Ohagi

Az igazság az, hogy két évvel ezelőtt csak úgy, különösebb meggondolás és metodológia nélkül vágtam bele a wagashi témába, aszerint haladva, hogy mikor mi tetszett meg - de most úgy érzem, eljött az ideje, hogy az egészet elölről kezdjem, vagyis visszatérjek az alapokhoz. Az alap-édességben nincs se levél, se dísz, se más, kifinomult formálás - mindössze egy gombóc rizsből áll, ami durvára tört babbal (tsubuan) van borítva. Ez az ohagi, amit ezidőtájt, az aki-higan (őszi napéjegyenlőség) idején kell enni - de azért persze máskor sem tilos.

Ennél egyszerűbb édességet elképzelni sem lehet, mert az elkészítéséhez csak a legszegényebb konyhában is megtalálható eszközökre van szükség - egy fakanálra és két fazékra. Az egyikben főzték a rizst (“mochi” rizs és “gohan” rizs 2:1-es keveréke), a másikban a vörös azuki babot, cukorral, sóval ízesítve. A még meleg rizst és babot a spatulával durván összetörték és gombócot formáztak belőle. Az alapmodellben a rizs van belül, azt kívülről borítja a babpaszta. Ezenkívül két, ízesített variáció is létezik - ilyenkor belül van a bab, kívül a rizs és a gombócot megforgatják tört, fekete szezámmagban, vagy barna kinoko porban. 

Mint ez a legtöbb, egyszerű, tradicionális ételre igaz, a konbinikben és szupermarketekben is kapható kommerciális változat szinte ehetetlen - talán mert egyszerűségében nincs, ami elfedje a vacak alapanyagok, a tartósítószerek és a nagyüzemi készítés nyomait? Az itt-ott még fellelhető kis, kézműves édességboltokban viszont lehet kapni frissen készített ohagit, és ilyenkor azonnal kiderül, hogy ha egy étel egyszerű, attól még nem feltétlen primitív. Persze annak sincs akadálya, hogy otthon, jó alapanyagokból valaki maga készítse el... 

Az ohagi egyébként egy bokorról kapta a nevét, ami szeptemberben virágzik. Tavaszi párját, szintén egy szezonális virágról elnevezve, botamochinak hívják. 

---------------------------------- 

A recept itt található: http://www.justhungry.com/botamochi-spring-ohagi-fall-sweet-japanese-rice-and-bean-cakes

Mit keres a nyúl a Holdon?

A legutóbbi posztban, illetve már egy korábbiban is, emlegettem azt a bizonyos Holdnyulat, amit lehet figyelni, ahogy mochit készít egy bödönben. De hogyan is került a nyuszi ebbe az irígylésre méltó helyzetbe*? A megoldást természetesen egy legenda adja meg, és mivel japán** meséről van szó, nem hiányozhatnak a szokásos horrorisztikus elemek sem. Lássuk csak: 

Történt egyszer, hogy egy holdbéli öregember lenézett a Földre és egy hatalmas erdőben, egy tisztáson észrevett három állatot, a nyulat, a rókát és a majmot, ahogy egy tűz körül ültek. Elhatározta, hogy lemegy a Földre és próbára teszi az állatokat. Így is tett. Koldusnak álcázva magát leszállt a Földre, megszólította a három jóbarátot és enni kért tőlük. Az állatok egyből szétszaladtak élelemért. A majom gyümölcsöt hozott, a róka egy nagy halat - de a nyúl semmit sem talált. Amikor mind visszaérkeztek, a nyúl megkérte a majmot, hogy hozzon neki száraz ágakat, majd a rókát, hogy rakja meg a tüzet. Mikor már lobogtak a lángok, a nyúl felajánlotta a koldusnak, hogy süsse meg őt a tűzön. A koldus ezt hallva visszaváltozott a holdbéli emberré és a nyulat, mint a legkedvesebb állatot, magával vitte a Holdra. Azóta él a nyúl a Holdon - mindenki láthatja, ahogy mochit készít egy bödönben. 

