Ha dolgoznak, ha tanulnak, ha sportolnak, ha pihennek, a japánok mindig igyekeznek, ganbarimaszoznak*, ahogy ezt Jutkával szoktuk mondani. Ganbatte kudasai! szól oda a shachó a beónak, ha az bevetésre megy, ganbarinasai! engedi el a szülő a gyerekét az iskolába, ganbare! kiabálják a szurkolók a csapatuknak, ganbatte, nee! kíván szerencsét a horgász a társának. Talán még a császár is valami effélét mondhatott Hatoyamának, amikor beiktatták, legfeljebb cikornyásabban, nahát, ahhoz képest nem teljesít valami jól a sóri.
Ezért hát a sararíman, a diák, a miniszterelnök és a sumó birkózó megígéri, hogy isshokenmei ganbarimasu**, legfeljebb az utóbbi kihagy egy-két magánhangzót, mert az úgy férfiasabb. Ez egy ilyen ország, igyekezni kell, különben lemaradsz, a munka itt nem szégyen, a lógás annál inkább, itt akkor is azt mondjuk, hogy rettenetesen isogashii vagyunk, ha éppen az égvilágon semmi dolgunk nincs, mert hogy néz az ki má'.
---------------------------------------
* az ige szótári alakja a ganbaru, 頑張る ebből az első kanji az azt jelenti, hogy makacsság, míg a második pedig erőfeszítés, kiterjeszés, megfeszítés (a harmadik karakter csak egy fonetikus "ru" hiraganával). Egyszóval makacs erőfeszítés, erről van szó...
** nagyon fogok igyekezni
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése