New Akasaka Lunch - az első 6 nap

Már említettem, új irodába költöztünk, nem messze a régitől, Akasaka-Mitsuke állomás közelébe. Nagyon jópofa a lokáció, két világ határán van az épület: a főhomlokzat a Sotobori-dórira néz, elegáns és bizniszlájk, de a hátsó kijáraton egyenesen Akasaka enyhén ayashii negyedébe jutunk, bárok és  mulatók, van itt még "only for Japanese" masszázsszalon is, na és persze éttermek, dögivel. Ehhez képest az előző iroda környéke szinte kültelek volt, ez itt pedig maga a kulináris epicentrum. Egyszóval lesz itt munka bőven, lássuk hát, miként telt az első néhány nap, csak azért nem első hét, mert egyik nap el kellett mennem délben:

Első nap: Chinese Cafe 8

Ahogy ilyenkor illik, az első nap a többiekkel együtt mentem ki kajázni, és amikor egy pillanatra lankadt a koncentrációm, a kollégák azonnal betértek az első kínai csehóba, ami azzal büszkélkedett, hogy 24 órán át tart nyitva. Mondjuk ettől még lehetett volna jó, de nem volt az: az alagsori helyiség leginkább egy menza és egy diszkó keresztezésére emlékeztetett, az is valahol Peking külvárosában; borzalmas, csicsás berendezés, óriási képernyőn hangtalanul ökörködő japán tarentó-show, közben középhangos euró-diszkó a boldog emlékű 70-es évek összes lényegesebb slágerével. De még mindig adhattak volna azért ehető kaját, ám a menedzsment valami okból úgy döntött, hogy inkább langyos kápsztalevesben úszkáló robbantott, rágós kacsamaradványokat kínál ebédre, mellé egy adag nyers káposztát, ízetlen tojáslevest és minden bizonnyal egy tisztességes adag nátrium-glutamát-ot (MSG) is. Q.E.D., az egyik tokyói zabaközpont kellős közepén is lehet pusztítóan szar kaját enni, gusztustalan környezetben.

Ár: 550 yen - de ezért a kajáért ez is nagyon sok.

Ítélet:  10/2 - De csak mert nem lettem beteg tőle.

Második nap: Yama-den Maru / 山傳丸

Az előző nap fiaskója után nem akartam újabb buktába belefutni és megcéloztam azt az izagayát, amire már korábban mondták a kollégák: híres hely. Az ilyenek általában nem szoktak csalódást okozni, csak éppen sorba kell állni. Mivel én ezen a napon elég későn mentem ebédelni, ez már ilyenkor nem volt gond, igaz, hogy cserében a menük egy része már elfogyott. A maradékból én a halasat választottam, hatalmas adag főtt halat kaptam édes-szójás szószban, mellé egy remek, bár nagyon szálkás hallevest moszattal és egy, nem is annyira, kis sashimit. Jó volt, bár a hal kicsit száraz, de azért ez a hely feltétlen patronálásra érdemes.

Ár: 950 JPY - standard

Ítélet:  10/8 - Jó lesz ez, máskor is jövünk.

Harmadik nap: Palermo

Most már azért legyen valami yóshoku is, gondoltam magamban és elkezdtem vadászni valami olaszt. Van választék bőven, de az első jobban kinéző hely tele volt, így mentem tovább az állomás felé és végül a Palermo nevű éttermben kötöttem ki, ahol spagetti menükből lehetett válogatni. Én bevállaltam egy wafú spagettit, bevallom, újabban megkedveltem ezeket a kissé perverz East-West fúziós cuccokat, tintahal - spenót - tokhalikra kombináció, de bejött, jó volt a tészta, érdekes a szósz, és azt is értékeltem, hogy adtak egy darab bagettet, amivel ki lehetett törölni a szószt a tányérból a végén. 

Ár: 980 JPY - Spagettiért kicsit azért drága...

Ítélet: 10/7 - ...de azért ez egy jó kis olasz hely.

