Legutóbb úgy 10 éves korom körül integettem államelnöknek, amikor a Németvölgyi Úti Általános Iskola alsó tagozatos diákjaként kivittek minket a Stromfeld Aurél utcára, hogy az elhaladó Fidel Castrót köszöntsük. A Commandante jött is, kábé százzal egy nagy Csajkában, mi integettünk feszt, és enyhén csalódottak voltunk, hogy nem szállt ki pinpongozni velünk egyet, mert állítólag Havannában így szokta. De legalább az oroszóra elmaradt.
Ennyi év után nem csoda, hogy amikor Andrásékkal reggel az utcára lépve láttuk a nyüzsgést és megtudtuk, hogy Obama néhány perc múlva erre jön, nem volt kérdés; megvárjuk! A rendőrök áttessékeltek minket az út túloldalára, ahol már gyülekeztek az örökifjú japán nénik, hogy szeretetüket fejezhessék ki az Elnök Úr iránt, aki a megdöntötte a Nagy Gonosz Wé uralmát, békét oszt a világnak, és egyébként is, olyan cuki.
Aztán megjelent a konvoj, a nénik visítva integettek, láttam is egy árnyat egy amerikai zászlós limuzin sötét üvege mögött, az lehetett Obama*, gondolom. A konvoj, miután elhaladt mellettünk, befordult az ANA Hotel alá, a parkolóba, aztán itt egyből el is akadt valamiért; az egyik buszból méltatlankodva szálltak ki az újságírók, a japán rendőrök egy dzsipben pedig kissé tanácstalanul tanulmányoztak valami térképszerűséget, mi meg röhigcséltünk, hogy eltévedtek volna? vagy megtelt a parkoló? Ez utóbbit meg is kérdeztem az egyik rendőrtől, aki ezt nem találta olyan viccesnek és eltessékelt minket a bejárattól, mi meg elmentünk reggelizni. Reggeli közben Andrásékkal megbeszéltük aznapi városnéző útitervüket és amikor kijöttünk, Obamáék éppen jöttek visszafelé, úgyhogy még egyszer megtekinthettük, ahogy ő és Hatoyama elhalad előttünk. Ahogy ezt Ági megjegyezte: ez idő alatt mi is, ők is megbeszéltünk egy-két fontos dolgot; majd a történelem eldönti, ki töltötte hasznosabban az idejét...
PS: azért mindenki megnyugtatására szeretném leszögezni: én nem integettem
----------------------------------------------------------------------------------------
* hacsak nem a dublőre és őt közben a konyhai bejáraton vitték be, állszakállban, muhaha.
Fotók by András (cc)
Újra és újra átolvasom ezt a mérhetetlenül élvezetes, ízes írást! Boldog vagyok, hogy rátaláltam erre a blogra,köszönöm! Bár néha elszorul a szivem és irígykedem. Krasznahokai tud még sokmindent Japánról. Őt is élvezettel olvasom,- bár egészen másképp. Ő irodalom. /Nagyon igazi,megrázó és eröpítő./ Ti meg éltek. És láttok is. Várom a továbbiakat!
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszik. Krasznahorkai valóban gyönyörűen ír Japánról, én is nagyon szeretem olvasni.
VálaszTörlés