Földrengéseim

Amikor a 80-as évek végén először Japánba kerültem, a földrengés kicsit olyan egzotikum volt számomra, mint a shinkanzen vagy a nyers hal; furcsa, kicsit félelmetes, de megtapasztalandó. Az első alig egy hónappal az érkezésem után jött, elég erős volt, kiszaladtunk a diákszállás udvarára, jajj-de-izgi-volt! Utána aztán sok-sok kisebb és nagyobb földrengést éltem át, néhány közülük különböző okokból emlékezetes maradt, nézzük csak sorjában:

...a Vicces, amikor egy kisebb rengés épp egy üzleti megbeszélésen ért minket az egyik japán partnerrel és a földrengést életében először megtapasztaló magyar főnököm látván, hogy szemünk sem rebben, némi torokköszörülés után, saját maga által nyilván higgadtnak szánt, hangon megjegyezte: őőő.... nem kellene bemászni az asztal alá?

...a Baljóslatú, amikor a varjúk a rengés előtt fél perccel felrebbenve, károgva jelezték, hogy valami baj lesz

...a Romantikus, amikor Judittal bent voltunk az egyetemen késő estig és egyszerre csak táncolni kezdtek a kikötetlen könyvespolcok, rossz vége is lehetett volna! majd utána a hóesésben gyalog mentünk haza

...a Félelmetes, amikor Régi Házban, ami a legkisebb rengésre is recsegett-ropogott, éjszaka, már félálomban arra riadtunk, hogy öt percen belül két erős rengés is volt

...a Bosszantó, amikor hajnalban egy piszlicsáré földrengés miatt felver a hangosbemondó és végestelen-végig ismétli, hogy ez egy földrengésbiztos épület, ne aggódjunk, de tartózkodjunk a liftek használatától

...a Kóbei, amit ugyan Tokyóban nem éreztünk, de néhány hét múlva személyesen láthattam meg a pusztító erejét és találkoztam olyan emberekkel, akik tényleg mindenüket elvesztették.

Ennyi év után az esemény egzotikus jellege erősen megkopott és a tegnapi után bízvást állítom, hogy most már pontosan értem miről van szó, le lehet vele állni, kéremszépen!