Pörgekalap vs. kötöttsapka

Élünk Tokyóban, pergetjük napjainkat, és nem is sejtjük, milyen öldöklő küzdelem zajlik körülöttünk... Öt éve Shibuyában taroltak a pörgekalapok, alig volt valaki, aki vette volna a bátorságot, hogy egy ilyen tárgy fejre való illesztése nélkül kimerészkedett volna az utcára, legalábbis a köznevetség kockáztatása nélkül. De öt év nagy idő, és azóta bőven volt ideje Shibuya népének elgodolkozni arról, hogy vajon nincs-e ennél még alkalmatlanabb ruhadarab a nyári melegben?

Volt.

Ma már szinte megállithatatlannak tűnik a hipszter-look, és ezzel együtt a kötött sapkák előretörése, és itt vegyük figyelembe, hogy egy olyan ruhadarab felemelkedéséről beszélünk, amit a véget nem érő szibériai éjszakák jeges fagyára lett optimalizálva, nem pedig a szeptemberi, szubtropikus Tokyóra. 

De hát ez nem szempont, így mára a kötött sapka lett a kötelező. Ime, néhány specimen:

A kalaposok, bár még tartják magukat, menthetetlenül uncool arcok:

És persze, mint mindig, most is vannak kivülállók, akik látszólag fittyet hánynak a divatnak. Nekem különösen a Jedi-sapkás asszonyság tetszik...

A kékfejű nénik országa

Nem tudom, hogy másokkal is így van-e, de néhány év ittlét után bennem kínzóan felmerült a kérdés: miért festik a hajukat kékre az idős hölgyek? Mert festik. Van, aki csak halványkékre, olyan mintha-lenne-egy-kis-kékes-árnyalatúra, de vannak akik nem óvatoskodnak, és úgy néznek ki, mintha a fejüket bedugták volna egy vödör rézgálicba.

Punkzene persze itt is van, de nem tapasztaltam, hogy ez különösebben népszerű lenne a 80+ korosztályban, persze ki tudja, amennyit én punkkoncertre járok mostanában, tehát valami más kell legyen a magyarázat. Gyanakodtam titokzatos betegségre is, valami sötét, alattomos szövődményre vagy esetleg egy speciális keleti gyógymód fájdalmas és szégyenteljes mellékhatására, de nem. Talán valami titkos szekta, az Illuminátusok itteni verziója, vagy valami kínai izé? 

Ugyanmár. Kiderült, hogy ez egyszerűen divat, ami állitólag úgy kezdődődött, hogy megpróbálták az idős nénik hajából kiszedni a sárgás szint, hogy szép fehér legyen. Igen ám, de ha az erre szolgáló vegyszert túladagolják, akkor a haj kap egy acélkék árnyalatot, ami vélhetőleg megtetszett néhány idős hölgynek és elkezdték szándékosan is kékre festeni. Így történt, hogy ez a kékes-lilás haj népszerű lett az öregasszonyok között, ó kedvesem, milyen érdekes, olyan... méltóságteljes lett a fejed! és lassan bekerült a fodrászatok standard ajánlatába is, a maga korában, asszonyom, igazán illene már egy kis kékes árnyalat..!

Így aztán, az a mai divattanácsom minden korosodó punknak, ha Japánba látogat, kerülje a kék hajfestést, mert öregít. De ha ragaszkodik hozzá, legalább ne hagyja otthon a szögekkel kivert csuklószorítót, ha nem akarja, hogy vénasszonynak nézzék!

A Prada hadserege

Tegnap volt az idei Fashion's Night Out, bár jobb lett volna inkább Fashion's Afternoon Out-nak hívni; az erzsébetvárosi csendrendelet ide is begyűrőzhetett és már este nyolckor zártak a boltok. Igaz, ekkorra az eső is pont eleredt, így végül is nem volt akkora  kár, de akkor is, miezmár?

Be kell vallanom, hogy csak Omotesandó egyik, ráadásul keleti, kisebbik, felét volt erőnk bejárni, itt egyértelműen a Prada nyerte meg a ki-tud-nagyobb-tömeget-odacsődíteni ver-senyt. Köszönhették ezt központi helyzetüknek, a megunhatatlanul izgalmas épületüknek, a két svájci zseni, Herzog és de Meuron tervezte, a nagyon vicces és vagány installációnak, esernyővel felszerelt próbababa-hadsereg masí-rozott az épület előtt! és persze nem utolsósorban annak a feneketlen mennyiségű ingyenpezsgőnek, tessék csak figyelni a cimkéket: ez nem gagyi, hanem maga az Özvegyasszony!* amit osztottak. Számomra még külön bónusz volt, hogy ezúttal a fotózást is eltűrték, így sikerült végre pár belső képet is csinálnom, lásd itt.

