2012. január 23., hétfő

Vidéki ajándék


Ha már Tokióban lassan kimeriteném a wagashi-témát (de ettől még szerencsére messze járok), a regionális omiyage-ipar biztositaná, hogy egyre újabb variációkat fedezzek fel. Minden megyének, településnek van legalább egy hires terméke - meibutsu - ami általában valami tradicionális étel, amit lokálisan termelnek és fogyasztanak, vagy esetleg valami kézműves cucc. Mindenesetre olyasmi, amit jól lehet hirdetni, csomagolni és omiyage-ként (szuvenir) árusitani. Ha ez sütemény, akkor külön neve is van: miyagekashi.

Ezt a barna-vörös, őszies hangulatú sütit Kagoshimából kaptam ajándékba. Karintó* manjú - olvastam a dobozon. Érdekes, gondoltam, a karintó általában egy olajban kisütött, édes rágcsi, amit én általában messziről elkerülök, a manjú meg egyfajta töltött gőzgombóc. Hogy jön össze ez a kettő? A végeredmény meglepően finomnak bizonyult.

Kagoshima első- , másod- és harmadsorban az édesburgonyáról hires - lásd satsumaimo**, imo-shóchú - igy biztosra vettem, hogy legalább a töltelék krumpli lesz. De nem lett - az égetett barnacukor izű, puha tésztaburokban édes babpasztát találtam. A kettő együtt nagyon édes volt, de zöldtea mellé fogyasztva nagyon finom.


--------------------------------------------  

* A karintó liszt, cukor, tojás, tej és sütőpor keveréke, amit barnacukor szirupba mártanak és olajban kisütik mint a csöröge fánkot. Kinai vagy portugál eredetű, de az biztos, hogy a japánok már kétszáz éve rágcsálják.

** Satsuma volt Kagoshima régi neve.

2012. január 20., péntek

All sorts of bikes - 7

















Ha valakinek ez nem jönne le elsőre a kép alapján, ez kérem egy összkerékmeghajtású bicikli. A pedál ugyan itt is a hátsó kereket hajtja, de innen az erő egy része egy másodlagos hajtásláncon (fehér) és egy differenciálművön, azt hiszem így hívják, keresztül átadódik az első kerékre. Alighogy lefotóztam, sajnos elég ügyetlenül, láttam egy másik ilyen gépet is, ebből csak arra tudok következtetni, hogy lesz az új tokyói bringadivat. Elvégre megfelel az összes kritériumnak: high-tech, minden bizonnyal fertelmesen drága és teljességgel felesleges.

Mindazonáltal el kell ismernem: zseniális, ám nehéz magamba fojtani a fel-felhorgadó kérdést: MINEK?

2012. január 17., kedd

Az Év Kanjija - 2011

Kiváncsian vártam, hogy a tavalyi zűrzavaros év után melyik írásjel lesz az első az évente megrendezett "Év Kanjija" szavazáson. Tavalyelőtt ugye, a "sho" (署 - forró) lett a befutó, az elképesztően meleg nyár okából, így nem volt alaptalan a vélekedés, hogy az idei győztes majd valamiképp a márciusi katasztrófákra reagál, van választék bőven ilyen karakterekből.

Nos, várakozások ellenére a győztes a kizuna (絆 - összetartás) karakter lett, gondolva itt a katasztrófákat követő összefogásra. Érdekes, és jó volt látni, hogy noha az eddigi 17 "Év Kanjiija" között sok, egészen pontosan 7, kifejezetten negatív jelentésű kanji volt, pont egy olyan évben választottak egy ilyen reményt és emberséget sugárzó karaktert, amikor bizony volt tragédia bőven*.





















* igaz az első 20-helyezettben azért van sok "rossz" kanji...

2012. január 14., szombat

Szingliélet, nemzethalál

Fogyóban a nemzet! kongatják Japánban a vészharangokat, erről nemrég az Indexben is olvashattunk, és itt azt is megtudhattuk, hogy a fiatalokat már nem is érdekli a szex és a másik nem. Nem végeztem e téren ugyan mélyreható kutatásokat, de azért megkockáztatnám hogy ezt így általánosítva kijelenteni talán azért túlzás. De hát a bulvárinternetet nem azért szeretjük, mert kiegyensúlyozott, megfontolt véleményeket olvashatunk benne...

