Maszkdivatok

Ha még nem mondtam volna; meg vagyok fázva, mint egy ágyú. Gondolom, köztudott, hogy a japánok ilyenkor maszkot viselnek és teszik ezt nem elsősorban amiatt, hogy ne kapkodják be a hideget, ahogy ezt Nagyanyám ilyenkor szokta volt mondani, hanem, hogy ne fertőzzék meg a kollégáikat. A helyi szokásokat tisztelő és a dolog racionáléját is belátó gajinként így én sem tehettem mást, és beruháztam egy csomag egészségügyi maszkra. Gyorsan kiderült, hogy még így sem tudom magamat japánnak tettetni, jó, a napszemüveg akkor nem volt rajtam, de a sapka igen; a pékségben az eladó kislány ennek ellenére ragaszkodott hozzá, hogy nagy összpontosítás után kinyögje: cú-hándoreddo-sikusztí-fájvu en, purízu!* Aztán arra is rájöttem, hogy szemüveggel használni elég kényelmetlen, mert bepárásodik, vagy lehet, hogy csak rossz a légzőtechnikám? Ráadásul állandóan azon kaptam magam, hogy levettem, amikor beszéltem, mert zavart, egészen, amíg rá nem jöttem, hogy így pont a lényeget rontom el: ilyenkor terjednek a bacik. Hát lehet, hogy erre korábban kellett volna szocializálódnom...

A maszk-kultúra különben nem csak Japán jelenség: Vietnamban szinte hétköznapi viselet, igaz, hogy ott nem a betegek, hanem az egészségesek hordják főképp motorozás közben, a rettenetes légszennyezés ellen. Ott jellemzően nem a fehér megy, hanem a mintás, kifejezetten dizájnos szájmaszkokat is láttunk, sőt, olyat is, amikor a maszk és a blúz ugyanolyan anyagból volt, oda nézz, koordinálta! sikoltott fel Judit, amikor ezt felfedezte.

Az egészségügyi maszkiparnak a H1N1 egyébként maga volt a karácsonyi ajándék; hihetetlenül fellendült az üzlet, hiszen eleinte még a nem-betegek is lelkesen hordták (azóta, hogy tényleg kitört a járvány, a félelem jelentősen alábbhagyott). Japánban, ha megy a biznisz, nem marad el az innováció sem, érdekes, hogy itt a versenynek tényleg van ilyen hatása! és egyre-másra jelentek meg az új fícsörök: a hármas, különlegesen csíraölő rétegrend, a puha, nem irritáló fülrész és az arcra MÉG jobban simuló kialakítás és társaik. Az átlag fogyasztó valószinűleg ezeket észre sem veszi, de ez nem is baj; elég ha csak megveszi. Ahogyan ezt egy sokat tapasztalt volt kollégám szerette mondani: hová jutna a világ, ha az emberek csak azért fizetnének, amit használnak is...

Itt lehet sok-sok maszkos embert nézegetni.

------------------------------------

* na tessék, ennyit a Hepburn-ról, de ez valóban túl magas labda volt...

Gravitáció

Ahogy ezt a Tokyo Reloaded politikai kommentátora annak idején jelentette, tavaly ősszel itt járt Obama elnök, és próbált egyezkedni az akkor még viszonylag frissen megválasztott Hatoyama miniszterelnökkel az aktuális ügyekről, főképp az okinawai támaszpont áthelyezéséről, nem sok sikerrel, hiába, jól érezte Ági, hogy a mi reggelink eredményesebb volt! Azóta az álláspontok nem közeledtek, sőt! mintha az ameszok kezdenének belenyugodni, hogy előbb-utóbb el kell hagyniuk Okinawát, helyette inkább a nem túl messze fekvő Guamot akarják elsűlyeszthetetlen anyahajóvá alakítani, az mégiscsak hazai pálya. Ez az egész támaszpontosdi egyébként nem lenne nagy jelentőségű, amolyan nehogy-má-a-mi-falunkba'-mennyen-az-M0 típusú helyi hőbörgés, egy kis kimondatlan megerőszakolják-a-lányainkat-a-négerek felhanggal szinezve; az ilyeneket az elmúlt hatvan évben számtalanszor rutinosan lenyomta a kormányzó liberális-demokrata párt. Egy kis fejlesztési pénz ide, egy kis erő oda, plusz türelem, és máris lehetett bővíteni a bázist. Hatoyama sóri helyzete azonban más: hiszen a kampány során igen mélyre ásta magát abban a gödörben, hogy módosítani kell az egyezségen, amit még az előző kormány kötött az amerikaiakkal.

