2012. január 26., csütörtök

Az érintés

Ilyen régen nem volt. Legalábbis én nem emlékszem. 

Vásárlok, fizetek, adom a nagy pénzt, jön vissza az apró. De nem a szokásos kistálcában, hanem csak úgy magában, kézből-kézbe. A boltoslány a pénzt a jobb keze ujjaival összefogja, eközben bal kezével a visszajáróért kinyúló tenyerem alá nyúl és könnyedén alátámasztja azt, miközben jobb kezének ujjaival lágyan, hang és csörgés nélkül a nyitott tenyerembe helyezi az érméket. 

Egy pillanatig tart csak, de az ujjaival, alulról-felülről megérinti a kezemet. 

Utána a szokásos meghajlás, 45 fokban, lesütött szemmel és egymásra tett kézzel és persze az elmaradhatatlan arigató gozaimashita és a mata okoshi kudasaimase. De az érintés rövid, de bennsőséges és főképpen merőben szokatlan érzése nem hagy nyugodni. Japánban sohasem fogdossák az embert, az érintés tabu, kezet is csak azért fognak velem néha, mert úgy gondolják, hogy én akarok, én meg persze nem nyújtok kezet, hanem meghajlok, hogy ne jöjjön zavarba, így végül mindketten zavarba jövünk, puszi meg aztán főképp nincs, még rokonok között sem, a fizikális társadalmi érintkezés legfeljebb a kocsmákban esik meg, a harmadik sör után, egymás hátának és fejének csapkodása formájában. 

Nem egyszeri eset, egyre gyakrabban tapasztalom, és nem kizárólag női boltosokkal. Valami új dolog ez? Változnak a szokások, repedeznek a tabuk? Vagy inkább egy régi szokás jön vissza? Vagy egyszerűen csak rosszul emlékezem és mindig is volt ilyen?

2012. január 23., hétfő

Vidéki ajándék


Ha már Tokióban lassan kimeriteném a wagashi-témát (de ettől még szerencsére messze járok), a regionális omiyage-ipar biztositaná, hogy egyre újabb variációkat fedezzek fel. Minden megyének, településnek van legalább egy hires terméke - meibutsu - ami általában valami tradicionális étel, amit lokálisan termelnek és fogyasztanak, vagy esetleg valami kézműves cucc. Mindenesetre olyasmi, amit jól lehet hirdetni, csomagolni és omiyage-ként (szuvenir) árusitani. Ha ez sütemény, akkor külön neve is van: miyagekashi.

Ezt a barna-vörös, őszies hangulatú sütit Kagoshimából kaptam ajándékba. Karintó* manjú - olvastam a dobozon. Érdekes, gondoltam, a karintó általában egy olajban kisütött, édes rágcsi, amit én általában messziről elkerülök, a manjú meg egyfajta töltött gőzgombóc. Hogy jön össze ez a kettő? A végeredmény meglepően finomnak bizonyult.

Kagoshima első- , másod- és harmadsorban az édesburgonyáról hires - lásd satsumaimo**, imo-shóchú - igy biztosra vettem, hogy legalább a töltelék krumpli lesz. De nem lett - az égetett barnacukor izű, puha tésztaburokban édes babpasztát találtam. A kettő együtt nagyon édes volt, de zöldtea mellé fogyasztva nagyon finom.


--------------------------------------------  

* A karintó liszt, cukor, tojás, tej és sütőpor keveréke, amit barnacukor szirupba mártanak és olajban kisütik mint a csöröge fánkot. Kinai vagy portugál eredetű, de az biztos, hogy a japánok már kétszáz éve rágcsálják.

