Yakitori fukeiki idején

Szombaton egész nap esett, de vasárnapra újra csak gyönyörű idő lett; vakító kék ég, melengető őszi verőfény, hiába, ez a legjobb évszak Japánban! így elmentem csavarogni; felültem az Óedó vonalra és kinéztem egy megállót keleten, Monzen-Nakachó, ez pont jó lesz, mert nem ám csak a gazdag Nyugatot, a yamanotét¹ kell bejárni, hanem menni kell Keletre is, a shitamachiba² ahol kevesebb a Ferrari és több a lakótelep. Elsétáltam egészen Ryógokuig, fotózgattam ezt-azt, a jobbakat itt nézhetitek meg.

Útközben persze megéheztem és ettől kezdve spontánnak induló városnézésem meglehetős célzatossá kezdett válni; mit is burkoljunk ma? sushit? ne má', megint...? akkor ráment? talán majd később... vagy ha már úgyis közeleg a tél, üljünk be egy jó kis meleg nabéra³? borzasztó nehéz ám a döntés egy ilyen jelentős, a nap további folyását döntően befolyásoló kérdésben! Aztán úgy alakult, hogy bekeveredtem egy vasárnapra sétálóutcává alakított útszakaszra, ahol volt jó sok bódé, virágok, okonomiyaki, édességek, céllövölde és játékhal-horgászat valamint egy szimpatikus yakitoris bácsi, egyszóval minden, kivéve a vásárlókat, mert őbelőlük bizony nem volt egy szál se.

A yakitori az egyik legjelentősebb japán kocsmaétel, egyszerű, mint a faék: trancsirozzál fel egy csirkét apró darabokra és húzd fel ezeket pici bambusznyársakra és grillezd meg. Kell még valami édes-shóyus-sakés szósz rá és kész is, ezt mindenki imádja, én sem vagyok kivétel. A japánok persze ezt is el tudják a végletekig szofisztikálni; ettem én már niigatai kakas mellet és nagoyai jérce-zuzát, merthogy annak állítólag más az íze mint a tokyóinak, de ez most nem a dölux kiadás volt, hanem az egyszerű, tenyeres-talpas, bódéból nyomatott yakitori, alapértelmezésben. Vettem hát indításnak egy tsukunét (csirkegombóc) és egy torinikut (csirekemell), kipattintottam hozzá egy doboz sört és megkérdeztem, ahogy illik, a yakitoris bácsit, hogy keiki wa dó desuka?⁴

Szomorúan megállapítottuk, hogy yappari dame desu, továbbra is dühöng a fukeiki, vagyis a rossz gazdasági helyzet, mondjuk, mióta (japán) eszmet tudom, ez a válasz erre a kérdésre, fukeiki desu, már úgy '92 óta, amikor kipukkant a baburu, a buborék-gazdaság. Ami igaz, az igaz; azóta se ment a Japánnak olyan jól, mint a 80-as években, amikor mindenki attól félt, hogy ők vásárolják fel Amerikát, azóta persze kiderült, hogy nem is, mert az arabok, izé, az oroszok, nem, mégis inkább a kínaiak, naszóval, majd valaki biztosan, de persze itt azóta is rendületlenül fogy a Louis Voiutton, épülnek a felhőkarcolók és a Lamborghini-dealerek sem halnak éhen, úgyhogy nem kell még készíteni a segélycsomagokat.

De nem bosszantottam mindezzel a yakitori-árust, csak bólogattam búsan, bizony, fukeiki, megjegyezve hogy én meg az építőiparban vagyok érdekelt, erre majdnem adott egy yakitorit ingyen, annyira megsajnált, saiyaku, az a legrosszabb, semmi nem épül, még ami volt, az is leállt. Csatlakozott egy fogatlan bácsi is, összekapart a zsebéből 100 yent egy nyársravalóra és leűlt a padkára, rágyújtott és boldogan fecsegett valamit a lóversenyről, ezzel elvonva a tulaj figyelmét az égető gazdasági problémákról. Én még elrágcsáltam egy rebát (csirkemáj, a "liver" szóból van származtatva) meg egy negimát (csirkemell, hagymadarabokkal), aztán elköszöntem, gochizósama!⁵ nagyon jó kis yakitori volt, igazán, de messze volt még Ryógoku, ahol is aztán újra meg kellett, hogy éhezzek és egyek egy ráment a sinek alatt, de erről majd inkább máskor mesélek.

¹ a gazdagabb, hegyes-dombos nyugati fele Tokyónak

² az alsóváros (szó szerint is az)

³ cserépedényben (ez a nabe) előttünk megfőzött sűrű leves (lásd még: chankónabe), főleg télen eszik

⁴ milyen az üzletmenet (és/vagy gazdaság, úgy általában)?

⁵ köszönöm a vendéglátást!