Vicces belegondolni, mi történne otthon, ha egy menő butik, mondjuk az Andrássy úton, szélesre tárná az ajtait, ingyenpezsgőt terítene és nem utolsósorban kint hagyná az ÖSSZES méregdrága cuccát a polcokon... na ugye. De azt hiszem, a világ egyetlen más helyén sem lehetne ezt így megcsinálni, jó, talán Észak-Koreában, de ott meg minek.

Egy gondolatot nem tudok azért elhessegetni: vajon mennyit kaszálhat a Prada szegény brand-bolond japánokon, hogy minderre van pénzük?

És akkor pár kép, még többet itt találtok, plusz még pár másikat az épületről, amiket korábban fotóztam.

Hömpölyög a tömeg

A testőrség oldalról

Minden ott van a polcokon

Pillantás az üvegen át

-----------------------------------

* Valahol azért érdekes, hogy a Prada pont Veuve Clicquot-t osztott, ami pedig a LVMH csoporthoz tartozik akiknek olyan brandek vannak a birtokában, mint a Gucci, Dior, vagy a Louis Vuitton - mind a Prada kőkemény versenytársai. De lehet, hogy egyszerűen akkora a piac, hogy sokan elférnek rajta, ez nem számít...

CoolBiz X 2

Aki idén nyáron ellátogat Tokyóba, és azt gondolja, hogy majd a látványosságok részeként Kasumigaseki állomás környékén megtekintheti a reggelente tömött sorokban az kormányhivatalokba igyekvő öltönyös-nyakkendős-esernyős sararímenek végeláthatatlan sorát, csalódni fog. Helyette lesz sok japán turista, hawaii aloha-ingekben és pörge kalapokban, akik valamilyen rejtélyes okból tömegesen bemasíroznak a minisztériumokba, akárcsak ez a kissé túlsúlyos kormánytisztviselő.

Igazából a nyári dresszkód már 2005-ben átalakult, ekkor vezette be ugyanis a reformlelkű Koizumi miniszterelnök, aki maga is felgyűrt ingujjal szeretett kampányolni, az ún. CoolBiz-t, ami azt jelenti, hogy június elsejétől kezdve szeptember végéig zakó és nyakkendő nélkül, kigombolt nyakú fehér ingben is lehet, sőt illik, munkába járni. Koizumi sóri aztán beleúnt a politikába és ment, de a CoolBiz közmegelégedésre megmaradt és mára már teljesen természetessé vált, hogy a japán üzletembereknek sem kötelező hülyegyerek módjára öltönyben-zakóban feszengeniük a forró nyárban, mint régen.

Aztán jött március 11, majd pedig Fukushima és sok minden megváltozott. A krízis elején leállított mozgólépcsők azóta is mozdulatlanok, a fényeknek csak egy részét kapcsolták vissza, és az állomásokon nemrégiben kihelyezett képernyőkön folyamatosan tájékoztatnak, hogy éppen hány százalékát használjuk a rendelkezésre álló villamosenergiának, mostanában egyébként úgy 70% körül. Hiába, most a setsuden, vagyis áramtakarékosság a kulcsszó, ahogy ezt nemrég Sabolc bloggerkamarád is megírta. De most még az esős évszak alatt vagyunk, a héten 16 fok volt és hideg eső, ilyenkor még istenes, de amikor hamarosan beüt a nyár, és főleg, ha olyan lesz mint a tavalyi! akkor lesz itt bizony jajveszékelés. Valamit tehát kellett tenni...

Mivel a légkondicionálók az egyik legnagyobb energia-zabálók, a kormány úgy határozott, hogy az idén 28 fok lesz az ajánlott hőmérséklet, a kormány-hivatalokban ezt kötelezően be is fogják tartatni! Na ez már azért CoolBizzel is sok, így emeltek a téteken, és megszületett a SuperCoolBiz. Nem lennénk persze Japánban, ha nem lenne ez is pontosan szabályozva, a hivatalos SuperCoolBiz kormányzati oldalon*.... Most már nincs kecmec, jön a szines, kirakott ing és a szandál, tovább rombolva a nyakkendős-szemüveges japán sararímen legendáját. Remélem, azért a dolog nem fajul el teljesen és még időben megjavítják az áramszolgáltatást, mielőtt még jönne az ExtremeCoolBiz...