Ám az ügy túlmutat a katonai jelentőségén, és felveti kérdést, hogy csak egy tapasztalatlan politikus (és itt nem Obamára gondolok) bénázása miatt alakult ki ez a helyzet vagy pedig egy paradigmaváltásnak vagyunk-e a tanui. Ha jobban belegondolunk, ami a két ország kapcsolatában az elmúlt 60 évben történt, az kisebbfajta csodával volt határos: egy tönkrevert, szétbombázott, megszégyenítő feltételekkel békére kényszerített országból az USA legfontosabb ázsiai szövetségese lett és még egyfajta szimpátia nyomai is kialakultak a két ország között, már amennyire a japánok bárkivel is komolyabban szimpatizálni tudnak. De hát miért is kellenek ide az amerikaiak? Hát mert Észak-Korea ugrabugrál, és rakétákat lő át Japán felett és ez módfelett idegesítő, azért. No meg az oroszok; akikről sohasem lehessen tudni, titokban biztosan még mindig Hokkaidóra fáj a foguk. Ja, és hát a Nagy Vörös Sárkány is bármikor odébbgördülhet félálmában és eközben maga sem veszi észre, hogy elnyom egy-két kisebb testű országot a környéken. De hát épp ez az; Kína. A Nagy Vörös Sárkány manapság legfeljebb halvány rózsaszín, az is csak a lágy részein; gazdaságilag Kína, mint ez köztudott, kőkemény kapitalista gazdaság, veszettül növekszik és nagyon is ébren van.

Az ázsiai népek a közhiedelemmel ellentétben jóval kevésbé ideológikusak mint a nyugati országok. Lehet itt nem szeretni a japánokat Nanking, Manchúria, Yasukuni jinja* és sok más egyéb okán (és viszont), és civakodni apró szigetekről a Sárga-tengeren, de business is business, és a két ország az utóbbi húsz évben hihetetlenül szoros és kölcsönösen gyümölcsöző gazdasági kapcsolatokat fejlesztett ki. Japán tőkebefektetések, technológia-export, és főleg: kölcsönös piaci lehetőségek (mert nemcsak odahaza minden Made in China).

Mi fog tehát dönteni? Merre orinetálódik Japán a következő öt, húsz, ötven évben? Fontosabb lesz-e nekik az amerikai katonai védőernyő a bizonytalan ázsiai hordákkal ellenében vagy pedig a gazdasági lehetőségek határozzák még a szövetségi politika irányát? Helyre fogja-e állítani az amerikai orientációt az LDP, ha majd visszakerül a hatalomba (mert mibe, hogy visszakerül!)?

