Felnőttoktatás a metrón

A felületes szemlélő azt hiheti, hogy a japán tömegközlekedésben, a tömegtől eltekintve, alapvetően rendben mennek a dolgok: a vonatok gyakran járnak és pontosak, az utasok udvariasan és csendesen viselkednek, nem szemetelnek, nem hangoskodnak és általában véve jó modorúak. Ám ez súlyos téveszme és a vasúttársaságok mindent elkövetnek azért, hogy rádöbbentsék az utazóközönséget, hogy mi mindenben kellene még fejlődniük ahhoz, hogy Tokyo közlekedése végre felzárkózhasson a civilizált világhoz. A élethosszig nevelés legfontosabb médiuma a metróplakát, erről egyszer régen már írtam, de az eltelt években sok-sok csodálatos munka született ebben a műfajban.

Hát először is: ne üvöltözzünk állatok módjára! Aki utazott már az itteni metrón, az tudja, hogy nagyjából egy pisszenés sem hallatszik, ha mégis, akkor az jó eséllyel tőlünk származik, de ez nem tartja vissza a vasúttársaságokat, hogy ne figyelmeztessenek minket erre a csúnya szokásra. Egyébként a baloldali plakátsorozat szenzációs, a Seibu Railway az ukiyo-e, színes Edó-korabeli fametszet, stílusában nevelt minket egy ideig, imádtam! A jobboldali sorozat pedig a Tokyo Metro-é, ez még most is fut, ez sem rossz.

A nevelés egy másik fontos vektora a vonatokon való étkezés megszüntetése, hát mit mondjak, ez sem egy kifejezett tömegjelenség, de ez nem tartja vissza a plakátrajzolókat, hogy óvjanak minket a metrón való mértéktelen zabálástól.

Hogy azért ne legyek teljesen egyoldalú, nehezemre esik ugyan, de, el kell ismernem, hogy azért vannak olyan viselkedések a vonaton, amelyek engem is idegesítenek. Én sem szeretem ugyanis, ha párnának használnak vagy ha egy komplett reggeli toilettet csinál valaki végig mellettem. Igy az alábbi a poszterek a szívemből szólnak...

Hasonlóképp, a sumapo*, vagyis az okostelefonnal való alvajárás, sem egy ismeretlen jelenség, van is ellene poszter bőségesen: 

A fenti példák az un. "manner-poszterek", kb: utazási etikett, széles családjába tartoznak, ezen műfajilag kívül esnek azok a plakátok, amelyek kifejezetten a deviáns viselkedés, a vonatok személyzete ellen való erőszak kerülésére figyelmeztetnek. Ezekből a poszterekből a felületes szemlélőnek az a benyomása támadhat, hogy a mexikói Tijuanában, a világ jelenleg regnáló gyilkosság-fővárosában, van, nem pedig a pihe-puha Tokyóban. A műfaj jellegzetessége az expresszív, narancs-vörös színek túlsúlya és a nyakkendő-fétis: az agresszió gyakran a közalkalmazottak nyakkedőjének megragadásában és heves rángatásában fejeződik ki.

Egy másik kedvenc műfajom a sínek melletti részeg tántorgást helytelenítő poszterek. El kell ismernem, ez a sportág nem teljesen ismeretlen Japánban, nagy hagyománya van az ittasan sínek közé zuhanós elhalálozásnak. A nyakkendő itt is fontos szerepet kap, a plakátokon boldogan tántorgó utasok jelentős része ugyanis a nyakkendőjét a fejére kötve viseli. Ez Japánban valamiért a részegség szinonimája, nem mintha valaha láttam volna ilyet, ez egyesek szerint a 80-as évekbeli B-kategóriás amerikai filmekből maradhatott meg. További gyakori motívumok a piros arc, levetett zakó és kibomlott ing, valamint egy doboz omiyage**, vagy engesztelő ajándék a feleségnek? amivel balanszírozni lehet.

A manner-poszterek világa nagy és színes, még gyereknek is csinálnak manner-poszter pályázatot! aki jobban el szeretne ebben mélyedni, ajánlom az alábbi keresőszavakat a képkeresőben: 

• Angolul: "manner poster", "Tokyo" "metro"
• Japánul: 「マナーポスタ」　「メトロ」　「地下鉄」

-----------------------------

* ez egy jó kis szójáték egyébként, mert a hasonló hangzású "sanpo" az sétát jelent, a "sumafó" pedig a smartphone-t, igy a sumapo, kanjival スマ歩, pedig ezek kombinációja

** úti ajándék, az üzleti útról hazatérve ugyanis illik valamit hozni a kollégáknak. 

Kedvenc szavaim: az eső fokozása

Ilyenkor nyár végén, a tájfun-szezon beköszöntével, éppen most közeledik egy méretes darab! érdemes leporolni a szókincsünkben az eső, vagy minden más időjárási jelenség, mellékneves kapcsolatait, vagyis az eső fokozását. Nézzük csak hogyan is osztályozzák a japán időjárás jelentésekben az esőket erősségük szerint: 

