2021. január 16., szombat

Best of 2020

Akkor, ahogy ígértem, a legjobb tavalyi fotók. Koronavírus ide vagy oda, azért így visszanézve elég sokat mozogtunk tavaly, igaz, csak belföldön. Sokat túráztunk, főleg Tokyó környékén, de amíg üzemelt a "GO TO" kampány*, ami alatt majd' 50%-os támogatást lehetett kapni belföldi utazásokhoz! még messzebb is elmerészkedtünk, főleg Judit, hiszen neki idén több szabadideje volt. Igy kevéssé meglepő, hogy a képek többsége újfent csak Tokyón kívül készült (7:3).

Az idei év egyébként elhozta az áttörés az iPhone-nak, a Top 10-ben most először 6:4 az iPhone javára, hiszen, főleg mióta mindketten 12-essel vagyunk felszerelve, elég nehéz amellett érvelni, hogy mondjuk síeléshez, hegymászáshoz vagy biciklizéshez érdemes lenne a "nagy" Olympust vinni, lencsékkel. 

Akkor hát lássuk a Top 10-et, akinek ennyi nem elég, az végigbogarászhatja a Top 100-at is, ezen a linken.

Havas világ

A tavalyi év elég gyenge síszezont hozott, először nem volt hó, utána pedig beütött a koronavírus, de ez egy jól sikerült sítúra volt, részletesebben itt, és ami most nekünk még fontosabb: csodálatosan szép havas erdő fogadott bennünket! Ezt még egyébként egy ósdi iPhone 7-el fotóztam, ahhoz képest egész jól sikerült...

Shibuya

A Hachiko-tér este, valamikor februárban. Bírom, ahogy kavarog a sok ember a kirakatok előtt, van benne egy kis noir feeling. Itt még nem volt különösebben magas a maszkot viselők aránya, lehet, hogy vissza kellett volna ide mennem egy hónap múlva? Ez egyébként az Olympus-szal készült, 25 mm-es alaplencsével.


Retekevő-parti

Egy Kyóto környéki faluban, Oharában, évente egyszer, február elején van egy daikon (jégcsapretek) fesztivál, amikor is egy templomban nagy vájdlingokban főzik a retket és ingyen adnak mindenkinek, aki sorban áll érte. Magyarember ekkora potyát nem hagy ki, ráadásul a templom, Sanzen-in, ahol főzték, nagyon szép. Éppen egy nagy csapat nyugdíjas randalírozott ott, és miután megszerezték a zsákmányt, elégedetten csacsogtak a padon.


Chuzenji tó

Egy szép túra után, a Shirane-sant másztuk meg, hazafelé autóval megálltunk a Nikkó feletti Chúzenji tónál és a nap éppen kisütött a felhők közül. Július közepe volt, a járvány éppen eltűnőfélben, reményteljes pillanat volt. Aztán másképp alakult...


Titkos völgy

Ez egy másik gyönyörű túra, talán a legemlékezetesebb az egész évben! az Akita-Komagatekét másztuk meg, amikor egy hosszú, kopár, vulkanikus lejtőn felkapaszodva hirtelen befordultunk ebbe a hihetetlenül szép, élénkzöld, nedves, életteli völgybe, az év talán legszebb pillanata volt. A járványnak köszönhetően szinte csak magunk voltunk és nemsokára a köd is felszállt. Ide azért felcipeltem az Olympust, de megérte.


Rövid pihenő

Ha még nem írtam volna, de írtam, imádom a szitakötőket és Japánban van belőlük jócskán. Itt most egy lótuszvirág-levélen pihen, ami a másik kedvencem, egy kyotoi kertben. Idevágó kutatásaim szerint egyébként ez egy fehérfarkú pásztorszitakötő, még akkor is ha ez most momentán kék. Meglepően jó mélységélességgel sikerült ezt a képet elkapni Juditnak, pedig csak egy iPhone XS, -t használt, mert ez volt kéznél.


Hazafelé a vonaton

Mindig hálás téma a késő esti / kora reggeli vonaton buliból hazatérő, szétcsapatott emberekre vadászni, ezt Judit lőtte, reggel, munkába menet. Figyelemre méltóak a szögek: láb, cipő, kapaszkodó és maga a vonat, a színek, ezúton köszönjük a modellnek a lángvörös nadrágot! és a személyiségi jogakat gondosan megóvó frizura. Ez is iPhone XS, nanáhogy, hiszen ki cipelne munkába egy fullos kamerát?

