Régen nem írtam már a japán édességekről, mert úgy éreztem, az alaptipusok bemutatásával lassan kimerítettem a témát. Kis rosszindulattal azt is mondhatnám: nem találtam már új szavakat a végtelen formai szépségű, de végletesen babos sütemények bemutatására. A képen látható fukinoto yókan azonban megérdemli, hogy megörökitsem.
Niigata környékén megszálltunk egy ryókanban és ahogy olyankor szokás, a háziak zöldteával és wagashival köszöntöttek. Mint kiderült, fukinoto yókannal.
A yókanról már írtam; nyirkos, csuszamlós babpaszta, ami tengeri algából nyert agaragarral sűrítve, zöldteával, gesztenyével, édesburgonyával ízesítve, tömény kis téglaként csomagolva kerül elénk. Ami ezt a mintadarabot különlegessé tette, az a wagashi univerzumban számomra eddig ismeretlen gyógynövény, a fuki* semmivel nem összetéveszthető, keserű orvosságíze volt.
Nem vagyok a zöldséges édességek ellensége, szívesen eszem répatortát, zukkinis püspökkenyeret, sütőtökös szeletet - de azokban valahogy a zöldségek íze átalakul, megszelidül. A fukit azonban nem lehet megszelidíteni. Olajban, tempuraként kisütve finom — vagy inkább azt mondanám, érdekes — brutális keserűségével jól ellenpontozza a japán konyha lágy ízeit. Mellékesen újabban igen megszerettük, tavasszal, hegyi kirándulások alkalmával, rendszeresen keressük zsenge rügyeit. Süteményként csak azt tudom mondani — kizárólag csak haladóknak ajánlott.
A Wikipédia szerint a fuki izzasztó és köhögéscsillapitó hatású, valamint asztmás megbetegedések tüneteinek enyhítésére is használható. Mielőtt azonban ezt bárki kipóbálná, azt is hozzáteszem, hogy - mint annyi minden más a japán konyhában - enyhén mérgező.
--------------------
* A fuki (Petasites japonicus) őshonos japán gyógynövény, az acsalapu itteni változata, aminek koratavaszi rügyeit és később a szárát fogyasztják. Főzve vagy sütve, misóval vagy rizsborral édesítve, rizs mellé, KIS mennyiségben fogyasztandó.
