Tokyó zöldben

Nem, korántsem vagyok vegetáriánus, de mit tegyen az ember, ha a barátai azok és Tokyóba látogatnak? mégsem vihetem el őket ráment vagy wagyút* enni, tehát nézzünk körül valami ehető falevél után! Első pillantásra ez nem nagy kunszt, mert Japán egyfajta vega-tündérkertnek is tűnhet a felületes szemlélő számára: buddhista ország, állatot ölni tehát nem illendő, és helyette itt van sok csodálatos vegetáriánus étek: rizs, soba, tofu és egyéb szójaszármazékok, zöldségek elképesztő választéka, tengeri algák és moszatok és még sorolhatnám... De csak az elsőre.

Először is, a japánok afféle vasárnapi buddhisták, leginkább csak ha meghal valaki, vagy vizsga előtt állnak, a hasukat viszont szeretik, így ez az nemölés-dolog valahogy nem lett itt népszerű. A barátaim viszont korántsem vasárnapi vegák, hanem igazi hard-coreban nyomják: se hús, se hal ÉS értelemszerűen semmi olyan sem, ami hús- vagy hallével készül. Mindennek tetejében még enni is szeretnek, sőt, Alessandra kifejezett foodie; istenien főz, mellette nem kunszt vegának lenni! ráadásul blogol és könyveket is ír, nem is akámilyeneket! szóval mégsem vihetem el őket akárhová, naná, hogy szeretnék virítani egy kicsit.

Ez az a pillanat ahol a dolgok bedurvulnak és a házigazda a maradék haját kezdi tépni. Mert húsmentesen nagyon könnyű enni Japánban, halmentesen sem megoldhatatlan, bár ez azért fájdalmas áldozatokkal jár, de dashi-mentesen gyakorlatilag lehetetlen. A dashi, a japán alaplé, pedig katsuó-bushit, vagyis a katsuó nevű hal, Skipjack tuna / Csíkoshasú tonhal, szárított és pehelyszerű, lereszelt húsát tartalmazza, puff neki, tiltott. Dashi pedig mindenben van, a misolevestől kezdve a legártatlanabbnak kinéző soba-szószon keresztül egészen a japános tojásrántottáig**. Ráadásul ezt nem is tekintik halnak, akár az egyszeri magyar vendéglős, aki szintén vega barátom méltatlankodására, miszerint hús ő nélkül kérte az ételt, értetlenkedve szabadkozott, de hiszen csak egy kis sonkát tettem bele...!

Ha a dashit is el akarjuk kerülni, akkor az éttermi választék szinte a fagypontra zuhan, gyakorlatilag marad a sült onigiri, az üres soba vagy udon, esetleg némi tsukemonó. Jó, persze, ott vannak zöldségek is, de ha étteremben esszük azokat, akkor többnyire ezek is dashiban vannak főzve, áztatva, locsolva. Otthon persze lehet kotyvasztani bármit, akár vegetáriánus dashit is, ez a kombu-dashi, ahol az alaplé nem halpehelyből, hanem csak a kombu nevű vastag, rágós algából készül, ez is nagyon finom***, de most étterembe megyünk, vagy mi.

A rejtvény tökéletes megfejtése persze a shójin ryori lenne, ezt a szeriőz buddhisták étke, szigorúan vega, a fent említett kombu-dashit használják, roppant finom, méregdrága, és többnyire elhagyatott, távoli kolostorokban lehet kapni, ezt most talán hagyjuk. Mi hát a kiút? Éhen haltak-e végül vegetáriánus új-zélandi barátaink? Megoldásért tessék elolvasni Alessandra blogján a kapcsolódó bejegyzést, angolul, naná! ahol sok más praktikus tippet is ad a hasonló kihívásokkal küzdő sorstársainak. Az egyik ezek közül az, hogy nem árt, ha a látogató ismer minket, mert mi tudunk jó vega éttermet is...

---------------------------------------------

* japán marhahús, gyakorlatilag tiszta zsír, de finom.

** pedig tojást esznek, a fene sem érti ezt.

*** kombu egyébként a standard dashiban is van, a katsuóbushi mellett

Best of 2012

Attól tartok, már kevéssé időszerű boldog Új Évet kívánni, de a hagyományok másik felét, az első poszt az előző év legjobb fotóiról szól, azért megtartjuk.