A japán politika sohasem volt túlzottan tudatos, általában inkább csak sodródott az árral. Még az USA 1941-es megtámadását is inkább szükségszerű, mintsem stratégiai lépésként élték meg. Így véleményem szerint egészen egyszerűen a gravitáció lesz a meghatározó. Egy ország vonzóereje sok tényezőből áll össze, nagy vonalakban: gazdasági fejlettség, katonai erő és kulturális befolyás. Dacára az internetnek és a transzkontinentális repülőjáratoknak, ez a "gravitációs vonzás" még a globalizálódó világban is a távolság négyzetével arányosan csökken (aki nem hiszi, mérje meg!). Amig Kína - GDP-ben, tankban, és pop-slágerben mérhető - tömege kicsi volt, addig a nagyobb amerikai vonzóerő legyőzte a távolságot. Ám Kína növekszik: gazdasági téren 5-10 éven belül eléri az USA-t, katonailag ez kicsit tovább fog tartani. És ugyan meglehet a véleményünk az amerikai kulturáról (vagy annak hiányáról), valamint hiba lenne a kanji és a cantopop** erejét alábecsülni, de véleményem szerint a kulturális befolyás tekinthető az amerikai vonzóerő legidőtállóbb komponensének. Ám ennek ellenére csak idő kérdése, hogy az USA gyengülő gravitációját mikor győzi le a kínai, hiszen geográfiai helyzete miatt ezt jóval kisebb "össztömeggel" is megteheti. És ekkor, vagy addig is, egyre inkább, közeledik majd Japán Ázsiához, ismét és újra. Jó hír ez az okinawai lányos szülőknek és rossz a demokratáknak, de a történelem sohasem bíbelődött ilyen szűk érdekcsoportokkal...

--------------------------------------------------

* háborús bűnösök hamvait is örző nemzeti emlékhely, ahová a japán miniszterelnökök rendszeresen ellátogattak, ezzel keltve a feszkót a környéken. Hatoyama egyébként eddig mellőzte ezt a vizitet.

** Kantoni nyelvű (vs. mandarin) popzene

Merre is van Tokyó?

Hülye kérdés, merre lenne, hát keletre. Pedig nem is, hanem sokkal inkább észak-keletre van; a legrövidebb útvonal ugyanis nem a délkör irányában, hanem a Budapest, Tokyó és a Föld közeppontja által meghatározott sík és a Föld felszínének metszete mentén vezet (remélem követtek..), ami nagyjából Szentpétervár-Helsinki irányába esik. Aki már repült Japánba, az tudja, hogy a gépek mindig elkalandoznak messzi északra, nohát, ezért. Így a frankfurti, müncheni és egyéb európai átszállásokat messze übereli a helsinki; a 11+X (X=1-2.5 óra) helyett 9+2-t kell csak utazni, ami hatalmas különbség. A rövidebb repülési időnél talán még fontosabb a dolog pszichológiai oldala: nincs borzasztóbb, mint a tudat, hogy miután 11 óráig egy székbe préselve, telelő büdösborz módjára átvészeltük a transzkontinentális utat, még oldalvást kell menni egy jó ideig, pedig ezzel az erővel már otthon is lehetnénk. Ennél csak egy borzasztóbb van; amikor egy ilyen teljességgel felesleges úton a pilóta Budapest fölé érkezve bejelenti, hogy a köd miatt inkább Schwechaton száll le, mint ahogy ezt hazafelé menet tette, és ráadásul azzal súlyosbította a dolgot, hogy további kellemes utazást kívánt...

Tehát mindaddig, amíg be nem indul a Budapest-Tokyó közvetlen repülőjárat, vagyis becslésem szerint még úgy 50 évig, Budapestről Helsinki lesz a legjobb átszállóhely Tokyó felé. A Finnair már csak ebből van levezetve, becsszó nem szponzorálnak az északi tesók, különben is; szólhatna ez a bejegyzés az Aeroflotról is, de nem szól, nem is tudom, miért*. A Finnair amúgy meg kulturált, tele van üres üléssel, és a stewardesszek pedig többnyire anyai ösztönökkel megáldott, nagyranőtt lappföldi parasztlányok, akik pontosan tudják, hogy mire van szüksége az utasnak a hosszú, kimerítő úton: kedves szavakra és néha egy-egy extra sörre.