De tény ami tény: a japán születési ráta az egyik legalacsonyabb a világon; 2011-ben 7,31 születés esett 1000 emberre és az un. “termékenységi arányszám” (az egy nőre eső gyermekek száma) is rendkívül alacsony, 1,21*. Különösen drámaiak ezek a számok, ha háború utáni csúccsal (4,32!) hasonlítjuk össze, de még a 70-es évek közepén is jóval 2 felett volt ez a szám. Okos emberek gyorsan kiszámították, hogy ha ez így megy tovább, a 3000-ik esztendőben már csak 18 japán ékesíti a bolygónkat... Mielőtt siratni kezdenénk a japán tradicionális, nagycsaládos hagyományokat és rituálisan gyalázni kezdjük a szigliket és az önző yuppikat, érdemes megfontolni két dologot. 
Az egyik, hogy ez a magas termékenységi ráta egyáltalában nem olyan régi jelenség Japánban, mint gondolnánk, hanem csak a XIX. sz. végén - XX. sz. elejére volt jellemző. Természetesen köszönhető az egészségügyben bekövetkezett forradalomnak is, de legalább annyira a kor nacionalista propagandájának, amelyik nagy súlyt helyezett arra, hogy erős nemzet épüljön, amely persze csakhamar nagyobb "élettérnek" is szükségét érezte és ezt a környező országokban vélte megtalálni, és ennek részeként aktívan, nem ritkán a nők egészségének rovására is, támogatták a nők minél korábbi házasságát és a magas gyerekszámot. Ezzel szemben az ezt megelőző Edó-korban (1603-1868), a népszaporulat ennél jóval alacsonyabb volt és nem elsősorban a gyermekhalandóság különbözősége, hanem az önkéntes születésszabályozás korai formái miatt**. Egyszerű, de hatásos módszerekkel és tabukkal korlátozták a korai és késői születéseket és a gyermektelen párok számára örökbefogadási rendszer volt bevezetve. Ennek eredményeképpen a shogunátusnak sikerült korlátok közé szorítani a populáció túlzott növekedését és a természeti erőforrásokkal való gondos gazdálkodás eredményeképpen, amelyet manapság gyakran idéznek, mint az egyik első ökológiailag fenntartható  újkori modellt, sikerült megakadályozni az olyan populációs katasztrófa kialakulását, ami pédául a Húsvét-szigeteken történt***. 

És itt érkezünk el a másik megfontolandó gondolathoz: Japánnak a mintegy 128 millió lakosa 377,944 km2 területen él. Ez sem kevés, de ha beleszámítjuk, hogy az ország jó háromnegyede a hegyek miatt gyakorlatilag lakhatatlan, az így adódó ca. 1,300-1,400 fő/km2 népsűrűség nagyobb mint Budapesté (1,005 fő/km2). Persze nem kell ennyit számolni ahhoz, hogy belássuk: elég sűrűn vagyunk itt. Ha valaki járt Japánban jól tudja, hogy a leginkább sokkoló élmény a zsúfoltság: irodákban, vonaton, városokban, mindenütt. Megkockáztatnám, hogy Japán problémáinak, mert van azért jónéhány, igen jelentős, ha nem a legnagyobb, része a túlnépesedéssel hozható összefüggésbe. Érdemes egy másik szigetországgal, Új-Zélanddal is összehasonlítani: a területük (Új-Zéland 268,000 km2), különösen a hasznosítható területük, nem különbözik drámaian. Ám Új-Zélandban csak 4,4 millió ember él, vagyis Új-Zéland egy un. gyengébb nemzet. De rosszabbul élnek, esetleg boldogtalanabbak emiatt? Ezt személyes élmények alapján erőteljesen cáfolnám, és állítom: hosszabb távon Japán igenis jól járna, ha a népessége jelentősen csökkene. 

Persze, tudom, hogy a népsségcsökkenés rövid távon sok gondot okoz; elég ha csak a nyugdíjköltségek drámai emelkedésére, a munkaerőhiányra és az ebből eredő gazdasági hanyatlásra gondolni. De véleményem szerint ezeket a problémákat meg kell tanulni kezelni, és ha az ország nagy hatalmú kormánytisztségviselői ahelyett, hogy a lakosságszám újbóli emelkedésének beindításán törnék a fejüket, inkább arra koncentrálnának, hogy hogyan lehet a meglehetősen virgonc japán nyugdíjasoknak értelemes és hasznos munkát adni, előbbre lennénk. 

Mivel ez a blog Japánnal foglalkozik, nem merészkednék be a más országokkal való párhuzamok felrajzolásának ingoványos mezejére, ezt mindenki tegye meg maga, ha akarja. 

-----------------------------------------

* összehasonlításképpen Magyarország esetében ezek a számok 9,6 illetve 1,4 értéket mutatnak
**ezzel kapcsolatban ez egy elég jó cikk  (angol) ami inspirációként is szolgált e poszthoz
*** erről részletesen lehet olvasni “Jarred Diamond: Összeomlás - Tanulságok a társadalmak továbbéléséhez” c. könyvében, kötelező olvasmány, mindenkinek ajánlom!

2012. január 8., vasárnap

Best of 2011

あけまして、おめでとうございます!
Boldog Új Esztendőt!

