Az igazi ellenfél

Amikor Okada mestert a riporterek megkérdezték, hogy ugyanmégis, miből gondolja hogy a japán válogatott a legjobb négy közé juthat a világbajnokságon? azt a - maga nemében kikezdhetetlen logikájú - választ adta, hogy de hiszen ez a koreaiaknak is sikerült már egyszer! Bár ebből nem derül ki egyértelmű, hogy Okada kantoku a koreaiakat becsüli-e le, vagy Japánt fel, egy dolog azonban világosan látszik: "E" csoport ide vagy oda, igazi ellenfél csak egy van, pontosabban kettő.

Nem a győzelem a fontos tehát és persze főleg nem a részvétel, hanem csak és mindenekfölött Koreát kell lenyomni, lehetőleg mind a kettőt, ezen és csak ezen! múlik a csapat szereplésének megítélése odahaza és egyúttal Okada edző mennybe- vagy éppen pokolba-menetele. Az első fordulót a két nagy ázsiai rivális kiválóan abszolválta, mind a görögök elleni dél-koreai 2:0, mind pedig a legalább ilyen dicsőségesnek tekinthető Brazília elleni észak-koreai 1:2 fogcsikorgató elsmerést váltott ki Roppongi bárjaiban. Ám jött a második forduló és a Maradona-csapat mert Argentína már csak ezen a néven ismeretes 4:1-re leiskolázta Dél-Koreát és eközben a tokyói tudósító nem sok könnycseppet látott elmorzsolni a szemek sarkában. "Nagy volt a szájuk, leszólták a japán csapatot, aztán most jól lebőgtek!" kommentálta Itó-san, akit nő létére ugyan egyáltalán nem érdekel a foci, de a Hont nem engedi bántani. Ehhez képest a Kék Szamurájok, pontosabban Szamuráj Kékek, mekkora baromság is már ez! szoros meccsen, kissé szerencsétlen góllal megesett 1:0-ás veresége a hollandoktól maga volt a tömény diadal, és remény bőségesen maradt az utolsó fordulóra is.

Aztán jött a Portugália - Észak-Korea, amikor elkezdtem írni ezt a posztot még csak 5:0 volt, de volt még hátra 10 perc, Judit nem bírta tovább nézni és bezárkózott a szobába, minek örülsz kiabált onnan víg kurjongatásom hallatán ezeket a szerencsétleneket biztosan agyonlövik és lehet, hogy neki van igaza és mégsem erkölcsös egy sztálinista csapatot hét góllal megküldeni, de hát ez is csak azt bizonyítja, hogy a foci kegyetlenebb sport a boxnál, hiszen ott 4:0 környékén biztosan leléptették volna őket.

A meccs után a televizióban a kommentárok még visszafogottan sajnálkozóak voltak, az első félidőben egész jól tartották magukat meg, hogy néhány sajnálatos védelmi hibának köszönhetően, ám e mondatok között is ott guggolt egy icipici lenéző sajnálkozás. A nép, az istenadta nép, persze nem lesz majd ilyen píszí és beszól majd rendesen, rakétával lövöldözni, atombombát barkácsolni, arra persze van eszetek mondják majd az izagayákban a második sör, no meg főleg az utolsó forduló után, mert hát, a legszebb öröm, mint azt jól tudjuk, mégsem a gólöröm.

-----------------------------------------

Ez a poszt - némileg más formában - korábban már megjelent a Sakká Nippon Daihyó blogon is.

GROM

A Financial Times a napokban hozta le a a Monocle magazin listáját a világ 25 legélhetőbb városáról, amin Tokyó a negyedik helyen végzett. Ha az én véleményemet kérdezik, szerintem - dacára, hogy szerdán megkezdődött az esős évszak - az életminőség errefelé az elmúlt héten ugrásszerűen megemelkedett. Megnyílt ugyanis a GROM.

A nevezetes eseményről ugyan lemaradtam, de szerencsére a hétvégén a Meiji szentély kertjében sétálva megláttam egy léggömböt az ismerős felirattal. A modern mobiltelefon technológiának hála, perceken belül sikerült kiderítenem, hogy két napja, két üzlet nyílt Tokyóban, hogy az egyik éppen a közelben van és végül, átváltva a térképre, beazonosítottam annak pontos helyét is az Omotesando főutcáján.