A palota zárva van

A palota, Oka-Goten, Tano városában, Shikoku szigetén, a koronavírus okán zárva volt, Judit nemes bosszút állva kívülről csinált egy pöpec képet, nekem nagyon tetszik az asszimetrikus kompozició és a különböző modulok ritmusa. A kamera iPhone XS, mert Judit szerint az Olympos nagyon nehéz.


Fürdőszoba, kilátással

Csak, hogy az idei Top 10 se nélkülözze a Fuji-sant: íme egy kép, ezúttal északi irányból. Yamanashiból, egy onsenből. Korán reggel érkeztünk, hogy elkerüljük a tömeget, megérte, mert szép tiszta idő és gyönyörű kilátás fogadott. Ejtőzni a forró vizben és melankólikusan szemlélni a Szent Hegyet, ez utolérhetetlen életérzés! A kamera iPhone, most már 12, mert azt el lehet dugni a törölköző alatt. By Judit. 

Nem fért be

Aki követi a Reloaded Facebook posztjait is, minden bizonnyal találkozott már a #nemfértbe hashtag-gel, és tudja, hogy nálam ez egy fontos tematika: az autó motorházára leengedett redőnyös garázsajtó, mint a japán népi urbánus kultúra egyetemes szimbóluma, körülötte pedig a klasszikus japán kültéri dzsuva**. Japánul olvasóknak külön ínyencség a kocsi elejére biggyesztett 危, "ki", vagyis veszély, kanji. Vajon mi lehet itt a veszélyes? Az ujjakat odacsípő garázsajtó? vagy a sárgarendszámos, vagyis 500 cc-s, dobozautó? Vagy maga a Lét, ebben az elátkozott 2020-as évben?


-----------------------------------

* ezt aztán december vége felé, amikor már tagadhatatlan volt, hogy itt az eddigi legnagyobb, harmadik hullám, felfüggesztették a kampányt
** erről már régóta tervezek írni, a lényeg az, hogy a japánok nagy része semmi kivetnivalót nem lát abban, hogy a kertjét-háza elejét kvázi szeméttárolónak használja

2021. január 2., szombat

Vírusörömök

Az év első posztja a hagyományok szerint az előző év legjobb fotóiról szól, így hát tekintsük ezt most egy elkésett 2020-as posztnak. Azért a fotókon is dolgozunk közben… 

Sok posztot tudnék arról írni, hogy mi volt ROSSZ a tavalyi évben. De 2020-at ekézése kezd egy kicsit unalmas lenni, és egyébként is: év eleje van, fókuszáljunk inkább a pozitívumokra, mert azért ilyenek is akadtak! Mit is köszönhetünk tehát a pandémiának?

Először is, a környékbeli csavargásokat. Az áprilisi-májusi "első hullám" volt az az időszak, ami legközelebb esett az "európai értelemben vett" lezárásokhoz. Azért ez sem volt olyan véresen komoly, jártunk boltba, sétálni, biciklizni. Setagaya-ku-ban, (ku = kerület*), lakunk, adta magát, hogy járjuk be a környéket. Kiderült, hogy bőven van felfedeznivaló, remek kis templomokat, shinto szentélyeket és sok más apróbb-nagyobb érdekességet találtunk, posztoltam is róla néhányat. Vagyis ha nincs koronavírus, valószínűleg soha nem jutunk el a Macskatemplomba...


Azt is (újra) megtanultuk, hogy milyen szépek a japán hegyek. A járvány miatt elmaradtak a szokásos ázsiai kalandozások, de az országon belül szabadon lehetett utazni, sőt, még állami támogatás is volt rá! és ezen belül a túrázás elég biztonságos opciónak tűnt, különösen, ha nem vonattal, hanem autóval közlekedtünk. Így aztán nyáron-ősszel sok szép túrát csináltunk és reveláció volt, hogy milyen gyönyörű tájak vannak, nem is lehetetlenül messze. Hiába zsúfolt Japán, ha elkerüljük a leghíresebb helyeket, szinte alig van valaki. Továbbá jelentem, hogy a 100 híres japán hegy, Hyakumeizan - 百名山, megmászásában most már 23-nál tartok. Nem hiszem, hogy valaha is meglesz mind a száz, de azért még remélem begyűjtök néhányat! 