Ahogy korábban, az idén sem volt könnyű megvívni egymással a csatát a legjobb 10 kiválasztásáért, még azért beszélőviszonyban vagyunk, meglegyintett a kisértés, hogy ne legyen inkább az idén 12 az a tíz, de végül kemények voltunk. A korábbi évek téli dömpingjével ellentétben most nincs egy síelős kép sem, valahogy az idén a havas képek nem jöttek össze annyira, helyette van jó sok tájkép és viszonylag erős a "hagyományos" felhozatal (4). Az ember-démon-egyéb arány a tavalyival azonos, 3-1-6, és megint csak a vidéki képek viszik a prímet (3-7). A maradék 90-et itt lehet megnézni és utána közölni, hogy hogy nem is ez a legjobb 10, egyébként tényleg érdekelne a véleményetek. 

Lássuk hát a Győztes Tizet, és a hozzá tartozó, elkerülhetetlen magyarázkodást, az egyszerűség kedvéért időrendben!

Shinjuku Gal

Influenza-szezonban próbálgattam az új teleobjektívomat; Shinjukuban vadásztam maszkos emberekre, nem is sikertelenül, de mégis ez a maszkmentes lány portréja sikerült a legjobban, igazi Shinjuku Gal, kiszámítottan divatos és udvariasan lázadó.

Csónakok

Kichijójin sétálva láttam meg ezeket a kikötött csónakokat, hiába, a hattyúk népszerűségével nem tudnak vetélkedni, megtetszett a ritmusuk, lőttem egy pár képet róla, ez lett a legjobb.

Mohos kő

Japán kertekben gyakori motívum, hogy a természetes lépőkövek közé becsempésznek egy-egy faragott követ is, ez egy templom oszlopának az alapköve lehetett. Judit tavasszal Kanazawában járt és nagyon megragadta, ahogy a gyökér megöleli a követ és az egészet körülfolyja a moha. Jó lenne megsimogatni...

UFO

Ez szintén Kanazawa és szintén Judit-fotó: a "21st Century Museum of Contemporary Art",  akinek ez mond valamit: a SANAA tervezte, egy lebegősen könnyű, teljesen átlátható múzumépület, este készült a fotó, egyrészt, mert ilyenkor a legdögösebb, akár egy UFO, másrészt, mert ekkorra állt el végre az eső, ami addig végig esett.

Napfogyatkozás

Ez mondjuk nem egy fényképészettörténeti bravúr, de számunkra fontos a narratíva, miszerint jó volt kora reggel kimenni villásreggelizni a császári palota elé és sötét üvegen keresztül nézni az elsötétedő napot az egyébként is a sötét égen, egyébként ezt láttuk, ahogy ezt már korábban megírtam ebben a posztban.

Démonláb

Jó dolog a démonszobor egészben is, de legalább olyan jók a darabjai külön-külön, közelről. Most a lába jutott, össze lehet hasonlítani a tyúkszemét a híres római lábbal. Hirosakiban, a Chosho-ji-ben fényképeztem.

Osore-san

A "Rettenetes Hegy", Honsu szigeténék északi csücskén, a japánok által ezer évvel ezelőtt ismert világ végén. A japán buddhisták szerint ez a túlvilág bejárata, ahol a mennyország és a pokol elemei egyaránt megtalálhatóak, ez Japán egyik legszententebb templomának, a Bodai-jinek a helyszíne. A mennyországot a szemerkélő esőben nem nagyon találtuk, de a pokol a vulkanikus tevékenység és az ebből eredő átható kénkőszag formájában eléggé adta magát. Különös, hideglelős hely volt, kis, mérges mini-vulkánokkal, a halott gyermekek számára otthagyott plüssjátékokkal, és az ősök emlékére csomóra kötött fűcsomókkal, egyszerre volt szomorúan békés és nyugtalanítóan baljóslatú. Nem tudjuk, hogy a málló cövekek a tóban mire valók, de fürdeni nem szabad a vízben, mert állítólag mérgező.

Fuji-san a Shónan-beach felől

Meglepő módon ez az első Fuji-sanos kép a három év Top Ten-jeiből, pedig lefogadtam volna, hogy minden évben beválasztottunk egyet! oké, tudjuk, kicsit giccses, de azért jó és valamennyire visszaadja ennek a mágikus délutánnak a hangulatát, amikor még a rusnya vasbeton üdülőhotel is a keresztes lovagok elhagyatott várának látszott. Ha valaki több Fuji-sanra vágyik, itt megkaphatja.