Negyedik nap: Mermaid

Késésben voltam, egykor mentem le kajálni és fél kettőre már jöttek hozzám, francba a kulináriával, bekapok egy hamburgert, mondtam először, de aztán eszembe jutott, hogy a Mermaidben, ez a környék kultikus angol kocsmája, legendás Happy Hourral, biztosan tudok valamit gyorsan enni, és ráadásul a napsütésben ki lehet majd ülni a padokra kocsma elé, egyszóval ideális. És ha már angol kocsma, legyen fish & chips, ahogy kell. A rántott halban nem is kellett csalódnom, hatalmas volt, a panír nem volt leégve és a belseje puha volt és omlós. Enyhén hagymás majonéz volt hozzá és sztékburgonya, amit meglocsoltam egy kis ecettel, remek volt, kár, hogy a déli sörözés Tokyóban nem fér bele a japán üzleti kulturába... ám az idővel erősen elgaloppíroztam magam; húsz percig tartott, míg elkészült, frissen fogták vajon a halat? a másik rejtély pedig az volt, hogy vajon ezen a nem túlzottan komplikált ételen mi kerülhet ennyibe? Na mindegy, finom volt és szépen sütött a nap.

Ár: 1300 JPY - ez azért ebédre kicsit húzós

Ítélet: 10/7 - De máskor, ha sietek, biztosan nem ide jövök. És spórolni sem.

Ötödik nap: Yebisu Bar

Ismét a kollégákkal bóklásztunk, a gravitáció persze megint csak a közeli kínaiba vonzotta a többieket, NEM, jelentettem ki sachói tekintélyem teljes bevetésével, oda többet én nem megyek, így aztán kénytelen-kelletlen nekivágtak velem Akasakának, hogy csúcsidőben találjunk egy új helyet, mert ehhez is ragaszkodtam. Dél után volt 10 perccel, ez a lehető kegrosszabb idő, minden étterem tele van ilyenkor, harmadszori-negyedszeri próbálkozásra bejutottunk egy Yebisu Bar nevű helyre. A Yebisu az egyik legjobb japán sör, nekem legalábbis a kedvencem, és itt komoly választék volt; pale ale, red beer és egyéb finomságok, de nem akartam a közmorált rombolni, egyszer majd bevizsgálom este is, mondtam magamban. A menüt egészen jólkinéző serpenyős hamburgerek dominálták, kértem hát egy avokádósat, dupla adag rizzsel, mert mi mással is ennék Japánban a hamburgert? megettük, jó volt.

Ár: 900 yen

Ítélet: 10/7 - A hamburger sportágban teljesen korrekt versenyző volt.

Hatodik nap: Yagenbori / やげんぼり

Még az előző napi étteremvadászaton vettem észre ezt a kis mellékutcát egy érdekesnek kinéző étteremmel, biztató nyüzsgés volt. A japánok nem hülyék, ha ételről van szó, így idejében nekiindultam és így még a tömeg előtt be tudtam surranni a bejárati norenen át a szép, régi japán házba. Odabenn tatamis szobák, nagy, körbeülhető asztalok és szép régi tárgyak fogadtak, és nem utolsósorban csinos, kimonós pincérnők. Az elsők között voltam, leültettek egy üres asztalhoz és persze szóltak, hogy ez aiseki lesz, vagyis mások is odaülnek majd. Jöttek is, először két nő, majd egy másik, majd újra kettő, míg csakhamar nyolcan ültük körül az asztalt, hét japán irodista nő + én. Körbenézve rájöttem, hogy ez nem valami kivételes véletlen; az éttermben  az X kromoszóma erősen túlreprezentált volt, konkrétan a szakácsokon kívül én voltam az egyetlen hímnemű a ca. 40 fős étteremben. Még jó, hogy beengedtek... A magyarázat a menüben lehetett; a kaja kyótoi volt, tofu és más kifinomultságok, ez úgy látszik, nem macsó. Macsó vagy nem: nagyon finom volt az ebéd, yamaimo-ban, ez egy fehéres, takonyszerű lé, hegyi burgonya reszelék, imádom! úszkáló apró tonhaldarabok, ikra és még más finomságok, ezt kellett ráönteni a cédrusfa-dobozban hozott, tökéletesre főzött! rizsre és volt még hozzá apró szárított hal, egy nagy tál vadítóan jó tsukemono (savanyúság) és egy hibátlan tofus vörösmiso-leves. Megdöbbentően jó ebéd volt, ráadásul, ami egy ilyen étteremben egyáltalában nem triviális, még jól is laktam, mint a duda. Jegyezzük hát meg: Yagenbori. Kifelé menet egy háromfős férfitársaság tanulmányozta az étlapot, de végül nem merték bevállalni. Pedig...

Ár: 1050 yen - a minőséghez képest potomság

Ítélet: 10/10 - Ide visszajövök, de csak titokban, mert még kétségbevonják a nemi identitásomat a cégben.

A hevenyészett felmérés eredményeképp kijelenthetem, hogy a környék határozottan élhető, lehet itt majd jókat enni, de azért persze itt is észnél kell lenni. További, mélyrehatóbb kutatások elvégzéséhez a szerkesztőség szponzorok jelentkezését szivesen fogadja!