Még egy mackókalandunk is volt, szerencsére csak távolról... 


A vadvirágok különösen változatosak és gyönyörűek! 


A harmadik kényszer-szülte örömforrás a főzés lett, gondolom, sokan voltak ezzel így tavaly. Megtanultunk sütni-főzni jónéhány japán klasszikust, amit eddig inkább csak étteremben ettünk, vagy boltban vásároltunk meg. Helló tamagó-yaki, tonjiru, kinpira és társai! Az továbbra is igaz, hogy itt Japánban nincs sok értelme ezeket otthon készíteni, de ha egyszer hazaköltözünk, fontos készségek lesznek ezek majd! Az év kulináris megkoronázása pedig a saját készítésű összerakású újévi osechi-ryóri volt, szerintem egészen csinos lett! Itt azért be kell vallanom, hogy az alkatrészek nagy részét készen vásároltuk, de az japán háziasszony vesse rám az az első követ, aki mindent maga főz az újévi menüben. 

  
------------------------------------

Angolul ezt "Setagaya city"-nek forditják, de tekintve Tokyo méretét, szerintem a "kerület" szó jobban visszaadja a jelentését

 

2020. szeptember 12., szombat

Felnőttoktatás a metrón

A felületes szemlélő azt hiheti, hogy a japán tömegközlekedésben, a tömegtől eltekintve, alapvetően rendben mennek a dolgok: a vonatok gyakran járnak és pontosak, az utasok udvariasan és csendesen viselkednek, nem szemetelnek, nem hangoskodnak és általában véve jó modorúak. Ám ez súlyos téveszme és a vasúttársaságok mindent elkövetnek azért, hogy rádöbbentsék az utazóközönséget, hogy mi mindenben kellene még fejlődniük ahhoz, hogy Tokyo közlekedése végre felzárkózhasson a civilizált világhoz. A élethosszig nevelés legfontosabb médiuma a metróplakát, erről egyszer régen már írtam, de az eltelt években sok-sok csodálatos munka született ebben a műfajban.

Hát először is: ne üvöltözzünk állatok módjára! Aki utazott már az itteni metrón, az tudja, hogy nagyjából egy pisszenés sem hallatszik, ha mégis, akkor az jó eséllyel tőlünk származik, de ez nem tartja vissza a vasúttársaságokat, hogy ne figyelmeztessenek minket erre a csúnya szokásra. Egyébként a baloldali plakátsorozat szenzációs, a Seibu Railway az ukiyo-e, színes Edó-korabeli fametszet, stílusában nevelt minket egy ideig, imádtam! A jobboldali sorozat pedig a Tokyo Metro-é, ez még most is fut, ez sem rossz.


A nevelés egy másik fontos vektora a vonatokon való étkezés megszüntetése, hát mit mondjak, ez sem egy kifejezett tömegjelenség, de ez nem tartja vissza a plakátrajzolókat, hogy óvjanak minket a metrón való mértéktelen zabálástól.


Hogy azért ne legyek teljesen egyoldalú, nehezemre esik ugyan, de, el kell ismernem, hogy azért vannak olyan viselkedések a vonaton, amelyek engem is idegesítenek. Én sem szeretem ugyanis, ha párnának használnak vagy ha egy komplett reggeli toilettet csinál valaki végig mellettem. Igy az alábbi a poszterek a szívemből szólnak...


Hasonlóképp, a sumapo*, vagyis az okostelefonnal való alvajárás, sem egy ismeretlen jelenség, van is ellene poszter bőségesen: 


A fenti példák az un. "manner-poszterek", kb: utazási etikett, széles családjába tartoznak, ezen műfajilag kívül esnek azok a plakátok, amelyek kifejezetten a deviáns viselkedés, a vonatok személyzete ellen való erőszak kerülésére figyelmeztetnek. Ezekből a poszterekből a felületes szemlélőnek az a benyomása támadhat, hogy a mexikói Tijuanában, a világ jelenleg regnáló gyilkosság-fővárosában, van, nem pedig a pihe-puha Tokyóban. A műfaj jellegzetessége az expresszív, narancs-vörös színek túlsúlya és a nyakkendő-fétis: az agresszió gyakran a közalkalmazottak nyakkedőjének megragadásában és heves rángatásában fejeződik ki.


