UFO-onigiri

Amikor megpillantottam a konbiniben, azt hittem, hogy megpenészedett az egyik onigiri. Tüzetesebben szemügyre véve kiderült, hogy nem, ezt eleve ilyenre tervezték. Mondanom sem kell, hogy azonnal vettem egyet!

A felirat szerint "tororokonbu no mabushi onigiri / shake-wakame*" vagyis lazacos-algás onigiri, tororókonbuban. A tororókonbu-nak egyébként semmi köze a tororóhoz, ami reszelt jamgyökér, hanem közönséges konbu, vagyis egyfajta tengeri alga, a precízkedők kedvéért: Saccharina japonica, ecetben áztatva és vékony szálakra hasogatva. A konbunak ilyen feldolgozással jobban előjön a sikamlós textúrája, gondolom emiatt kapcsolják össze a tororóval, amit szintén kellemes, takonyszerű állaga miatt kedvelnek. A tapintása is olyan, mintha egy mohos követ fogdosnék, az illata meg... nem is tudom, itt újra felmerült bennem, hogy nem penészes-e. Egyszóval eléggé gusztustalan egy képződmény volt. De innen már nem volt megállás.

Beleharaptam... a filcszerű külső héj meglepően rugalmas volt, és minden falatot mintegy becsomagolt egy szőrős-csúszós burokba... A lazacmorzsák és a wakame-foszlányok érdekes, lágy ízharmóniába kerültek az algával és a rizzsel, ez végül is egy standard kombináció. Hmm... ha túlteszem magam a textúrán, voltaképpen nem is olyan rossz.

Az ára egyébként rendkívül jutányos, 100 yen, manapság ennyiért már csak az alap wakame- vagy umeboshi-onigiri adják. Kezdőknek azért nem ajánlanám, a japán konyhát könnyebb a sushi és a sukiyaki irányából megtámadni.

------------------------------

* とろろ昆布のまぶしおにぎり　鮭わかめ

Például a kávé

Nem gondolnám, hogy most egy világrengető okosságot mondok, de azért érdemes megállapitani, hogy ha a japánok valaminek nekiállnak, akkor csak a tökéletes lehet elég jó.

A folyamat nagy általánosságban úgy zajlik, hogy az equilibrumból valami gaiatsu (kivülről, külhonból jövő nyomás, ez lehet hadihajó vagy éppen egy hollywoodi mozi) kibillenti a japánemberek lelkét és rádöbbenek, hogy a világ bizony elgaloppirozott mellettük, és ők kinosan proviciálisak maradtak egy adott témában. De ebbe nem nyugszanak bele, sőt, ilyenkor képesek a legjobb teljesitményre! felhorgad bennük a nemzeti önérzet, nekiveselkednek és évekig tanulnak, leginkább az Ősforrásból, a helyszinen, majd hazatérnek, alapitanak gyárat, irodát vagy boltot és elkezdik maguk is csinálni, először még bénácskán, azután egyre jobban. Aztán egy bizonyos ponton megfordul az emberek mozgásának az iránya, és a Világ kezd el járni Japánba, hogy megértsék, hogyan is tudnak ezek ennyire jó autókat, hidakat vagy éppen whisky-t csinálni. Megtörtént ez már sokszor, nagyban és kicsiben egyaránt, a legjobb példa rá maga a japán gazdaság, ami az olcsó, másolt termékek forgalmazásából, emlékszik még valaki amikor a 70-es években kissé szabadkozva mondtuk, hogy "ez csak japán"? eljutott odáig, hogy legtöbb termék esetén a "Made in Japan" már önmagában garancia a minőségre.

De ez nem csak a kütyük világában igaz, hanem szinte bármilyen területen. Most akkor véletlenszerűen válasszunk ki egy témát a tétel bizonyitására, legyen ez mondjuk a kávé! Ezt részben azért is választom, mert értékelem ugyan a jó kávét, de nem tekinteném magamat egy kimondott kávébubusnak, és igy talán objektivebben tudom megitélni a folyamatot, aminek eredményeképp bizony, nagyot fordult a világ a 90-es évek óta, amikor is csak elvétve lehetett hozzájutni bármi olyan italhoz, ami közelitőleg is kávéra emlékeztetett volna. A gaiatsu szerepét itt leginkább a sokat szidott Starbucks töltötte be, hiszen a cirka húsz évvel ezelőtti megjelenésük döbbentette rá a japánok nagy részét, hogy létezik más is a "burendo kóhi" (blend coffee, vagyis kávékeverék) és az "kankóhi" (dobozos kávé) sivatagán túl. Nem tudom kik voltak a névtelen hősok, de bizonyára megvoltak a japán kávénak is a maga Masataka Taketsuru-jai és a Jiro Horikoshi-jai, akik időt és fáradtságon nem kimélve járták a világot, és alázattal, szorgalmommal, csészénként szerezték a Tudást, hogy hazatérve prófétái legyenek az Ügynek.

Az eredmény? száz és ezer gourmet kávézó, mint például ez, a Coffea Exlibris*, Shimo-Kitától nem messze. Apró kis üzlet, egyszerű berendezéssel, a fehér szinek dominálnak, és persze átható kávéillattal. A polcokon egy rakás könyv, persze mind a kávéról, találomra leveszek egyet és belekukkolok: tele van aláhúzással és kézzel irt jegyzetekkel, jelezve, hogy itt tudják, miről beszélnek... A különféle kávé-kellékekkel boritott pult mögött japánosan kortalan hölgy tudakolja, hogy mit kérünk és átadja a Menüt ami enyhén szólva letaglózó... Első ránézésre ez egy eszpressó-szaküzlet, de a menüből kiderül, hogy az igazi sztárok itt a single-origin drip kávék, persze jelentősen borsos árakon.

Na mindegy, egyszer élünk, egy salvadori "Monte Sion" kávé mellett döntök, és egy korrekt kis adatlapot kapok mellé, termelőhely, évjárat, izjegyek, satöbbi. És hogy milyen volt? most mondhatnám, hogy igen, ott voltak a narancsos izjegyek de én még egy kis aszalt szilvát és.... öööö.... száritott falfüle gombát is éreztem, de... inkább hagyjuk a sznobériát, és maradjunk annyiban, hogy nagyon jó kávé volt.

-----------------------------------------------

* Coffea Exlibris, 5-8-16 Daizawa Setagaya Tokyo / 東京都 世田谷区 代沢 5-8-16 Ez egy cikk róla, angolul.