Buhera

Már volt egy ilyen témájú posztom, ahol is egy konkrét gyöngyszemet műelemeztem. Mivel az annak kapcsán írt elméleti alapvetést, miszerint a japán buhera precíz és alapos, azóta is érvényesnek tartom, nem is locsognék többet, lássuk inkább a gyűjtemény újabb darabjait!

Variáció a korábbi esővíz-témára, de, ha lehet, annál is szebb!

Tekintsük meg közelebbről is ezt a csodálatos torkolati kialakítást!

A gyűjtőedény-megoldás sem marad el kreativitásban;
figyeljük meg a műanyagcsőre boruló cseppvédő fóliát!

Ivócsap egy állomáson, szerintem múzeumban lenne a helye

Motor-buhera; az organikus és a mérnöki tökéletes szimbiózisa

Lábnyomok a homokban

A hétvégi újságban láttam ezt a gyerek-getát (fapapucs), ami állatnyomokat hagy a tengerparti homokban. Lehet választani macska, majom, bagoly, gekkó, vagy dinoszaurusz között. Tekinthetném ezt akár a túlfűtött japán kommercializmus újabb példájának is, a kawaii legújabb megnyilvánulásának, de nem teszem, mert szerintem a célközönségnek bejön, és mert helyeslem, hogy a prücsköket szabadtéri rohangálásra ösztönzik. 

A dolognak egyébként van egy másik olvasata is: a kézműves hagyományok Japánban is, mint annyi más fejlett országban, lassan feledésbe merülnek. A hagyományos tárgyak, mivel a mai életstílus nem igényli őket, elvesztik funkciójukat és a kortárs lakóterekbe is nehezen illeszthetők be. Ráadásul nincs kinek átadni a generációkon át öröklődő mesterségbeli tudást, ami így, utolsó mestereivel együtt, kihal.

Ilyen körülmények között minden olyan ötlet, kezdeményezés, design örömmel tölt el, ami szellemesen, vonzóan ötvözi a hagyományokat a modern életmóddal. Getában nem könnyű járni, de valaha hétköznapi viselet volt, a gyerekek még futni is tudtak benne. A XIX század külföldi utazói gyakran megemlékeztek arról a különös, kopogó hangról, ami az ünnepre siető tömeget kisérte, amikor az getában elhaladt az ablakuk előtt. Ez a hang mára már teljesen feledésbe merült, hiszen a japánok is csak néhanapján, a nyári vakáció alatt, egy ryókanban, fürdés után húznak fel getát, amikor yukatában, billegő, bizonytalan járással, sétálni indulnak az onsen-városka utcáin. 

Nem akarok túl sokat belemagyarázni egy ilyen egyszerű ötletbe, de ha mást nem is ér el, legalább egy érdekes példát mutat a hagyományos kézművestermékek, iparágak művelőinek. És ki tudja, talán ezek a geta-mancsok, a nyári vakáció emlékével, maradandó nyomot hagynak a gyerekekben is.

Hegyipatak csobogása

A dolog természetéből adódóan ez a téma az én feladatom lett, mivel most egy, kizárólag a női mosdókban található elektronikus kütyüről lesz szó. Rögtön azt is elárulom majd, hogy kerül ide a hegyipatak.

Ahogy erről a Tokyo Reloaded már korábban tudósított, a WC-elektronikában mostanság forradalmi dolgok történnek, legalább akkora változások, mint a pilóta-konzol a kilencvenes években. Kezdetben vala az ázsiai guggolós, majd divatba jött a közönséges európai, amit követett a fűtött ülésű és a pilóta-konzolos. A legújabb módi szerint a kontroll-gombok függetlenedtek a WC csészétől és kikerültek a falra, vagy a még modernebb berendezéseknél a leggyakrabban szükséges funkciók már teljesen automatikusak lettek. A Mitsukoshi áruházban ma így néz ki egy fülke fala:

A babaülés és a legtöbb gomb könnyen értelmezhető, de nézzük csak meg jobban a felső-középső kis táblát, a kéz jelével! Ha a kezünket elhúzzuk az érzékelő-ablak előtt, akkor vízcsobogás hangja tölti be a kis teret. Ne essünk tévedésbe, ezzel nem az aktus természetközeliségét akarják mintegy hangulatilag erősíteni, hanem annak megszégyenítő hangját nyomják el. Ne felejtsük, publikus térben vagyunk! Korábban a japán hölgyek ezt a számukra súlyos problémát folyamatos, pazarló vízöblitéssel oldották meg, ezt váltja ki a fényképen látható kütyü. Design a fenntartható fejlődés jegyében - egyszerű, szellemes, működik.

The Land of Design

Japán az egyszerű, ám kifinomult dizájn hazája szól a közhely. Meg, hogy Tokyóban minden olyan tiszta és rendes. És, hogy a vizuális kultúra Japánban mennyivel fejlettebb. Valóban így lenne? Tokyóban minden új, izléses és csilivili?

