Datolyaszilva, töltve

Korábban, az őszi kertekről szólva, már leírtam a kaki (datolyaszilva) élénk, narancssárga színét, de a gyümölcs ízéről még nem esett szó. Fanyar (shibui a szakkifejezés) és édes egyszerre, de minél érettebb, annál inkább átmegy mézesen édesbe.

A japán kakinak rengeteg válfaja létezik - a Hachiya szív alakú, a Fudegaki hosszúkás, ecsetfej formájú, a Fuyugaki pedig tömzsi, kerek. Utóbbit keményen, ropogósan is lehet enni, mint egy almát, míg a másik kettőnél meg kell várni, amíg megpuhul és a belseje szinte zselés állagú lesz. Ez meglehetős hozzáértést és pontos időzítést igényel, de Szakértők szerint az ilyen fajták sokkal összetettebb, kifinomultabb ízvilágot mutatnak.

Én egyébként a szárított kakit is szeretem. Valamiért ez többszörösébe kerül a friss gyümölcsnek - ilyen drága lenne meghámozni (energiaköltség nincs, az igazi hoshigaki napon szárad)?

A képen látható wagashi természetesen szezonális, kizárólag október-november folyamán kapható - és csak találgatni tudok, hogyan készülhet. A kakit félig megszárítva lehámozzák és megtöltik vörös babpasztával, de valahogy olyan ügyesen, hogy a beavatkozásnak semmiféle nyoma sem marad. Az egész együtt szinte már túl édes, különösen, mert nagyobb, mint a szokásos wagashik - de, mint ilyenkor mondják, a zöld teához jól illik.