• 強い tsuyoi: ez azt jelenti, hogy erős, azért itt már ezt is komolyan kell venni, mert a “tsuyoi ame*” simán megfelel az otthoni “ömlik az eső”-nek 
• 非常に強い hijóni tsuyoi: extrém erős, ennél már jobb észnél lenni, főleg ha szél is van hozzá: ilyenkor az esernyő felejtős, maximum csak egy komolyabb esőkabát-esőnadrág kombóban érdemes próbálkozni 
• 猛烈な móretsuna: ez a kedvencem, már csak a hangzása miatt is. Mind a két kanji azt jelenti, hogy “heves, extrém”*, ha “móretsuna ame” jön, akkor azért ne nagyon merészkedjünk ki, mert garantálom, hogy magyarember ekkora esőt, szelet, vihart stb. odahaza még nem látott! 
• 記録的な kirokutekina - vagyis rekord méretű, ez a Fedák Sári, ennél nagyobbat nem lehet mondani, ez mindent visz. Egyre gyakrabban hallom ezt a kifejezést, még ha sokszor csak az “osore ga aru” (“-ra van lehetőség”) összetételben is, hát valahogy így manifesztálódik a globális felmelegedés a világnak ezen a tájékán…. 

-------------------------- 

* 雨 ame, vagyis eső, nem nehéz felfedezni a karakterben az esernyőt és a ferdén hulló esőcseppeket, ez a kanjit könnyű megtanulni és nehéz nem szeretni! 

** a kínai eredetű, gyakran egy-az-egyben átvett, szavaknál gyakran megesik, hogy két nagyon hasonló jelentésű karaktert összerakva születik meg egy harmadik, ami még ráerősít a jelentésre. Biztosan van erre valami tudományos magyarázat is, én csak úgy kibic módjára birom ezeket

Csatornafedelek a hűvös északról

Az idei esős évszakot nagy forróság követte, így amikor már lehetett, észak felé, a hegyekbe menekültünk. Főleg túrázással telt az idő, de azért a csatornafedelekre is jutott energiánk. Akita, Iwate, Niigata és Nagano megyékben gyűjtöttem ezeket a példányokat. A képek többnyire az adott város jelképének számító virágot, állatot, vagy helyi tájat, hagyományt ábrázolnak - sokszor kissé iskolásan, néha kreatívabban. A csatornafedelek történetéről, fajtáiról korábban itt és itt már írtam. 

Helyi hagyományok

 (1) Akita, Kantó matsuri. Az augusztusi fesztiválon a fiatalok azon versenyeznek, ki tud ügyesebben tizenkét méter hosszú bambuszpóznára aggatott papírlámpásokat egyensúlyozni a tenyerén, vállán, homlokán. Az idén sajnos elmaradt a fesztivál.

(2) Kakunodate szamurájnegyed, Akita. Musha-e, vagyis szamurájok csatáját ábrázoló kép. A legyező nem a meleg miatt kell, hanem mert annak idején ezzel irányították a harcosokat. 

(3) Kyowa, Akita. A három részre osztott képen középen noh színház, felette japán tiszafa (ichi), alatta encián (rindó).

Tájak 

(1) Oga félsziget, Akita. A parti szirtek és a Nyúdozaki világítótorony, közöttük pedig egy óriási sirály. 

(2) Togakushi szentély, Nagano. Háttérben a Togakushi hegy, előtte két japán széncinege (shijúkara) pöffeszkedik egy nyírfa (shirokaba) ágán.

(3) Myókó fennsík, Niigata. Jól látszik a tűzhányó különös alakja: a külső kráterben egy magasabb belső hegy.

 Élővilág 

(1) Nishisenboku, Akita. Kócsagvirág (sagisó), körülötte négy szitakötő (tanbó).

(2) Shizukuishi, Iwate. Japán berkiposzáta (uguisu), krizantém (kiku) és japánciprus (sugi).

(3) Tazawa-tó, Akita. A település hivatalos jelképei: szirti sas (inuwashi), japán fehér bükk (buna), szívvirág (komakusa) .

 Állatok 

(1) Ani, Akita. Medvemama és bocsa. A vicces az hogy pont aznap délelőtt láttunk egy igazi medvét is a hegyen, szerencsére bocs nélkül.

(2) Shinano, Nagano. Szántóföld, ló, verebek - ez akár Magyarországon is lehetne. Igazából itt nem a táj a lényeg, mert a kép a helyi születésű költő, Issa egy versét idézi fel.

(3) Nojiri-tó, Nagano. Fauna, bár kissé régi: ötmillió éve ilyen törpeelefántok éltek a tó partján, a kerti pillangóvirágok között.