Még néhány érv Helsinki mellett:

• a laptopozás a reptéren nem megtürt, hanem támogatott tevékenység; ingyen wifi és praktikusan kialakított konnektorok vannak a váróhelyiségekben
• egész jó áron lehet áfonyás vodkát kapni (kár, hogy már dugig voltam pakolva)
• olyanokat lehet hallani a hangosbemondón, hogy "illve köllnen kükszi malkó" és hasonlók, és ettől nekem mindig jó kedvem lesz

Szóval, jól utaztam? hát nem mondhatnám, sőt, konkrétan pocsékul, de az nem Helsinki meg a Finnair hibája, hogy meg voltam fázva, meg egyáltalán; még a kilenc óra is hét-nyolccal több a kelleténél. De mivel ez a blog nem rólam szól, ezzel nem is untatjuk tovább az Olvasót.

-------------------------------------------

* Nem igaz, tudom. Azért, mert legutóbb, amikor Moszkván át mentem, egy kövér, zöld döglégy körözött a kabinban és amikor végre elaludtam, rámszállt. Bár ne bántsuk azt a legyet: összehasonlíthatatlanul barátságosabb volt, mint az orosz stewardess.

Glossary

Ezt már régóta meg akartam csinálni; mert továbbra is sok a japán szó a bejegyzésekben; erről nem tudok, de nem is akarok lemondani. Nem megmagyarázni ezeket kicsit arrogáns dolog volna, de minden alkalommal mégse írhatok le mindent újra meg újra egy magát középhaladónak tituláló blogban. Így hát elv az egyszer elmondtam, aki hiányzott magára vessen. Rendben, elmondtam, de HOL? hangozhat a jogos kérdés, nohát ezentúl ez itt lesz, a japán szavakat be fogom ide linkelni és ezzel vége a sorszélességeket elcsúfító superscripteknek és a csillagozást is csak az igazi megjegyzésekre fogom használni. Azt azért nem igérem, hogy visszamenőlegesen is, egyből, mindent, de legalább is ezentúl.

Így legyen. Hát akkor lássuk:

aimai: kétértelmű, nem meghatározott, maszatolt

arbaitó (vagy röviden csak baitó): a német "Arbeit" szóból katakanásított, részmunkaidős foglalkoztatottságot jelölő kifejezés.

ayashii: gyanús, kétértelmű, szexuálisan telített

bentó: dobozba rakott, szépen elrendezett finomságok. Ebédre is ilyet visznek magukkal, ezek persze egyszerűbbek, de ha étteremben adják az kifejezetten gourmet is tud lenni

bónenkai: szó szerint: "felejtsd-el-az-évet-parti"; Karácsony előtt megtartandó céges buli, a hanamihez hasonlóan remek alkalom szép beszédekre és fekvehányásra, valamint jelentős szerepe van a párkapcsolatokban is

buchó: osztályvezető, demiurgosz

chashu: érlelt, lassan főzött hideg disznóhús, a rámen egyik lényegi eleme

chinpira: növendék yakuza, kistáska, lótifuti tagja a nagyhírű Cégnek

chirashi-zushi: rizzsel összekevert nyers haldarabok, a sushi legegyszerűbb, de cseppet sem alávaló formája

chirihajime: a cseresznyevirágok hullásának kezdete, egyesek iskolák szerint a sakura élvezetének legtökéletesebb ideje

enka: érzelmes japán dal, az un. magyarnóta lelki rokona; rendszerint valaki nyavalyog benne az elhagyott kedvese miatt és a haláleset sem ritkaság

gaijin: külföldi, (szó szerint idegen) beleértve a hazájukban tartózkodó embereket, legalábbis a japánok szemszögéből nézve, ha éppen arra járnak

geisha: (芸者 a két karakter jelentése művészet és ember) professzionális előadó, aki egy partin zenével, tánccal, beszélgetéssel szórakoztatja a vendégeket. NEM prostituált.

gobó: hosszú, fekete petrezselyemszerű gyökér, kicsit rágós, de nagyon egészséges és szerintem finom is. Ha jól tudom, magyarul feketegyökér a neve.

