Cseresznyeszirom-eső

Shioiri buchó mindig is úgy vélte, hogy a tervezés egyéni felelősség; ezért a hanami időpontját másra nem bízva, a megfelelő weboldalak tartományokra, városokra, sőt, az egyes parkokra lebontott sakura-előrejelzéseinek gondos tanulmányozása alapján minden évben saját maga határozza meg. Ezek alapján pontosan megjósolható, hogy mikor lesz a mankai és elkerülhető a nem kívánatos sakihajime, de különösen a rettegett hazakura időszaka, amikor is a rózsaszín virágok mellé már odapofátlankodnak az ocsmány kis zöld levelek. Ilyesfajta időzítési hiba kínos és szégyenteljes slendriánság, Shioiri buchó által mindig is nagyra tartott precíz előkészületek elvének feladása lenne. A fellelhető információk és az időjárásjelentés összevetése után Shioiri buchó felelősen dönt: szerda!

A kivitelezés már csapatmunka; az idén is Sató-kun feladata, hogy a helyet foglalja a Dai-ni Eigyóbu* hanamijára, ezért ebéd után előveszi a raktárból az erre a célra rendszeresített kék műanyagfóliákat, felnyalábolja azokat, és kivonul a közeli Inokashira parkba. Noha a megbízás egyben indikátora is Sató-kun státuszának az irodai a rangsorban, Sató-kun ezt nem bánja, mert ilyenkor ő kapja a pénzt, hogy megvegye a sört és tudja, hogy senki nem fogja a szemére hányni, ha estére egy-két doboz hiányzik, meg aztán a délutáni napfényben szunyókálni sem annyira rossz dolog... Az ennivalóról az iroda fiatalabb hölgytagjai gondoskodnak, akik már napok óta lázas izgalomban tervezgetik a menüt, hogy vajon a chirashi-zushi mellé legyen-e sashimi is, vagy inkább csak néhány maki-tekercs és hogy vegyenek-e gyózát is, no és persze, hogy ki milyen ruhát vesz majd és hogy a partiképes fiúk felhozatala vajon előnyösen változott-e a bónenkai óta.

Shioiri buchó pontban este hatkor kiadja a jelszót és az iroda, több kilónyi rizses hallal, bentósdobozokkal, termoszokkal, papírpoharakkal, eldobható evőpálcikákkal, valamint a hordozható karaoké-berendezéssel és a bónenkairól valahogy megmaradt fél üveg viszkivel felszerelkezve nekiindul az ez évi hanami-partijának a parkba. A fák alatt már nagy a tömeg, de hamar megtalálják és felébresztik Sató-kunt, aki ekkorra már csaknem újra józannak mondható. Buchó-san ellenőrzi a betárazott alkohol mennyiségét, és mivel nem tartja megfelelőnek, újfent megbízza Sató-kunt, hogy hozzon még sört, sakét és dobozos highballt is, mert az most olyan divatos.

Mikorra Sató-kun visszatér, már minden készen áll a koccintásra, az iroda tagjai felemelt papírpohár sörrel várják, hogy a buchó elmondja hosszú és bonyolult köszöntőbeszédét, telis-tele az osztály nőtlen és hajandon tagjaira vonatkozó, tréfásnak szánt célzásokkal, miszerint ideje lenne már, mert, lám, a természet is, ésatöbbi. A fergetegesnek éppen nem nevezhető poénokon a házastársi kötelékben élők az elvárhatónál is hangosabban és hosszabban kacagnak, a célzások alanyai pedig pironkodva forgatják papírpoharaikat és közben sunyin figyelik egymást. Aztán végre kanpai! és mindenki, ahogy kell, fenékig üríti a söröspoharat és kezdődhet a parti.

A határozott felütés ellenére a beszélgetés nehezen indul, a munkáról beszélni nem illik, másról meg nem nagyon van mit; marad hát a sakura: az idén mintha korábban virágozna a szokásosnál, egy falatka chirashi-zushi, de inkább csak tavalyhoz képest, egy gyóza, de tavaly ugye, különösen későn virágzott, egy kis gobó-saláta, így ez most inkább későinek tekinthető, egy darab hideg hegyiburgonya, persze ez a fa, ami alatt helyett kaptak egy korai virágzású fa, egy korty sör, így talán ezért gondoljuk, hogy korai a virágzás, na még egy kis sushi, de lám, már hullanak is a szirmok.

A lányok mindeközben tízpercenként félrefordulva, idegesen igazgatják sminkjüket és buzgón töltögetik az ígéretesebb zsákmányállatok poharát, no és persze buchó-sanét, aki joviálisan le-le telepszik közéjük, el nem mulasztva megjegyezni, hogy milyen csinos ma maga, Mariko-chan! meg-meg paskolva derekát, talán egy lehelletnyivel lejjebb, mint ahogy az illem ezt hétköznap megengedné. Mivel Sató-kunt a lányok nem sorolják az iroda leendő alfa-hímjei közé, és ő sem nagyon töri magát, hogy velük barátkozzon, így leginkább csak magának töltöget, közben a haverokkal először sorjában megbeszélik a baseball-, foci- és rögbi-liga állását, majd pedig a jelen levő szabadonfutó nőstények múltját, jelenét és egyéb paramétereit.