A második hullámon lovagolva

Most, hogy már világszerte dúl a második hullám, érdemes megnézni, hogy hol is tartunk COVID-ügyben a kies Japánban. Ahogy világszerte, itt sem vagyunk hiján a furcsaságoknak, de hát ez egy ilyen sport... 

Ha visszatekerjük az időmagnót május végére, akkor azt találjuk, hogy a média a „japán modell" felsőbbrendűségéről harsog. Hogy milyen okosan is tették, hogy nem teszteltek össze-vissza (!) hanem az úgynevezett „clusterek”-re (gócpontokra) koncentráltak. És hogy mennyire jól csinálták, hogy nem volt teljes lezárás. Végül pedig, hogy "hát igen a japánemberek, azok mások: higénikusabbak és fegyelmezettebbek". Nem ismerős? Aztán, ahogy feloldották a szükségállapotot, ami sose volt kötelező, csak ajánlott, és az emberek nagyrészt visszamentek dolgozni, a fertőzési számok szép lassan elkezdek újra felfelé kúszni, kissé elhalkultak a japán felsőbbrendűséget hirdető hangok. Ma már visszasírjuk azokat a rémisztő áprilisi számokat, amikor „csak” napi 500+ megbetegedés volt az országban és örülünk, ha 1000 alá kerülünk egy-egy jobb napon...* 

Június környékén a kormány idején elérkezettnek látta az idejét, hogy elkezdje a komolyabb gazdaság élénkítést és ezen belül is a talán legkeményebben sújtott turizmus alapszintű újraindítását. Persze ez nem a külfőldi turistákat célozta, hanem a hazai közönséget próbálták honi nyaralásra ösztökélni, ld. még: "Több Balaton, kevesebb Adria". Ennek eredménye az úgynevezett "Go To" kampány, naná, hogy nem japánul van a szlogen, milyen hülyén nézne az már ki...? ami elég komoly 35-50 százalékos kedvezményeket ad a belföldi turizmusra. Amikorra nagy nehezen összerakták a törvényt, és elállt a júliusi özönvízszerű esőzés, addigra Tokyóban a napi új fertőzési szám már újra az egekben volt, így gyorsan kitalálták, hogy ez most akkor Tokyóra nem érvényes, sem ha oda utazol, sem ha innen mész. Tokyó valóban élén áll a második hullámnak, de mára már a vidéki városok sem maradnak el sokkal mögötte, így megkezdődhetett a nemzeti foci, ld. még: dögöljön meg a szomszéd tehene is! hogy kiket kellene még letiltani. Sokan kivennék Osakát (200+), Nagoyát és Fukuokát (100-100+) is a programból, persze szerintük náluk minden under control csak a fránya Tokyóval van a baj. És Yokohama vagy Chiba, ahonnan az emberek nagy része Tokyóba jár dolgozni? Más kérdés, hogy ha mindekit letiltanak, akkor ki megy nyaralni?

Ezen a héten van az O-bon, az itteni Halottak napja, amikor mindenkinek haza illik menni a családjához és meglátogatni az ősök sírját. Na most akkor ide lehet menni nyaralni? Hát, inkább nem, mert akkor ráragasztjuk a koronavírust a nagyszülőkre. Na de akkor hová lehet? Lehetőleg olyan helyre, ami a) nagyszülőmentes b) nemtokyó c) nincs messze. Vagyis üljünk fel a villamosra, menjünk egy közeli hotelbe és költsük a pénzt ott. De tulajdonképpen a legjobb az lenne, ha mindenki otthon maradna, és csak random utalgatnánk egymásnak pénzeket, hogy pörögjön a gazdaság...

Az esti TV híradó is nagyon vicces. Az egyik riport arról szól hogy egyre nő a fertőzések száma, nagyontessékvigyázni, lehetőleg ne menjünk sehova, enni-inni pedig aztán főleg nem, mert az a Legveszélyesebb. A következő riport azt ecseteli szívhezszólóan, hogy milyen szörnyű, hogy nem megy senki az éttermekbe, így azok szegények tönkremennek, ez most már tényleg tarthatatlan. Utána vissza oda, milyen jó is ez a Go To kampány, lám-lám, Watanabe úr is mehet a családjával nyaralni. Utána Koike-san, Tokyó kormányzója esedezik, hogy Obon alatt legyünk szivesek és maradjunk szépen nyugton a fenekünkön otthon.