--------------------------------------------

* az alábbi táblázat a Környezeti Minisztérium belső útmutatója, de ez szolgál mintául a többi vállalat, többek között a miénknek is, számára (a képeket már én linkeltem hozzá)

	Tavalyi	Idei SuperCoolBiz
	CoolBiz
Nyakkendő nélkül	O	O
Zakó nélkül	(O)	O
Rövidujjú ing	O	O
Okinawai ing	(O)	O
Teniszing (galléros poló)	X	O
Hawaii ("aloha") ing	X	O
T-shirt	X	∆
Ujjatlan poló	X	X
Casual (él nélküli) nadrág	(O)	O
Farmernadrág	X	∆
Rövidnadrág	X	X
Edzőcipő	X	O
Szandál	X	∆

Jelmagyarázat:

• O megengedett
• (O) "módjával" megengedett
• ∆ bizonyos körülmények között megengedett, például:
  - T-shirt: egyszínű, nem mintás --> OK
  - szakadt farmernadrág --> nem megengedett
  - szandál: hátsó szobákban, ahol nem találkoznak ügyfelekkel --> OK
  - flip-flop --> nem megengedett
• X nem megengedett

Újabb maszkdivatok

Nem kezdtünk el méheket tartani és zarándokútra sem indultunk, csak bevásárolni mentem. Közeleg a téli szabadság ideje és ilyenkor mindig szükségem van (vagy csak úgy gondolom) egyre-másra - így ismerkedtem meg egy újabb maszkdivattal.

Az arckendő, ami próba közben megvédi a ruhát a sminkfoltoktól, persze nem különösebb újdonság, de újabban elterjedt ez az eldobható, higénikus változata. Ha jobban meggondolom, egyre higénikusabb világban élek és az ismeretlen embertársaimmal való fizikai érintkezés esélye minimálisra csökkent.

Kisértetként suhanok át a városon. A metrókártya közelségét érzékelő rendszer érintés nélkül enged utazni, a bejárati ajtók hangtalanul feltárulnak előttem és a vonaton a maszkot viselő tömeg még rám sem lehel. Az illemhelyen a WC fedele felnyílik előttem, ha felállok, zubog az öblítővíz, a mosdóban pedig a szenzor automatikusan szappant és vizet adagol. Ha véletlenül mégis megérintek valamit, akkor is gyorsan tudok védekezni a minden közintézmény előterében megtalálható kézfertőtlenítő folyadék használatával.

A kézfogást helyettesítő, kölcsönös meghajlás és a fizikai / rituális megtisztulás a japán hagyományok szerves része, aminek mindez talán csak a logikus továbbfejlesztése. A tavaly tavaszi sertésinfluenza-ijedelem hatására azonban kezdünk túlzásokba esni. A patikában baktériumölő zoknit árulnak, és fertőtlenítő zsebkendőt, amivel használat előtt meg lehet törölni a bankautomata érintőképernyőjét, vagy a telefonkagylót. A vendéglőkben, étkezés előtt valaha nedves frottírtörülközőt adtak, ma azonban már általában eldobható kéztörlőt kapunk. Na és persze az evőpálcika is egyszer használatos.

Kíváncsian várom, mi lesz a következő csíramentesítő eszköz? A cipőre ragadó por elleni, baktérium-taszító talpbevonat? Vagy valami beültetett nanorobot, ami kapaszkodás nélkül is egyensúlyban tart a metrón? Itt az üzleti lehetőség, ötletek kerestetnek.

Fashion's Night Out

Kyotoban a pénzért, Osakában a ételekért, a Tokyóban pedig a divatért vannak megőrülve szól a japán közmondás, és minekutána a bennszülötteket legjobban ünnepeiken keresztül lehet megismerni, mi is lenne erre jobb alkalom, mint minden tokyói ünnepek legszentebbike, a Divat Ünnepe? Szombat este éjfélig és néhol még tovább is, nyitva voltak az üzletek, nem csak itt, de NYC, London, Párizs, Sydney és még jó néhány más város is csatlakozott a Vogue magazin iniciatívájához, ami idén lett másodjára megrendezve.

