A Vörös Sárkány odacsap

Ahogyan ez még otthon is olvasható volt, a minap keletkezett egy kis feszkó a Sárga-tengeren. A Kína által követelt, ám de facto Japán által már 1895 óta birtokolt (és fontos hangsúlyozni: előtte lakatlan) Senkaku szigetek felségvizein szeptember elején egy kínai halászhajó 40 percen belül két japán őrhajóval is ütközött. Ez alapján, már csak a valószinűségek szerint is, én hajlamos vagyok elhinni a japán állítást, miszerint az ütközések szándékosak voltak a kínai hajó részéről. Így talán nem meglepő, hogy a japánok letartóztatták a hajó kapitányát és az ügyet lekezdték kivizsgálni. A kínaiak vadul tiltakoztak az eljárás ellen, magas rangú pártvezető figyelmeztette Japánt, hogy "bölcs döntést hozzon" az ügyben. A biztonság kedvéért, és az esettől természetesen teljesen függetlenül, mondvacsinált vádakkal* letartóztattak négy japán állampolgárt Kínában. A japánok erre, okos enged alapon, néhány nap után elengedték a hajóskapitányt, remélve, hogy ezzel lezárható az ügy.

Tévedtek, és az igazi meglepi ezután jött: Kína csak három japánt engedett el, egyet továbbra is fogva tartnak, szegény, rosszkor volt rossz helyen, és mindezeken felül bocsánatkérést és pénzbeli kárpótlást követelnek Japántól. Ezzel egyidőben beindították a "népharag" gépezetet és azóta a kínai nép engedelmesen hergeli is magát a japánok ellen, egyelőre még csak az interneten. A legkeményebb mégis a gazdasági szankció volt: noha Kína ezt hivatalosan tagadja, gyakorlatilag felfüggesztették a japán ipar számára kritikusan fontos ritkaföldfémek exportját és ezzel, különös tekintettel, hogy e nyersanyagok felett Kína lényegében monopóliummal rendelkezik, nagyon nehéz helyzetbe hozták Japánt. Az embargót a hírek szerint azóta ugyan már feloldották, de a jelenlegi helyzet továbbra is meglehetősen megalázó Japán számára: míg ők a megegyezés reményében minden kártyát leraktak az asztalra, a kínaiak, ezeket besöpörve, megtartottak ezt-azt. Az irónikus az egészben az, hogy Kína most éppen úgy viselkedik, mint Japán ezt a 30-as években tette, vagy ahogy minden erőszakos nagyhatalom szokta ezt tenni, amikor is mondvacsinált ürügyeket kreálnak a gyengébb országok megfélemlítésére vagy akár megtámadására. Most ők az erősebbek...

A kérdés, hogy Japán hogyan viseli el az egója ilyetén megtaposását; meghunyászkodik-e vagy pedig éppenhogy befeszül? Bár a politikusok fogadkoznak, hogy nem addig a'! hangulat Tokyóban inkább szomorkás-belenyugvós, mintsem harcias, ezért is, de főleg mivel középtávon nem sok játéktér maradt, én az előbbit valószinűsítem. Jó, kárpótlás meg bocsánatkérés explicite feltehetőleg nem lesz, ezt Kína szerintem inkább azért követeli, hogy legyen miből majd engednie, de sok minden más igen, főleg olyan dolgok, amiről nem is hallunk, vagy ha igen, nem vesszük majd észre, hogy kapcsolatban vannak ezzel az üggyel: kereskedelmi- és vízum-kedvezmények, magasabb nyersanyagárak, meg a Senkaku-szigetek ásványkincseinek "közös kiaknázása". A nagy kérdés továbbra is az, amit korábban feszegettem: hosszabb távon is enged-e Japán a kínai vonzásnak, vagy megmarad az USA szövetségeseként? A minapi ügy ébresztőként is szolgálhatna Japán számára, hogy érdemesebb lenne kicsit messzebbre is nézni és stratégiailag elgondolkodni arról, hogy vajon mi is a fontosabb: a rövid távú gazdasági, vagy a hosszabb távú politikai érdekek? Feltéve, persze, ha Japán érdekének tekinti a demokráciát és a, ha nem is a teljes, de mindenképpen nagyobb, nemzeti függetlenséget. Figyelembe véve az japán külpolitika konszenzusos-maszatolós jellegét, és a gazdasági szereplők apolitikus, profitoreintált pragmatizmusát, nekem továbbra is az az érzésem, hogy marad a sodródás, ekkor pedig óhatatlanul a gravitáció dönt.

Persze az egész dolog mögött nem az a pár négyzetkilométer szikla áll, hanem kőkemény gazdasági és politikai érdekek: halászati jogok, föld alatti gázkészletek. De ha alaposabban szemrevételezzük a dolgot, nem kell bonyolult konteókat kreálni ahhoz, hogy észrevegyük, Kína ezzel nemcsak Japánnak, de a többi környező országnak is üzent: itt most ŐK a legerősebb kutya. Mert vannak itt még Spratly-szigetek, Taiwan ügye, a zavaros indiai határvidék, na meg hát "the rest of the world". Mégiscsak a Nagymamámnak lett volna igaza? gyerekkoromban, a hetvenes években, gyakran mondogatta: majd meglátod kisunokám, jön a sárga veszedelem! Uggyanmá', Nagymama, kőszegények azok, enniük sincs mit! Na, majd meglátod. Hát, ha így megy tovább, még az is lehet, hogy meglátom.

----------------------------------------

* az volt a vád, hogy "katonai objektumokat fényképeztek". Nos, alapvetően egy nagy mezőről volt szó...

(fotó: Wikipedia.org)