A giri megmaradásának törvénye

A giri nem vész el csak átalakul, szól a giri megmaradásának törvénye és ezt én a saját bőrőmön tapasztaltam, enélkül ugyanis nagy valószínűséggel jelentősen másképp alakult volna az életem. 

A giri, vagyis kötelesség, lekötelezettség, a japán társadalom egyik alapfogalma, a giri szakadatlan áramlása tartja fenn a gazdaságot, ez áll sok biznisz deal, ösztöndíj és még ki tudja mi minden mögött. A giri legegyszerűbb, legtisztább formája az alattvaló kötelessége, hogy önfeláldozóan szolgálja urát, akit az újkorban már szabad főnöknek, professzornak vagy oyabunnak is hívni. Itt a képlet egyszerű: a beosztott legyen hálás, hogy él; van munkája, hogy tanulhat, és ezért cserében szolgálja az utolsó lehelletéig felettesét. 

De giri nem csak alá/felérendelt viszonyban keletkezhet, hanem egymástól független emberek között is. Valaki tesz egy szivességet, a másik egy idő elteltével visszadja, rendszerint kamatostul, így a giri most átvándorol az eredeti szivességtevőre, aki alig várja az alkalmat, hogy ismét valami szivességet tehessen, mert addig nem tud aludni, nyomja a lelkét a lelkiismeret, hogy ő tartozik. A giri hólabdája pedig csak hízik és a két ember élete kibogozhatatlanul összkapcsolódik, de ez nem barátság; ez kevesebb, de egyszersmind több is annál, ez giri. 

Az én girim úgy keletkezett, hogy szépemlékű Polónyi professzor úr valami konferencián összeismerkedett egy fiatal, angolul jól beszélő japán építészettörténész professzorral, meghívta Magyarországra egy előadásra, amit az örömmel el is fogadott. A műegyetemi előadását, barátom elfoglaltsága miatt, én tolmácsoltam, így Fujioka professzor úrnak kétirányban is girije keletkezett, egy nagy, vaskos Polónyi tanár úr felé, és egy aprócska az én irányomba is. Ezt ő törleszteni szerette volna, mármint a nagyot, és ezért felajánlotta szolgálatait a professzoromnak, ő pedig ezt gyorsan becserélte ezt egy ösztöndíjas támogatására, és miután ebben elvben megállapodtak, a giri iránti jó érzékről tanulságot téve, engem ajánlott erre a helyre. Így a giri kettős szorításában Fujioka sensei nem tehetett mást, mint hogy teljes erejével segített engem a Mombusho ösztöndíj elnyerésében és enélkül minden bizonnyal soha nem jutottam volna ki. 

Ennek, és persze az egyetemen utána eltöltött három és fél évnek, következtében azonban olyan mennyiségű giri halmozódott fel az én oldalamon, hogy fő a fejem, hogy ezt hogyan törlesztem. Az a világ legtermészetesebb dolga, hogy diplomázásom óta a sensei rendelkezésére kell állnom, kis túlzással éjjel-nappal. Ezzel persze ő nem él vissza, de azokon a ritka alkalmakkor, amikor kér valami, tényleg ugrok. Ha egyszer újra ellátogatna Budapestre, talán lenne esélyem ledolgozni ebből egy nagyobb adagot, de sajnos egészségének ingatagsága miatt erre kevés esélyt látok. Mi lesz hát a rajtam ragadt girivel? szerencsére a lassan nyugdíjba vonuló senseinek már van kijelölt utóda, akinek alkalmam lesz itt-ott segítségére lenni, például tehetséges magyar ösztöndíjasok ajánlásával. Így a giri áramlása nem szakad meg...

A girinek azonban nem csak ilyen pozitiv aspektusai vannak. Egyszer, régesrégen, amikor éppen egykori háziurammal, Nakamura úrral botorkáltunk hazafelé Roppongiból egy kiadós ivászat után, Nakamura úr nem szeretett ilyen téren félmunkát végezni, amikor megláttam egy még nálunk is illumináltabb benszülöttet a háromsávos út közepén fetrengeni. Különösebb gondolkodás nélkül odamentem hozzá és kiráncigáltam az út szélére, mégse üsse már el az autó a szemem láttára! Nakamura úr, amennyire állapota megengedte, megbotránkozott ezen, Bence wa yappari hen da, yo*! Ezt akkor nem értettem, de később elmagyarázták, hogy ez teljesen érthető reakció egy japántól, hiszen szamaritánius cselekedetemmel én ekkor girit erőltettem rá egy ismeretlenre, aki ezt nem kérte. Dehát azóta sem láttam, ellenkeztem. Igen, mert nem vagyok japán és ezért nem cseréltünk névjegyet, de normális esetben egy ilyen esemény után a megsegített kötelességének érezné ezt telefonon vagy levélben megköszönni, ajándékot adni, és a többit már tudjuk. Mert girit ráerőltetni valakire otromba udvariatlanság, és bár ez is vissza lesz adva, azért abban nem lesz köszönet.

-----------------------------------

* Mégicsak fura egy alak vagy te, Bence!