Ekisoba

Akkor hát beszéljünk a sobáról.

Kezdő japánistáknak: a soba, magyaros átírással szoba, a japán gasztronómia egyik alap-építőkockája, afféle ehető Higgs-bozon, hajdinalisztből készült spagettiszerű tészta, amit meleg levesből kihalászva, vagy hideg lébe mártogatva, jellegzetes hangeffektusok közepette fogyasztunk. Sobaétterem sokféle van, kezdve a talponállóktól a többbezer yenes soba-kaiseki-ig bezárólag, mi most a soba-piramis alsó köveit, ezen belül is az ún. ekisobát választjuk vizsgálódásunk tárgyául. A rántotthúsos zsömle óvilági borzalma* helyett ugyanis a japán állomásokon sobát adnak, ez az ekisoba, vagyis állomás-hajdina-tészta, két vonat között a restiben elfogyasztható, pontosabban néhány mély levegővétellel felszívható, hagyományos japán fastfood.

Az eljárás a következő: még az üzletbe lépés előtt az ajtó mellett található automatából megvesszük a jegyet, szobapénz, muhaha, a választék többnyire hasonló: van kake soba, ez az alap, csak egy kis vágott zöldhagyma és alga van mellé, tanuki soba, ekkor kapunk hozzá egy kanál apró tempura-tésztalabdacsot is, nishin soba, ugyanez egy darab füstölt heringgel, e sorok írója köztudottan utálja, tempura soba, általában ez a luxusmenü, az ára valahol úgy 350 és 700 yen körül lesz, a belevalóktól függően. Belépve adjuk oda a jegyet az eladónak, aki ezt szemrevételezve egy fazék forróvízbe belemárt egy kevés tésztát, egy kicsit lögyböli, majd egy mély tányérba kimer egy kanál levest, szakszóval tsuyut, óvatosan beleengedi a tésztát a szűrőből, majd, amennyiben rendeltünk, ráhelyezi a feltétet és a kezünkbe adja, a hagymát, algát és a tempuragolyókat mi tehetjük hozzá, ízlés szerint. Ekkor kezdődik a voltaképpeni munka! Az ekkorra már alkotórészeire bontott és szálkátlanított evőpálcikát a levesben úszkáló tésztába bökjük és kiemeljük a tészta egy részét a léből és a fejünkbe tuszkoljuk. Bazi forró lesz, de nem köpjük vissza, részint, mert rögtön itt a vonatunk, de főleg, mert állítólag csak így finom, ehelyett előre menekülünk és nyitott szájjal, a tésztacsomón keresztül mélyeket lélegezve hűtjük az anyagot, a jellegzetes, halálhörgésre emlékeztető szürcsölő hang ilyenkor keletkezik, miközben az evőpálcikával újabb és újabb tésztacsomagokat tolunk fel az arcunkba. A rágással és nyeléssel nem kell foglalkozni, a szájüreg megteltekor a nyelőreflex automatikusan kiváltódik, és a sobatészta-folyam eleje lassan elkezdi vándorlását emésztőrendszerünk belsőbb régiói felé. Mindeközben persze a tészta nagyobbik része még a tányérban van, ezt folyamatosan tuszkoljuk felfelé-befelé, nem elfeledkezve közben a folyamatos, éltető hűtőlégzésről! egészen, amíg a végére nem érünk. Fontos, hogy a tésztaköteg kontinuitása minden körülmények között fennmaradjon, ezért a tészta elharapása, ami nem mellesleg nagy fröccsenéssel és a nyakkendőnk azonnali leselejtezésével jár, szigorúan ellenjavallt!

Miután a szobatésztát ilyetén módon mintegy magunkba ásítottuk, még maradt néhány másodpercünk arra, hogy átadjuk magunkat a sobaleves élvezetének. Néhány korty, lé ekkorra már alig 80 fokos, szinte langyosnak mondható, és már rohanunk is, hangosan szipákolva, mert a forró lé megzavarja a nyirokkeringést, és persze nem elfelejtve egy fogpiszkálót a fogunk közé döfni, mielőtt belevetnénk magunkat a hömpölygő tömegbe. Egy rutinos benszülött a fenti folyamatot úgy 150-200 mp alatt abszolválja, lányok erre még úgy is képesek, hogy mindeközben a rúzsuk nem maszatolódik el! de ne próbáljuk meg utánozni, hanem inkább várjuk meg a következő vonatot, hacsak nem akarunk minimum másodfokú szájüregi égési sérüléseket szenvedni. Ez azért van, mert a gaijinok komolyabb iskoláskori tréning nélkül javíthatatlanul nekojiták, vagyis macskanyelvűek maradnak, nem bírják a forró ételeket.

Meg kell vallanom, nem vagyok nagy ekisobás, ha megéhezem, akkor inkább onigirit veszek, de legutóbb, amikor kirándulni mentünk, mi is magunkhoz vettünk egyet-egyet ebben a helyes kis retró-ekisobázóban, Ome állomáson. Én kacsahúsosat, Judit kitsunét, vagyis rókaszobát, ezt az olajban sült tofu feltét miatt hívják így, pontosabban, mert a rókák (kitsune) ezt állítólagosan imádják. Jó volt, és még a vonatot is elértük, igaz, hogy közben jött egy csatlakozás és ennek utasai akkor rendelték meg a sobájukat, amikor mi már a mienket félig magunkba szuszakoltuk, mégis ők végeztek hamarabb, de hiába, ebben a sportban mi örökre amatőrök maradunk.

-----------------------------------

* egyébként nem is a rántotthúsos zsömle koncepciójával van a baj, hanem az alkatrészeivel: a szikkadt zsömlével és az egyszerre száraz és zsíros, és legelsősorban is mócsingos rántotthússal

+ Mindent a sobáról (angolul) itt.