** Satsuma volt Kagoshima régi neve.

2012. január 20., péntek

All sorts of bikes - 7

















Ha valakinek ez nem jönne le elsőre a kép alapján, ez kérem egy összkerékmeghajtású bicikli. A pedál ugyan itt is a hátsó kereket hajtja, de innen az erő egy része egy másodlagos hajtásláncon (fehér) és egy differenciálművön, azt hiszem így hívják, keresztül átadódik az első kerékre. Alighogy lefotóztam, sajnos elég ügyetlenül, láttam egy másik ilyen gépet is, ebből csak arra tudok következtetni, hogy lesz az új tokyói bringadivat. Elvégre megfelel az összes kritériumnak: high-tech, minden bizonnyal fertelmesen drága és teljességgel felesleges.

Mindazonáltal el kell ismernem: zseniális, ám nehéz magamba fojtani a fel-felhorgadó kérdést: MINEK?

2012. január 17., kedd

Az Év Kanjija - 2011

Kiváncsian vártam, hogy a tavalyi zűrzavaros év után melyik írásjel lesz az első az évente megrendezett "Év Kanjija" szavazáson. Tavalyelőtt ugye, a "sho" (署 - forró) lett a befutó, az elképesztően meleg nyár okából, így nem volt alaptalan a vélekedés, hogy az idei győztes majd valamiképp a márciusi katasztrófákra reagál, van választék bőven ilyen karakterekből.

Nos, várakozások ellenére a győztes a kizuna (絆 - összetartás) karakter lett, gondolva itt a katasztrófákat követő összefogásra. Érdekes, és jó volt látni, hogy noha az eddigi 17 "Év Kanjiija" között sok, egészen pontosan 7, kifejezetten negatív jelentésű kanji volt, pont egy olyan évben választottak egy ilyen reményt és emberséget sugárzó karaktert, amikor bizony volt tragédia bőven*.





















* igaz az első 20-helyezettben azért van sok "rossz" kanji...

2012. január 14., szombat

Szingliélet, nemzethalál

Fogyóban a nemzet! kongatják Japánban a vészharangokat, erről nemrég az Indexben is olvashattunk, és itt azt is megtudhattuk, hogy a fiatalokat már nem is érdekli a szex és a másik nem. Nem végeztem e téren ugyan mélyreható kutatásokat, de azért megkockáztatnám hogy ezt így általánosítva kijelenteni talán azért túlzás. De hát a bulvárinternetet nem azért szeretjük, mert kiegyensúlyozott, megfontolt véleményeket olvashatunk benne...

De tény ami tény: a japán születési ráta az egyik legalacsonyabb a világon; 2011-ben 7,31 születés esett 1000 emberre és az un. “termékenységi arányszám” (az egy nőre eső gyermekek száma) is rendkívül alacsony, 1,21*. Különösen drámaiak ezek a számok, ha háború utáni csúccsal (4,32!) hasonlítjuk össze, de még a 70-es évek közepén is jóval 2 felett volt ez a szám. Okos emberek gyorsan kiszámították, hogy ha ez így megy tovább, a 3000-ik esztendőben már csak 18 japán ékesíti a bolygónkat... Mielőtt siratni kezdenénk a japán tradicionális, nagycsaládos hagyományokat és rituálisan gyalázni kezdjük a szigliket és az önző yuppikat, érdemes megfontolni két dologot. 
Az egyik, hogy ez a magas termékenységi ráta egyáltalában nem olyan régi jelenség Japánban, mint gondolnánk, hanem csak a XIX. sz. végén - XX. sz. elejére volt jellemző. Természetesen köszönhető az egészségügyben bekövetkezett forradalomnak is, de legalább annyira a kor nacionalista propagandájának, amelyik nagy súlyt helyezett arra, hogy erős nemzet épüljön, amely persze csakhamar nagyobb "élettérnek" is szükségét érezte és ezt a környező országokban vélte megtalálni, és ennek részeként aktívan, nem ritkán a nők egészségének rovására is, támogatták a nők minél korábbi házasságát és a magas gyerekszámot. Ezzel szemben az ezt megelőző Edó-korban (1603-1868), a népszaporulat ennél jóval alacsonyabb volt és nem elsősorban a gyermekhalandóság különbözősége, hanem az önkéntes születésszabályozás korai formái miatt**. Egyszerű, de hatásos módszerekkel és tabukkal korlátozták a korai és késői születéseket és a gyermektelen párok számára örökbefogadási rendszer volt bevezetve. Ennek eredményeképpen a shogunátusnak sikerült korlátok közé szorítani a populáció túlzott növekedését és a természeti erőforrásokkal való gondos gazdálkodás eredményeképpen, amelyet manapság gyakran idéznek, mint az egyik első ökológiailag fenntartható  újkori modellt, sikerült megakadályozni az olyan populációs katasztrófa kialakulását, ami pédául a Húsvét-szigeteken történt***. 