A nép tehát hömpölyög, mulat és vásárol Omotesandó főutcáján, Prádából ki és Issey Miyakéba be, keresztül a Dioron, át Marc Jacobson, körülöttünk dizájner táskák, cipők, öltönyök és topok lógnak és hevernek, a menetelés sikerének mértékegysége az ingyenpezsgő ejnye no, lehet, hogy nem kellett volna előtte sörözni! és a lányok telefonszáma, közben villan a vaku, sikál a DJ és életre kelnek a kirakati próbababák, mi pedig vonulunk tovább, rendületlen, a gyönyörű ruhák, über-divatos fiúk, ismeretlenül is mosolygó lányok és szép transzvesztiták között, boldogan, de mégis örökké éhesen, hiszen minden és mindenki még ma este sem lehet a miénk.

-------------------------------------

I LOVE I HATE ingyenpezsgő, ha fröccsen

Brand Awareness

Michael és udvarhölgyei

DJ Who?

The Girl in the Window

Glamour

Vonulunk, rendületlen

(Fotók vegyesen az idei és tavalyi Fashion's Night Out Tokyóról)

TokyoCool: lowride

Amikorénmégfiatalvoltam, hasonfekve volt kúl motorozni, ráfeküdni, eggyé válni a géppel, áramvonalasan, oszt húzni neki, ahogy-a-csövön-kifér. Most úgy látszik, fordult a kocka, hanyattfekve, fél kézzel elengedve, komótosan, egymással dumázva az igazi. Persze nem akármilyen motoron, hanem egy igazi lowrider scooteren, ami ugyan lehet, hogy 600 köbcentis, és megy, mint állat, de lelkületileg mégicsak egy nagyra nőtt, automata váltós moped. A ruházat mint mindig a motorozásnál itt is fontos, szigorúan casual, lehetőleg valami nagyon nem motorozáshoz illő öltözet kell, klottgatya, strandpapucs, kockás ing, ilyesmi. A sisak minél hitványabb minőségű, annál jobb, arcot, fület semmiképpen se takarjon, és ha lehet, lógjon kissé a fej mögé, azt az érzést keltve, hogy csak valami tévedés folytán került oda, még az sem baj, ha közben emiatt kicsit fojtogat.

Szóval a motorosdivatok (is) változnak, csak egyvalami örök: a dögös maca a hátsó ülésen.

Még néhány szuperkúl lowride moped:

TokyoCool - Kutyák napszemüvegben

Szemernyi kétségem sincs aziránt, hogy ez a három szuperkúl wanchan éppolyan elkényeztetett dög, mint a többi, de ismerjük el! jól hozzák a Menőcsávót a napgéppel. Egy biztos: ha kutyalány lennék, menten elalélnék. De ezzel természetesen ők maguk is tisztában vannak...

Találkoztam boldog Hamupipőkékkel is

A minap ugye, írtam egy Pipőről, akinek rossz napja volt; ez sokakban bizonyára azt a látszatot keltette, hogy Tokyóban minden Hamupipő boldogtalan. Hogy ez mennyire nincs így, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a minap négy (4) boldog Hamupipőkével találkoztam a vonaton egyszerre! Bár kicsit fáradtnak tűntek, szivesen álltak modellt, és ugyan nem kérdeztem, de biztosra veszem, hogy stimmelt rájuk az üvegcipő és vélhetőleg megvolt a Herceg is.

Bár Hamupipőke-ügyi kutatásaink ezzel még korántsem tekinthetők befejezettnek, ám a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján talán már nem elhamarkodott azt a következtetés levonni, hogy a tokyói Hamupipőkék mintegy 80%-a boldog.

Hamupipőke, hazafelé

A bál nem egészen úgy sült el, ahogy azt eltervezte; az üvegcipellő sarka eltörött, Pipő elbotlott és felsebezte a térdét, majd efeletti bánatában kicsivel több umeshú csúszott le a torkán a kelleténél, közben pedig még a sminkje is elmázgálódott, a Herceg pedig, az a disznó! egyszerűen nem jött el, így Hamupipőke kénytelen-kelletlen vonattal ment haza.