A hagyományokhoz híven, kezdjük az évet a legjobb 100 tavalyi fotóval, illetve a legjobb tízzel, a többit aztán itt meg lehet tekinteni. Jól választottunk?

Nézzünk először is egy kis statisztikát! Az idei 10-es listából hat kép mindössze két kirándulás alatt született, az egyik a szédületes októberi túrán az Ondake-sanon, a másik Judit novemberi egynapos kyótoi kiruccanásán. Nesze neked Tokyo Reloaded... A maradék négyből egy továbbit egy sítúrán lőttem, tehát Vidék - Tokyó = 7:3 A kameraversenyben a kis Lumix jól tartotta magát, a jóval komolyabb Nikon ellen, részben mert az utóbbit lusta vagyok cipelni, Lumix - Nikon = 4:6 (tavaly még 6:4 volt a Lumixnak, igaz a Nikont csak félidőben vettük). A családi versengésben Judit feljövőben (7:3; tavaly még 9:1 volt) de ez nem igazán igazságos, mert ha együtt megyünk valahova, akkor ugyis elveszem tőle a kamerát. Az életképek (emberes kép) vs. National Geograpic (táj-fű-fa-virág) témában 3-1-6 az arány, középen egy bizonytalan identitású bábuképpel, ez nagyjából megfelel a tavalyinak.

És akkor a képek, időrendi sorrendben:

Az első nyílvessző
Ez még januárban, a Meiji jinguban, a Momote-shiki szertartáson készült. Szikrázóan éles fények voltak és színpompás ruhák, ebben a posztban írtam is róla, szégyen lenne, ha egy sem került volna be a 10-be.
Cukorsüveg
Amikor lenézünk a hegyről, megremegett a lábam a gyönyörűségtől: ÉN lehetek, aki feltöri ezt a gyönyörű porcukorhalmot! De azért előtte még fotóztam egyet a Lumixal. A túráról a Csússz és mássz! blogon van egy poszt, és még persze még jópár kép is.

Madár-boldogság
Még valamikor kora tavasszal sétáltunk egyet a Shinjuku parkban és egy korán virágzó cseresznyefán hatalmas raj gyönyörű sárgászöld madár, mint utóbb kiderült Japanese White-eye, viháncolt, annyira megrészegülve a nektártól, hogy ügyet sem vetettek a fotósokra. Én hasonlóképp intoxikálódva a látványtól, csináltam hamarjában róluk vagy 200 képet, azóta ezeket válogatjuk. Ezt szeretjük a legjobban.
Zarándok
Ez a fent említett Ontake hegyi túrán fotóztam, pontosan annak a legtetején, egy zarándok-ruhában mászó fiatalemberről. Azóta is nyom a lelkiismeret, hogy nem küldtem el a képet a srácnak...
Szentély a hegyen
Továbbmentünk, és egy kisebb alcsúcson találtuk ezt a magányos shintó szentélyt (Hakuryú jinja). Judit elküldte a "Picture of the Week" versenyre a Metropolis magazinba és be is választották, bizony!
A kráter
Ugyanezen a túrán később megaludtunk egy gyönyörű helyen (Go-no-ike Koya) és ott sok szép kép született (köztük az idei újévi lapunk is). Ezt nem sokkal napfelkelte után fotóztam, ősz, súrlófény, felhők, itt kérem, nem lehet hibázni.
A Práda hadserege
Ahogy ezt a hasoncímű posztban megírtam, ez volt az Év Bulija, legalábbis a számunkra. Amikor ezt fotóztam, még nem ittunk annyi pezsgőt...
És akkor átadom a szót Juditnak, hiszen a többi három az ő képe.

Kertész
Kivártam, amíg a kóyó a csúcsra ér és elmentem az első shinkansennel Kyó-toba. Észak-keleten, a Shisen-do templom-ban indítottam. A kertész nénit a japánok kezdték el fotózni, ő kedvesen tűrte és még integetett is nekem, hogy csak nyugodtan fényképezzem le én is.
Momiji
A második helyszínen, az Enkóji templomban szembefény volt, így a kertet nem tudtam fotózni - de a hátulról megvilágított juharlevelek szinte izzottak a reggeli fényben.

Bambuszkert éjjel
A kyótoi túra utolsó állomása a kivilágított Kódai-ji templom volt. A bambusz alulról megvilágított törzse árnyékot vetett a leveleire.

2011. december 20., kedd

Karácsonyi fények '11

Megint itt a Karácsony, tombol a fényfesztivál. Idén nem volt időnk, energiánk, kedvünk olyan nagyívű riszörcsöt lefolytatni mint tavaly, de azért a hagyomány az hagyomány, tegnap este elsétáltunk a Két Toronyhoz, hogy mi újság. Örömmel jelenthetem, megérkeztek a szponzorok. Lehet, hogy eddig is itt voltak már, csak nem volt annyira feltűnő, de idén az Emirates légitársaság a Midtown-nál gondoskodott róla, hogy ne kerülje el a figyelmünket, hogy erre bizony ŐK adták a pénzt.