Papnövendék

Kyotoban, a Kódai-jiben kértünk egy pecsétet a pecsétgyűjtő könyvünkbe, mert nekünk ilyen is van! és a szokásos vén ráncos pap helyett ez a fiatal kölyök irta be a kalligráfiát, nem is rosszul. Kicsit zavarban volt, hogy fényképezem, de azért nem hibázta el. És még jó kedve is volt.

Tanzawa-san

Egy hosszú, esős-ködös, őszi hegymászás után késő délutánra értünk fel a Tanzawa gerincére, ekkorra már kitisztult az idő, és mi megálltunk és megcsodáltuk, ahogy a szélben lágyan hullámzik a magashegyi sás, a sasa. Itt lehet még képeket látni erről a remekül sikerült túráról.

Karácsonyi közlemény

Ez most egy rövid poszt lesz, mert már megkezdtük szokásos év végi, nemtokyói, vakációnkat: Boldog Karácsonyt, szerencsés Új Esztendőt kivánunk minden Tokyo Reloaded olvasónak!

Szavazz rám!

Újra nyakunkon vannak a választások, konkrétan holnap, 16-án, a zűrzavar és kiábrándultság teljes, napról-napra alakulnak, egyesülnek, megszün..., na azt azért nem, pártok, már meg sem kisérlem követni és ezzel a japánok is hasonlóképp vannak. Biztos pont csak egy van: húzzon el a kormány! igen, az, amelyik alig három éve fűt-fát igérve földindulásszerű győzelmet aratott. Mert hát azóta kiderült, hogy osztogatni és közben adótnememelni nem is olyan egyszerű, sőt, még csak úgy szimplán menedzselni a dolgokat sem mindig az, pláne, ha beüt egy földrengés, tsunami és fukushima. A három év alatt vajmi kevés eredményt felmutató és belső vitáktól is sújtott Japán Demokrata Pártnak (DPJ) egyértelmű buktára áll a választás, a kérdés legfeljebb az, hogy mekkora erejük marad ellenzékben.

Jön a jelölt, (nem dublőr!)...

Rendben, tehát akkor a DPJ kuka, de mi legyen helyette? Ehhez nézzük meg, mik is a választási témák: először is, Fukushima után érthető módon, az atomenergia. Ezen a pályán mindenki versenyt tülekedik, hogy ki tudja gyorsabban beigérni a teljes atomtalanítást, 10 év múlva, öt év múlva, azonnal, nyilván, hogy energiaár emelés nélkül. Ha valamelyik párt esetleg megpróbál józanabbul gondolkodni és nem száll be az igérgetésbe, kíméletlenül kigolyózzák.

Aztán persze ott a gazdaság, abban mindenki megegyezik, hogy jó lenne már 20 év után kikászálódni a stagnálásból és nem csak bénultan nézni, ahogy Kína gazdasága eldübörög Japán mellett. Ám hogy ehhez mit is kellene tenni, már elég nagy a tanácstalanság, a jelenleg divatos ötlet az, hogy "fel kellene pörgetni az inflációt". Nem vagyok egy makrogazdasági szakember, de valahogy az az érzésem, ez így önnmagában nem lesz elég...

Végül pedig ott a "kínai kérdés", vagyis, hogy miként reagáljon az ország a Senkaku-szigetek körüli balhéra, a folyamatos és lassan intenzifikálódó kínai provokációkra. Itt egyértelműen a keménykedés a menő, ebben a Japán Restauration Party vezetője, Tokyó nemrég lemondott polgármestere Ishihara jeleskedik a leginkább, úgy véli, Japánnak késznek kell lennie "kardot rántani" Kína ellen, és legjobb lenne, ha Japán nukleáris fegyverekkel fegyverezné fel magát, de Abe, a várhatóan győztes LDP miniszterelnökjelöltje, sem marad le sokkal tőle, ő is úgy véli, hogy Japánnak a sarkára kellene végre állnia Kínával szemben és eltörölné az alkotmányban rögzített korlátokat a katonai költségvetésre és a védekező alapállású hadseregre vonatkozólag.

...és már mondja is.

Tehát minden valószinűség szerint jön vissza a jóöreg Jimintó, angolul LDP, vagyis Liberal-Democrativ Party, és várhatóan lesz megint kormányfői Yasukuni jinja látogatás, hivatalos véleménnyé emelkedik, hogy Nankingi mészárlás nem is (nagyon) volt, és hogy a comfort womenek pedig csak egyszerűen hazudozó kurvák. Mindez nyilván nagy örömet és szimpátiát fog kelteni Japán iránt a környező országokban, beleértve azokat is, akikben pedig akár Japán szövetségeseket is találhatna, Kína pedig minden bizonnyal megijed és feladja igényeit a Senkaku szigetekre. Very clever, indeed.

A mai újságban az egyik kisszínes az volt, hogy egy 94 éves bácsi úgy döntött, indul a választásokon. Kampány büdzsé gyanánt beáldozta a temetésre félretett pénzét, mert úgy gondolja, hogy nem jó irányba megy az ország. Háborús veterán, hét évet töltött a kínai háborúban és sok bajtársát látta meghalni, és úgy gondolja, hogy a mai politikusok túl könnyedén dobálódznak a szavakkal amikor fegyverkezést  és az alkotmány megváltoztatását sürgetik.

Néha jó lenne odafigyelni arra, amit az öregek mondanak.

-------------------------------------

És akkor a mai zene persze mi is lenne más: URH

Ekisoba

Akkor hát beszéljünk a sobáról.

Kezdő japánistáknak: a soba, magyaros átírással szoba, a japán gasztronómia egyik alap-építőkockája, afféle ehető Higgs-bozon, hajdinalisztből készült spagettiszerű tészta, amit meleg levesből kihalászva, vagy hideg lébe mártogatva, jellegzetes hangeffektusok közepette fogyasztunk. Sobaétterem sokféle van, kezdve a talponállóktól a többbezer yenes soba-kaiseki-ig bezárólag, mi most a soba-piramis alsó köveit, ezen belül is az ún. ekisobát választjuk vizsgálódásunk tárgyául. A rántotthúsos zsömle óvilági borzalma* helyett ugyanis a japán állomásokon sobát adnak, ez az ekisoba, vagyis állomás-hajdina-tészta, két vonat között a restiben elfogyasztható, pontosabban néhány mély levegővétellel felszívható, hagyományos japán fastfood.

Az eljárás a következő: még az üzletbe lépés előtt az ajtó mellett található automatából megvesszük a jegyet, szobapénz, muhaha, a választék többnyire hasonló: van kake soba, ez az alap, csak egy kis vágott zöldhagyma és alga van mellé, tanuki soba, ekkor kapunk hozzá egy kanál apró tempura-tésztalabdacsot is, nishin soba, ugyanez egy darab füstölt heringgel, e sorok írója köztudottan utálja, tempura soba, általában ez a luxusmenü, az ára valahol úgy 350 és 700 yen körül lesz, a belevalóktól függően. Belépve adjuk oda a jegyet az eladónak, aki ezt szemrevételezve egy fazék forróvízbe belemárt egy kevés tésztát, egy kicsit lögyböli, majd egy mély tányérba kimer egy kanál levest, szakszóval tsuyut, óvatosan beleengedi a tésztát a szűrőből, majd, amennyiben rendeltünk, ráhelyezi a feltétet és a kezünkbe adja, a hagymát, algát és a tempuragolyókat mi tehetjük hozzá, ízlés szerint. Ekkor kezdődik a voltaképpeni munka! Az ekkorra már alkotórészeire bontott és szálkátlanított evőpálcikát a levesben úszkáló tésztába bökjük és kiemeljük a tészta egy részét a léből és a fejünkbe tuszkoljuk. Bazi forró lesz, de nem köpjük vissza, részint, mert rögtön itt a vonatunk, de főleg, mert állítólag csak így finom, ehelyett előre menekülünk és nyitott szájjal, a tésztacsomón keresztül mélyeket lélegezve hűtjük az anyagot, a jellegzetes, halálhörgésre emlékeztető szürcsölő hang ilyenkor keletkezik, miközben az evőpálcikával újabb és újabb tésztacsomagokat tolunk fel az arcunkba. A rágással és nyeléssel nem kell foglalkozni, a szájüreg megteltekor a nyelőreflex automatikusan kiváltódik, és a sobatészta-folyam eleje lassan elkezdi vándorlását emésztőrendszerünk belsőbb régiói felé. Mindeközben persze a tészta nagyobbik része még a tányérban van, ezt folyamatosan tuszkoljuk felfelé-befelé, nem elfeledkezve közben a folyamatos, éltető hűtőlégzésről! egészen, amíg a végére nem érünk. Fontos, hogy a tésztaköteg kontinuitása minden körülmények között fennmaradjon, ezért a tészta elharapása, ami nem mellesleg nagy fröccsenéssel és a nyakkendőnk azonnali leselejtezésével jár, szigorúan ellenjavallt!