De ami a legcsudálatosabb, az a nemzetközi utazások szabályozása. Az egy dolog, hogy egy rakás országból, Magyarország is köztük van, nem lehet Japánba beutazni, ez gyakorlatilag mindenütt így van, minden országnak megvan maga a jó-rossz listája, amit legalább annyira politikai és gazdasági, mint járványügyi alapon állitottak össze, arról, hogy honnan enged be utazókat. De tudomásom szerint a fejlett országok közül csak Japán diszkriminálja az ott élő ÁLLANDÓ lakosait származási alapon. Vagyis, ha egy japánember akar külföldről visszatérni, az minden további nélkül hazamehet, még PCR tesztet sem kell csinálnia! de én, mint állandó, adófizető, afféle "zöldkártyás" lakos, ha most elmegyek, nem jöhetek vissza. Vajon miért? Mert nem vagyok olyan higénikus és fegyelmezett mint a japán emberek? Most ez viccesen hangzik, de annak a több 10 000 külföldinek, aki rosszkor ment el és most nem jöhet vissza, és közben mondjuk pörög a lakbére, esetleg családja-gyerekei vannak ÉS nem kap fizetést mert nem tud dolgozni, ez egyáltalában nem annyira vicces. Az utóbbi idők nagy engedménye e téren az volt, hogy aki a márciusi lezárás ELŐTT ment külföldre, azt MOST, kb. fél év elteltével és mindenféle friss PCR-tesztel ellátva, kegyesen hazaengedik. De aki március UTÁN ment el, vagy most akar elmenni, az úgy járt. Teccettek volna nyugton maradni, vagy japánnak lenni. Most már elég komoly szinten el is kezdődött ez ügyben a peticiózás, sőt azt is hallottam hogy class action suit-ot indítanak a japán állam ellen a diszkrimináció miatt, hát meg is érdemelnék.... 

Szóval emiatt most mi is rendesen be vagyunk ide szorulva. Mindazonáltal, ez már valahol a sokat emlegetett "Új Normál": együtt élünk a vírussal, dolgozunk, nagyrészt otthonról, eljárunk ide-oda, de kockázat-mérlegelő-kerülő módon, és még utazni is tudtunk egyet, bérautóval, a hegyekbe, persze kedvezmény nélkül. Az élet helyet követel magának és megy tovább...

--------------------------

* Azért jó hír is van: annak ellenére hogy a megbetegedések száma messze felülmúlja az első hullámot, az intenzív kezelést igénylő esetek és a halálesetek száma nem, és egyelőre legalább is, meglepően alacsony szinten vannak. 

Hazai csatornafedelek

Amikor márciusban írtam a csatornafedelekről, azt reméltem, hogy nyár elején már biztonságos lesz utazgatni. Közben május végén feloldották a rendkívüli állapotot, de ez sajnos nem jelenti azt, visszatérhetünk a COVID előtti élethez... Többek között egyelőre utazni is csak a prefektúrán, fordíthatjuk megyének is, belül ajánlott, ami Tokyó esetében a 23 belső kerület és a nyugati agglomeráció vagy harminc kisebb települése, na meg a szigetek, de oda még nem lehet menni. Így a csatornafedél vadászatot jelenleg erre a 25 x 90 km sávra korlátoztam. 

Tokyó 23 kerülete, elég fantáziátlanul, azonos csatornafedél designt használ: középen egy nagy, stilizált cseresznyevirág öt szirommal, a szirmok közepe beharapva, nehogy szilvának nézzük, a szirmok között pedig a páfrányfenyő, Ginkgo biloba, apró, kagyló alakú levele. Ezt eddig is értettem, de most, hogy a városháza honlapján utánaolvastam, kiderült, hogy a virágot körbefogó hullámvonal sirályokat jelképez. Ezzel meg is van Tokyo három, választott szimbóluma. 

Az agglomerációhoz tartozó települések azonban meglepően gazdag lelőhelyet biztosítanak. Ahogy bicajjal közlekedünk, a csatornafedelek mintájáról könnyen leolvasható, hogy mikor hagyjuk el a belső kerületeket. Nézzük meg, hogy mit találtam az elmúlt hetekben “megyénken” belül!

Tama, Hello Kitty

Mickey Mouse és Disneyland, Kitty chan és Sanrio Puroland - az meg itt van, Keio Tama Center állomásnál. Ennyi. Ki gondolná, hogy Kitty chan már közel 50 éves....

Shinkoiwa, Monchichi

Emlékszik még valaki a Moncsicsire? Ullmann Mónika megvan? A 80-as években Magyarországon is dühöngött a Moncsicsi-láz. Egész kisipar települt rá a trendre, így megjelent a trafikokban a majom-gyerek képével díszített  tolltartó, kulcstartó, meg mindenféle egyéb apróság. Monchhichi, ahogy eredetileg hívták, itt született Tokyóban, nem messze Shin-Koiwa álomástól, a Sekiguchi játékgyárban, 1974-ben.  Egyidős Kitty channal.

Hachioji, kurumaningyó

Az csatornafedél a helyi bábszínházat mutatja. A színes verzión látszik a báb mögött guggoló, fekete csuklyás bábos. A sztandard bunraku (bábszinház) bábokat hárman mozgatják; a fejet-arcot-jobbkezet az omozukai, a balkezet a hidarizukai, a helyváltoztatásért pedig az ashizukai felel. A bábok  mérete úgy kétharmada egy átlagos ember magasságának. A Hachiójiban meghonosult változatban azonban csak egy bábos van, aki kerekesszéken csúszva, együtt mozog a bábbal.