gyóza: húsos töltelékkel megtömött kis batyuk; egyfajta ravioli kínai módra, de a japánok is nagyon szeretik, remek parti-kaja

hanami: szó szerint "virágnézés" de ez csak a sakurára értendő. A japán esztétika kalocsai szőttese, mindamellett tényleg látványos

hazakura: a cseresznyevirágok azon állapota, amikor a virágok mellett már megjelennek a kis zöld levelek is; a japánok szerint esztétikailag elitélendő állapot

isogashii: elfoglalt; a japán sararíman alapértelmezett állapota

izagaya: a kocsma japán megfelelője, csak itt enni is lehet mindenfélét, néha jót, máskor meg kevésbé jót

jingu, jinja: shintó szentély

kabuki-arc: szép, vékonyan metszett, európaiasabb férfiarcokat szokták így hívni, a kabuki-szinészek után

kakkoi: csinos, helyes, főleg fiúkra mondják, de lehet pl. ruha vagy tevékenység is kakkoi

kaizen: "folyamatos tökéletesítés", a dolgok végtelenségig történő reszelése, a jobbnál-is-jobb minőségű cuccok előállításának japános szellemisége

kakarichó: csoportvezető, kisfőnök, kápó

kanpai: egészségünkre! (szó szerint: "fenékig")

The landing place of the link

kawaii: édi, cuki, a süldő lányok alapértelmezett jelzője, hosszan elnyújtott második "a"-val az igazi

mama-san: a karaoké bár tulajdonos-dizőze, általában korábbi hostess, anyaistennő és üzletasszony egy személyben

mankai: a cseresznyevirágok teljes kivirágzása; a közvélekedés szerint ilyenkor a legszebb a sakura

miso: a japán gasztronómia egyik alapvetése, általános ételízesítő, erjesztett, édeskés barnás püré, amit szójababból, rizsből, sóból és még ki tudja mi mindenből készítenek, more here

maki-zushi: egy darab algalevélbe (nori) tekert sushirizs és nyers hal

mondai: probléma

mochi: rizsből kalapált ragacsos massza, időseknél vezető halálok

moyashi: szójababcsira; köztudomású, hogy a Tokyo Reloaded főszerkesztője nem szereti, ha túl sok van belőle a rámenben (ha még nem mondta volna...)

natsukasii: oh-be-nosztalgikus, a régi szép idők

nori: alga, zöld, halízű, szeretjük

LDP: Liberal-Democratic Party, japánul Jimintó, ez volt hatalmon 1955 óta majdnem folyamatosan, more here

okyakusan: a Vásárló, aki nem csak, hogy always right de egyenesen kamisan, vagyis (kis)Isten

OL: office lady, a sararíman "yin" párja

onigiri: háromszögletűre gyúrt rizsgombóc, valami finomsággal a közepén (pl. umeboshi, lazacikra stb.) noriba tekerve, a zsíroskenyér japánbeli megfelelője: olcsó és mégis mindenki szereti. Receptért ide klikkelj!

otósan: apa, papa, apuci, papi, papácska - vagy átvitt értelemben minden apa-korú és kinézetű férfiember, 30 felett, aki még nem éri el az ojísan (nagyapa/bácsi) kategóriáját.

Régi Ház: a szerzők lakhelye 1996-2000 között. Szerettek ott lakni. Bővebben erről még itt lehet olvasni.

renkyú: szó szerint "sorozat-pihenés", nem mintha ilyen nem lenne otthon, de az "egymást-sorban-követő-szabadnapok" vagy "három- illetve négy- vagy többnapos ünnep" típusú, bénácska kifejezések helyett már elnézést, de hadd használjam ezt, mert olyan kis frappáns, és mert bevallom, magunk között is így hívjuk. Arról nem is beszélve, hogy a renkyú, ellentétben magyar társával, legyőzhetetlen, sohasem marad el, mert törvény mondja ki, hogy ha szombatra vagy vasárnapra esik, akkor a hétfő az szabadnap, úgy ám!

