Onigiri

Ha a rizskészítés már jól megy, akkor lassan meg lehet próbálkozni az onigiri* gombócokkal is. Ez itt olyasmi, mint nálunk a szendvics - hiszen kenyér rizs mindig van otthon, az onigiri percek alatt elkészíthető és kirándulásra, piknikre jól szállítható.

Az onigirihez főtt rizs szükséges, a legjobb langyosan, de az se baj, ha már kihűlt. A főtt rizsből akár egyszerűen kimarkolhatnánk egy öklömnyi adagot, de akkor a gombócok mérete olyan chútóhanpa lenne, így a helyes eljárás szerint egy edénykével mérünk ki egyenlő rizst-porciókat, majd nedves (hogy ne ragadjon) és sós (mert a só ízesít és tartósít) kézzel, könnyedén összegyúrjuk. Ezután rátesszük a tölteléket, ami lehet egy szem umeboshi, sült hal, ikra, vagy akár főtt csirke, puhára főtt chashú, sőt majonézes konzervtonhal is. A töltelék / rizs arány megválasztása némi gyakorlatot és főleg önmérsékletet igényel, mert ha túl sok a töltelék, akkor evés közben szét fog esni a gombóc.

Az onigirit két, félig nyitott tenyerünk közé helyezzük, majd könnyed mozdulatokkal, körbeforgatva, lapított gombóccá formázzuk. Közben a töltelék szépen középre kerül, a rizs teljesen körülöleli. Az ügyesebbek háromszög alakot is tudnak formálni, mert az az igazi, de ahhoz azért elég sokat kell gyakorolni.

Olyan onigiri is létezik, ahol mindenféle apróra vágott zöldséget, halat, rákocskát főzünk / keverünk a rizsbe, tehát már nem kell hozzá töltelék. Ilyenkor arra kell figyelni, hogy ne legyen nagyon darabos, mert akkor ismét csak szétesik a gombóc.

Végezetül még vékony réteg norit is tekerünk a rizs köré, ami kiegészíti az ízeket és egyben evés közben száraz fogást biztosít a kezünknek. A nori először száraz, zörgős, zöld papírlapra emlékeztet, de majd evés közben a rizs átnedvesíti. A bolti variáció esetében zseniális, két rétegű fóliacsomagolás biztosítja, hogy a nori ne kerüljön idő előtt érintkezésbe a rizzsel, nehogy TÚL nedves legyen. Vigyázat, a csomagolást csak a számozott nyilak szerint szabad feltépni, akkor ugyanis a fólia egyben kicsusszan a rétegek közül, míg ellenkező esetben reménytelenül összegabalyodik!

-----------------------------------------

* お握り, amiben a "nigiru" ige valami olyasmit jelent, hogy "megmarkolni, összegyúrni". Ugyanez az etimológiája világszerte csak sushiként ismert "nigirizushi"-nak is (mert ugye, van oshizushi, makizushi és chirashizushi is, de erről majd máskor)

Tavaszi kertek - 1

Ha már írtam a téli kertekről, akkor az esélyegyenlőség és a political correctness jegyében muszáj a tavasziakról is szót ejteni. Mivel még javában benne vagyunk a tavaszban és nem lenne illedő tavalyi képek felhasználásával előreugrani az időben, essék most először szó a kora tavaszi kertekről.

Tagadhatatlan, hogy ebben az időszakban a sakura uralja a kert-, sőt, az utcaképet. Március végétől, amikor az első virágok kibomlanak, április közepéig, amikor hóviharként kavarog a városban a hulló rózsaszín szirom, minden más virág háttérbe szorul. A hanami (virágnézés) kifejezés is egyedül és kizárólag a virágzó cseresznyefák (és nagy mennyiségű alkohol) élvezetére vonatkozik.