Egy másik kedvenc műfajom a sínek melletti részeg tántorgást helytelenítő poszterek. El kell ismernem, ez a sportág nem teljesen ismeretlen Japánban, nagy hagyománya van az ittasan sínek közé zuhanós elhalálozásnak. A nyakkendő itt is fontos szerepet kap, a plakátokon boldogan tántorgó utasok jelentős része ugyanis a nyakkendőjét a fejére kötve viseli. Ez Japánban valamiért a részegség szinonimája, nem mintha valaha láttam volna ilyet, ez egyesek szerint a 80-as évekbeli B-kategóriás amerikai filmekből maradhatott meg. További gyakori motívumok a piros arc, levetett zakó és kibomlott ing, valamint egy doboz omiyage**, vagy engesztelő ajándék a feleségnek? amivel balanszírozni lehet.


A manner-poszterek világa nagy és színes, még gyereknek is csinálnak manner-poszter pályázatot! aki jobban el szeretne ebben mélyedni, ajánlom az alábbi keresőszavakat a képkeresőben: 
  • Angolul: "manner poster", "Tokyo" "metro"
  • Japánul: 「マナーポスタ」 「メトロ」 「地下鉄」
-----------------------------

* ez egy jó kis szójáték egyébként, mert a hasonló hangzású "sanpo" az sétát jelent, a "sumafó" pedig a smartphone-t, igy a sumapo, kanjival スマ歩, pedig ezek kombinációja
** úti ajándék, az üzleti útról hazatérve ugyanis illik valamit hozni a kollégáknak. 

2020. szeptember 5., szombat

Kedvenc szavaim: az eső fokozása

Ilyenkor nyár végén, a tájfun-szezon beköszöntével, éppen most közeledik egy méretes darab! érdemes leporolni a szókincsünkben az eső, vagy minden más időjárási jelenség, mellékneves kapcsolatait, vagyis az eső fokozását. Nézzük csak hogyan is osztályozzák a japán időjárás jelentésekben az esőket erősségük szerint: 
  • 強い tsuyoi: ez azt jelenti, hogy erős, azért itt már ezt is komolyan kell venni, mert a “tsuyoi ame*” simán megfelel az otthoni “ömlik az eső”-nek 
  • 非常に強い hijóni tsuyoi: extrém erős, ennél már jobb észnél lenni, főleg ha szél is van hozzá: ilyenkor az esernyő felejtős, maximum csak egy komolyabb esőkabát-esőnadrág kombóban érdemes próbálkozni 
  • 猛烈な móretsuna: ez a kedvencem, már csak a hangzása miatt is. Mind a két kanji azt jelenti, hogy “heves, extrém”*, ha “móretsuna ame” jön, akkor azért ne nagyon merészkedjünk ki, mert garantálom, hogy magyarember ekkora esőt, szelet, vihart stb. odahaza még nem látott! 
  • 記録的な kirokutekina - vagyis rekord méretű, ez a Fedák Sári, ennél nagyobbat nem lehet mondani, ez mindent visz. Egyre gyakrabban hallom ezt a kifejezést, még ha sokszor csak az “osore ga aru” (“-ra van lehetőség”) összetételben is, hát valahogy így manifesztálódik a globális felmelegedés a világnak ezen a tájékán…. 

-------------------------- 

* 雨 ame, vagyis eső, nem nehéz felfedezni a karakterben az esernyőt és a ferdén hulló esőcseppeket, ez a kanjit könnyű megtanulni és nehéz nem szeretni! 
** a kínai eredetű, gyakran egy-az-egyben átvett, szavaknál gyakran megesik, hogy két nagyon hasonló jelentésű karaktert összerakva születik meg egy harmadik, ami még ráerősít a jelentésre. Biztosan van erre valami tudományos magyarázat is, én csak úgy kibic módjára birom ezeket

2020. augusztus 28., péntek

Csatornafedelek a hűvös északról

Az idei esős évszakot nagy forróság követte, így amikor már lehetett, észak felé, a hegyekbe menekültünk. Főleg túrázással telt az idő, de azért a csatornafedelekre is jutott energiánk. Akita, Iwate, Niigata és Nagano megyékben gyűjtöttem ezeket a példányokat. A képek többnyire az adott város jelképének számító virágot, állatot, vagy helyi tájat, hagyományt ábrázolnak - sokszor kissé iskolásan, néha kreatívabban. A csatornafedelek történetéről, fajtáiról korábban itt és itt már írtam. 

