Párbaj

Jó tíz méterre lehettünk egymástól, amikor összevillant a szemünk és mindketten azonnal tudtuk, hogy megküzdünk, életre-halálra. A lovagias küzdelem szabályait szigorúan betartottuk és változatlan sebességgel, na jó: lépteinket csak alig észrevehetően megnyújtva, kirántott PASMO-kártyákkal rontottunk egymásra, a kaisatsu-guchi irányába.

A kaisatsu-guchi, vagyis metrókapu, kicsit úgy működik, mint a régi budapesti, amikor még egyforintost kellett bedobni; igen, ilyen is volt! vagyis alapból nyitva van, de ha valaki jegy nélkül akar bemenni, becsukódik, ezt azért kicsit finomabban teszi, mint az állítólagosan gyerekgyilkos budapesti. A tokyói metrókapu persze más tekintetben is szofisztikáltabb, például a belépés iránya a forgalomtól függően állítható. Így ugyanaz a kapu működhet kijáratként vagy bejáratként is, de van kétirányú mód is, ilyenkor bármelyik oldalról be lehet menni, de abban a pillanatban, amint valamelyik oldalon egy utas aktiválja a rendszert, ez is egyirányú lesz és a másik oldalról már nem enged be. A mienk ilyen kapu volt... 

Ő egy lehellettel gyorsabban ért be a jegykapu két pultja közé, az én kezem viszont gyorsabban csapott le a mágneskártyával az érzékelőre, így hiába ért be hamarabb a kapuba, becsapódtak előtte az ajtószárnyak és ellenfelem csapdába esett. Ám én sem tudtam kihasználni a diadalt, hiszen így a kapu számomra is bezárt. Gyors mozdulattal átugrottam a szomszédos kapuhoz, ám mivel a PASMO kártyámat már bejelölte az első kapu, előttem is összecsapódtak a műanyag csapóajtók. 

A másodperc tört részéig egymásra néztünk. Döntetlen. De még nem volt vége... 

Mindketten tudtuk mi a teendő, irány az ügyeletes, a kakarin, persze rohanni ekkor sem volt szabad, az súlyos szabályszegés lenne. Ám mivel én egy kapuval közelebb voltam az ügyeleteshez, én értem oda előbb, és mivel csak egy kakarin volt szolgálatban, ellenfelem fogcsikorgatva meg kellett, hogy várja, amíg az ellenőrzi a kártyámat és átenged. A győzelem mámorában azért maradt bennem annyi lovagiasság, hogy ne alázzam meg legyőzött ellenfelemet egy újabb pillantással, pedig megérdemelte volna, miért nem ment az egyirányú kapuhoz, volt belőle bőven. Holnap reggel újra találkozunk, ugyanekkor, ugyanitt, mindhalálig...