És itt érkezünk el a másik megfontolandó gondolathoz: Japánnak a mintegy 128 millió lakosa 377,944 km2 területen él. Ez sem kevés, de ha beleszámítjuk, hogy az ország jó háromnegyede a hegyek miatt gyakorlatilag lakhatatlan, az így adódó ca. 1,300-1,400 fő/km2 népsűrűség nagyobb mint Budapesté (1,005 fő/km2). Persze nem kell ennyit számolni ahhoz, hogy belássuk: elég sűrűn vagyunk itt. Ha valaki járt Japánban jól tudja, hogy a leginkább sokkoló élmény a zsúfoltság: irodákban, vonaton, városokban, mindenütt. Megkockáztatnám, hogy Japán problémáinak, mert van azért jónéhány, igen jelentős, ha nem a legnagyobb, része a túlnépesedéssel hozható összefüggésbe. Érdemes egy másik szigetországgal, Új-Zélanddal is összehasonlítani: a területük (Új-Zéland 268,000 km2), különösen a hasznosítható területük, nem különbözik drámaian. Ám Új-Zélandban csak 4,4 millió ember él, vagyis Új-Zéland egy un. gyengébb nemzet. De rosszabbul élnek, esetleg boldogtalanabbak emiatt? Ezt személyes élmények alapján erőteljesen cáfolnám, és állítom: hosszabb távon Japán igenis jól járna, ha a népessége jelentősen csökkene. 

Persze, tudom, hogy a népsségcsökkenés rövid távon sok gondot okoz; elég ha csak a nyugdíjköltségek drámai emelkedésére, a munkaerőhiányra és az ebből eredő gazdasági hanyatlásra gondolni. De véleményem szerint ezeket a problémákat meg kell tanulni kezelni, és ha az ország nagy hatalmú kormánytisztségviselői ahelyett, hogy a lakosságszám újbóli emelkedésének beindításán törnék a fejüket, inkább arra koncentrálnának, hogy hogyan lehet a meglehetősen virgonc japán nyugdíjasoknak értelemes és hasznos munkát adni, előbbre lennénk. 

Mivel ez a blog Japánnal foglalkozik, nem merészkednék be a más országokkal való párhuzamok felrajzolásának ingoványos mezejére, ezt mindenki tegye meg maga, ha akarja

-----------------------------------------

* összehasonlításképpen Magyarország esetében ezek a számok 9,6 illetve 1,4 értéket mutatnak
**ezzel kapcsolatban ez egy elég jó cikk  (angol) ami inspirációként is szolgált e poszthoz
*** erről részletesen lehet olvasni “Jarred Diamond: Összeomlás - Tanulságok a társadalmak továbbéléséhez” c. könyvében, kötelező olvasmány, mindenkinek ajánlom!

2012. január 8., vasárnap

Best of 2011

あけまして、おめでとうございます!
Boldog Új Esztendőt!

A hagyományokhoz híven, kezdjük az évet a legjobb 100 tavalyi fotóval, illetve a legjobb tízzel, a többit aztán itt meg lehet tekinteni. Jól választottunk?