Most azonban, miután a szombati vihar az utolsó cseresznyevirágokat is lefújta a fákról, nézzünk körül, mi mindent találunk még a kertekben és az utak mentén. Otthonról is ismerős az áprilisban virító, napsárga yamabuki (Kerria japonica, vagy boglárkacserje), a hófehér yukiyanagi (japán gyöngyvessző) és a lila, rózsaszín, fehér mokuren (magnólia, vagy liliomfa). De virágzik a hármas elágazású, sárga virágbojtos mitsumata bokor és a fukszia-rózsaszín, korai mitsuba tsutsuji (egy azáleaféle) - mindkettő gyakran látható a hegyoldalakon is. A harsány tavaszi színek mellett üdítően hat a momiji (juhar) friss, világoszöld leveleit pettyező, sötétvörös virága. A kora tavaszi kertekben sétálva, gyakran megcsap egy édes virágillat, aminek nehéz megtalálni az eredetét - a jinchoge (boroszlán) jellegtelen, apró, fehér viaszvirágait.

A vidéki, tavaszi táj jellegzetes színfoltja az élénksárga nanohana (repce) is, ami Tokióban legnagyobb tömegben Hama Rikyú kertben látható. A repce fiatal hajtása és virágja, a tavaszi konyha egyik specialitása - könnyedén megpárolva, kesernyés ízű, enyhén csípős köret lesz belőle. Ma is ezt ettük délben az udon mellé.

Nemsokára majd jön az írisz, azálea és a lilaakác is, de erről majd máskor.

A szolidaritás határai

Egyre többet hallani a helyi médiában arról, hogy a fukushimai körzetből érkező gyerekeket a többiek kiközösítik; nem ülnek melléjük az iskolában, megjegyzéseket tesznek rájuk; azt terjesztik, hogy el lehet kapni tőlük a sugárfertőzést, ilyesmi. Jó, a gyerekek kegyetlenek egymással, ezt mindig is tudtuk, és ez voltaképp nem más mint a hírhedt ijime* egy újabb formája.

De nem csak a gyerekek idegenednek mindentől, ami fukushimai: Kanagawa prefektúra lakosai több, mint 5000 tiltakozó levelet írtak a kormányzónak, mert az a katasztófasújtott övezetből, még csak nem is a fukushimai körzetből! származó hulladékot akart befogadni. Egy szállítóvállalat kliensei panaszt emeltek, amikor a cég fukushimai rendszámú autókat használt a fuvarozáshoz. Egy másik cég alkalmazottját hasonló rendszámmal felszerelt autója miatt elhajtották egy benzinkúttól Tokyóban**. És persze a még bizonyítottan biztonságos övezetekből származó zöldség-gyümölcs is, például a folyamatosan fóliasátor alatt levő eper, gyakorlatilag eladhatatlan, ha fukushimai.

Az, hogy az ilyen pletykák tényalapja nem nagyobb annál, mint amikor magyar nagymamák nem engedék ki a unokáikat a baleset után az esőben, biztosan radióaktív! nem is érdemel különösebb magyarázatot. Ami viszont elgondolkodtató, hogy miért van az, hogy miközben a katasztrófasújtotta területeken valóban példás az összefogás, az ország többi részén ilyen hideg közöny fogadja a menekülteket?

Mert a japán ember szolidáris a családjával, a munkatársaival, meg a honfitársaival is, úgy általában, de ha arról van szó, hogy e szolidaritás miatt ő a legkisebb, vélt vagy valós, hátrányt kell szenvedjen, ÉS a dolog nincs törvénnyel, szabállyal vagy legalább a szomszédok vagy kollégák figyelő szemével szankcionálva, nos, akkor ez a szolidaritás hirtelenjében elpárolog és helyébe lép egy kőkemény, szociáldarwinista, survival-of-the-fittest (élet-) filozófia. Lehet, hogy mégiscsak rokonnemzet vagyunk?

-------------------------------------

* ijime: iskolai terror; a diákok egy csoportja kipécéz egy gyengébb személyt és verbálisan vagy tettlegesen, nem ritkán az öngyilkosságig! szekálja. Régi és veretes japán hagyomány, bővebben itt (magyarul).

** forrás: The Daily Yomuri

Unosato うのさと

Unosato is hidden in a narrow alley, just behind BEAM in Shibuya. Perhaps the very narrowness of the street saved this single story, traditional house from being ‘developed’ and it stands now, incongruous, facing the back walls of a hair salon and a sports shop. We were originally attracted by this very quality, a sense of survival against the odds.