Ha valaki netán nem tudná, elárulom, hogy a GROM egy olasz fagylaltmárka, ami a slow food elvei alapján működik. Két éve, nyáron fedeztük fel szülőhelyén, Torinóban, az Egyiptomi Múzeum mellett, amikor is éjfél után beálltunk a fagyizó előtt kígyózó, hosszú sorba. Mintegy 20 perc sorbanállás után kiderült, hogy a GROM fagylaltja egészen egyszerűen fenomenális.

Tokyóban, sajnos, egyelőre nincs nyitva éjjel a GROM, itt tehát van még potenciál az életminőség további javítására, de a citrom-eper és a kávé-mogyoró kombinációk itt sem okoztak csalódást.

A dekadencia dicsérete

Tételem a következő: a hanyatló korokban jó élni. A vaskorszakok, amikor birodalmak kovácsolódnak, kalandos, érdekes időszakok, ilyenkor jó hadvezérnek, diktátornak vagy legalábbis karvalytőkésnek lenni, már persze annak, aki ambicionálja ezeket a szakmákat. May you live in an interesting age! szól az unalomig idézett kínai átok, ám úgy gondolom, nem ok nélkül. Ezzel szemben vannak a dekadens, hanyatló korok és birodalmak. A növekedés megáll, a birodalom nem hódít tovább, helyette inkább békét próbál kötni szomszédjaival. A diktátor már nem diktál, sőt megengedi az istenadta népnek, hogy beledumáljon, mi hogyan legyen. Közben szennyvízcsatornákat ásnak, a gyerekeket iskolába zavarják, kiépítik az általános orvosi ellátást és a G3-as internethálózatot.

Korunk általában is, de Japán különösen megfelel e definíciónak; a dekadencia szinte minden jele szemmel látható. Míg a 70-es években a politikai gazdaságtan látnokai Amerika hanyatlásától és a Japán-kor kezdetétől vizionáltak, ma ugyanezek Kínáról állítják ezt, hát, majd meglátjuk! ma már senki nem hiszi, hogy Japán akár a második helyét is megtarthatja. Ezzel egyidőben az élet talán még soha nem volt ilyen jó; béke van, és az országot egyre nagyobb mértékben áthatja a bűnös, de élhető liberális gondolkodásmód, az infrastruktúra kiváló, az egészségügyi ellátás példás, a művészetek virágoznak, a szemét szétválogatásra, a kutyaszar pedig összeszedésre kerül, minden évben egy újabb nemzeti ünnepet vezetnek be és sorra nyílnak az eb-felsőruházati szaküzletek.

Problémák azért vannak; a lakosság rohamosan öregszik, a hagyományos értékek erodálódnak és persze hát az a fránya gazdaság, az sajnos nem nagyon akar növekedni. De hát elég jól élünk itt már így is, minek az nagy a növekedés... Majd rendbe hozzuk a műemlékeket és megtanulunk még jobban főzni. Elterjesztjük a világban a sumót és a kabukit, vagy ha nem, hát mangarajzolásból és animégyártásból is eléldegélünk valahogy. Ami nagyon kell, azt majd úgyis megcsinálják a kínaiak, mi meg majd toljuk alá az észt, a dizájnt meg a kulturát. Mi leszünk a kelet Itáliája vagy Párizsa. Csak mi közben megpróbáljuk valahogy ügyesen távol tartani a koszos külföldieket, a tiszták azért jöhetnek, ha érted, hogy mondom. De ezt az unokáink majd csak megoldják valahogy, bár a japán népszaporulat jelenlegi dinamikája szerint ők leginkább nem is leszenek.

Szép, hosszú, csendes alkonyt jósolok Japánnak, békés hanyatlást, egyfajta kollektív nyugdíjba vonulást. Splendid isolation, ahogy ezt az angolok már egyszer kitalálták maguknak. Jól is van ez így, nagyon. Nekünk. Most. Azt persze már nem szabad megvárni, amíg a dekadencia padlót fog és a vandálok feldúlják Rómát és az ölebek cipőt is kapnak, előtte kell kiszállni a buliból. A jó időzítés az életben mindig fontos.

Shibuya, 2 a.m.

