Karácsonyi közlemény

Ez most egy rövid poszt lesz, mert már megkezdtük szokásos év végi, nemtokyói, vakációnkat: Boldog Karácsonyt, szerencsés Új Esztendőt kivánunk minden Tokyo Reloaded olvasónak!

Szavazz rám!

Újra nyakunkon vannak a választások, konkrétan holnap, 16-án, a zűrzavar és kiábrándultság teljes, napról-napra alakulnak, egyesülnek, megszün..., na azt azért nem, pártok, már meg sem kisérlem követni és ezzel a japánok is hasonlóképp vannak. Biztos pont csak egy van: húzzon el a kormány! igen, az, amelyik alig három éve fűt-fát igérve földindulásszerű győzelmet aratott. Mert hát azóta kiderült, hogy osztogatni és közben adótnememelni nem is olyan egyszerű, sőt, még csak úgy szimplán menedzselni a dolgokat sem mindig az, pláne, ha beüt egy földrengés, tsunami és fukushima. A három év alatt vajmi kevés eredményt felmutató és belső vitáktól is sújtott Japán Demokrata Pártnak (DPJ) egyértelmű buktára áll a választás, a kérdés legfeljebb az, hogy mekkora erejük marad ellenzékben.

Jön a jelölt, (nem dublőr!)...

Rendben, tehát akkor a DPJ kuka, de mi legyen helyette? Ehhez nézzük meg, mik is a választási témák: először is, Fukushima után érthető módon, az atomenergia. Ezen a pályán mindenki versenyt tülekedik, hogy ki tudja gyorsabban beigérni a teljes atomtalanítást, 10 év múlva, öt év múlva, azonnal, nyilván, hogy energiaár emelés nélkül. Ha valamelyik párt esetleg megpróbál józanabbul gondolkodni és nem száll be az igérgetésbe, kíméletlenül kigolyózzák.

Aztán persze ott a gazdaság, abban mindenki megegyezik, hogy jó lenne már 20 év után kikászálódni a stagnálásból és nem csak bénultan nézni, ahogy Kína gazdasága eldübörög Japán mellett. Ám hogy ehhez mit is kellene tenni, már elég nagy a tanácstalanság, a jelenleg divatos ötlet az, hogy "fel kellene pörgetni az inflációt". Nem vagyok egy makrogazdasági szakember, de valahogy az az érzésem, ez így önnmagában nem lesz elég...

Végül pedig ott a "kínai kérdés", vagyis, hogy miként reagáljon az ország a Senkaku-szigetek körüli balhéra, a folyamatos és lassan intenzifikálódó kínai provokációkra. Itt egyértelműen a keménykedés a menő, ebben a Japán Restauration Party vezetője, Tokyó nemrég lemondott polgármestere Ishihara jeleskedik a leginkább, úgy véli, Japánnak késznek kell lennie "kardot rántani" Kína ellen, és legjobb lenne, ha Japán nukleáris fegyverekkel fegyverezné fel magát, de Abe, a várhatóan győztes LDP miniszterelnökjelöltje, sem marad le sokkal tőle, ő is úgy véli, hogy Japánnak a sarkára kellene végre állnia Kínával szemben és eltörölné az alkotmányban rögzített korlátokat a katonai költségvetésre és a védekező alapállású hadseregre vonatkozólag.

...és már mondja is.

Tehát minden valószinűség szerint jön vissza a jóöreg Jimintó, angolul LDP, vagyis Liberal-Democrativ Party, és várhatóan lesz megint kormányfői Yasukuni jinja látogatás, hivatalos véleménnyé emelkedik, hogy Nankingi mészárlás nem is (nagyon) volt, és hogy a comfort womenek pedig csak egyszerűen hazudozó kurvák. Mindez nyilván nagy örömet és szimpátiát fog kelteni Japán iránt a környező országokban, beleértve azokat is, akikben pedig akár Japán szövetségeseket is találhatna, Kína pedig minden bizonnyal megijed és feladja igényeit a Senkaku szigetekre. Very clever, indeed.