Miután a szobatésztát ilyetén módon mintegy magunkba ásítottuk, még maradt néhány másodpercünk arra, hogy átadjuk magunkat a sobaleves élvezetének. Néhány korty, lé ekkorra már alig 80 fokos, szinte langyosnak mondható, és már rohanunk is, hangosan szipákolva, mert a forró lé megzavarja a nyirokkeringést, és persze nem elfelejtve egy fogpiszkálót a fogunk közé döfni, mielőtt belevetnénk magunkat a hömpölygő tömegbe. Egy rutinos benszülött a fenti folyamatot úgy 150-200 mp alatt abszolválja, lányok erre még úgy is képesek, hogy mindeközben a rúzsuk nem maszatolódik el! de ne próbáljuk meg utánozni, hanem inkább várjuk meg a következő vonatot, hacsak nem akarunk minimum másodfokú szájüregi égési sérüléseket szenvedni. Ez azért van, mert a gaijinok komolyabb iskoláskori tréning nélkül javíthatatlanul nekojiták, vagyis macskanyelvűek maradnak, nem bírják a forró ételeket.

Meg kell vallanom, nem vagyok nagy ekisobás, ha megéhezem, akkor inkább onigirit veszek, de legutóbb, amikor kirándulni mentünk, mi is magunkhoz vettünk egyet-egyet ebben a helyes kis retró-ekisobázóban, Ome állomáson. Én kacsahúsosat, Judit kitsunét, vagyis rókaszobát, ezt az olajban sült tofu feltét miatt hívják így, pontosabban, mert a rókák (kitsune) ezt állítólagosan imádják. Jó volt, és még a vonatot is elértük, igaz, hogy közben jött egy csatlakozás és ennek utasai akkor rendelték meg a sobájukat, amikor mi már a mienket félig magunkba szuszakoltuk, mégis ők végeztek hamarabb, de hiába, ebben a sportban mi örökre amatőrök maradunk.

-----------------------------------

* egyébként nem is a rántotthúsos zsömle koncepciójával van a baj, hanem az alkatrészeivel: a szikkadt zsömlével és az egyszerre száraz és zsíros, és legelsősorban is mócsingos rántotthússal

+ Mindent a sobáról (angolul) itt.

Divatos elefántok

Mielőtt még valaki azt gondolná, hogy csak a rendőrségnek és egyéb állami szerveknek lehet kyara-figurája, szeretném bemutatni a Sato testvéreket. Sato-chan, a narancssárga kiselefánt, általában rövidnadrágban és rövidujjú ingecskében feszít, de télen sapkát és sálat ölt, hogy meg ne fázzon. Húga, Satoko-chan, a rózsaszín elefáni nyáron csíkos strandruhát visel, vagy esetleg japán módra könnyű, vászon yukatába öltözik, de néha még akár mezítelenül is mutatkozik! Sato-chan és Satoko-chan egy gyógyszergyár kabalafigurái. Egykor állítólag szökdécseltek, beszéltek és énekeltek is, ma már azonban csak udvarias ajtónállóként fogadják a patikák előtt a vásárlókat. Állítólag azonban egyre ritkábbak, ugyanis a szenvedélyes gyűjtők, Peko-chanhoz hasonlóan, lopják a figurákat.

Mascotland

Ne félj a sushifejű embertől!