rotenburó: szabadtéri onsen, vagyis hévíz, más megfogalmazásban a gyönyör egyik legmagasabb foka,  ülni a forró vízben és nézni közben a tájat
sakihajime: a cseresznyevirágok nyílásának kezdete; ilyenkor csak az amatőrök vagy a turisták mennek hanamizni

sashimi: nyers hal, nagyon finom! (és a közhiedelemmel ellentétben többnyire nem is halízű). Nem bosszantásiból, csak tényszerűen: Tokyóban jobb, mint odahaza.

setsuden: áramtakarékosság; minden bizonnyal a 2011-es év leggyakoribb szava, jelentése lecsavart világítás és felcsavart légkondi.

settai: az okyakusanok szórakoztatása amit általában heveny fejfájás követ

shachó: főnök, igazgató, Jóisten, a Bölcsesség Kiapadhatatlan Tárháza és az Igazság Letéteményese, Akinek-Minden-Vicce-Vicces

sararíman: bérből-fizetésből élő (a salaryman katakanásítása)

sentó: közfürdő

sekkaku ni: szó szerint: "nagy fáradtsággal", de inkább: hamáregyszerittvagy akkor adjuk meg a módját!

shinkanzen: szó szerint "új fővonal", ütődött, japán szavakat ki nem mondani képes külföldiek, vagy a külföldieket egytől-egyig ütődőtteknek vélő japánok számára más szóval: "bullet train": Japán területét egyre inkább behálózó, közel 300 km/óra sebességgel közlekedő gyorsvonat, csúcsidőben 5 percenként jár. Bővebben itt.

shuden: az utolsó vonat, úgy éjfél felé, a Nagy Vízválasztó, ezután csak a nagyon elszántak maradnak bulizni, hiszen aki lemarad az utolsó vontaról, az már csak taxival, súlyos pénzekért tud hazamenni, vagy esetleg alhat kapszulahotelben

soba: buckwheat, vagyis hajdinatészta. Szürkésbarna, nyers ízű valami, spagettiszerű kiszerelésben, hidegen vagy meleg levesben tálalják. Rá lehet kattani és akkor ízleni fog.

sóri: (vagy sóridajin) miniszterelnök

tarentó: a "talent" katakanásítása, televíziózás céljaira kitenyésztett, tetszetős külsejű, de hígagyú specimen, (többnyire nőstény) vagyis újmagyarul celeb

teishoku: set lunch, vagyis menü, amiben mindig van leves, rizs, főétel, savanyúság esetleg kávé és/vagy desszert is

uketsuke: bejelentkezés, regisztráció; minden japánbeli tevékenység, legyen az kiállítás, lábáztatás vagy sítúra, kiindulópontja és alapeleme

wagashi: japán édességek összefoglaló neve. Jó esély van rá, hogy édes bab (adzuki) a töltelékük...

yukata: könnyű nyári vászonpongyola. Amikor egy tokyói tűzijátékon kimonós lányokat látunk, na azok yukatában vannak...

Másik szoba, másik haza

Otthon vagyok most egy bő hétig, ez remek alkalom lenne egy kis fikázásra, minthogy szörnyűek az utak, udvariatlanok az emberek, hideg van és ráadásul BKV sztrájk meg effélék, de ez túl könnyű célpont, inkább most kihagynám, ha nem nagy baj. Inkább arról, hogy miért van az, hogy minden másutt van?