Óriási tévedés. Aki itt lakik, az nyilván tudja, hogy az ún. ázsiai dzsuva távolról sem idegen Tokyótól. Ám a mellékelt fényképen látható gányolás még a sokat tapasztalt gaijint is némileg meghökkentette, különösen, hogy a fénykép nem valami kültelki helyen, hanem a város szívében, Tamaike-sannó állomáson készült jó két hete, de azóta is ott van. A beázási problémát a helyi Mekk Mester, pontosabban Mekku Sensei, nagy műgonddal és a részletek alapos átgondolásával oldotta meg. Figyeljük csak meg a rögzítőszalagok színének ízléses, az álmennyzethez illő kiválasztását! vagy a levezető cső rejtett vezetését! a már szinte Zen esztétikát! Gányolni ugyan mindenki tud, de ilyen műgonddal, hozzáértéssel és odaadással, mondhatnánk akár: ilyen szépen, azért kevesen. És abban is biztosak lehetünk, hogy létezik egy Kijelölt Személy akinek a feladata a PET palackban összegyűlt folyadékszint rendszeres ellenőrzése és amennyiben szükséges, a gyűjtőedény cseréje, elvégre Japánban vagyunk, vagy miaszösz.

Újabb maszkdivatok

Nem kezdtünk el méheket tartani és zarándokútra sem indultunk, csak bevásárolni mentem. Közeleg a téli szabadság ideje és ilyenkor mindig szükségem van (vagy csak úgy gondolom) egyre-másra - így ismerkedtem meg egy újabb maszkdivattal.

Az arckendő, ami próba közben megvédi a ruhát a sminkfoltoktól, persze nem különösebb újdonság, de újabban elterjedt ez az eldobható, higénikus változata. Ha jobban meggondolom, egyre higénikusabb világban élek és az ismeretlen embertársaimmal való fizikai érintkezés esélye minimálisra csökkent.

Kisértetként suhanok át a városon. A metrókártya közelségét érzékelő rendszer érintés nélkül enged utazni, a bejárati ajtók hangtalanul feltárulnak előttem és a vonaton a maszkot viselő tömeg még rám sem lehel. Az illemhelyen a WC fedele felnyílik előttem, ha felállok, zubog az öblítővíz, a mosdóban pedig a szenzor automatikusan szappant és vizet adagol. Ha véletlenül mégis megérintek valamit, akkor is gyorsan tudok védekezni a minden közintézmény előterében megtalálható kézfertőtlenítő folyadék használatával.

A kézfogást helyettesítő, kölcsönös meghajlás és a fizikai / rituális megtisztulás a japán hagyományok szerves része, aminek mindez talán csak a logikus továbbfejlesztése. A tavaly tavaszi sertésinfluenza-ijedelem hatására azonban kezdünk túlzásokba esni. A patikában baktériumölő zoknit árulnak, és fertőtlenítő zsebkendőt, amivel használat előtt meg lehet törölni a bankautomata érintőképernyőjét, vagy a telefonkagylót. A vendéglőkben, étkezés előtt valaha nedves frottírtörülközőt adtak, ma azonban már általában eldobható kéztörlőt kapunk. Na és persze az evőpálcika is egyszer használatos.

Kíváncsian várom, mi lesz a következő csíramentesítő eszköz? A cipőre ragadó por elleni, baktérium-taszító talpbevonat? Vagy valami beültetett nanorobot, ami kapaszkodás nélkül is egyensúlyban tart a metrón? Itt az üzleti lehetőség, ötletek kerestetnek.

A Nagy Vécéposzt

Levinek, akinek bátorítása nélkül ez a poszt nem születhetett volna meg.

Sok legenda övezi a japániai vécékultúrát, ideje hát, hogy rendet tegyünk a fejekben! Igen, az utcai nyilvános vécék tipikusan még mindig guggolósak, és igen, a menő áruházak kompjuterizált szupervécéi már a papírhasználatot is kiiktatták, egyszóval Japán a(z) (WC)Ellentétek Országa, süthetnénk el a közhelyágyút, és a guggolós és az ún. bidévécé (washlet) közötti fényévnyi távolságot szemlélve ez a kijelentés nem is lenne túlzás.