A kameruni meccs után, ahogy hazafelé tekertem a bringán, gondoltam benézek Shibuyába, nincs-e valami történés, hát volt! A fiatalok eleresztették magukat egy kevéssé, na persze, mikor, ha nem most. A játék lényege az volt, hogy a klasszikus telizöld shibuyai gyalogátkelőnél a zöld lámpa jelére négy irányból üvöltve, zászlólengetve be kell rohanni, pogózni egy keveset, aztán vonakodva átengedni a terepet az közlekedésnek. Aztán újra. Meg újra, de megpróbálni egyre tovább maradni és a méltatlankodó autósokat cukkolni. Mindezt egészen addig, amíg nem jönnek meg a rendőrök, és nem fütyülik szét a remek bulit, de hát őket ezért fizetik. Egy másik sportág az volt, hogy ki tud magasabbra mászni a közlekedési lámpákat tartó traverzeken. Amíg ott voltam ez a srác volt a bajnok, de amikor lejött, egyből elvitték a rendőrök...

Mindezek egy európai futbalszurkoló számára kevéssé megrázó hírek, láttunk mi ennél már izgibb dolgokat is kupagyőzelmek, államcsődök és öszödibeszédek alkalmával, de Tokyóban efféle látványosság azért korántsem nevezhető mindennaposnak. Igaz ugyan, a 2002-es VB idején nem voltam itt, de ilyet azért Tokyóban még nem láttam... Mi lesz itt, ha továbbjutunk?

-----------------------------------

A poszt megjelent a Sakká Nippon Daihyó blogon is.

Kitty-channal a győzelemig!

Tokyóban nem fújnak az utcán vuvuzelákat, nincsenek festett parókájú, mámoros fiatalok, még a forgalom sem áll majd le a meccsek alatt. Hát akkor mi VAN?

Mi lenne? amiben mindig is nagyok voltak a japánok: hát a mörcsöndájz!

Sálak, mezek, kitűzők: nem nagy újdonság, az van máshol is. A focivébé sör már érdekesebb, ezt a bulit idén a Kirin nyúlta le és kihoztak egy rakás "vádo kappu" sört, az elmúlt VB-ken szereplő japán válogatottak mezével. Világbajnoksági kutyaruházat, na ez már azért jobb! A kutyulit potom 2000 jenőért (ca. 4500 HUF) a kedvenc csapatunk mezébe csomagolhatjuk, mintha nem lenne elég meleg és úgy járathatjuk meg Omotesandón. Sajnos a japán mez már kifogyott, még szép! azt már csak ezen a reklámon láttam. A legütősebb mégis egy egyszerű mez volt, "Ultras" felirattal. Node nézzük csak, ki is van a mezen? Bizony-bizony, ő nem más mint Kitty-chan. Hello Kitty ugyan itt nem csak a gyerekek körében nagy sztár, láttam én más Kitty-chanos táskát húszéves csajoknál is de ez azért még engem is megütött. Próbálom vizualizálni, amint Durban utcáin a japán szurkolók Kitty-chanos pólókban randalíroznak, a marcona holland bőrfejűek lesütött szemmel somfordálnak el az útjukból, de valahogy nem megy. Bár lehet, hogy nem is olyan nagy baj ez...

---------------------------------------

A poszt megjelent a Sakká Nippon Daihyó blogon is.

Újabb blogajánló

...de hová tűntek az épületek? Mert az utóbbi időben nem sok poszt kapott "építészet" tag-et... Hát az úgy van, hogy blogszerző- és másegyéb társamnak, Juditnak kevés volt itt ez a tér, és egy ideje publikál az Építészfórumban is, különféle, Tokyóval (vagy ahogy ott illik mondani: Tokióval) kapcsolatos várostervezési- építészeti- és dizájn-okosságokat. Így most legalább kiegyenlítődött a pálya: van, amibe én dumálhatok bele. Itt találhatjátok az írásait, hopp, épp van egy új az illatos építészetről!

PS: azért leszögezném, hogy ezzel NEM adtam fel a jogot a tokyói dzsuva pikírt hangú kiszerkesztésére!

Vádo kappu

Az ugyan nem mondhatni, hogy tombolna, de legalábbis éledezik a VB-láz Tokyoban. Meccset nézni, ha nem is mindig jó, de KELL, és ez alól a Tokyo Reloaded szerkesztősége sem vonhatja ki magát, legalábbis az 50%-a.... Apropos, egyébként vendégposztoló leszek a Sakká Nippon Daihyó blogon, amíg csak a japán válogatott bírja cérnával, a jobban sikerülteket majd talán kirakom ide is egy kis csúszással.

Ma este pedig Japán-Kamerun, megyünk nézni a haverokkal. Egyébként pedig zuhog az eső, erősen úgy néz ki, hogy elkerülhetetlenül megérkezett az esős évszak, még ha ezt hivatalosan tagadják is.