Aztán este fél kilenc felé Shioiri buchó úgy dönt, eljött a karaokekészülék beüzemelésének az ideje; erre is Sató-kun kap megbízást, aki lerongyolódott állapotához képest becsülettel végre is hajtja azt. Az első dalt természetesen maga a buchó adja elő, a várakozásoknak megfelelő, átütő sikerrel, majd erősorrendben követik a többiek. Enka enkát követ, zokognak már a cseresznyefák is, Sató-kun mindeközben, sem dolga, sem pedig hangja nem lévén, szép csendben bebólint a karaoke mellett.

Egyszer csak feltámad a szél és a fuvallat egész cseresznyeszirom-zuhatagot indít el, mindenki felnéz, és kötelességtudóan felkiált, ó, milyen szép a természet, Sató-kun is felriad, kireii desu, ne!* nyögi és megpróbál felemelkedni ültéből, hogy megcsodálja a virágszirmokat, ám a mutatványt, talán az elfogyasztott highballok miatt? nem sikerül tökéletesen kiviteleznie, kissé megbillen és ezt korrigálandó egy tétova mozdulatot tesz, hogy rátámaszkodjon Shioiri buchó vállára, ám félúton átvillan a fejében, hogy ez talán mégsem lenne tanácsos, így keze a levegőben megáll, de mivel teste már számított erre a támaszra, elmaradása okán az egyensúly jóvátehetetlenül elvész, Sató-kun pedig dől, zuhan, fejjel előre, egyenesen Mariko-chan felé, aki, ezt bár látja, de semmit sem tud tenni ellene, így inkább csak felvisít, éppen időben ahhoz, hogy mindenki odanézzen és lássa, amint Sató-kun egyenest Mariko-chan ölébe esik és ott ernyedten megpihen, vélhetőleg újra álomba szenderedve.

Egy pillanatnyi csend, majd felbolydulás; valaki megpróbálja Mariko-chant kihúzni ki Sató-kun alól, mások Sató-kunt noszogatják, hogy emelkedjen már fel Mariko-chan hamvas öléből, de Sató-kun kényelmesen érzi magát és nem működik együtt. Mariko-chan eközben könnyed mozdulatokkal paskolja Sató-kun fejét, mintha csak egy pimasz legyet hessegetne, ez felkelti Shioiri buchó érdeklődését is, és csatlakozik, dameda yó, Sató-kun, damedayó!*** kurjangatja és a keze ügyében levő, összetekert újságpapírral verni kezdi beosztottja fejét, és ezt még akkor is folytatja, amikor Mariko-chan végre megszabadul öntudtalan hódolója öleléséből. Mariko-chan úgy érzi, hogy ez azért már túlzás és kezét óvóan Sató-kun feje köré téve magához húzza azt. Shioiri buchó ezt látván elmosolyodik és nagylelkűen abbahagyja a fenyítést, helyette most a jobbján levő recepciós lányhoz fordulva egy újabb történetbe kezd a természet ébredéséről. Lassacskán rendeződik a helyzet; Sató-kun röstellkedve feltápászkodik és leül Mariko-chan és Shioiri buchó közé és sűrű bocsánatkérések között megpróbálja levakargatni az ingujjára tapadt sushi maradékát. Mariko-chan megbocsájt, hogyan is ne bocsájtana meg, hiszen így legalább megszabadult a buchótól; már kezdte nagyon unni, hogy fogdossa ez a vén görény. Különben is, egész kakkoi ez a Sató-kun, így beállva, kócos hajjal. Milyen korán is jött idén a sakura! nyitja a beszélgetést Mariko-chan.

A hanami mindeközben gördül tovább a dolgok megszokott rendje szerint; a hardcore karaokések lankadatlanul énekelnek, a többiek alszanak, pakolgatnak, vagy a bokrok között hánynak. Negyed tizenkettőkor a parkrendészek körbejárnak és felhívják a tisztelt közönség figyelmét, hogy a park 11:30-kor zárni fog és sziveskedjenek lassacskán távozni és, mintegy mellékesen, hogy az utolsó vonat 23:42-kor indul. Ez utóbbi figyelmeztetést még a Dai-ni Eigyóbu kissé szétzilálódott csapata is komolyan veszi és a készülődés hirtelen felgyorsul, a szemét a szemetesbe, a karaokekészülék a dobozába, a kitűrődött ingek a nadrágokba kerülnek, a sminkek pedig még egyszer, utoljára kiigazíttatnak. Mariko-chan Sató-kun öltönyfelsőjével a vállán dideregve nézi, ahogy Sató-kun elpakolja a karaoke kábeleit és mikrofonjait a dobozába, még vissza kell vinnem az irodába, de kaptam taxicsekket, nem jössz? kérdezi, és Mariko-chan úgy gondolja, menni fog. A buchó-sannak taxit hívnak és betuszkolják, Shioiri buchó bamba boldogsággal integet a kocsiból beosztottjai felé, jól sikerült hanami volt, fut még át a gondolat a fejében, mielőtt feje hátrabillenne a taxi ülésén.

Sató-kun és Mariko-chan esküvőjét a következő év tavaszán tartották, sakura virágzáskor, egészen pontosan a chirihajime időszakban, így az ifjú pár a szeles időben, sakura szirom-esőbe burkolva vonult végig a jinjába vezető úton. Milyen szép pár! súgnak össze és hallottátok, hogy egy hanamin ismerkedtek össze?

--------------------------------------

* Kettes számú Értékesítési Osztály

** ugye, milyen szép?

*** nem szabad!