Helyi hagyományok


 (1) Akita, Kantó matsuri. Az augusztusi fesztiválon a fiatalok azon versenyeznek, ki tud ügyesebben tizenkét méter hosszú bambuszpóznára aggatott papírlámpásokat egyensúlyozni a tenyerén, vállán, homlokán. Az idén sajnos elmaradt a fesztivál.
(2) Kakunodate szamurájnegyed, Akita. Musha-e, vagyis szamurájok csatáját ábrázoló kép. A legyező nem a meleg miatt kell, hanem mert annak idején ezzel irányították a harcosokat. 
(3) Kyowa, Akita. A három részre osztott képen középen noh színház, felette japán tiszafa (ichi), alatta encián (rindó).

Tájak 


(1) Oga félsziget, Akita. A parti szirtek és a Nyúdozaki világítótorony, közöttük pedig egy óriási sirály. 
(2) Togakushi szentély, Nagano. Háttérben a Togakushi hegy, előtte két japán széncinege (shijúkara) pöffeszkedik egy nyírfa (shirokaba) ágán.
(3) Myókó fennsík, Niigata. Jól látszik a tűzhányó különös alakja: a külső kráterben egy magasabb belső hegy.

 Élővilág 


(1) Nishisenboku, Akita. Kócsagvirág (sagisó), körülötte négy szitakötő (tanbó).
(2) Shizukuishi, Iwate. Japán berkiposzáta (uguisu), krizantém (kiku) és japánciprus (sugi).
(3) Tazawa-tó, Akita. A település hivatalos jelképei: szirti sas (inuwashi), japán fehér bükk (buna), szívvirág (komakusa) .

 Állatok 


(1) Ani, Akita. Medvemama és bocsa. A vicces az hogy pont aznap délelőtt láttunk egy igazi medvét is a hegyen, szerencsére bocs nélkül.
(2) Shinano, Nagano. Szántóföld, ló, verebek - ez akár Magyarországon is lehetne. Igazából itt nem a táj a lényeg, mert a kép a helyi születésű költő, Issa egy versét idézi fel.
(3) Nojiri-tó, Nagano. Fauna, bár kissé régi: ötmillió éve ilyen törpeelefántok éltek a tó partján, a kerti pillangóvirágok között.

2020. augusztus 10., hétfő

A második hullámon lovagolva

Most, hogy már világszerte dúl a második hullám, érdemes megnézni, hogy hol is tartunk COVID-ügyben a kies Japánban. Ahogy világszerte, itt sem vagyunk hiján a furcsaságoknak, de hát ez egy ilyen sport... 

Ha visszatekerjük az időmagnót május végére, akkor azt találjuk, hogy a média a „japán modell" felsőbbrendűségéről harsog. Hogy milyen okosan is tették, hogy nem teszteltek össze-vissza (!) hanem az úgynevezett „clusterek”-re (gócpontokra) koncentráltak. És hogy mennyire jól csinálták, hogy nem volt teljes lezárás. Végül pedig, hogy "hát igen a japánemberek, azok mások: higénikusabbak és fegyelmezettebbek". Nem ismerős? Aztán, ahogy feloldották a szükségállapotot, ami sose volt kötelező, csak ajánlott, és az emberek nagyrészt visszamentek dolgozni, a fertőzési számok szép lassan elkezdek újra felfelé kúszni, kissé elhalkultak a japán felsőbbrendűséget hirdető hangok. Ma már visszasírjuk azokat a rémisztő áprilisi számokat, amikor „csak” napi 500+ megbetegedés volt az országban és örülünk, ha 1000 alá kerülünk egy-egy jobb napon...* 