A mai újságban az egyik kisszínes az volt, hogy egy 94 éves bácsi úgy döntött, indul a választásokon. Kampány büdzsé gyanánt beáldozta a temetésre félretett pénzét, mert úgy gondolja, hogy nem jó irányba megy az ország. Háborús veterán, hét évet töltött a kínai háborúban és sok bajtársát látta meghalni, és úgy gondolja, hogy a mai politikusok túl könnyedén dobálódznak a szavakkal amikor fegyverkezést  és az alkotmány megváltoztatását sürgetik.

Néha jó lenne odafigyelni arra, amit az öregek mondanak.

-------------------------------------

És akkor a mai zene persze mi is lenne más: URH

Ekisoba

Akkor hát beszéljünk a sobáról.

Kezdő japánistáknak: a soba, magyaros átírással szoba, a japán gasztronómia egyik alap-építőkockája, afféle ehető Higgs-bozon, hajdinalisztből készült spagettiszerű tészta, amit meleg levesből kihalászva, vagy hideg lébe mártogatva, jellegzetes hangeffektusok közepette fogyasztunk. Sobaétterem sokféle van, kezdve a talponállóktól a többbezer yenes soba-kaiseki-ig bezárólag, mi most a soba-piramis alsó köveit, ezen belül is az ún. ekisobát választjuk vizsgálódásunk tárgyául. A rántotthúsos zsömle óvilági borzalma* helyett ugyanis a japán állomásokon sobát adnak, ez az ekisoba, vagyis állomás-hajdina-tészta, két vonat között a restiben elfogyasztható, pontosabban néhány mély levegővétellel felszívható, hagyományos japán fastfood.

Az eljárás a következő: még az üzletbe lépés előtt az ajtó mellett található automatából megvesszük a jegyet, szobapénz, muhaha, a választék többnyire hasonló: van kake soba, ez az alap, csak egy kis vágott zöldhagyma és alga van mellé, tanuki soba, ekkor kapunk hozzá egy kanál apró tempura-tésztalabdacsot is, nishin soba, ugyanez egy darab füstölt heringgel, e sorok írója köztudottan utálja, tempura soba, általában ez a luxusmenü, az ára valahol úgy 350 és 700 yen körül lesz, a belevalóktól függően. Belépve adjuk oda a jegyet az eladónak, aki ezt szemrevételezve egy fazék forróvízbe belemárt egy kevés tésztát, egy kicsit lögyböli, majd egy mély tányérba kimer egy kanál levest, szakszóval tsuyut, óvatosan beleengedi a tésztát a szűrőből, majd, amennyiben rendeltünk, ráhelyezi a feltétet és a kezünkbe adja, a hagymát, algát és a tempuragolyókat mi tehetjük hozzá, ízlés szerint. Ekkor kezdődik a voltaképpeni munka! Az ekkorra már alkotórészeire bontott és szálkátlanított evőpálcikát a levesben úszkáló tésztába bökjük és kiemeljük a tészta egy részét a léből és a fejünkbe tuszkoljuk. Bazi forró lesz, de nem köpjük vissza, részint, mert rögtön itt a vonatunk, de főleg, mert állítólag csak így finom, ehelyett előre menekülünk és nyitott szájjal, a tésztacsomón keresztül mélyeket lélegezve hűtjük az anyagot, a jellegzetes, halálhörgésre emlékeztető szürcsölő hang ilyenkor keletkezik, miközben az evőpálcikával újabb és újabb tésztacsomagokat tolunk fel az arcunkba. A rágással és nyeléssel nem kell foglalkozni, a szájüreg megteltekor a nyelőreflex automatikusan kiváltódik, és a sobatészta-folyam eleje lassan elkezdi vándorlását emésztőrendszerünk belsőbb régiói felé. Mindeközben persze a tészta nagyobbik része még a tányérban van, ezt folyamatosan tuszkoljuk felfelé-befelé, nem elfeledkezve közben a folyamatos, éltető hűtőlégzésről! egészen, amíg a végére nem érünk. Fontos, hogy a tésztaköteg kontinuitása minden körülmények között fennmaradjon, ezért a tészta elharapása, ami nem mellesleg nagy fröccsenéssel és a nyakkendőnk azonnali leselejtezésével jár, szigorúan ellenjavallt!