Akishima, bálna

Akishima Tokyó nyugati részén, a hegyek közelében fekszik, legalább 50 kilométerre a tengertől. Miért választották ennek ellenére a bálnamotívumot? A helyes válasz: a hatvanas évek elején kiástak a közelben egy 1,8 millió éves, épen maradt, 12 méter hosszú bálnacsontvázat. Szerintem méltán büszkék rá.

Keskeny házak

Ahol drága a telek ott felfelé kell terjeszkedni, ez egy univerzális szabály az ingatlanfejlesztés világában. A keskeny/magas házak sportágában Hong Kong a világbajnok, itt híresültek el az úgynevezett “ceruzaházak”, de ezeknek elsősorban az arányai a szürreálisak, az alapterületük azért nem extrém kicsi. Tokyóban nem nőnek ilyen magasra a házak, de telekárak itt is a sztratoszférában vannak, még japán fizetés mellett is. Mivel az építési telkek a magas örökösödési adó miatt eléggé felaprózódtak, sokszor odahaza elképzelhetetlenül kis telkeken épülnek családi- vagy kisebb társasházak. Ráadásul ezek a kis telkek sokszor eléggé lehetetlen alakúak, és emiatt az eredmény gyakran meghökkentő. Néhány példa a gyűjteményemből, ezúttal már nem csak Setagaya.

Gyakori eset hogy két, keskeny út hegyesszögben találkozik és az építész, vagy az építtető? nem akar pocsékba hagyni egyetlen négyzetcentimétert sem. Ebből ilyen dolgok sülnek ki:

Van, amikor egyszerűen csak a homlokzat extrém keskeny... Bár ebben a két esetben azért van egy kis csalás: a telek tulajdonképpen L alakú és a keskeny-magas részen csak a bejárat van és a hátsó telekrész azért egy kicsit normálisabb alakú. 

Azért persze vannak “igazi” keskeny telkek is, amelyek egyenletesen szűkek. Itt tényleg össze kell szednie magát az építésznek hogy élhető lakást alakítson ki.... Sajnos alaprajzom nincs hozzájuk, pedig két érdekes, és szerintem szép! házról van szó. 

Persze azért Tokióban sem minden lakás kétemeletes. Ime két kondomínium, a harmadik talán inkább egy kommerciális épület. 

És végül lássuk, hogy milyen, amikor egy közintézmény keskenyedik el! Ez egy könyvtár épület a Tokiói Műszaki Egyetem campusán, elég vagány! Álljon itt az építész neve is: Yasuda Kóichi

Enyésző Setagaya

A híresen magas tokyói telekárakról valószínűleg mindenki hallott már, bár hol van már a 90-es évek csúcsa! Ennek fényében elég meglepő, hogy mennyi roskadozó, elhagyatott ház van a városban. Furcsa kontraszt: néha teljesen jókarban levő épületeket tolnak le egy hétvége lefogása alatt, máskor pedig prima telkeken évekig, évtizedekig? állnak roskadozó, elhagyatott házak. A megoldást ott kell keresni, hogy Japánban a magántulajdon talán még nagyobb szentség, mint bárhol a világon: ha egy telek vagy ház valakié, akkor azt akkor sem veheti el senki, az állam se! ha már meghaltak a tulajdonosok és az örökösök nem jelentkeznek érte. Állítólag nyolc millió, igen, millió, nem ezer! lakatlan ingatlan van az országban és ez már egész komoly problémává nőtte ki magát. Néhány éve emiatt hoztak egy törvényt, mely szerint ha az elhagyatott házakra kivetett kifizetetlen adó, Japánban elég komoly telek- és házadó van, meghalad egy mértéket, akkor a helyi önkormányzatnak jogában áll lebontani és tulajdonba venni az ingatlant. Ez ugyan egyszerűen hangzik, de ott a bökkenő, hogy a törvény előírja, hogy a tulajdonosokat azért erről előzőleg értesíteni kell. A japánok törvénytisztelő és akkurátus emberek, és megpróbálják kiértesiteni a tulajdonosokat, csak hát ugye azok ismeretlenek... Ilyenkor pedig marad a kéztördelés és semmit-nem-csinálás, ebből még baj nem lett bürokratáéknál.

De nem baj, legalább addig is gyönyörködhetünk az enyészet szépségében és ahogyan a természet lassan visszahódítja, ami az övé! Nézzük meg hát mikre bukkantunk ebben a témakörben az elmúlt időben Setagaya kerületben...

Ez a apró régi ház Yoyogi Hachiman állomástól, ami nem egy kifejezetten lepukkant környék, jó ha 200 méterre van, de úgy látszik, még senkinek nem érte meg beépíteni. Nem baj, nekem így is tetszik!