Tokyóban, ha az utcán sétálva egy onigiri- vagy mondjuk egy tévé-fejű lény jön velem szembe, barátságosan integet és megpróbál megölelni, szemem sem rebben, hiszen az csak egy kyara, vagyis maszkot/kabalafigura és csak a munkáját végzi. Japánban úton-útfélen találkozhatunk maszkotokkal: plakáton, brossúrákon vagy éppen háromdimenziós valóságukban. Többnyire valamit promótálni hivatottak, egy terméket, egy várost, vagy valami eseményt, ez azért európai szemmel sem teljesen szokatlan dolog, még ha számosságukban messze felül is múlják a maszkotok tengerentúli társaikat. Ám állami ügynökséget, rendfenntartó erőket, igazságügyi rendszereket kabalafigurával hirdetni eddig még csak itt láttam, ez bizony nipponikum a javából!

Saiban Inko,
benne egy miniszterrel

A fukuokai ügyészség például 2008-ban egy papagáj-maszkotot talált alkalmasnak arra, hogy az újonnan bevezett esküdtszéki rendszert népszerűsítse. Azért papagáj, mert az esküdt az japánul saibanin, a papagáj pedig inko, innen már csak egy aprócska lépés a Saiban Inko (サイバンインコ), persze hatalmas ugrás ez a japán igazságszolgáltatásnak, olyannyira, hogy az akkori igazságügyminiszter, bizonyos Hatoyama úr, szükségesnek látta, hogy ebben a kosztümben vegyen részt a sajtóértekezleten, performanszát ezen a linken lehet megcsodálni, ha esetleg nem megy akkor ez a kép is megteszi bizonyíték gyanánt, ezt elnézegetve mindjárt jobb véleményünk lesz a honi politikáról.

De nem ő az egyetlen kyara a japán igazságszolgáltatásban, ottt van például Kasutamu-kun, aki a vámhivatalt képviseli, megvan, ugye? kasutamu = custom, muhaha, és egy drogkereső kutyára hajaz. Ám ez mind eltörpül a rendőrségi maszkot-hadsereg mellett: minden tartománynak + a nagyobb városoknak van külön-külön maszkotja, összesen állítólag nem kevesebb mint 48, bizony ám! a legismertebb persze a tokyói, Pipo-kun, pi-po, vagyis people's police, aki egy kisróka képében próbálja az állami erőszakszervezet humánusabb arcát megmutatni.

Keresd meg Pipo-kunt!

Az ítéletvégrehajtás maszkotját eddig még nem sikerült lenyomoznom, pedig izgalmas kérdés, kire tudnák ezt a megtisztelő szerepet osztani egy olyan országban, ahol a halálbüntetés a mai napig gyakorlat.

Túllépve az igazságszolgáltatáson, a "Legtökösebb Állami Kabalafigura" címét azt hiszem, vitathatatlanul Puruto-channak kell itélni, aki az atomenergia biztonságosságát bizonyítandó, lazán beküld egy pohár plútóniumos vizet, kids, do not try this at home! majd minekutána megbizonyosodott veszélytelenségéről, pajtását is megkínálja.

Hát akkor hogy is van ez?

Nem kell sokáig Japánban élni, hamar felfeslik a varrás; a japán állam lényegét tekintve nem lépett túl a feudális alapvetésen, miszerint az állampolgár alapértelmezésben ostoba és nevelésre szorul. A shogunátus erre radikálisabb eszközöket vett igénybe, helyszíni felkoncolás, családtagok kivégzése stb., később a szigor enyhült és a háború után a Békealkotmány szellemében a szelídebb meggyőzés eszközei kerültek előtérbe, a nádpálcát csak a végső esetben veszik elő, jönnek tehát a maszkotok, akik elmagyarázzák, hogy ne szemeteljünk, ne hangoskodjunk és ne csempésszünk drogokat, mert az nem szép dolog.

Nem olyan nagy baj ez, csak hát akkor ne lepődjünk meg, ha a pogárok más tekintetben sem viselkednek felnőttként és ne sóhajtozzunk, hogy csökken az innováció, kevés a kis startup vállalat és ahelyett, hogy inkább kihúznánk az országot a majdnem-recesszióból, várjunk, hogy Pipo-kun majd megmondja a teendőt.

Szerencsére ilyen probléma csak Japánban van.

-----------------------------

Sok más mellett itt találtam anyagot a poszthoz:

http://www.japantimes.co.jp/text/fd20080803pb.html on "yuru-kyara"

http://www.japantimes.co.jp/text/fl20110830lg.html -- Mascots in Japan's legal system

http://idleidol.net/

Még több yuyrukyara-poszt itt és itt, valamint itt