Miután a szobatésztát ilyetén módon mintegy magunkba ásítottuk, még maradt néhány másodpercünk arra, hogy átadjuk magunkat a sobaleves élvezetének. Néhány korty, lé ekkorra már alig 80 fokos, szinte langyosnak mondható, és már rohanunk is, hangosan szipákolva, mert a forró lé megzavarja a nyirokkeringést, és persze nem elfelejtve egy fogpiszkálót a fogunk közé döfni, mielőtt belevetnénk magunkat a hömpölygő tömegbe. Egy rutinos benszülött a fenti folyamatot úgy 150-200 mp alatt abszolválja, lányok erre még úgy is képesek, hogy mindeközben a rúzsuk nem maszatolódik el! de ne próbáljuk meg utánozni, hanem inkább várjuk meg a következő vonatot, hacsak nem akarunk minimum másodfokú szájüregi égési sérüléseket szenvedni. Ez azért van, mert a gaijinok komolyabb iskoláskori tréning nélkül javíthatatlanul nekojiták, vagyis macskanyelvűek maradnak, nem bírják a forró ételeket.

Meg kell vallanom, nem vagyok nagy ekisobás, ha megéhezem, akkor inkább onigirit veszek, de legutóbb, amikor kirándulni mentünk, mi is magunkhoz vettünk egyet-egyet ebben a helyes kis retró-ekisobázóban, Ome állomáson. Én kacsahúsosat, Judit kitsunét, vagyis rókaszobát, ezt az olajban sült tofu feltét miatt hívják így, pontosabban, mert a rókák (kitsune) ezt állítólagosan imádják. Jó volt, és még a vonatot is elértük, igaz, hogy közben jött egy csatlakozás és ennek utasai akkor rendelték meg a sobájukat, amikor mi már a mienket félig magunkba szuszakoltuk, mégis ők végeztek hamarabb, de hiába, ebben a sportban mi örökre amatőrök maradunk.

-----------------------------------

* egyébként nem is a rántotthúsos zsömle koncepciójával van a baj, hanem az alkatrészeivel: a szikkadt zsömlével és az egyszerre száraz és zsíros, és legelsősorban is mócsingos rántotthússal

+ Mindent a sobáról (angolul) itt.

Divatos elefántok

Mielőtt még valaki azt gondolná, hogy csak a rendőrségnek és egyéb állami szerveknek lehet kyara-figurája, szeretném bemutatni a Sato testvéreket. Sato-chan, a narancssárga kiselefánt, általában rövidnadrágban és rövidujjú ingecskében feszít, de télen sapkát és sálat ölt, hogy meg ne fázzon. Húga, Satoko-chan, a rózsaszín elefáni nyáron csíkos strandruhát visel, vagy esetleg japán módra könnyű, vászon yukatába öltözik, de néha még akár mezítelenül is mutatkozik! Sato-chan és Satoko-chan egy gyógyszergyár kabalafigurái. Egykor állítólag szökdécseltek, beszéltek és énekeltek is, ma már azonban csak udvarias ajtónállóként fogadják a patikák előtt a vásárlókat. Állítólag azonban egyre ritkábbak, ugyanis a szenvedélyes gyűjtők, Peko-chanhoz hasonlóan, lopják a figurákat.

Mascotland

Ne félj a sushifejű embertől!

Tokyóban, ha az utcán sétálva egy onigiri- vagy mondjuk egy tévé-fejű lény jön velem szembe, barátságosan integet és megpróbál megölelni, szemem sem rebben, hiszen az csak egy kyara, vagyis maszkot/kabalafigura és csak a munkáját végzi. Japánban úton-útfélen találkozhatunk maszkotokkal: plakáton, brossúrákon vagy éppen háromdimenziós valóságukban. Többnyire valamit promótálni hivatottak, egy terméket, egy várost, vagy valami eseményt, ez azért európai szemmel sem teljesen szokatlan dolog, még ha számosságukban messze felül is múlják a maszkotok tengerentúli társaikat. Ám állami ügynökséget, rendfenntartó erőket, igazságügyi rendszereket kabalafigurával hirdetni eddig még csak itt láttam, ez bizony nipponikum a javából!