Na jó, segítek:

Tehát a nyúl, hogy egy ismeretlen öregember kedvére tegyen, feláldozta volna magát. Hmm.... Persze elképzelve a társaságot, különösen a vélhetőleg sunyi képű rókát, végül is egészen jól jött ki a dologból. Kérdéses, persze, hogy tényleg szuicid hajlamú volt-e, vagy pedig előre sejtette a végkifejletet. Én leginkább arra tippelek, hogy a klasszikus japán módszert alkalmazta; ha jön a főnök, professzor, oyabun és valami nehezet kér, akkor a beó, diák, chinpira a legjobban teszi, ha nem akadékoskodik, mert kirúgják, megbukik, levágják a kisujját, hanem összeszorított foggal bevállal valami még lehetetlenebbet, olyat, amibe szemmel láthatóan megszakad, beledöglik. Aztán, ha szerencséje van, a nagy ember ezt észreveszi és kegyesen felmenti a feladat alól és odaadásáért, hűségéért megjutalmazza, ha pedig mégse, hát életbe lép az eredeti verzió. Egy szamuráj kétségkívül ezt tenné. 

Ismerem én ezt már jól. Adok a beónak egy Feladatot, amiről úgy gondolom, hogy ripsz-ropsz megvan, Nyuszika, hozzámá’ valamit kajáznom gyorsba, mer’ naggyonéhes vagyok! Beó nem szól semmit, nem mondja, hogy ez chottó muzukashii, talán csak a szeme szomorúságán látszik, hogy most valami nehezet kértem, de ezt én nem sejtem, mert nem olvasom a szeme fehérjit. Látom aztán másnap, hogy a beó kialvatlan, beteges, halálán van, mi történt veled, Nyuszika? mire ő töredelmesen bevallja, hogy egész éjjel a Feladaton dolgozott, de még sok munka lesz vele és már menne is vissza folytatni, vetné magát nekem a tűzre, de bennem ekkor felhorgad a jólelkű főnök, ne tedd ezt, Nyuszika! sikoltom, már nem is vagyok éhes, inkább nem is kell megcsinálni a Feladatot, nem olyan fontos az, csak ne emészd el magad abban a tűzben! Ilyenképpen Nyuszika megmenekül, arca kisimul, a szeme felragyog, és az önfeláldozásáért járó halmazati jutalomképp többé már nem kérek tőle ilyen nehezet, és ez már szinte jobb, mint a Holdon mochit készíteni.

-----------------------------------------

* a japánok szerint mochit készíteni igen jó dolog, egyszer próbáltam én is, egy fakalapáccsal kellett püfölni a főtt rizst egy fabödönben, egészen amíg össze nem állt egy ragadós masszává, vidám volt, no de hát állandóan?

** nem is igaz, mert eredetileg indiai, csak ott még egy vidra is szerepelt

Ha ősz, akkor a Hold

Haru wa hana, aki wa tsuki, vagyis, tavasszal a virág, ősszel a Hold, igazít útba az élet dolgaiban a japán közmondás. Így hát, mivel az elmúlt héten szép, tiszta idő volt, munka után elmentünk holdnézőbe a yokohamai Sankei-en kertbe. Az őszi hold tiszteletére a kert este is nyitva tart, a házakat kivilágítják és hagyományos zene szól. A házak tornácain, a holdsugár útjában, áldozatok van elhelyezve; szezonális gyümölcsök (gesztenye, kaki, alma) és virágok (hagi, susuki) és kis, fehér, kerek mochi-gombócok. Az utóbbit, ha ellopják, szerencsét hoz, régen a gyerekek feladata volt erről gondoskodni. A susuki pedig egyfajta spirituális antennaként* is szolgál; ezen keresztül szállhat alá a Hold Szelleme.

Sétálunk egyet a kertben, a nappal barátságos bambuszliget most kisérteties fényben úszik, majd a tóparti fűben ülve hallgatjuk a zenét, egy biwa vinnyogása keretezi az énekes dacoskodó kurjantásait, közben sushit majszolunk egy papírdobozból és próbáljuk megpillantani a nyulat a Holdban. Azért itt is jó a tsukimizni, nem csak a balkonon.

És hogy mit keres a nyúl a holdon? Ez már egy másik történet, de hamarosan ezt is elmeséljük.

---------------------------------------------

* yorishiro (依代) - bővebben a Wikiben angolul

Setsuden-számadás

Igy szeptember eleje környékén Tokyóban az ember mindig egy kicsit meg van zavarodva, ha a naptárra néz; elvileg már ősz van, de az időjárásnak erről valahogy nem akaródzik tudomást venni, továbbra is bődületesen meleg van és üvöltenek a kabócák, a 10 jel hiányáról nem is beszélve. Igaz, Minoru barátom felhívta a figyelmünket, hogy már nincs is annyira meleg, ja kösz, csak 32 fok, és ezek nem azok a kabócák, lehet, de szerintem éppolyan hangosak, ergó ez már az ősz, csak meleg van és üvöltenek a kabócák. Szóval bonyolult dolog ez. 