Maszkdivatok

Ha még nem mondtam volna; meg vagyok fázva, mint egy ágyú. Gondolom, köztudott, hogy a japánok ilyenkor maszkot viselnek és teszik ezt nem elsősorban amiatt, hogy ne kapkodják be a hideget, ahogy ezt Nagyanyám ilyenkor szokta volt mondani, hanem, hogy ne fertőzzék meg a kollégáikat. A helyi szokásokat tisztelő és a dolog racionáléját is belátó gajinként így én sem tehettem mást, és beruháztam egy csomag egészségügyi maszkra. Gyorsan kiderült, hogy még így sem tudom magamat japánnak tettetni, jó, a napszemüveg akkor nem volt rajtam, de a sapka igen; a pékségben az eladó kislány ennek ellenére ragaszkodott hozzá, hogy nagy összpontosítás után kinyögje: cú-hándoreddo-sikusztí-fájvu en, purízu!* Aztán arra is rájöttem, hogy szemüveggel használni elég kényelmetlen, mert bepárásodik, vagy lehet, hogy csak rossz a légzőtechnikám? Ráadásul állandóan azon kaptam magam, hogy levettem, amikor beszéltem, mert zavart, egészen, amíg rá nem jöttem, hogy így pont a lényeget rontom el: ilyenkor terjednek a bacik. Hát lehet, hogy erre korábban kellett volna szocializálódnom...

A maszk-kultúra különben nem csak Japán jelenség: Vietnamban szinte hétköznapi viselet, igaz, hogy ott nem a betegek, hanem az egészségesek hordják főképp motorozás közben, a rettenetes légszennyezés ellen. Ott jellemzően nem a fehér megy, hanem a mintás, kifejezetten dizájnos szájmaszkokat is láttunk, sőt, olyat is, amikor a maszk és a blúz ugyanolyan anyagból volt, oda nézz, koordinálta! sikoltott fel Judit, amikor ezt felfedezte.

Az egészségügyi maszkiparnak a H1N1 egyébként maga volt a karácsonyi ajándék; hihetetlenül fellendült az üzlet, hiszen eleinte még a nem-betegek is lelkesen hordták (azóta, hogy tényleg kitört a járvány, a félelem jelentősen alábbhagyott). Japánban, ha megy a biznisz, nem marad el az innováció sem, érdekes, hogy itt a versenynek tényleg van ilyen hatása! és egyre-másra jelentek meg az új fícsörök: a hármas, különlegesen csíraölő rétegrend, a puha, nem irritáló fülrész és az arcra MÉG jobban simuló kialakítás és társaik. Az átlag fogyasztó valószinűleg ezeket észre sem veszi, de ez nem is baj; elég ha csak megveszi. Ahogyan ezt egy sokat tapasztalt volt kollégám szerette mondani: hová jutna a világ, ha az emberek csak azért fizetnének, amit használnak is...

Itt lehet sok-sok maszkos embert nézegetni.

------------------------------------

* na tessék, ennyit a Hepburn-ról, de ez valóban túl magas labda volt...

A Miyake-hadművelet

Alapvetően utálok leárazásokra járni, néhány nyamvadt százalék kedvezmény fejében tolakodni, lökdősödni, küzdeni. A kultúrált vásárlás híve vagyok, inkább fizetek egy kicsit többet, de ne lihegjen egy izzadt bargain-hunter a tarkómon.

De kivétel minden szabály alól van, ez esetben ezt Issey Miyakénak hívják. Aki esetleg nem ismerné e nevet; ő az egyik (ha nem a) leghíresebb japán ruhatervezó, vagy inkább: a divat forradalmára, kultúrikon. Elképesztően gyönyörű ruhák, elképesztő árakon. A Miyake-üzletekben ráadásul leárazások nincsek, ha nem tetszik, ne vedd meg. Van viszont évi kétszer vásár, a kikötőnegyed egyik üres épületében, ahol a rendes ár 20-40%-án lehet hozzájutni ezekhez a kincsekhez, ám ide csak meghívással lehet bejutni.

Az idei nyár végi, augusztusi vásárra viszont szereztünk meghívót itt élő francia építész barátomtól (merci, Manuel!). Ismerve Judit mélyen szántó vonzalmát e brand iránt, nem volt kétséges, hogy ott a helyünk... Egyszer már voltunk egy ilyen Miyake-vásáron, de későn értünk oda, de ami ennél is fontosabb, taktikailag tökéletesen felkészületlenek voltunk, tehetetlenül néztük, ahogy a 4-6-os zárt falanxokba szerveződőtt japán háziasszonyok feldolgozták a ruhákat és mi már csak a maradékban turkálhattunk. Az idén már jobban rákészültünk:

07:01 – indulás otthonról, a felszerelés (szendvics, víz, iPod, újság) a hátizsákban.

07:27 – megérkezünk a helyszínre, a sor már most is terbélyes, az átlagéletkor úgy 55 körül lehet és legalább harmincan állnak előttünk. Ezek a nénik itt éjszakáztak?

07:35 – Jókor érkeztünk, mert alig néhány perc múlva már mögöttünk is állnak vagy huszan, de az Y kromoszómát továbbra is csak én hordozom. A tesztoszteron szint ennek ellenére nem nevezhető alacsonynak...

08:00 – A biztonsági őrők felállítják a kordont és átterelnek mindenkit. A várakozók fegyelmezetten, a sorrend precíz megtartásával sorolnak át.

08:50 - A mögöttünk állók elérkezettnek látják az időt, hogy felöltsék a sertésinfluenza elleni védőmaszkot.

09:16 – Érezhetően nő a feszültség. Az emberek felállnak, összehajtogatják a kisszékeiket, a sor tömörödik. Mindenki felkészül az ütközetre.

09:18 – Kettős sorokba állítanak minket és nyolcas csoportokban a lifthez vezetnek. A liftbe való beszálláskor a csoport tagjait fordított sorrendben engedik be. Először nem értem, de aztán rájövök: azért, mert így aki utoljára száll be, a legjobb pozícióba kerül a kiszálláskor.

09:30 – START! A liftből kilépve a disztingvált japán háziasszonyok fürgén nekiiramodnak. Taktikánk szerint az első fázisban különválunk; Jutka célzottan támadja meg az általa kedvelt sub-brandeket (Me, Pleats, please!, Fete) míg én a mennyiségi mutatókra hajtok; lassan, széles, kaszáló mozdulatokkal haladva igyekszem a lehető legnagyobb mennyiségű ruházati cikket betakarítani a fogasokról.

09:35 – Megtelt a kezem, nem bírok már több ruhát leszedni. Taktikát váltunk, kezdődik a második fázis; mostantól mint szállítóeszköz funkcionálok, Jutkát követve cipelem a begyűjtött nyersanyagot, ő még hozzátesz ezt-azt a kupachoz.

09:42 – Harmadik fázis: megállunk és lepakolunk mert most már tényleg nem birunk több ruhát összeszedni. Kezdődik az Első Válogatás, az árcédulát egyelőre nem nézzük; a cél az, hogy az iniciálisan felhalmozott ca. 30-40 ruhadarabot emberi számosságúra csökkentsük (mondjuk, egy tucatra). Nekem most elsősorban a zsákmány őrzése a feladatom, ill. néha véleménynyilvánításra is fel vagyok kérve.

10:12 – Egyre nagyobb a tömeg. Hirtelen feltűnik Tom Heneghan, egy régi haverom. Elkezdünk dumálni és bár a kezemet a kupacon tartom, egy szemfüles japán néni a hónom alól kicsen egy sálat. Jutka figyelmeztet, hogy ez így nem lesz jó. Elbúcsúzok Tomtól és ráhasalok a ruhakupacra.

10:26 – Sikeresen lecsökkentettük a ruhák számát 14-re. A félredobott ruhákra hiénaként csapnak le a későnjövők. Kezdődik a negyedik fázis; eljött a kemény, fájdalmas döntések ideje, vagyis a Második Válogatás. Két kategóriát hoznuk létre: a Kihagyhatatlant és az Ellenállhatatlant. Jutka újrapróbál mindent, én közben digitális fotókat csinálok, melyeket közösen kielemzünk, a végösszeget pedig az iPodon követjük. A cél, hogy az eredeti keretösszeg kétszeresén belülre kerüljünk...

10:51 – Sikerül eljutni 6 darabhoz ami már csak a budget 182%-ba kerül. Megegyezünk, hogy három éves amortizációt fogunk alkalmazni, így nem borítja fel annyira a családi P/L-t. Fizetünk. A vezérkar a Miyake-hadműveletet sikeresnek nyilvánítja, gyönyörű ruhákat vettünk és hihetetlen mennyiségű pénzt spóroltunk meg (szintén hihetetlen mennységű pénz elköltésével).

Még több Miyake itt: http://www.isseymiyake.co.jp