Nézzünk először is egy kis statisztikát! Az idei 10-es listából hat kép mindössze két kirándulás alatt született, az egyik a szédületes októberi túrán az Ondake-sanon, a másik Judit novemberi egynapos kyótoi kiruccanásán. Nesze neked Tokyo Reloaded... A maradék négyből egy továbbit egy sítúrán lőttem, tehát Vidék - Tokyó = 7:3 A kameraversenyben a kis Lumix jól tartotta magát, a jóval komolyabb Nikon ellen, részben mert az utóbbit lusta vagyok cipelni, Lumix - Nikon = 4:6 (tavaly még 6:4 volt a Lumixnak, igaz a Nikont csak félidőben vettük). A családi versengésben Judit feljövőben (7:3; tavaly még 9:1 volt) de ez nem igazán igazságos, mert ha együtt megyünk valahova, akkor ugyis elveszem tőle a kamerát. Az életképek (emberes kép) vs. National Geograpic (táj-fű-fa-virág) témában 3-1-6 az arány, középen egy bizonytalan identitású bábuképpel, ez nagyjából megfelel a tavalyinak.

És akkor a képek, időrendi sorrendben:

Az első nyílvessző
Ez még januárban, a Meiji jinguban, a Momote-shiki szertartáson készült. Szikrázóan éles fények voltak és színpompás ruhák, ebben a posztban írtam is róla, szégyen lenne, ha egy sem került volna be a 10-be.
Cukorsüveg
Amikor lenézünk a hegyről, megremegett a lábam a gyönyörűségtől: ÉN lehetek, aki feltöri ezt a gyönyörű porcukorhalmot! De azért előtte még fotóztam egyet a Lumixal. A túráról a Csússz és mássz! blogon van egy poszt, és még persze még jópár kép is.

Madár-boldogság
Még valamikor kora tavasszal sétáltunk egyet a Shinjuku parkban és egy korán virágzó cseresznyefán hatalmas raj gyönyörű sárgászöld madár, mint utóbb kiderült Japanese White-eye, viháncolt, annyira megrészegülve a nektártól, hogy ügyet sem vetettek a fotósokra. Én hasonlóképp intoxikálódva a látványtól, csináltam hamarjában róluk vagy 200 képet, azóta ezeket válogatjuk. Ezt szeretjük a legjobban.
Zarándok
Ez a fent említett Ontake hegyi túrán fotóztam, pontosan annak a legtetején, egy zarándok-ruhában mászó fiatalemberről. Azóta is nyom a lelkiismeret, hogy nem küldtem el a képet a srácnak...
Szentély a hegyen
Továbbmentünk, és egy kisebb alcsúcson találtuk ezt a magányos shintó szentélyt (Hakuryú jinja). Judit elküldte a "Picture of the Week" versenyre a Metropolis magazinba és be is választották, bizony!
A kráter
Ugyanezen a túrán később megaludtunk egy gyönyörű helyen (Go-no-ike Koya) és ott sok szép kép született (köztük az idei újévi lapunk is). Ezt nem sokkal napfelkelte után fotóztam, ősz, súrlófény, felhők, itt kérem, nem lehet hibázni.
A Práda hadserege
Ahogy ezt a hasoncímű posztban megírtam, ez volt az Év Bulija, legalábbis a számunkra. Amikor ezt fotóztam, még nem ittunk annyi pezsgőt...
És akkor átadom a szót Juditnak, hiszen a többi három az ő képe.

Kertész
Kivártam, amíg a kóyó a csúcsra ér és elmentem az első shinkansennel Kyó-toba. Észak-keleten, a Shisen-do templom-ban indítottam. A kertész nénit a japánok kezdték el fotózni, ő kedvesen tűrte és még integetett is nekem, hogy csak nyugodtan fényképezzem le én is.
Momiji
A második helyszínen, az Enkóji templomban szembefény volt, így a kertet nem tudtam fotózni - de a hátulról megvilágított juharlevelek szinte izzottak a reggeli fényben.

Bambuszkert éjjel
A kyótoi túra utolsó állomása a kivilágított Kódai-ji templom volt. A bambusz alulról megvilágított törzse árnyékot vetett a leveleire.