De annyira már mindenképp előrehaladott az idő, hogy érdemes legyen számadást készíteni a setsudenről, vagyis az áramtakarékosságról, főképpen mivel hivatalosan is vége; a kormány a tervezettnél két héttel korábban feloldotta az eredetileg szeptember végéig érvényben levő legfontosabb korlátozást, miszerint a nagy vállalatoknak 15% árammegtakarítást kell produkálniuk, or else (kikapcsolják őket). Kisebb cégeknek ez csak ajánlott volt, de azért általában elég komolyan vették. Mi legalábbis igen, leültünk és megtanakodtuk, hogy mit is tehetnénk, állítsuk magasabbra a légkondit, eddig rendben, és egyidejűleg adoptáljuk a SuperCoolBiz-t, na ez meg főleg, járjunk be korábban, ez, mivel sokat kell beszélni Budapesttel, az időkülönbség miatt nem megy. 

Source: Institute of Energy Economics, 

Japan;  Credit: NPR

Az egészre, amint ez nyilván sejthető, Fukushima miatt volt szükség, pontosabban azért, mert a fukushimai baleset kapcsán felmerült atomerőmű-aggályok okán felülvizsgálat alá vonták és időszakosan kikapcsolták az ország 54 atomerőművének jó kétharmadát és emiatt a Kantó régióban (Tokyó is ide tartozik) kb. 40%-kal csökkent a kapacitás. A perverz dolog ebben az, hogy mindeközben Nyugat-Japánban áramtöbblet van, de egy okos XIX. századi elrendezés miatt az ország nyugati fele, ezt a General Electric kapta, 60 Herzen, a keleti pedig, itt a német AEG bizniszelhetett, 50 Hz-en működik, és így a kettő nem kompatibilis egymással. A dolog gyakorlatilag megváltoztathatatlan, akár a szélesnyomtávú orosz vasút, átrakókörzetetből átjátszóállomásból pedig kevés van és újat sem igen érdemes csinálni, mert akkora erővel akár erőművet is lehetne építeni. Szóval eleink sem mindig voltak annyira bölcsek... 

Visszatérve a mi kis napi valóságunkba: az office managerünk hó végén gondosan megírta egy körlevélben, hogy az adott hónapban mennyi elektromosságot takarítottunk meg az előző évhez képest, 26-29% között, bizony ám! és láttam, hogy erre büszkék is voltak a kollégák. Lehet erre azt mondani, hogy ez olyan kis Timúr-és-csapata dolog, hiszen mit számít a mi kis cégünk, csepp a tengerben, ésatöbbi. De mielőtt ezt tennénk, vessünk egy pillantást a grafikonra, csak egyszer került 90% fölé a felhasználás rátája! és látni fogjuk, hogy megérte. Ha a fejünket a plafonba verjük, elkezdődött volna a rettegett rolling blackout, mikor is egy-egy körzetet kikapcsoltak volna egy időre, és az nagyon nem lett volna jó... A nyár előtt az volt a közhangulat, hogy ez nehezen lesz elkerülhető és lám mégis sikerült! Azt hiszem, nyugodtan megveregetheti az ország a saját vállát, ez ám a győzelem, nem az IMF kiebrudalása!

És akkor most mindenki csukja be a szemét egy percig és  erősen gondoljon arra, hogyan zajlott volna ez, még csak nem is Magyarországon, de mondjuk, Kelet-Európában. Na ugye.

Édes hűsölés

Akkor hát a "Hűsölések" sorozat lezárásaként, mert itt még mindig ránkfér, az igért poszt a nyári édességekről... 

------------------------------------

Akár a japán nyár jelképe is lehetne a kakigóri - majdnem azt írtam, hogy a helyi fagylalt, de azért ne essünk túlzásokba, talán az olasz granitára hasonlit - durva, darabos jégkása, rikitó szinű, édes sziruppal leöntve. Szerintem egyike azoknak a dolgoknak, amit csak az szeret, aki azon nőtt fel. De ha meg tudod enni, biztosan lehűt.

Második helyen áll a lédús görögdinnye - a nyári reklámok egyik standard jelenete a szabadnapján a teraszon yukatában pihengető otósan, kezében legyező, mellette tányéron egy szelet, jégbehűtött dinnye.