What draws us back, however, is the food, which is much superior to the usual izagaya fare. We loved the hearty, warm chicken nabe (hotpot) and fat cuts of gindara on the winter menu, but on this visit, we got a foretaste of spring.

The otóshi plate is steamed spring vegetables - takenoko (bamboo shoot), akaninjin (dark red carrots) and nanohana (rapeseed greens) - heaped on top of a piece of saba (mackerel). The sake we choose to go with is soft, rounded, with a fresh, fruity flavour. It is a junmai ginjo* from Niigata, called called Shimeharitsuru jun.

To our surprise, there is a new English menu - even the tasting notes of the various sake and shochu are translated! As a rule, we try to read the Japanese menu or simply consult the waiter, simply because the English menus tend to list only the regular dishes and to omit the seasonal ones. This time we are pleasantly surprised;the menu is not only translated, but someone has evidently devoted some thought to it and decided to leave the Japanese kanji characters, while adding the Japanese reading and the English translation - the best solution in our opinion.

Back to dinner. We quickly order a few favourites, then spend a pleasant half hour studying the menu. Katsuo no tataki (bonito, seared on the outside) with lots of raw onion, grated ginger andmyoga (wild japanese ginger buds) and shiso (perilla leaves), sesonal young takenoko (bamboo shoot) served raw, sashimi-style and namayuba (soy milk skin) with a dark, salty dipping sauce. All very good so far.

Finally, we order a bowl of rice and a grilled dish each - momoniku (chicken thigh) grilled with natural salt and gindara no misoyaki (butter-fish grilled with soybean paste) and switch to Sato Kurokoji imoshōchū (sweet potato shōchū**), a strong drink from Kagoshima, from the island of Kyushu. The chicken is nice and crispy, but the gindara, which is naturally sweet and buttery, is a bit overwhelming under the rich miso paste. Then again, perhaps we simply ordered too much and should have stopped eating after the chicken...

Unosato is a popular place, so do not turn up without a reservation. There are two rooms, one with counter- and table seating, the other with tatami.

Food: 7/10 (very good)


Ambiance: 6/10 (nice place, perhaps a bit dark and often much too loud)


Price-performance: 8/10 (excellent value)

--------------------------------------------

* junmai means that it is pure rice wine, without any added alcohol; in ginjo sake the rice has had at least the outer 40% of the grains polished away, resulting in a delicate, fragrant, complex taste.

** shōchū is a distilled beverage native to Japan. It is typically distilled from barley, sweet potatoes, or rice. See more at the Wiki.

Address: 36-1 Udagawa-cho, Shibuya-ku

Tel: +81 (3) 3496-2087

Ház, Shibuya mellett

Ezt találtam a minap, félúton Shibuya és Komabadai között, nem tudom ugyan, ki tervezte, de dögös. Figyelmet érdemel a szép anyaghasználat, ez Tokyóban alap, második emeleti sudaréval* takart dolgozó-ücsörgő, nyáron kellemes lehet ott meginni egy dúzsirozét, a terek nyitottságának ügyes laminálása, a mai japán építészek mesterei a terek kifinomult rétegezésének, a csapnivaló helykihasználás, ahogy azt az egyik kedves professzorom mondta az egyetemen: az építészet a felesleges terek művészete, valamint a fabetétes ál-amesha** a ház alatt, ami tökéletes kontrapunktként szolgál az egyébként nagyonis kétezer-akárhányas dizájnhoz.

Erős lájk.

---------------------------------

* bambusz-árnyékoló

** vagyis nem igazi, csak annak tűnő amerikai autó (ld. megjegyzések)

Jishuku helyett

Ishihara főpolgármester idén jishukut, vagyis "önmérsék-letet" hirdetett meg, ennek jegyében tele is plakátolták a fontosabb cseresznyevirág-néző helyeket, arra kérve a tisztelt publikumot, hogy tartózkodjon a hanamizástól, ami szó szerint ugyan virágnézést, de lényegileg kollektív, zajos, szabadtéri intoxikációt jelent. Ez heves vitákat váltott ki, rengetegen kifogásolták ezt az ajánlást, persze elsősorban azok, akiknek ebből pénze van, de ettől még szerintem lehet igazuk. Az érvelés nagyjából az általam is már kifejtett gondolatmenet mentén folyt: ha szomorkodunk, attól nem lesz könnyebb a tóhokui menekülteknek, viszont azoknak is rossz lesz, akik a vendéglátásból vagy turizmusból élnek, ellenben, ha az élet megy tovább, és fogyasztunk rendületlen, akkor lesz majd több gazdasági-, de talán még lelki-, erő is kikászálódni a bajból. A tiltakozás és a vita eredményeképp végül is leszedték a plakátokat, mindazonáltal az idei hanami-szezon kétségkívül csendesebb a megszokottnál.

