Best of 2012

Attól tartok, már kevéssé időszerű boldog Új Évet kívánni, de a hagyományok másik felét, az első poszt az előző év legjobb fotóiról szól, azért megtartjuk.

Ahogy korábban, az idén sem volt könnyű megvívni egymással a csatát a legjobb 10 kiválasztásáért, még azért beszélőviszonyban vagyunk, meglegyintett a kisértés, hogy ne legyen inkább az idén 12 az a tíz, de végül kemények voltunk. A korábbi évek téli dömpingjével ellentétben most nincs egy síelős kép sem, valahogy az idén a havas képek nem jöttek össze annyira, helyette van jó sok tájkép és viszonylag erős a "hagyományos" felhozatal (4). Az ember-démon-egyéb arány a tavalyival azonos, 3-1-6, és megint csak a vidéki képek viszik a prímet (3-7). A maradék 90-et itt lehet megnézni és utána közölni, hogy hogy nem is ez a legjobb 10, egyébként tényleg érdekelne a véleményetek. 

Lássuk hát a Győztes Tizet, és a hozzá tartozó, elkerülhetetlen magyarázkodást, az egyszerűség kedvéért időrendben!

Shinjuku Gal

Influenza-szezonban próbálgattam az új teleobjektívomat; Shinjukuban vadásztam maszkos emberekre, nem is sikertelenül, de mégis ez a maszkmentes lány portréja sikerült a legjobban, igazi Shinjuku Gal, kiszámítottan divatos és udvariasan lázadó.

Csónakok

Kichijójin sétálva láttam meg ezeket a kikötött csónakokat, hiába, a hattyúk népszerűségével nem tudnak vetélkedni, megtetszett a ritmusuk, lőttem egy pár képet róla, ez lett a legjobb.

Mohos kő

Japán kertekben gyakori motívum, hogy a természetes lépőkövek közé becsempésznek egy-egy faragott követ is, ez egy templom oszlopának az alapköve lehetett. Judit tavasszal Kanazawában járt és nagyon megragadta, ahogy a gyökér megöleli a követ és az egészet körülfolyja a moha. Jó lenne megsimogatni...

UFO

Ez szintén Kanazawa és szintén Judit-fotó: a "21st Century Museum of Contemporary Art",  akinek ez mond valamit: a SANAA tervezte, egy lebegősen könnyű, teljesen átlátható múzumépület, este készült a fotó, egyrészt, mert ilyenkor a legdögösebb, akár egy UFO, másrészt, mert ekkorra állt el végre az eső, ami addig végig esett.

Napfogyatkozás

Ez mondjuk nem egy fényképészettörténeti bravúr, de számunkra fontos a narratíva, miszerint jó volt kora reggel kimenni villásreggelizni a császári palota elé és sötét üvegen keresztül nézni az elsötétedő napot az egyébként is a sötét égen, egyébként ezt láttuk, ahogy ezt már korábban megírtam ebben a posztban.

Démonláb

Jó dolog a démonszobor egészben is, de legalább olyan jók a darabjai külön-külön, közelről. Most a lába jutott, össze lehet hasonlítani a tyúkszemét a híres római lábbal. Hirosakiban, a Chosho-ji-ben fényképeztem.

Osore-san

A "Rettenetes Hegy", Honsu szigeténék északi csücskén, a japánok által ezer évvel ezelőtt ismert világ végén. A japán buddhisták szerint ez a túlvilág bejárata, ahol a mennyország és a pokol elemei egyaránt megtalálhatóak, ez Japán egyik legszententebb templomának, a Bodai-jinek a helyszíne. A mennyországot a szemerkélő esőben nem nagyon találtuk, de a pokol a vulkanikus tevékenység és az ebből eredő átható kénkőszag formájában eléggé adta magát. Különös, hideglelős hely volt, kis, mérges mini-vulkánokkal, a halott gyermekek számára otthagyott plüssjátékokkal, és az ősök emlékére csomóra kötött fűcsomókkal, egyszerre volt szomorúan békés és nyugtalanítóan baljóslatú. Nem tudjuk, hogy a málló cövekek a tóban mire valók, de fürdeni nem szabad a vízben, mert állítólag mérgező.

Fuji-san a Shónan-beach felől

Meglepő módon ez az első Fuji-sanos kép a három év Top Ten-jeiből, pedig lefogadtam volna, hogy minden évben beválasztottunk egyet! oké, tudjuk, kicsit giccses, de azért jó és valamennyire visszaadja ennek a mágikus délutánnak a hangulatát, amikor még a rusnya vasbeton üdülőhotel is a keresztes lovagok elhagyatott várának látszott. Ha valaki több Fuji-sanra vágyik, itt megkaphatja.

Papnövendék

Kyotoban, a Kódai-jiben kértünk egy pecsétet a pecsétgyűjtő könyvünkbe, mert nekünk ilyen is van! és a szokásos vén ráncos pap helyett ez a fiatal kölyök irta be a kalligráfiát, nem is rosszul. Kicsit zavarban volt, hogy fényképezem, de azért nem hibázta el. És még jó kedve is volt.

Tanzawa-san

Egy hosszú, esős-ködös, őszi hegymászás után késő délutánra értünk fel a Tanzawa gerincére, ekkorra már kitisztult az idő, és mi megálltunk és megcsodáltuk, ahogy a szélben lágyan hullámzik a magashegyi sás, a sasa. Itt lehet még képeket látni erről a remekül sikerült túráról.