Az évszakok változása természetesen a wagashi-kinálatot is befolyásolja. A zöld levelek a tavasz hírnökei, a nyárhoz már inkább az üdítően csillogó zselé illik. Sikamlós, áttetsző zselébe burkolt babpaszta, kanalazható gyümölcs-zselé, késsel szeletelhető zselédarabkák vagy éppen zselébe fagyasztott tavi életkép; a variációk száma végtelen. A kánikulai napok alatt a vendéglők is inkább krémet, gyümölcs szörbetet, vagy egyszerűen csak néhány szelet gyümölcsöt szolgálnak fel. Hasonlóan más nyári ételekhez, nyárinak tekinthető minden édesség, ami akár fizikailag, akár asszociáció útján HŰT - hideg, lédús, savanykás, de legalábbis csillog.

Business games: senpai

A Fontos Kliensnél megtett sokadik látogatásom alkalmával kiderült, hogy tárgyalópartneremnek, aki buchó rangban van, vagyis minden képzeletet felülmúlóan hatalmas ember, van egy főnöke is, a honbuchó*, vajon ő miért lehet felelős? az Univerzum fennmaradásáért? és be is mutatott neki.

A ceremóniális névjegycsere után megkezdett beszélgetés eleinte a szokásos merev és hivatalos formában csordogált, ám egy ponton nem várt fordulatot vett; kiderült ugyanis, hogy a Még Hatalmasabb Ember ugyanarra az egyetemre járt, mint én. Senpai... rebegtem meghatódottan, könnybe lábadt szemekkel. Kóhai!** rikkantotta és keblére ölelt, majd egy gyors polkát lejtettünk a székek között, legalábbis képzeletben. És ezzel még nem volt vége; amikor végül kissé lenyugodva tovább beszélgettünk, kiderült, hogy nemcsak, hogy ugyanarra az egyetemre jártunk, de személyesen is ismeri a professzoromat, mi több, egy csapatban focizott vele az egyetemen. Természetesen másnap azonnal írtam a profnak, hogy a honbuchó üdvözletét küldi és biztos vagyok benne, hogy ezután ő is megeresztett egy mailt a senpainak, amiben igazolta, hogy rendes gaijin vagyok, egyetemi tartózkodásom ideje alatt nem próbáltam szappant csempészni a fürdőkádba és mindig felvettem a vécépapucsot. Talán nem tévedek nagyot, ha úgy gondolom, hogy ezentúl minden simábban fog menni a Fontos Klienssel...

Az egyetemekről származó alumnik törzsi közösségei átszövik a japán államigazgatást és az üzleti életet. Sokáig íratlan szabály volt, hogy miniszterelnököt csak három egyetem adhat: a Tódai, Waseda és a Keió, és az összefonódások másutt is szemmel láthatóak, például amikor a fent említett Fontos Kliens CEO-ja Tódai-os volt, valamiért, talán a véletlenek összejátszása folytán? az összes leányvállalatot az itt végzettek vezették. A kóhai régen egyszerű csicska volt; fegyvert tisztított, később ez cipőpucolásba és sertepertébe szelídült, de manapság már az is elég, ha időnként megfőzi a kávét. De régen és most is az volt a legfontosabb, hogy engedelmességgel tartozik a (rang)idősebbeknek. A senpai cserébe védelmet kínál, okítja és támogatja az oktondi kóhait. Ez egy életre szóló kötelelék; főnökök, elöljárók, parancsnokok jönnek és mennek, ha ügyes vagy, akár be is előzhetsz, de a senpaiodat soha nem fogod, nem tudhatod! magad alá gyűrni, ő mindig senpai marad, várd ki a sorodat és gyűjtögess magadnak kóhaiokat. Erre a legjobb alkalom a rendszeres évi óbíkái***, ahol fiatal kóhaiok nyüzüge hada tülekedik, hogy névjegyet cserélhessen velem, amit én persze joviálisan meg szoktam engedni nekik. Mert előbb-utóbb mindenkiből senpai lesz.

--------------------------------------

* a buchó kb. osztály- a honbuchó főosztályvezetőnek fordítható

** a kóhai juniort, a senpai szeniort jelent, de ez persze sokkalta bonyolultabb ennél..

*** OB会, vagyis Old Boys Találkozó, minden jobb prof szervez ilyet évente. Mellesleg ez is egy jó kis katakana-kanji kombináció...