Június környékén a kormány idején elérkezettnek látta az idejét, hogy elkezdje a komolyabb gazdaság élénkítést és ezen belül is a talán legkeményebben sújtott turizmus alapszintű újraindítását. Persze ez nem a külfőldi turistákat célozta, hanem a hazai közönséget próbálták honi nyaralásra ösztökélni, ld. még: "Több Balaton, kevesebb Adria". Ennek eredménye az úgynevezett "Go To" kampány, naná, hogy nem japánul van a szlogen, milyen hülyén nézne az már ki...? ami elég komoly 35-50 százalékos kedvezményeket ad a belföldi turizmusra. Amikorra nagy nehezen összerakták a törvényt, és elállt a júliusi özönvízszerű esőzés, addigra Tokyóban a napi új fertőzési szám már újra az egekben volt, így gyorsan kitalálták, hogy ez most akkor Tokyóra nem érvényes, sem ha oda utazol, sem ha innen mész. Tokyó valóban élén áll a második hullámnak, de mára már a vidéki városok sem maradnak el sokkal mögötte, így megkezdődhetett a nemzeti foci, ld. még: dögöljön meg a szomszéd tehene is! hogy kiket kellene még letiltani. Sokan kivennék Osakát (200+), Nagoyát és Fukuokát (100-100+) is a programból, persze szerintük náluk minden under control csak a fránya Tokyóval van a baj. És Yokohama vagy Chiba, ahonnan az emberek nagy része Tokyóba jár dolgozni? Más kérdés, hogy ha mindekit letiltanak, akkor ki megy nyaralni?

Ezen a héten van az O-bon, az itteni Halottak napja, amikor mindenkinek haza illik menni a családjához és meglátogatni az ősök sírját. Na most akkor ide lehet menni nyaralni? Hát, inkább nem, mert akkor ráragasztjuk a koronavírust a nagyszülőkre. Na de akkor hová lehet? Lehetőleg olyan helyre, ami a) nagyszülőmentes b) nemtokyó c) nincs messze. Vagyis üljünk fel a villamosra, menjünk egy közeli hotelbe és költsük a pénzt ott. De tulajdonképpen a legjobb az lenne, ha mindenki otthon maradna, és csak random utalgatnánk egymásnak pénzeket, hogy pörögjön a gazdaság...

Az esti TV híradó is nagyon vicces. Az egyik riport arról szól hogy egyre nő a fertőzések száma, nagyontessékvigyázni, lehetőleg ne menjünk sehova, enni-inni pedig aztán főleg nem, mert az a Legveszélyesebb. A következő riport azt ecseteli szívhezszólóan, hogy milyen szörnyű, hogy nem megy senki az éttermekbe, így azok szegények tönkremennek, ez most már tényleg tarthatatlan. Utána vissza oda, milyen jó is ez a Go To kampány, lám-lám, Watanabe úr is mehet a családjával nyaralni. Utána Koike-san, Tokyó kormányzója esedezik, hogy Obon alatt legyünk szivesek és maradjunk szépen nyugton a fenekünkön otthon.

De ami a legcsudálatosabb, az a nemzetközi utazások szabályozása. Az egy dolog, hogy egy rakás országból, Magyarország is köztük van, nem lehet Japánba beutazni, ez gyakorlatilag mindenütt így van, minden országnak megvan maga a jó-rossz listája, amit legalább annyira politikai és gazdasági, mint járványügyi alapon állitottak össze, arról, hogy honnan enged be utazókat. De tudomásom szerint a fejlett országok közül csak Japán diszkriminálja az ott élő ÁLLANDÓ lakosait származási alapon. Vagyis, ha egy japánember akar külföldről visszatérni, az minden további nélkül hazamehet, még PCR tesztet sem kell csinálnia! de én, mint állandó, adófizető, afféle "zöldkártyás" lakos, ha most elmegyek, nem jöhetek vissza. Vajon miért? Mert nem vagyok olyan higénikus és fegyelmezett mint a japán emberek? Most ez viccesen hangzik, de annak a több 10 000 külföldinek, aki rosszkor ment el és most nem jöhet vissza, és közben mondjuk pörög a lakbére, esetleg családja-gyerekei vannak ÉS nem kap fizetést mert nem tud dolgozni, ez egyáltalában nem annyira vicces. Az utóbbi idők nagy engedménye e téren az volt, hogy aki a márciusi lezárás ELŐTT ment külföldre, azt MOST, kb. fél év elteltével és mindenféle friss PCR-tesztel ellátva, kegyesen hazaengedik. De aki március UTÁN ment el, vagy most akar elmenni, az úgy járt. Teccettek volna nyugton maradni, vagy japánnak lenni. Most már elég komoly szinten el is kezdődött ez ügyben a peticiózás, sőt azt is hallottam hogy class action suit-ot indítanak a japán állam ellen a diszkrimináció miatt, hát meg is érdemelnék.... 

