Steril luxus: Azabudai Hills

Amikor tavaly itt jártam, mert hát tavaly is itt jártam, megnéztem a Heatherwick Studio, menő angol építésziroda, kiállítását a Roppongi Hills Mori Tower tetején. Az egyik legizgibb dolog az éppen épülőfélben levő Azabudai Hills volt, és ráadásul az ablakból lenézve lehetett látni, ahogy az épülő szerkezet, akár egy hullám, éppen kiemelkedőben volt a földből. Ezt megnézzük majd, gondolta Stirlitz, és így is tett. 

Igy nézett ki tavaly, még építés közben

Toranomon felől közelitettem gyalog, az első benyomás lenyűgöző volt, vazze, ezek tényleg megcsinálták, elképesztő volt nézni, ahogy a szerkezeti raszter kanyarog-tekereg a domboldalon, felpuhítva a háttérben levő magasházak durva vonalait, mintha egy új táj született volna. Ez itt a megvalósult “architecture as environment, rather than an object” emlékeztem vissza egyik professzorom, bizonyos Sakamoto Kazunari, építészeti konceptjére. 

Azok a bizonyos hullámok

Igy aztán reményteljesen fordultam rá, hogy közelebbről is megvizsgáljam, de ekkor már csökkent a lelkesedésem. Közelről valahogy túl vaskosnak, ormótlannak tűnt a szerkezet, eltűnt a könnyedsége, amit távolabbról ígért. Kiderült, hogy az amorf alakú gerendák burkolata műkő, ami persze nem nagy meglepetés, ki tudna ilyet mással burkolni? és ez valahogy vaskossá, bumfordivá tette az egész épületet. Valószínű, hogy ez eredetileg nem így lett “megálmodva”, és csak a szigorú japán építési szabályzat miatt kényszerült az építész ilyetén kompromisszumokra, de hát ez egy ilyen sport, és a szabályok szerint kell játszani. Mindezek mellett a lekerekített formák és a bézs-drapp színvilág a 80-as évek fürdőszoba-dizájnját juttatták az eszembe, és ez számomra nem túl pozitív asszociáció, mindig azon merengtem, hogy nem szutykos-e a fürdőkád. 

A szerkezet közelről

Először felsétáltam a kanyargós úton, ami mentén kétoldalt helyezkednek el az épületek. A szerkezeti raszter egyes négyzeteiből önálló épületek, tipikusan brand designer üzletek, pattannak ki más-és más stílusban, ez végül is érdekes. A sétány tetején már azért elvadul a design, és nyakig meritkezhetünk abba az öncélú, magamutogató kommerciális építészetbe, ami Moriék* szerint kajál a nép, mondjuk ez vélhetően már nem a Heatherwick Studio műve. 

Butikok a raszterbe illesztve

Pénzégetés, Mori-style

Ami viszont feltételek nélkül elnyerte a tetszésem, az a kertépítészet volt. Bármerre néztem, növények, virágok, fák, még a meredek “domboldalak”, vagyis háztetők, is be vannak ültetve bokrokkal és fákkal. Persze a japánok, és ezen belül a Mori Biru., nem ma kezdte a zöldítést, és el kell ismerni, hogy remek munkát végeztek! Itt akkora fákat tudnak elültetni, amiket odahaza jó, ha 10 év alatt remélünk megnöveszteni, és persze nem csak a fák szépek, hanem a növények kiültetése is szemet gyönyörködtető. Még arra is gondoltak, hogy legyen hová leülni, mármint fizetés nélkül, amiért Japánban külön pirospont jár.

Fák és kertek

Ez a fa még egy éve sincs itt...

Háztető vagy hegyoldal?

Aztán bementem az épület belsejébe, és ráébredtem, hogy a domboldal alatt egy bonyolult, többszintes földalatti világ rejlik, üzletekkel, éttermekkel és galériákkal, igaz, ez egy olyan esőtől áztatott országban, mint Japán, nem meglepő. Nem nevezném különösebben könnyen áttekinthetőnek, de mivel ráértem, ez nem különösebben zavart, és ahhoz képest, hogy a föld alatt voltam, a terek nem voltak kellemetlenek, köszönhetően a változatos belmagasságnak és a néhány, ügyesen elhelyezett, felülről megvilágított, aknaszerű pihenőudvarnak.

Egy bevilágító udvar

Maguk az üzletek persze szinte kivétel nélkül azt a steril luxust képviselik, ami az ehhez hasonló szintű high-end üzletközpontokban világszerte standard. A hedonizmus apoteózisa ez, mindenből van itt, amiről Japán híres, persze többnyire kiherélve, méregdrágán. Ennek megfelelően a vendégkör aránytalanul nagy része gazdag expat vagy turista, jó eséllyel kínai. Nem szeretnék az olcsó kapitalizmus-kritikába süllyedni, de azért itt felböffent bennem a gondosan rejtegetett anarchista énem: nincs már elég játszótere ennek a vendégkörnek? 

Ilyen volt régen, és még most is a Google Maps-on

Emlékszem, hogy e helyen régen apró házak voltak, fun fact: a Google Maps-on ez most még hellyel-közzel látszik! olyan mint Tokyó nagy részén. Távol álljon tőlem ennek romanticizálása, szépnek semmiképp sem nevezném, meglehetős lepukkadt volt, de persze volt egyfajta jópofa falusi hangulata a nagyváros kellős közepén. De hát ha mennie kellett, hát menjen, nyilván ezt követeli meg a kapitalizmus könyörtelen logikája, csak valahogy azt érzem, hogy lehetne ezt az elkerülhetetlen rongyrázást valahogy ízlésesebben csinálni. Például, ahogy az Edó-korban* tették azt a kereskedők, akik a drága kimonóikat belülről diszitették, és csak néha-néha villant ki a drága hímzés az egyszerű külső mögött, hogy elkerüljék a felesleges feltűnést. Persze ők is csak azért tettek így, mert a shógun rájuk kényszeritette ez a szabályt. Jöjjenek hát az épitészeti shógunok? Vagy van remény e nélkül is az ízléses luxusra? A kérdést az Azabudai Hills sem válaszolja meg megnyugtatóan.

---------------------------------

* Moriék = Mori Biru, a "biru" az "building" japánosítása, az egyik legnagyobb japán developer, Tokyo központjában számos luxus magasház építője-üzemeltetője