Mert másutt vannak a tárgyak: a kabát, amit épp fel akarok venni, a könyv, amibe belenéznék, a bicikli, amire felülnék. A másik szobában, a másik emeleten, a másik városban, de leginkább a másik országban; pedig életemben hihetetlen energiát öltem már abba, hogy dolgaim az éppen megfelelő helyre kerüljenek. De nemcsak a dolgokkal van ez így; másutt vannak a barátok, a család, sőt, másutt vannak a hangulatok is: ücsörögni a karosszékben a kandalló előtt, leugrani szombat reggel a Lehel piacra egy kis tokaszalonnáért, vagy hirtelen felindulásból színházba menni, hoppá, nem ezt nevezik véletlenül honvágynak? Node, amíg Budapesten laktam, éppúgy hiányoztak a tokyói hangulatok (pedig az nem is Hon); szerettem volna újra hazaérkezni a Régi Házba, hanyatt feküdni a földön és beszívni a tatami illatát, este lemenni a sentóba a kislavórral a hónom alatt, majd enni egy rendes ráment és dumálni a Tokyóban hagyott barátokkal. A honvágy, számomra legalábbis, most már mindig, végérvényesen kétirányú lesz és legutóbbi Tokyóba költözésemmel éppen csak megfordult a vágy-áram iránya. Mert utazni és főképp másutt élni, szükségszerűen hon-vággyal, vagyis, ahogy ezt Gautama herceg tanításából tudjuk, szenvedéssel jár; hiszen utána mehetünk bárhová; valami biztosan hiányozni fog.

Legjobb tehát, ha ki sem mozdulunk otthonról, tévét nem nézünk, könyvet nem olvasunk, csak bámuljuk az üres falat, és akkor elmarad a szenvedés? Ám gondoljunk bele: valaminek a kínzó hiánya, az üresség éppúgy meghatározza a formát, mint a valóság maga. Így hát a vágyakozás múltbéli vagy távoli dolgok, emberek és hangulatok után mégiscsak gazdagabbá tesz, mintha mindezek meg sem történtek volna. Így már nem is fáj annyira...

Down and out in Tokyo, part 2

Beszéltünk már a Ferrari dealershipekről, hogy azért még a nagy fukeiki idején is eldöcög valahogy az üzlet. De most újra azokról, akik valamiért nem szeretnek ott vásárolni, hanem inkább maguk állítják össze eco-friendly városi terepjárójukat, mint például képen látható úr.

A hajléktalanok egyik tipikus megélhetési forrása Tokyóban is a recycling; megfelelő helyeken az eldobott italosdobozokért adnak valami minimális összeget. Ez az ember éppen a műanyagot válogatja szét a fémtől, hogy utána elszállítsa az újrafeldolgozóba. Ő már a hajléktalanok elitjébe tartozik, innen már csak egy lépés a yatai-business és az állandó lakcím, és akkor, ha szerencsés, újra meg tud kapaszkodni a város peremén.

Hideg van

Egészen tegnapig szépen sütött a nap, de most beborult és randa hideg lett.

Azt mondják, igazán fázni a meleg országokban lehet. Sok igazság van ebben; ahol rendes tél van (és Mo-t is ide sorolom), ott fel vannak rá készülve, vastagok a falak, dupla az üveg, miegyéb. A japán épületeket tradicionálisan a melegre optimalizálták, legyen nyáron hűvös, szellős, a telet majd csak kibírjuk valahogy! ez a paradigma uralkodik egészen Hokkaidóig, ahol is aztán hirtelen tarthatatlanná válva, átadja a helyét a hőszigetelt dekadenciának. Emlékszem, a Régi Házban irgalmatlan hideg volt a téli reggeleken, pedig mi igen elitélendő és antiszociális módon, mert hát mi van ha földrengés lesz és miattunk ég le a városnegyed? égve hagytuk a fűtőtestet éjjel a hálószobában. Még így is kínos volt reggel kimászni a futon alól és még keservesebb lemenni a földszintre, úgy tenni, mintha megmosakodnék, majd utána gyorsan belebújni a már előre kikészített póló-ing-pulóver kombóba, hogy addig se fázzak, amíg ez az rétegrendet összevadászom, és hogy amikor kilépek az ajtón, megdöbbenve tapasztalhassam, hogy kint melegebb van mint benn, a házban.

