django

Ez is ott van az iroda mellett, erre járok haza. Már régóta kinéztem, milyen kis kellemes hely, nagy, nyitott belső tér, előtte sok növény, gyertyafények és igéretes menü, sok hallal, és olaszos-franciás-thai, vagyis tipikus tokyoi menűvel. Mint később megtudom, a nevét Django Reinhart-ról a híres belga-cigány dzsesszgitárosról kapta, ennek megfelelően az ő zenéje szól, ami remek egyébként.

Na, de mit is rendeljünk? hát halat mindenképpen, de először is egy-egy pohár pezsgőt, sekkaku ni, ahogy a japán mondaná, amit tulajdonképpen nem tudom, hogy mit jelent, de ilyenkor ezt szokták mondani, ezért én is használom, valami olyasféle, hogy ha-már-egyszer-itt-vagyunk-akkor-ne-szarozzunk, csak kicsit szobatisztább. Aztán kérünk egy kis nachos-t, ne kérdezzétek, hogy fér ez be az olasz-francia-thai konyhába, sehogy, de a tokyoiba teljesen jól, és a nachos finom, ropogós, kellemesen csíp és tejföl is van hozzá, pont jó ehhez a kis pözsgőhöz, Segra Vindas Brut Reserva, ahhoz képest nem is olyan veszélyes áron.

Van egy érdekes rizottó is az étlapon, citromos-okrás-csirkés, ravaszul megkérdeztem, sokáig tart-e? reménykedve, hogy a pincér szomorú arccal bólogatni fog, hogy igen, sajnos, az legalább 20 perc, de nem, tíz perc alatt megvan, nyugtat meg, wrong answer!* inkább maradjunk a halnál: van kardhal zöld curryszósszal és tonhal tempurával, akkor ebben a sorrendben.

A kardhalról kiderül, hogy bundázva van, brrr, emiatt szaladtam Budapesttől Tokyóig, engem, kérem tisztelettel, a sok rántott étel kényszerített gasztronómiai menekült státuszba**, erre itt is ezt kapom, jajj! Mindamellett nem rossz, bár panír nélkül még jobb lenne, és a mellé adott krumplipüré nem szívja fel eléggé a finom curryszószt, nem véletlenül esznek az ázsiaik rizst hozzá.

A maguro (tonhal) kiváló, ez zöldbors-kéregben sütötték meg egy lehelletnyit, éppen csak meg van kapatva, a belseje nyers-vörös, ahogy kell, isteni. A tempura egy hangyányit olajosabb mint illene, de azért elmegy. Iszok még mellé egy pohár Savignon Blanc-ot, sajnos elfelejtettem felírni, hogy mi volt, lényeg, hogy abszolut reduktív, olyan mintha egy rétbe haraptam volna, bodza-bürök-satöbbi-illat, szinte már túlzás.

Desszertként egy pohár pineapple-shiso granita, vagyis shisós-ananászos tört jég, nem egy bonyolult dolog, akár finom is lehetne, csak a jég nincs elég apróra darálva, és ez egy kicsit béna.

Minden panaszkodás mellett az egész expérience összességében kifejezetten kellemes volt, hiába, sokat számít a jó hangulatú belső, na meg a jó társaság... Még az is lehet, hogy egyszer visszamegyek és megkockáztatom a rizottót. Hátha hazudott a pincér...

Kaja: 6

Beltér: 7 (de csak mert Jutka szerint elég ramaty volt a WC)

Ár-értékarány: 7 (9.400 yen volt kettőnknek)

* mert 10 perc alatt úgy lehet csak rizottót csinálni, ha az ember előfőzi a rizst, az pedig kábé olyan mintha a pizzériában mikrohullámú sütőben csinálnák a pizzát, na nem mintha ez példa nélküli volna.

** copyright Pákozdi Imre