Ez pedig egy elég komoly telek, valahol félúton az Odakyú és a Den-en-toshi vasútvonalak között. A magasabb, kétemeletes szárnyak megrendítően szépen benőtte a lonc! Biciklitemető is van a telken, az ínyenceknek.

Itt lehet, hogy még laknak, de nem biztos. De az biztos, hogy ez is nagyon szép...

--------------------------------------

Forrás és további részletek az elhagyatott házak problémaköréből ezen a linken található (angolul).

Shintó Setagaya

Legutóbb beszéltünk buddhista templomokról, illő tehát hogy a shintóról is szó essen. Az gondolom megvan mindenkinek, hogy a shintó az ősi japán vallás, animizmus, természetimádat, nyolcmillió isten stb, de nem részletezném, mert már az elején megmondtuk, hogy ez egy középhaladó japánblog. Ezenkívül azt is tudni illik, hogy a két vallás nem válik el szigorúan egymástól, a japánok nagy része egyszerre tartja magát shintó és buddhista vallásúnak is, és ebben nem talál semmi kivetnivalót. Ennek szellemében majd’ minden buddhista templom kertjében van egy kis shintó szentély is, fordítva ez valamiért nem igaz. Nézzük hát meg, hogy milyen shintó helyekre akadtunk a környéken a koronavírus-sétákon, mindegyik szigorúan véletlen rábukkanás volt! 

Setagaya Hachiman 

Hachiman az egyik legfontosabb kami, vagyis isten-szerűség, ő konkrétan a háború és az íjászatért felelős és a japán embereknek különösen gondját viseli. Abszolút szinkretikus isten, hiszen Hachiman bodhiszattvaként a buddhizmus is elismeri. A főtemploma Usa-ban van, ami nem tévesztendő össze az USA-val, az előbbi ugyanis egy kisváros Kyúshú szigetén. A setagayai shintó templom rangban ugyan nincs benne az első tízben, de valamiről mégis híres, ez pedig a szumó birkózás. Történt ugyanis, hogy 1091-ben, ez még a Heian időszak! egy Minamoto no Yoshiie nevű, akkortájt meglehetősen erős uraság 10 napig ezen a környéken vesztegelt egy vihar miatt. Ezalatt unalmában egyfelől megalapította a templomot, és a helyieket utasította, hogy ezentúl Hachiman lesz itt a főnök, másfelől a harcosaival birkózással múlatta az időt. Ez az eredete az azóta is jelentős őszi fesztiválnak, ami az Edo korban, 1603-1868, a három legjelentősebb szumó bajnokság egyikévé vált. Máig is ott a ring, és ősszel van egy mini-basho itt, amit, ha a koronavírus is úgy akarja, feltétlen megnézek! 

Szentély a ház tetején 

Nem minden shintó templom van ilyen luxus környezetben, ez itt például csak egy ház tetején talált magának helyet. Nem ritka eset, hogy a shintó papok eladják a templomuk földjét ingatlanspekuláció céljára, ilyenkor, hogy ne haragudjon meg a kami, szorítanak neki egy kis helyet a sarokban. A leghíresebb példa erre talán Kengo Kuma kagurazaka-i temploma, ez annál egy árnyalattal kevésbé szofisztikált, viszont nem pusztán mellette, hanem egyenesen a pap házának a tetején van! 

Modern shintó

Kortárs shintó templom nemcsak a belvárosban van, hanem a mi környékünkön is. Oké, szigorúan véve ez nem Setagaya-ku, hanem Shibuya, de majdnem, nagyon közel van hozzá, és elég érdekes darab, kár lenne ezen kukacoskodni. Ja, és azért piros-fekete, mert megkedveltem ezt az effektet a fényképezőgépemen. 

Rókatemplom

Shintó templomból nem csak nagyok, hanem rengeteg apró is van, ebből talán ez a legszebb, amit  a környéken találtunk. Ez egy Inari szentély, Liza, a rókatündér mindenkinek megvan, ugye? gyönyörűszép régi darab egy kert sarkában. Kellene itt lennie valahol áldozati ajándékként egy darab friss tófunak, a rókák a közmegegyezés szerint ezt szeretik a legjobban, de nem láttam, hát, nem lennék most a környékbeliek helyében...  

Útszéli szentélyek 

Ezen felül van még száz meg ezer kis útszéli shintó szentély, kicsit olyanok ezek mint egy feszület vagy Mária szobor az út mentén, sőt még gyakran a magánkertekben is van egy-egy apró kis privát védő-szentély. Ezekből egy csokor:

Oroszlánok 

Minden rendes shintó templom bejáratánál van két komainu*, mítikus oroszlán-szerű szörny ami a rossz szellemeket hivatott elijeszteni, ezeket is szeretjük fotózni, a séták során ezeket gyűjtöttük.