Mi a már jól bejáratott helyre, a Tokyo University komabai campusának baseball pályájára mentünk, mivel itt nem kell harcolni a négyzetcentiméterekért a többi partizóval, és nem mellesleg ez is gyönyörű. Az időjárást viszont idén sem sikerült eltalálni; a tavalyi farkasordító hideg, amikor is dideregve ücsörögtük végig a 3-4 órát, tanulsága alapján, idén kesztyűvel-sapkával-jégeralsóval felszerelkezve érkeztünk és persze mondanom sem kell, hogy majd' megsültünk a napon.

Egyszóval hideg, az nem volt, volt ehelyett rengeteg vicces fejfedő a nap ellen, például Chisato, Michael vagy jómagam viseletében, jó társaság, finom kaja, sztárvendég: köményes-csicseriborsós rizs Chisato jóvoltából, sok friss gyümölcs, és persze a hangulat-anyagok; pezsgő, bor, sör, és ki tudja még, mi más. Volt még egy rakás különféle színű gyerek és ennek folyamányaképp Michael bűvészmutatványai, egy kis foci, valamit egy fantasztikus repülő kabóca is, amit iPoddal lehetett irányítani. Ez nem mindig sikerült tökéletesen, ezért a drón néha Márton gyomorszájában, néha pedig a fa tetején kötött ki.

No és persze volt sok-sok sakura is...

Menekülőcsomag

Minden rendes japán házban van egy hátizsák, tipikusan a bejárat környékén egy hijó mochidasu bukuro, 非常持出袋 vagyis menekülőcsomag. Mivel mi most urasan, berendezett lakásban lakunk, nálunk ez a bútorozás része. A minapi laza kis 7.1-es utórengés kapcsán eszünkbe jutott, hogy talán mégiscsak jó lenne megnézni, mi is van benne, mert hiába Tokyo a világ legbiztonságosabb földrengés-veszélyes városa, azért sohasem árt a felkészültség. Ezt találtuk benne:

vagyis:

• Hordtáska
• Elsősegélycsomag - ez alap
• Műanyag ponyva - ráülni, kifeszíteni, betakaródzni vele
• Kesztyű - gondolom, hogy a romok lapozgatásánál meg ne vágjam magam
• Víztartály - makes sense...
• Elem nélkül működő fényforrás - el kell törni és világít. Cool!
• Egyszer használatos papír WC - na, ahogy a parasztbácsi is mondja a viccben: na erre azért én sem gondoltam! De mi lesz velünk másodszor?

Ezen felbuzdulva összeállítottunk még egyet, ami szemmel láthatóan kissé kaja-hangsúlyos:

• Hátizsák
• Instant rizs és misóleves
• Ásványvíz és rehidráló por
• Kézfertőtlenítő zselé, fertőtlenítő kendő, izzadságtörlő kendő
• Papírzsebkendő
• Zseblámpa és tartalék elem
• Fejlámpa és tartalék elem
• Filctoll
• “Calorie Mate” energiaszelet
• Gyógyszerek
• Maszk
• Esernyő

Ami még hiányzik:

• Síp
• Csokoládé
• Zsebrádió
• Notesz
• Fogkrém-fogkefe
• Olvasnivaló, ha unatkozunk (de melyik?)

Akarok még tenni bele egy laposüveg maltwhisky-t is, csak ezzel az a baj, hogy nem illik sokáig a fémflaskában hagyni, persze ha jobban belegondolok, ez menedzselhető probléma, csak háromnaponta ki kell üríteni és újratölteni. Macerás, de végső soron valamennyi áldozatot nekem is vállalnom kell a család biztonságáért... További ötletek???