Tekintsük meg hát először a Hagyományos Japán Guggolóst (HJG): egyszerű, akár a faék, persze azért ebben is van egy kis szofisztikáció, figyeljük csak meg a fröccsvédelmi körkeretet és a krómacél kapaszkodót! és persze nem árt tudni, hogy melyik irányba nézzünk (szembe a fallal)*. Az így felszerelt köztéri vécé, jelentem, pont annyira büdös mint az otthoni, csak gyakran még meg van csavarintva azzal az okossággal, hogy lespórolják a férfi-női megkülönböztetést ha magadra zárod a fülkét akkor nem mindegy? piszoár ugyan csak a fiúknak kell, de ők úgyis a fal felé fordulnak. Hely persze Japánban soha nincsen sok, igy a gyanútlan nőnemű gaijin könnyen kerülhet abba az izgalmas, multikulti helyzetbe, hogy vizelő helyi férfierők háta mögött kell elsomfordálnia a fülkéig. Hmm....

Hagyományos, guggolós-pottyantós

Mindezek mellett a HJG tulajdonképpen remekül működik, nekem semmi bajom vele, pontosabban eddig nem volt vele semmi bajom, de azt hiszem, előbb-utóbb lesz. Párszáz évig a japánok is jól megvoltak vele és értetlenkedve nézték a "nyugati stílusú" toiletteket, ücsörögni a vécén, mekkora marhaság az mán?! de, amint ezt már emlitettem, az ország rohamosan öregszik és hamarosan nyugdíjba megy, így nekik sem esik már olyan jól az örökös guggolás.

A Szupervécé

De ez már a múlt, Enter the Szupervécé. Mint sok minden mást, ezt sem a japánok találták ki, az USA-ban már a 60-as években volt ilyen kombinált vécé-bidé! csak szokás szerint ők vitték a tökélyre. A washlet szédítő karrierje Japánban a 80-as években kezdődött, mára már a japán háztartások 72%-ban megtalálható**. A fűtött ülés, fenékmosó, és szárító alapfelszerelés, az extrák a modelltől függnek, a képen látható specimen a blogger otthoni trónja, nem a legújabb típus. Mivel a műszerfal szinte mindig japánul van, a turistáknak komoly stresszforrás, vajon melyik lehet a katapult? bár manapság az egyik klasszikus gajinbalesetet - mikor is a fenékmosót élesben kipróbálni nem merő, a gombokat állva piszkáló delikvenst a vécé/washlet széles sugárban lespriccolja - már többnyire automatikus szenzorokkal köszöbölik ki.

Használati útmutató

Mindeközben a víztakarékosság is egyre fontosabb szempont lesz, erre talán érdemes külön kitérni: a japán nők betegesen rettegnek attól, hogy mások meghallják a pisilésük hangját, ezért kialakult az a szokás, hogy miközben a vécén ülnek, többször, gyakorlatilag folyamatosan, öblítenek, hogy ez jótékonyan elfedje a rettegett csurgó hangot. Próbálkoztak először mindenféle felvilágosító kampánnyal, de hiába, egészen addig amíg a TOTO cég nem forgalmazta a forradalmi Sound Princess (Otohime) szerkezetet, aminek segítségével gombnyomásra lehet lehúzóhangot generálni. Manapság a közhasználatra szánt modellekben ez már gyakran alapból integrálva van. És még mondja valaki, hogy a technológia és az innováció nem segít a természeti erőforrásaink megvédésében...!

Ez már a paradicsom? ugyan, csak nem képzeljük, hogy a kaizen szelleme valaha is megpihen? már kirajzolódnak a fejlődés legújabb irányai: a fenékmosás funkció tökéletesítése, egyfelől a vízsugár egyre fokozottabb kontrolljával (a vízsugár szöge, erőssége, a szórófej pontos helyzete), másfelől a mosóvíz hatékonyságának javításán keresztül (szappan-adagolás). Aztán vannak kicsit futurisztikusabb, de már szintén létező orvos-egészségügyi fejlesztések is: azonnali vizelet- és székletvizsgálat, az eredmény háziorvoshoz való eljuttatása e-mailben. Nem lennénk Japánban, ha nem merülne fel a "beszélő WC" lehetősége, irasshaimase! és ennek kapcsán a műszerfal hangkontrollal való kiváltása. Én azért továbbmennék: azt vizionálom, hogy nemsokára egy erre fejlesztett iPhone appal lehet majd vécére menni, melynek segítségével - bluetoothon rákapcsolódva a vécé rendszerére - nem kell többé nélkülöznünk kedvenc spriccelő-beállításainkat az otthontól távol sem.

Tehát a japán toalettmérnökök jóvoltából a legjobb úton úton vagyunk affelé, hogy az ürítkezés tökéletesen dezinfektált, mintegy dematerializált folyamattá váljon; leülünk pár percre egy székre és a nem kivánatos salakanyagok hopp! eltűnnek a szervezetünkből, look Mum, no hands! Ez a szép új világ nagyrészt már meg is valósult, de a nadrágot azért még nem árt letolni hozzá.

Egyelőre, legalábbis.