-------------------------------------------

* Kivételek az inari-templomok, ahol rókák vigyáznak ránk

Furcsa Setagaya

A céltalan kóborlás különösen alkalmas random furcsaságok megtalálására. Nevezetes helyeket előre kitervelve is meg lehet találni, de az igazi "only-in-Japan" dolgokra tényleg nincs útikönyv. Most néhány ilyet mutatok be, a környékünkről.

Járvány idején nem árt az óvatosság, ki tudja, hogy a köztéri szobrok biztonságosak-e? Külön felhívnám a figyelmet a maci csipkés maszkjára, nem, nem állítom biztosra, hogy ez egy női fehérneműből készült, de...

Köztéri szobrokra maszkot tenni már a már az egész világszerte afféle mozgalom lett, így nem állíthatom, hogy ez egy akkora nagy nóvum, no de az autókra! az azért mégse annyira elterjedt. Így valóban nyugodtan lehet menni a forgalomba, biztosan nem fertőzünk meg más autókat!

Persze ez nem a koronavírus miatt van, hanem a #nemfértbe egy alkategóriája. Hogy mi is az a nemfértbe, arról itt olvashattok. De azért álljon itt egy kép a legutóbbi idők gyűjtéséből!

Ha pedig már végképp nem fért be, akkor legalább használható lesz az autó, mint plüssállat-napozóhely. Egy vasárnap délelőtt ezt láttam a környékünkön, sajnos nem tartják be a szociális távolságtartás szabályait...:

Kawai (cuki) szörnyekben Tokyó mindig is erős volt, íme egy újabb bizonyíték, a sárkányos játszótér:

A japánoknak persze nincs szükségük kitalált mese-sárkányokra, van nekik igazi is. Igazi megtiszteltetés, hogy amikor biciklizés közben véletlenül rábukkantam a TOHO STUDIOS-ra, Godzilla ennek a stúdiónak a gyermeke, a bejáratnál a King of the Monsters személyesen fogadott! 

Más szörnyek is jól érzik itt magukat Tokyóban, King Kong osztályú szuper-gorillából például már kettőt is találtam a környéken:

A képregények köztudottan kedveltek Japánban, de azért nem minden szuperhősnek jön be ez az ország. Pókember például úgy tűnik, bajba került, kissé be van szorulva, akárcsak mi...

Aki farkast kiáltott

Az elmúlt napokban kétszer is volt földrengésriadó. Ilyenkor az az új módi, 1-2 éve vezették be emlékeim szerint, hogy az állam átveszi a kontrollt a mobilok felett és, hacsak nincs teljesen kikapcsolva, függetlenül minden beállítástól*, teljes hangerőn elkezd vijjogni a teló és egy egzaltált hang azt kiabálja, hogy „jishin desu!” (földrengés van!). 

Az első riadó estefelé volt, namárcsakezhiányzott! Judit egyből kinyitotta a teraszajtót, ezt azért ajánlják, hogy ne szoruljon be, és kb. 20 másodperc múlva valóban jött is egy 5-10 másodpercig tartó gyenge rázkódás. Bekapcsoltam a TV-t és láttam, hogy Chibában, a tengerparton volt valami 4-es löket, big deal, ilyenek még odahaza is szoktak lenni. Világvége ezúttal elmarad, illetve már csak a koronavírusban bízhatunk. Aztán tegnap éjjel, első édes álmomban, Judit szerint 2 órakor, a fejemtől vagy 10 centire kezdett üvölteni a telefon, miszerint JISHIN DESU! Majd szívszélhűdést kaptam, de tényleg! nagyon nem esett jól. Maga a rengés még az elsőnél is kisebb volt, kössz…. 

Szóval elvileg jó dolog ez a riasztás, mert ha tényleg jön a Nagy Földrengés, akkor egy 10-20 másodperces rákészülés is sokat tudna számítani. Csakhogy az a baj, hogy ez nem igazi előrejelzés, olyat nem tudnak csinálni, csak egy már megtörtént rengésről való azonnali tudósítás, ami, hála a fénysebességnek, gyorsabban ér ide, mint maga a rengés. Ez azt jelenti, hogy minél távolabbi a rengés epicentruma, annál nagyobb az időkülönbség, vagyis annál több időt kapunk elzárni a gázt, kinyitni az ajtót, bebújni az asztal alá stb. Vagyis, ha valahol közel, pl. a tokyói öbölben, van a rengés epicentruma, ezek az igazán veszélyes dolgok! akkor ugye, nemhogy 30, de három másodpercünk sem nagyon lenne, szóval még az asztal alá sem tudnánk bemászni. Ha pedig messze van, akkor idő ugyan lesz bőven, de minek, hiszen a távoli földrengések jócskán legyengülnek mire ideérnek. 