Radioaktív halak, kerge marhák

Imádság, adomány, papírból hajtogatott darumadarak? igen, IGEN! Megenni azt, amit ti is esztek? na, azt azért már nem! ebben foglalható össze a világ hozzáállása a fukushimai erőmű-válság legújabb fejezetéhez, amikor is, nem teljesen váratlan módon, az élelmiszerek kerültek az aggodalom középpontjába. Nem akarom bagatellizálni a dolgot, mert tény, hogy a rádioaktív anyagok az élelmiszerláncba bekerülve a legveszélyesebbek, itt még olyan csekély mennyiség is okozhat egészségügyi kockázatot, ami egyébként sugárzásilag meg sem kottyana, merthogytudniillik beépül.

A magunk módján mi is komolyan vesszük a dolgot; megtanultuk az összes prefektúra kanjiját, és most már ha tejet veszünk, tudjuk: 福島, 茨城 és 宮城 kerülendő. Mindazonáltal hozzá kell tennem, hogy ezidáig még nem láttam ilyen tejet a boltban... Lehet ez persze újabb bizonyíték a saját népét mérgezni akaró kormányzat ördögi ármányára, bár én hajlamosabb vagyok ezt annak tulajdonítani, hogy ezeket a tejeket tényleg nem hozzák a forgalomba. Mindeközben hallom, hogy a világ ezt nem egészen így gondolja és sushit egyelőre, köszöni szépen, de nem kér, még akkor sem, ha az Kyúshúról vagy Hokkaidóról jön.

Most akkor tehát két lehetőség van: A) a szegény, tudatlan japán nép nem tudja, amivel a világ tisztában van, hogy őtet itten a Gonosz Kormány mérgezi B) épp ellenkezőleg: a bátor és racionális japánok szemben a rettegő és tudatlan világgal? Tetszetős mártírpóz, megint nyomják Japánt! de sajnos a helyzet nem ilyen egyszerű. Hasonló esetben ugyanis a japánok pontosan ugyanígy viselkednének, pontosabban viselkednek. Itt volt például a BSE-ügy amikor 2003-ban két amerikai tehénben kimutatták a kergemarhakór vírusát, egyiket sem dolgozták fel élelmiszerré, mire Japán azonnal betiltott mindenféle amerikai marhahúsimportot* és ez, rövid megszakítással, azóta is érvényben van. Közben az ország szépen átállt az ún. bizonságos ausztrál marhahúsra, persze, ha jól megnézzük kik is az ausztrál farmok tulajdonosainak többsége, kiderül, hogy nicsak! legtöbb közülük japán... Ilyenkor az ember elgondolkodik: qui bono**? Mert azért ne higgyük azt, hogy valaki nem profitál abból, ha a világ nem vesz japán élelmiszert...

Ilyen szemszögből nézve ez az egész nem más, mint a szokásos gazdasági játszmák egyike, amikor is egy adott lobbicsoport megpróbálja a közhangulatot meglovagolva és adott esetben gerjesztve is, kihasználni a kedvező szituációt és kiszorítani a piacról a versenytársakat. Mi pedig, bamba fogyasztók, hagyjuk magunkat birkamód ide-oda terelgetni a becquerelek, E-adalékok és egyéb mutatók tündérkertjében, és megijedünk vagy éppen megnyugszunk, mikor hogyan kívánatos.

Megyek is inkább, lövök magamnak egy mamutot.

-----------------------------------

* It is "extremely important to secure the food safety for the Japanese people" mondta Koizumi miniszterelnök annak idején és persze mindenki buzgón helyeselt

** kinek használ? (lat.)

A cseresznyevirág íze III.

Virágoznak a cseresznyefák és ezzel együtt természetesen ismét megjelentek az évszakhoz illő színű/formájú/ízű édességek is. Az idei sakuramochira még egy préselt cseresznyevirág is került. A sós-erjedt ízhez pedig hozzászokhattam, mert most jobban bejött, mint tavaly tavasszal.

All sorts of bikes - 6

Macsó bringa

Nőcis bringa

még több bringafotó- és poszt itt: TokyóBringa