Eclipse Breakfast

Zsúfolt hétvége volt; szombaton költöztünk az irodával, vasárnap a szokásos születésnapi croquet-party a barátokkal, hétfőn reggel gyűrűs napfogyatkozás... Az utóbbi megrendezése kisebbfajta elégtétel volt, miután örök sajnálatomra a '99-es magyarországiról japánbeli elfoglaltságaim okán nem láttam, pedig állítólag jobb volt, mint a rendszerváltás (ti. arról is lemaradtam).

Így hát rá is készültünk a barátokkal erősen; Judit összeszervezett egy Napfogyatkozás Reggelit; angolul frappánsabb: Eclipse Breakfast, amire végül heten bírtuk annyira összeszedni magunkat hétfőn, hogy reggel hétkor találkozzunk a Császári Palota előtti nagy fenyőfás-füves parkban. Annál is inkább adekvát dolog falatozás közben nézni a kihúnyó napot, mert a napfogyatkozás japán neve - nisshoku - azt jelenti, hogy napevés. Rendben, akkor a Hold a Napot, mi azért inkább sonkát sajttal...

A napfogyatkozás élvezetében az időjárás kulcsszereplő; egy randa esős idő akár ötven-száz év várakozásra is kényszerítheti a peches érdeklődőt. Majdnemhogy mi is így jártunk... hét végén ugyan szép volt az idő, még hajnalban, sőt, még a napfogyatkozás alatt is kék volt az ég, csak éppen nem arra ahol a Napot ették, na ne, ilyen pechünk nem lehet...! aztán szerencsére időnként ki-ki bukkant a nap, sőt, többnyire még a felhőkön át is lehetett látni a körvonalát. Akkora nagy áhitat azért nem volt: bár korántsem voltunk egyedül a parkban, de nem volt valami nagy a tömeg és ugyan mi bepróbálkoztunk egy bágyadt tapssal az esemény csúcspontján, amikor pont középen volt a nap, de ez nem kapott visszhangot, nem állt le a forgalom, nem hallgattak el a madarak és nem támadt fel a szél kisértetiesen. Egy homeless bácsi a közelünkben pedig nemes egyszerűséggel átaludta az egészet, megvárja inkább a következőt? Hiába, mégiscsak a teljes napfogyatkozás ennek a műfajnak a Paganinija...

Mindazonáltal nagyon szép volt az égi jövés-menés, pompás és felemelő érzés élőben figyelni, ahogy ezek a golyóbisok mozognak a világűrben. És nem utolsósorban: barátokkal piknik-reggelizni munkába menetel előtt sem rossz dolog. Meg is állapítottuk; tulajdonképpen lehetne ilyet csinálni napfogyatkozás nélkül is...

------------------------------------------

Mégsokkaltöbb kép itt látható, a fotózásra egyébként nem igazán készültem, csak elvittem a gépemet, majd-csak-lesz-valahogy alapon, és megszeppenve láttam, hogy a komolyabb fotós arcok mind állvánnyal és sötét szűrővel felszerelkezve vonultak ki. Máskor, ha az ember csak úgy nappal szemben lő egyet, abból azért általában lesz valami, igaz, most is lett: egy bazi nagy fehérség, hát ez most nem jött be, még akkor sem, ha lecsavartam az ISO-t takaréklángra. Utána azzal próbálkoztam, hogy kölcsönkértem Chi full-face napbanéző-lemezét és a lencse elé tartom. Így jó is lett az expozició, csak épp nem volt hajlandó fókuszálni, igen, próbálkoztam a manuál móddal is, míg aztán feladtam, majd nézegetem inkább az interneten mások képeit. Végül az időjárás segített, ugyanis olyan sok felhő jött, hogy már szabad szemmel is nyugodtan a napba lehetett nézni, ekkor újra elkezdtem kattogtatni, csak úgy kézből, érzésből, és egészen tűrhető képek lettek.

All sorts of bikes - 8

Mire jó egy ilyen IZÉ? mert biciklizni nyilván nem lehet vele, ez egyértelmű. Lehetne mondjuk esernyőket tartani benne és építészeknek is jó lenne, mert a tervlapok összehajtás nélkül beleférnének. Ha pedig páncélozva lenne, alkalmas lenne fedezéknek ellenséges pergőtűz esetére. Vagy ez a tökéletes piknik-bringa; összecsukom, beteszem a csomagtartóba, kiviszem a zöldbe, ráfektetem egy fatuskóra és kész az asztal!