Már látom is, hogy valaki gépeli a választ: igen, bizonyára van azért egy olyan tartomány, egy „sweet spot”, már amennyire édes lehet az ilyen, amelyik MÁR elég messze van ahhoz, hogy értelme legyen a riasztásnak és MÉG elég nagy ahhoz, hogy nagyot üssön onnan is. Mondjuk ha egy tóhokui méretű 9+-os giga-rengés, ez volt a valaha mért második legnagyobb földrengés a világon! ütne be Chibában vagy az Izu félszigeten, akkor valóban lenne értelme a riasztásnak. De akkor minek ugráltatnak ilyen piszlicsáré rengésekkel? Ez tényleg csak arra jó, hogy immúnis legyen az ember erre, sőt, akár még gondosan ki is kapcsolja a telefonját lefekvéskor, nehogy megint hülyeséggel ébresszék fel hajnalban… Aztán ha tényleg jön a "Big One", akkor... de hogy is volt az a mese a pásztorfiúról...?

--------------------------

* update: állítólag ki lehet kapcsolni a Notifications → Emergency Alerts → Off útvonalon. Már csak ezért is megérte megirni ezt a posztot...!

Buddhista Setagaya

Nyilván elő lehet venni az útikönyvet vagy keresgélni a blogokban, majd kitalálni egy optimális útvonalat, mi is szoktuk ezt csinálni, nincs ebben semmi szégyen. De hát most éppen az a feladat, hogy olyan helyeket kell találni, ami NEM híres, nincs az utikönyvekben, és egyébként is: mennyivel izgalmasabb csak úgy felfedezni valamit, random biciklizés alkalmával?!? Eddigi találataink Setagaya kerületben, legalábbis a buddhista templomok tekintetében:

Bambusz-templom / Shóko-in

Csak mi neveztük el Bambusz-templomnak*, mert egy gyönyörű bambuszliget van benne. A bambusz régi mániám, már posztot is írtam róla, és pont most hajtanak az új rügyek, mint megannyi kard, emelkednek ki a földből! Bemenni nem lehet ugyan, de ami közel nő a kerítéshez, azt meg lehet simizni: bársonyos tapintású, olyan mint egy vakond bőre...

Pünkösdirózsa-templom / Kujó-in 

Egy apró kis templom, ahol egy szépen gondozott kertet és abban egy piros napernyő alatt hatalmas pünkösdirózsákat, japánul botan, találtunk. Pünkösd még ugyan messze, itt nyilván nem is ünneplik, de már nagyban virágoztak! A botan Japánban nagyon népszerű virág, rengeteg variációja ismeretes, az erő és bátorság szimbóluma, yakuzák ezért előszeretettel használják, mint tetoválási motívumot.

Törpe-templom / Mitsuzó-in

Amellett, hogy a kert itt is szép volt, hatalmas ginkó-fák, el kell jönni ősszel is! volt egy rakás "hét szerencseisten" szobor is, ebből is a Fukurokuju volt a legimpozánsabb, innen a templom beceneve... Ő a bölcsesség, szerencse, hosszú élet, gazdagság és boldogság istene, igen, ez így mind egyszerre! és a sakkjátékosok különösen nagy becsben tartják, mert ő is szívesen játszik.

Cseresznyevirág-templom / Hóshó-ji

Ide még a "hivatalos" karanténkorszak előtt, április elején, cseresznyevirágzáskor tévedtem be. Az igazi connoisseur-ok szerint a sakura nem a teljes virágzáskor a legszebb, hanem amikor már hullik, mert ilyenkor lehet a legjobban átérezni a szépség és az elmúlás elválaszthatatlanságának keserédes hangulatát... Ezt sikerült itt megcsípni: amikor megélénkült a szél, az egész kertet beborította a virágszirom!

Macska-templom / Gótoku-ji

Ez egy elég híres darab, bevallom, nem ismertük, telis-tele van manekinekó-val, vagyis egyik mancsával kecsesen integető, szerencsehozó szupercuki macskával. A sztori valahogy úgy megy, hogy az Edó korban egy főúr erre kavart egy viharban, amikor is a templom macskája beinvitálta, legalábbis Ii Naotaka úr tanuk előtt ezt állította, a pap házába, ahol csapatával menedékre leltek. Hálából a főúr az Ii klán védelme alá helyezte a templomot, aminek következtében beindult a manekinekó-biznisz, ami láthatólag azóta is virágzik. Még annyit kell tudni, hogy ezek itt jobbkezes macskák, elsősorban szerencsére optimalizálták őket, ha valaki inkább barátokat akar, akkor vegyen valahol másutt balkezes manekinekót, az arra alkalmasabb.

Csináltunk egy Google-térképet is, ahol a fenti templomok be vannak jelölve, amennyiben valaki teljesen véletlenül beléjük akar botlani...

------------------------------------

* nem csak ez, de a többi becenév is az én kitalálmányom...