Saiban Inko,
benne egy miniszterrel

A fukuokai ügyészség például 2008-ban egy papagáj-maszkotot talált alkalmasnak arra, hogy az újonnan bevezett esküdtszéki rendszert népszerűsítse. Azért papagáj, mert az esküdt az japánul saibanin, a papagáj pedig inko, innen már csak egy aprócska lépés a Saiban Inko (サイバンインコ), persze hatalmas ugrás ez a japán igazságszolgáltatásnak, olyannyira, hogy az akkori igazságügyminiszter, bizonyos Hatoyama úr, szükségesnek látta, hogy ebben a kosztümben vegyen részt a sajtóértekezleten, performanszát ezen a linken lehet megcsodálni, ha esetleg nem megy akkor ez a kép is megteszi bizonyíték gyanánt, ezt elnézegetve mindjárt jobb véleményünk lesz a honi politikáról.

De nem ő az egyetlen kyara a japán igazságszolgáltatásban, ottt van például Kasutamu-kun, aki a vámhivatalt képviseli, megvan, ugye? kasutamu = custom, muhaha, és egy drogkereső kutyára hajaz. Ám ez mind eltörpül a rendőrségi maszkot-hadsereg mellett: minden tartománynak + a nagyobb városoknak van külön-külön maszkotja, összesen állítólag nem kevesebb mint 48, bizony ám! a legismertebb persze a tokyói, Pipo-kun, pi-po, vagyis people's police, aki egy kisróka képében próbálja az állami erőszakszervezet humánusabb arcát megmutatni.

Keresd meg Pipo-kunt!

Az ítéletvégrehajtás maszkotját eddig még nem sikerült lenyomoznom, pedig izgalmas kérdés, kire tudnák ezt a megtisztelő szerepet osztani egy olyan országban, ahol a halálbüntetés a mai napig gyakorlat.

Túllépve az igazságszolgáltatáson, a "Legtökösebb Állami Kabalafigura" címét azt hiszem, vitathatatlanul Puruto-channak kell itélni, aki az atomenergia biztonságosságát bizonyítandó, lazán beküld egy pohár plútóniumos vizet, kids, do not try this at home! majd minekutána megbizonyosodott veszélytelenségéről, pajtását is megkínálja.

Hát akkor hogy is van ez?

Nem kell sokáig Japánban élni, hamar felfeslik a varrás; a japán állam lényegét tekintve nem lépett túl a feudális alapvetésen, miszerint az állampolgár alapértelmezésben ostoba és nevelésre szorul. A shogunátus erre radikálisabb eszközöket vett igénybe, helyszíni felkoncolás, családtagok kivégzése stb., később a szigor enyhült és a háború után a Békealkotmány szellemében a szelídebb meggyőzés eszközei kerültek előtérbe, a nádpálcát csak a végső esetben veszik elő, jönnek tehát a maszkotok, akik elmagyarázzák, hogy ne szemeteljünk, ne hangoskodjunk és ne csempésszünk drogokat, mert az nem szép dolog.

Nem olyan nagy baj ez, csak hát akkor ne lepődjünk meg, ha a pogárok más tekintetben sem viselkednek felnőttként és ne sóhajtozzunk, hogy csökken az innováció, kevés a kis startup vállalat és ahelyett, hogy inkább kihúznánk az országot a majdnem-recesszióból, várjunk, hogy Pipo-kun majd megmondja a teendőt.

Szerencsére ilyen probléma csak Japánban van.

-----------------------------

Sok más mellett itt találtam anyagot a poszthoz:

http://www.japantimes.co.jp/text/fd20080803pb.html on "yuru-kyara"

http://www.japantimes.co.jp/text/fl20110830lg.html -- Mascots in Japan's legal system

http://idleidol.net/

Még több yuyrukyara-poszt itt és itt, valamint itt