Ginza, nagyítás

A Ginzán sétáltam a minap és fotózgattam ezt-azt, leginkább apróbb dolgokat. Íme, egy tucat:

Utcakép 

Automata

Kirakat

Homlokzat

Postaláda

Utak

Szennyes

Kerékpár

Készülődés

Shintó 

Lépcső

Oroszlán

Hétkor a Kutyánál

Ha valaki próbálkozott már randevúzni Tokyóban, talán egyetért velem, hogy nem egyszerű dolog. Mármint nem partnert találni, erről státuszom folytán nem vagyok illetékes nyilatkozni, hanem megbeszélni egy helyet, amit jó eséllyel mind a ketten megtalálunk*. Persze nem a bejáratott helyekről beszélek, hanem akkor, ha valahol olyan helyen kell találkozni, ahol csak egyikünk, vagy esetleg egyikünk sem, járt még. 

Különösen nehéz ügy, ha a partner nem japán, nem ismeri a várost és főleg a nyelvet, és ilyenkor a mobilozás vagy a GoogleMap ugye kiesik, maradnak tehát a vizuális jelek. Az ember elkezdi magyarázni: menj el az XYZ állomásra, eddig könnyű, gyere fel ezen-és-ezen a kijáraton, de melyiken is? ezt többnyire én sem tudom.., és ott majd látsz egy... na de mit is? egy furcsa házat? hiszen csak olyan van..! ...vagy egy Mekit, Starbucksot, jó-jó, de melyiket? Szóval, amikor csak a vizuális jelekre utalva lehet tájékozódni, akkor nem is olyan egyszerű a dolog. 

Valami olyasmi kell tehát, amit 

- egyértelműen le lehet írni

- nagy valószínűséggel ott van a helyén

- könnyű észrevenni 

- csak egy van belőle

- ha minden kötél szakad, a helyiek tudják hol van

Az első kritérium kilövi az épületek döntő többségét, ki tudja ugyanis szavakkal leírni az a vizuális katyvaszt, ami a tokyói házakat jellemzi... Mondhatnánk erre, hogy Tokyó jellegtelen, de nem erről van szó, sőt inkább hogy nagyon is "jelleges", de nem jellegzetes, vagyis minden épület más és más, hangoskodnak, kiabálanak, nagy a vizuális zaj.

Ami még megmarad, azzal leszámol a második kritérium, hiszen biztosak lehetünk-e Tokyóban abban, hogy az épület, amiben legutóbb jártunk, még mindig ott van-e a helyén? Ugye, hogy nem... Ki nem emlékszik a Roppongi Almond esetére, ami bevett randihelynek számított, volt is meglepi, amikor egy szép napon lebontották**.

A harmadik kritérium elkaszálja azt a kevés köztéri szobrot, ami könnyű randihely lenne, mert ezek általában olyan jelentéktelen, piszlicsáré dolgok, hogy jószerével nem is lehet észrevenni őket.

Ha minden szobor ilyen lenne, nem lenne gond egy szál sem

A negyedik kritrium pedig a Mekik, Doutor-ok és egyéb franchise-ok szívébe döf tőrt, pedig ezek egyébként alkalmas randihelyek lennének, és még le is lehetne bennük ülni! csak hát ki tudhatja biztosra, hogy nincs ott még egy-két másik Staba azon az állomáson, valószínűleg van. De ugyanígy járt a Studió Alta óriás képernyője Shinjukuban, ez régen egyértelmű helymeghatározás volt, de mára már tele van ilyennel az egész város, megszűnt nóvumnak lenni. 

Az ötödik kritérium megsemmmisíti a maradék szóbajövő helyek 99%-át, mert hiába tudom én, hogy remekül lehet találkozni a Bevert Képű Macska előtt a Ginzán, ha ezt úgysem ismerik mások.

Gorobé

Marad tehát a Kutya, ami Shibuyában van és megfelel minden kritériumnak: mindenki ismeri, nem fogják elvinni, mert akkor forradalom törne ki, garantáltan csak egy van belőle és könnyű észrevenni. Ha másért nem, hát azért, mert, lévén az egyetlen épeszű randevúhely Tokyóban, annyian vannak körülötte, hogy oda sem fogsz férni... Macerás dolog persze minden utat a kályhától, akarom mondani Hachikótól, kezdeni, de még mindig jobb, mint reménytelenül bolyongva keresni külföldi ismerősünket, akinek még talán mobilja sincs...

Hachikó, az Egyetlen, az Eltéveszthetetlen

-------------------------

* Bezzeg régen odahaza amikor azt mondta az ember, hogy talizzunk a "Moszkva téren, az óra alatt" vagy a "Műegyetemen a Sóhajok Hídjánál" vagy a "Deák téren a metrókijáratnál, az NDK kultúrcentrum felöli oldalon" akkor nem volt esély a félreértésre, csak hogy nosztalgiázzak egy keveset

** jó, tudom, azóta van megint, de sovány vigasz a sok reményteljes párnak, akik emiatt örökre elszakadtak egymástól....

Mai japán fless

Beszállok a liftbe, jönne mellém egy japán úr is, de láthatólag nem mer, talán mert az hiszi, megharapom, így először óvatosan megtudakolja, hogy nem bánom-e ha mellém tolakszik. Ie-ie, mordulok rá, ahogy ilyenkor illik, ami szó szerint azt jelenti, hogy "nem-nem", de a "tessék csak, egészen nyugodtan" talán jobban visszaadja a hangulatát.

A lift elindul és néhány lélegzetvételnyi áhitatos csend után az illető úr óvatosan megtudakolja, hogy ugyan mióta vagyok Japánban? Már több, mint 15 éve, mondom az egyszerűség kedvéért, mire ő megereszt egy yapparit: mert, hogy ahogy azt mondtam, hogy "ie-ie", az annyira japános volt... Ínyencek kedvéért: "sono ie-ie to iu kankaku* wa hijóni ojózu de..."

Mi következik ebből?

1) Nem kell annyira o-józu-nak lenni, hogy jó benyomást keltsünk nyelvileg

2) Legtöbb japánnak felfoghatatlan, hogy valaki képes legyen megtanulni a nyelvüket

3) Tényleg azt hitte, hogy megharapom

-----------------------

* kankaku, bzmg, KANKAKU!