Csak egyet nem értek; minek a kerék rá?

A robotmacska kedvence

A dorayaki két réteg tészta közé töltött vörösbab szendvics — ez nem hangzik túl jól, megpróbálom még egyszer. Miniatűr amerikai palacsinta, olyan tojásos, mézes, omlós piskótakorong grillen kisütve, finoman égett ízzel, amit édes babpasztával ragasztanak össze. Így már inkább oishiisóóóó.

Ez egy kiadósabb wagashi fajta, felér egy reggelivel is, olyasmi, mint nálunk a kakaóscsiga. Annyira alap, hogy meglepett, amikor utánaolvastam, és kiderült, hogy nem sokkal a háború előtt találták ki; még azt is pontosan lehet tudni, melyik cukrászdában*. A domború piskótakorong hasonlít egy gongra (dora), a yaki pedig a sütést jelzi — innen származik a név.

A dorayaki arról is nevezetes, hogy Doraemon, a népszerű kék robotmacska kedvenc étele**. Doraemon Mézga Géza és Köbüki japán megfelelője - a XXII. századból érkezik vissza, hogy megsegítse gazdája ükapját, egy suta iskolásfiút; ami aztán érdekes kalandokat eredményez. A manga-sorozat 1969-ben jelent meg, majd ’73-ban anime-film is készült belőle — de Doraemon máig annyira népszerű, hogy 2008-ban kinevezték Japán manga-nagykövetének.

 --------------------------------------------

 * Usagi-ya, Uenoban

** Annak ellenére, hogy az ő nevében a dora szó kóbort jelent

Skytree

Elkészült az Égig Érő Fa, hamarosan, május 22-én, megnyitják és el lehet kezdeni sorbaállni... Ma elmentünk megnézni,　persze csak kívülről, mert még körül van kerítve, és jelentem, a torony maga　tényleg szuperül néz ki, de a körülötte épült bevásárló-szórakoztató központ azért már kevésbé; eléggé fantáziátlan és kissé érthetetlen, miért ültettek ilyen piszkafa fákat a mellette vezető, egyébként kellemes és a csatorna ellenére is csak mérsékelten büdös, sétányon, amikor pedig már tudjuk, hogy nagyobbat is tudnak, ha akarnak. De nem is ez a lényeg, hanem, hogy ismét van miről beszélni, van mire büszkének lenni az utóbbi időkben kissé megtépázott önbizalmú országban, yappari, nihonjin wa sugui desu, ne*, és most tegyük egy pillanatra félre az iróniát; tényleg sugoi dolog ekkora bazinagy acéldarabokat miliméteres pontossággal összeilleszteni 600 méter magasban.

A lényeg, hogy ideje megbarátkoznunk a Skytree elegáns sziluettjével, mert biztos vagyok benne, hogy rövid időn belül olyan lesz Tokyó számára mint az Eiffel torony Párizsnak vagy a Big Ben Londonnak, elválaszthatatlan.

Ha valaki szeretne részleteket is tudni, ajánlom Judit cikkét e tárgyban az Építészfórumon, hadd ne kelljen leírni ugyanazt még egyszer. Helyette inkább néhány kép (az egész albumot itt lehet megnézni):

------------------------------------------

* Mégiscsak nagyszerűek vagyunk, mi, japánok! A yappari szó jelentésének mélyebb rétegeiről ebben a posztban lehet olvasni.

Mentegetődzés

Mármost tudom én, hogy kevés a poszt, és ugyan mondhatnám azt is, hogy én megmondtam, de ennyire azért nem mondtam meg, csak hát ez most már csak ilyen, csak azt hozhatom föl mentségemre, hogy most idény van, egészen pontosan túrasíidény, és én így a hegyi örömök és szenvedések megörökítésével bíbelődök ahelyett, hogy Japánország történéseit közvetíteném a Kedves Olvasónak.

Ám míg szavamat nem feledem, végső soron ezek a csúszások és mászások is Japánban esnek meg, és a blogíró itt sem tudja magát teljesen függetleníteni a Közegtől, és így esik ezekben a posztokban szó másról is, nem csak örökké a vaxról meg a firnvasról. Fokozottan igaz ez a legutóbbi posztra, ami talán érdemes olvasásra olyanok számára is akik ezentúl is megmaradnának a felvonóhasználók kétharnadnál is erősebb táborában, vagy esetleg még a szagát sem bírják annak a csúszós, hideg fehér izének.