem létezne valami hájtekebb megoldás is, mint például ez az ultrahangos macskaalakú macskariasztó, de miért nem kutya? a képen jól látható, amint a magán könnyíteni kívánó nyan-chan szomorkás pofájával eloldalog, ráfaragtál, cica!** jegyzi meg a plakát diadalmasan, mindeközben a kőmókus rezzenéstelen arccal figyeli a történéseket.

Szerencsére nem mindenki üldözi a macskákat, ott volt például a Régi Ház szomszédságában a Macskás Néni, akinek volt két gyönyörű, kékszemű, ezüstös szőrű himalájai macskája. Ezek többnyire a ház előtt egy dobozban sütkérezve múlatták az időt, unottan tűrve a környékbeli gyerekek dédelgetését, akik reggel, iskolába menet sorba álltak, hogy megsimogathassák őket. A Macskás Néni szerint a tunyaságuk csak álca és igazából kiváló egerészők, én azért simán lettem volna az egér a környéken.

Tokyóban az is simogathat macskát, aki másfelé lakik, köszönhetően nem utolsósorban a városszerte burjándzó Cat Caféknak, ahol hivatásos, rezidens macskákat lehet simogatni, akár egész éjszakán át. Én magam ugyan még nem voltam ilyen műintézményben, akit érdekel olvassa el Janka írását e tárgyban (a poszt második felében), de gyanítom, hogy nem kellett a macskákat korbáccsal ide kényszeríteni, hiszen náluk a dörgölődzés-dorombolás a Legősibb Foglalkozás.

-----------------------------------------

* 2006-ban haladta meg először a kutyák száma (13 millió) a 12 év alatti gyermekek számát (12 milló) és azóta is stabilan felette van

** Komatta, nyan!

És aki még több japán macskát és macskariasztót akar látni, klikkeljen bátran ide!

Dzsuruta-san

Vagy Juruta-san. Esetleg Gjuruta-san*. Legkevésbé Gyurta, mert a “gy” betű legyőzhetetlen akadály a japánok szemszögéből és a mássalhangzó-torlódást sem igen szívlelik. Mindenesetre most, és még néhány hétig, feltehetően Gyurta Dániel a legismertebb magyar Japániában, Kodály és Puskás Öcsi a vert mezőnyben, Liszt Ferenc pedig esélyt sem kapott, na nem azért mert világbajnok lett, hanem mert megverte Kosukét, vagyis Kitajima Kosukét, a 2X2-szeres olimpiai bajnok mellúszót. Kisebb nemzeti tragédia, de mivel ez az utóbbi években nem sok másnak sikerült, végső soron érthető. Magyar sportoló Japánban legutóbb ‘92-ben, Barcelonában volt ennyire ismert, amikor is Kovács Antal nyert dzsúdóban, akkor is a japán néplélekbe gázoltunk, mégiscsak ők találták fel a jú-dó-t, vagyis a “Lágy Utat”, és utána jópár évig kérdezgették, hogy a rokonom-e, de ki kellett ábrándítanom őket, hogy a otthon a Kovács az olyan mint itt a Suzuki.

A taxis kezdte, aki behozott Tokyó állomásról, áh, szóval magyarnak méltóztatik lenni, oh milyen nagyszerű, hogy is hívják azt a kiváló úszót, Csuruta, vagy mi, nohát, igazán gratulálok, hadarta és a nagyobb nyomaték végett vezetés közben hátrafordult. Sumimasen deshita**, rebegtem illedelmesen, remélve, hogy ezzel sikerül a figyelmét újra a forgalomra terelni és ezáltal meghosszabbítani életemet. Aztán megtudtam, hogy Kosuke már nem a régi és hogy hiába, a fiatalok. Utána a kollégák gratuláltak, és hogy láttam-e, sajnos nem, meg persze az újságok is írták, hogy nagyszerű hajrával és hogy feladta a leckét a japán bajnoknak a londoni olimpiára.

De hát mit csodálkozzunk, a japán sportolók közül mi sem Takanohanára, az utolsó nagy japán származású sumóbajnokra, vagy Ichiróra, a sokszoros MVP baseballjátékosra, netán vagy Mao Asadára, mindenki Mao-chanjára, a leghíresebb japán műkorcsolyázónőre emlékszünk, hanem Kóji Murofujira, a kalapácsvetőre, aki Annus Adrián dicsőséges nem-pisilése következtében nyert olimpiai bajnoki címet Athénban. Na, őt viszont itt nem ismerik...

--------------------------------------

* ezek a név-csavarások kivételesen magyar fonetikával olvasandók

** nagyon sajnálom