----------------------------------------------

* az olyan csalafintaságokról, mint a vécépapucs, most nem szólnék; ez egyformán érvényes minden verzióra

** Wikipedia. További részletek a japán vécékultúra izgalmas világából itt olvashatóak (angolul).

Ha tetszett ez a poszt és még olvasnál ilyet, jelentkezz be rendszeres olvasónak a jobb oldali oszlopban, vagy iratkozz fel a Facebook Tokyo Reloaded oldalára, vagy, ha azt jobban kedveled, a G+ Tokyo Reloaded oldalára, ezeken az oldalakon egyéb kisszineseket is találsz majd remélhetőleg!

A legkisebb autó

Nezuban találtuk, egy szép régi ház mellett parkolt. Immensly cool, mondhatnának, elképzelem obachant ahogy homlokára tolja napszemüvegét, bedobja a járókeretét a nem létező csomitartóba, beül a kormány mögé és csikorgó gumikkal, hangosan kurjongatva ugrasztja szét a járdán mert ezzel tuti, hogy ott is szabad menni, a többi nyugdíjast.

Valami rendszám is van hozzá, de az mellékes, már a számosságából is látszik, hogy bemondásra megadják, kár, hogy valszeg le van szabályozva 40 km/h körül, ez lehetne az ultimate Bat-nagyi autó.

Kéne. Még több kép itt.

Maszkdivatok

Ha még nem mondtam volna; meg vagyok fázva, mint egy ágyú. Gondolom, köztudott, hogy a japánok ilyenkor maszkot viselnek és teszik ezt nem elsősorban amiatt, hogy ne kapkodják be a hideget, ahogy ezt Nagyanyám ilyenkor szokta volt mondani, hanem, hogy ne fertőzzék meg a kollégáikat. A helyi szokásokat tisztelő és a dolog racionáléját is belátó gajinként így én sem tehettem mást, és beruháztam egy csomag egészségügyi maszkra. Gyorsan kiderült, hogy még így sem tudom magamat japánnak tettetni, jó, a napszemüveg akkor nem volt rajtam, de a sapka igen; a pékségben az eladó kislány ennek ellenére ragaszkodott hozzá, hogy nagy összpontosítás után kinyögje: cú-hándoreddo-sikusztí-fájvu en, purízu!* Aztán arra is rájöttem, hogy szemüveggel használni elég kényelmetlen, mert bepárásodik, vagy lehet, hogy csak rossz a légzőtechnikám? Ráadásul állandóan azon kaptam magam, hogy levettem, amikor beszéltem, mert zavart, egészen, amíg rá nem jöttem, hogy így pont a lényeget rontom el: ilyenkor terjednek a bacik. Hát lehet, hogy erre korábban kellett volna szocializálódnom...

A maszk-kultúra különben nem csak Japán jelenség: Vietnamban szinte hétköznapi viselet, igaz, hogy ott nem a betegek, hanem az egészségesek hordják főképp motorozás közben, a rettenetes légszennyezés ellen. Ott jellemzően nem a fehér megy, hanem a mintás, kifejezetten dizájnos szájmaszkokat is láttunk, sőt, olyat is, amikor a maszk és a blúz ugyanolyan anyagból volt, oda nézz, koordinálta! sikoltott fel Judit, amikor ezt felfedezte.

Az egészségügyi maszkiparnak a H1N1 egyébként maga volt a karácsonyi ajándék; hihetetlenül fellendült az üzlet, hiszen eleinte még a nem-betegek is lelkesen hordták (azóta, hogy tényleg kitört a járvány, a félelem jelentősen alábbhagyott). Japánban, ha megy a biznisz, nem marad el az innováció sem, érdekes, hogy itt a versenynek tényleg van ilyen hatása! és egyre-másra jelentek meg az új fícsörök: a hármas, különlegesen csíraölő rétegrend, a puha, nem irritáló fülrész és az arcra MÉG jobban simuló kialakítás és társaik. Az átlag fogyasztó valószinűleg ezeket észre sem veszi, de ez nem is baj; elég ha csak megveszi. Ahogyan ezt egy sokat tapasztalt volt kollégám szerette mondani: hová jutna a világ, ha az emberek csak azért fizetnének, amit használnak is...

Itt lehet sok-sok maszkos embert nézegetni.

------------------------------------

* na tessék, ennyit a Hepburn-ról, de ez valóban túl magas labda volt...

GK Design

Ez a bácsi tervezte ezt az őrületesen gyönyörű motort. Mindig is ilyet akartam. És neki van is egy otthon...! Be is kapcsolta egy kicsit, a motor azt mondta, hogy bu-hu-hu-hu... More of GK Design here: http://www.gk-design.co.jp/english.html

Fűszék

Jól látom, amit látok? Igen, ez egy valódi fűszék! Ez is a Midtown melletti parkban van, helyben lepadlóztunk; ezért jó Tokyoban építésznek vagy designernek lenni...! Még néhány kép itt.