Omotesando Koffee

Ebéd után a blogger kávét óhajt, és mivel éppen Omotesandón biciklizik, gyorsan kormányt vált fordít és máris száguld az Omotesando Koffee-ba, mert tudja, hogy itt adják az egyik legjobb kávét a környéken, a másikat a Streamerben, de arról majd legközelebb.

A hely az Omotesando Dóri mögötti apró házak dzsungelében van. Olyan ez a környék, mint valami elvadult kert, csak betonból; a vegetáció alapját a kisebb-nagyobb lakóházak adják, amiket az elmúlt húsz évben lassan, de biztosan benőttek az üzletek. Gyakran megterem itt az étterem, főképp, ha olasz, a tenyérnyi gallériák sem ritkák, de legtöbb egyértelműen szépségszalonból van, itt tényleg úgy működik a gazdaság, hogy az emberek egymás haját vágják. Az Omotesando Koffee egy csendes kis mellékutcában, egy véletlenül, vagy tévedésből? meghagyott régi faházban van, ahol az ablakok elé bambusz sudare van akasztva és az emeleti erkélyen futonok szellőznek a napon, első látásra minden olyan, mint 50 éve lehetett.

A bejárat előtt apró kis kert van, ez egyszersmind a kávéház is, mert maga az üzlet tulajdonképpen csak elvitelre ad kávét, de ha jó idő van, meg lehet inni a zsákmányt a két kerti pad egyikén. Az üzlethelység japánosan egyszerű: az amúgy is apró szobában egy fémkocka élei jelölik ki a barista, Kunitomo-san munkaterét, aki egy zen szerzetes koncentrációjával és odaadásával végzi munkáját, a hét minden napján, reggel 10-től este 7-ig. A kocka terében egy egyszerű, L-alakú fapult van, rajta egy csodaszép bordó eszpresszógéppel* és a darálóval, valami apró mosogató is kell, hogy legyen, csak az nem látszik. Gyors kiszolgálást ne várjunk, Kunitomo-san minden adag kávét frissen őröl, precíz mozdulatokkal púpozza meg, majd csapja le a felesleget a kávéadagolóból és mielőtt ráeresztené a gőzt, egy célszerszámmal még finoman tömöríti is.

A választék nincs túlkomplikálva: eszpresszó, kapuccsínó, jegeskávé, extraként pedig Baileys-t lehet kérni bele. Van falatnyi süti is: Judit szerint ez un. baked custard pie, magyarul sült vaniliasodós pite? nem zseniális, de a kávéhoz, mind ízben, mind pedig dizájnban, pont illik. Magával a kávéval kapcsolatban, mivel egyelőre nem tekintem magam kellően képzett kávésznobnak, inkább tartózkodnék az olyasfajta bonírtságoktól, mint hogy "abáltszalonna íz, petrezselyemmel, enyhe fenyőgyantás felhangok, hosszú lecsengés", maradjunk inkább csak egyszerűen annyiban, hogy selymes és nagyon finom.

Az árak omotesandói, de még japán, mértékkel is, szinte nevetségesek. Egy szimpla eszpresszó 250, a doppio 350, ugyanez a középszar Starbucksban 310 ill. 350 yen, egy hasonló színvonalú csészéért a jobb kávéházakban pedig akár 6-800 yent sem szégyellenek elkérni. Tulajdonképp nem is értem, hogyan él meg ebből, főleg, ha piaci áron béreli az üzlethelységet, ami így ránézésre is havi 100-150.000 yenbe kerül egy ilyen környéken. Persze ezen felül más költségek is vannak, elsősorban is a minőségi alapanyag, de Kunitomó úr frizurája, ami nem kétséges, hogy hetente van igazítva, sem lehet ingyen. Nem beszélve az üzlet beindításához szükséges beruházásról, csak az eszpresszógép egy hűvös milla yen. Az egyetlen értelmes magyarázat, hogy ez a szülei háza, és azok jóindulatúan támogatják fiuk üzleti szárnybontogatását.

Bukásra van ítélve az az ország, ahol ebből meg lehet élni. Boldog az az ország, ahol ebből meg lehet élni.

---------------------------------

* Akinek ez mond valamit, nekem ugyan nem, Cimbali, M31 TE Dosatron, a web szerint 10.000 Euró körül mérik darabját