Kár volt... a tavalyi finom ívű elektromos zene átadta a helyét a csilingelő karácsonyi szimfónikus filmzenének, a visszafogott kékes színvilág a csiricsáré színpompának. Valamiféle teremtéstörténetet (?) akarhattak csinálni, jön a meteor, becsapódik, először tűz, aztán minden zöld, meg ilyenek. A végén pedig jön, na ki? hát persze, hogy a Mikulás, utána meg az Emirates logó. Az egész valahogy olyan bombasztikus izé, nekem nem nagyon jött be.

A Citizen a Roppongi Hills-en szebbet alkotott, ám ennek a helyszínnek megvan az az előnye, hogy ott a tó, és abban, ha van egy kis szél, márpedig volt, finoman remegnek-hullámoznak a bokrokra helyezett, már korábbról megszokott apró LED-ek és az erre az alkalomra épített "S" alakú fénylő médiafal fényei. A zene itt sem volt valami nagy szám, de azért összességében kellemes volt. Na de hát döntsétek el ti magatok...



2011. december 18., vasárnap

Kanzesui 観世水

The grid of streets between Akasaka and Akasaka-Mitsuke subway stations is a “serious” entertainment district, devoid of the erotic excesses of Shinjuku, the teenage loudness of Shibuya and the bumptiousness of Ikebukoro, preferred by businessmen in dark suits dining here after work. There are eateries here for all tastes and budgets and one needs a knowledgeable guide to navigate the hundreds of bars, pubs, bistros, and restaurants. 

Luckily, some business partners provided the necessary guidance and directed us to Kanzesui. Kanzesui is a soba (buckwheat noodles) restaurant, serving decent lunch sets and excellent dinners. However, its main claim to fame is the expertly selected nihonshu* list. There is a palpable passion here for the stuff, as we saw from the enthusiastic response when we mentioned some of the brands consumed at a former business dinner. On previous visits, the two of us ordered from the menu one at a time, slowly discussing the available options with the very knowledgable owner of the place.

This time, however, we had some friends with us, so we decided to go for one of the convenient sets. We settled on the Akaraku course, which promised us 12 dishes for 5400 yen. With the order out of the way, we settled down with a flask of Shizuku from the Kokuryuu brewery in Fukui prefecture. The first dish, a salty, crunchy agesoba (fried noodles) arrived just in time to complement the sake and was soon followed by a small square of sobadofu (tofu with buckwheat flavour) and small spoonfuls of sobamiso. 

The first part of the dinner over, we switched to a flask of the famed Juyondai, a junmai daiginjo* called Ryugetsu. (Juyondai comes in small batches, under different labels, from the Takagi sake brewery in Yamagata prefecture.) This went well with the seafood - first some creamy, slightly bitter ankimo (monkfish liver), followed by a sashimi plate with buri (yellowtail), saba (mackerel) and hirame (halibut) and finally some kind of sea-snail, whose name I did not catch. To be honest, I am not a big fan of snails, but luckily the chef provided a wonderful chawanmushi (salty egg custard) for the more squeamish customers. 



















A morsel of grilled, plump chicken and a few slices of tamagoyaki rounded up the meal. At this point, we were all quite full, so we took a break before tackling the soba itself. Our last sake was called Senshin, from the Asahi Shuzo brewery in Niigata. Though significantly cheaper than the Juyondai, it was extremely elegant and sophisticated. 

The meal ended with two kinds of soba noodles, served in old lacquer boxes and an improvised soup made with the leftover dipping sauce and sobayu (the cooking water of the noodles). Desert looked like an ordinary purin custard, but it was somehow infused with the flavour of buckwheat as well. It was getting late, so having received our 4th cup of green tea, we finally took the hint and left. Happy.

Food: 8/10 (excellent) 
Ambiance: 6/10 (nice place)
 
Price-performance: 8/10 (excellent value)   

Address: Takeshita Bld. B1F, 3-12-22, Akasaka, Minato-ku, Tokyo
Tel: +81 (3) 3589-4556

--------------------------------------------  

* "nihonshu" is what referred as "sake" around the world. In Japan, sake means all kinds of alcoholic drink, while the rice wine is referred as "Japanese alcohol" (nihonshu). 
**  junmai means that it is pure rice wine, without any added alcohol. In ginjo sake the rice has had the outer 40% of the grains polished away, resulting in a delicate, fragrant, complex taste. In a daiginjo, more than half of the grains was polished away. Juyondai actually means "14th" indicating that it comes from the barrel no. 14. Truly excellent stuff, unfortunately a bit pricy...