De japán tél legsunyibb tulajdonsága, mégsem az, hogy hideg, hanem hogy irgalmatlan hosszú: tessék mondani, nincsenek itt valahogy elcsúszva egy kicsit az évszakok? míg az ősz langyos, kellemes és egészen decemberig tart, karácsony körül bejön a szibériai szél és március végéig haza sem megy, a leghidegebb hónap itt nem január, hanem február. Bizony, ültem én már áprilisban összeszorított fogakkal és lila ajakkal az Inokashira parkban, azt tettetve, hogy a világ legklasszabb dolga hideg szélben, a földön ülve, töksötétben csodálni a cseresznyevirágokat.

No, de ez még odébb van.

Tokyo escapades

Tokyóban többek között azért jó lakni, mert időnként el is lehet onnan menni. És ha az ember elmegy, nagy valószinűséggel - különösen, ha a tágabb értelemben vett környéken marad - olyan helyre kerül, ami jelentősen olcsóbb, mint Japán, ami, valljuk be! megkönnyiti az utazás élvezetét. Másik előnye az a profán fizikai tény, hogy ami otthonról messze van, az innen közel, így Tokyó remek ugródeszka Ázsia keleti-délkeleti részéhez, ami varázslatos világ, de otthonról - időben, pénzben - elég nehezen megközelíthető.

Ennek szellemében már korábbi japán penzumunk alatt is sokat utazgattzunk DK-Ázsiában, és az ünnepek alatt ezt a szokásunkat felújítva, Vietnámba mentünk, mivel ez még eddig hiányzott a listáról. Jól megmerítkeztünk a szinekben, szagokban, izekben és zajokban (utóbbiból különösen nem volt hiány...), vagyis a Nagy Ázsiai Dzsuvában, ennek minden jó és rossz konnotációját beleértve. Most egy darabig megint a hézagmentesen lerakott járdaburkolatok, a működő vécék, az állandó dudaszó nélküli közlekedés némileg steril, de mindazonáltal kényelmes világában fogok élni, hogy azután majd újra el lehessen menni...

Lesznek majd fotók is a Picasán, amint sikerül 100-at kiválogani a 2541 darab digitális fotóm közül. Néha visszasírom a kémiai korszakot...

Akemashite omedeto gozaimasu....

...kotoshi mo yoroshiku onegaiitashimasu. Vagyis "kihajnalodott, sok boldogságot kívánok, kérlek emlékezz rám az idén is!"; ezt mondogatják a japánok ilyentájt egymásnak, amikor először találkoznak össze az új év beköszöntése óta - még akkor is, ha már elmúlt a hajnal néhány órával vagy nappal - és közben könnyedén meghajolnak. A meghajlás most ugyan elmarad, de a BUÉK azért nem, üdvözlök mindenkit, aki eddig, ezen is túl vagy ezek után olvassa a Tokyo Reloaded-et, amely ezzel lép második évadába.

Indításnak néhány újévi dekoráció, tele mindenféle mélyértelmű shintó szimbolikával, a fenyő például a hosszú életet jelképezi, a bambusz a prosperitást, a szilvavirág pedig az állhatatosságot, igaz, ez utóbbi mostanság ritkábban használatos, talán ugyan kiveszőben az állhatatosság? az egész pedig át van kötözve friss rizsszalmával, a jó termés reményében, ebből is látszik, hogy ez afféle termékenységszimbólum, a régi paraszti világból megörökölve. Rendes házak és cégek csináltatnak vagy vesznek egy (pontosabban egy pár) ilyen kadomatsu-t és kinnhagyják egészen január hetedikéig, amikor is elégetik, szóval ebből is látszik, hogy még pont időben érkeztünk haza.

Újra indul a Tokyo Reloaded, kotoshi mo yoroshiku onegaishimasu!