Szóval emiatt most mi is rendesen be vagyunk ide szorulva. Mindazonáltal, ez már valahol a sokat emlegetett "Új Normál": együtt élünk a vírussal, dolgozunk, nagyrészt otthonról, eljárunk ide-oda, de kockázat-mérlegelő-kerülő módon, és még utazni is tudtunk egyet, bérautóval, a hegyekbe, persze kedvezmény nélkül. Az élet helyet követel magának és megy tovább...

--------------------------

* Azért jó hír is van: annak ellenére hogy a megbetegedések száma messze felülmúlja az első hullámot, az intenzív kezelést igénylő esetek és a halálesetek száma nem, és egyelőre legalább is, meglepően alacsony szinten vannak. 

2020. június 19., péntek

Hazai csatornafedelek

Amikor márciusban írtam a csatornafedelekről, azt reméltem, hogy nyár elején már biztonságos lesz utazgatni. Közben május végén feloldották a rendkívüli állapotot, de ez sajnos nem jelenti azt, visszatérhetünk a COVID előtti élethez... Többek között egyelőre utazni is csak a prefektúrán, fordíthatjuk megyének is, belül ajánlott, ami Tokyó esetében a 23 belső kerület és a nyugati agglomeráció vagy harminc kisebb települése, na meg a szigetek, de oda még nem lehet menni. Így a csatornafedél vadászatot jelenleg erre a 25 x 90 km sávra korlátoztam. 


Tokyó 23 kerülete, elég fantáziátlanul, azonos csatornafedél designt használ: középen egy nagy, stilizált cseresznyevirág öt szirommal, a szirmok közepe beharapva, nehogy szilvának nézzük, a szirmok között pedig a páfrányfenyő, Ginkgo biloba, apró, kagyló alakú levele. Ezt eddig is értettem, de most, hogy a városháza honlapján utánaolvastam, kiderült, hogy a virágot körbefogó hullámvonal sirályokat jelképez. Ezzel meg is van Tokyo három, választott szimbóluma

Az agglomerációhoz tartozó települések azonban meglepően gazdag lelőhelyet biztosítanak. Ahogy bicajjal közlekedünk, a csatornafedelek mintájáról könnyen leolvasható, hogy mikor hagyjuk el a belső kerületeket. Nézzük meg, hogy mit találtam az elmúlt hetekben “megyénken” belül!

Tama, Hello Kitty


Mickey Mouse és Disneyland, Kitty chan és Sanrio Puroland - az meg itt van, Keio Tama Center állomásnál. Ennyi. Ki gondolná, hogy Kitty chan már közel 50 éves....

Shinkoiwa, Monchichi


Emlékszik még valaki a Moncsicsire? Ullmann Mónika megvan? A 80-as években Magyarországon is dühöngött a Moncsicsi-láz. Egész kisipar települt rá a trendre, így megjelent a trafikokban a majom-gyerek képével díszített  tolltartó, kulcstartó, meg mindenféle egyéb apróság. Monchhichi, ahogy eredetileg hívták, itt született Tokyóban, nem messze Shin-Koiwa álomástól, a Sekiguchi játékgyárban, 1974-ben.  Egyidős Kitty channal.

Hachioji, kurumaningyó


Az csatornafedél a helyi bábszínházat mutatja. A színes verzión látszik a báb mögött guggoló, fekete csuklyás bábos. A sztandard bunraku (bábszinház) bábokat hárman mozgatják; a fejet-arcot-jobbkezet az omozukai, a balkezet a hidarizukai, a helyváltoztatásért pedig az ashizukai felel. A bábok  mérete úgy kétharmada egy átlagos ember magasságának. A Hachiójiban meghonosult változatban azonban csak egy bábos van, aki kerekesszéken csúszva, együtt mozog a bábbal.

Akishima, bálna

Akishima Tokyó nyugati részén, a hegyek közelében fekszik, legalább 50 kilométerre a tengertől. Miért választották ennek ellenére a bálnamotívumot? A helyes válasz: a hatvanas évek elején kiástak a közelben egy 1,8 millió éves, épen maradt, 12 méter hosszú bálnacsontvázat. Szerintem méltán büszkék rá.