2011. június 24., péntek

Tavaszi kertek - 2

Ott tartottunk, hogy majd jön az írisz, azálea és a lilaakác. Hát jött.

Minden évben megbotránkoztat az a tobzódó virágáradat, ami május utolsó heteiben elborítja a várost, amikor is a cseresznyevirág halványrózsaszínjét felváltja egy élénkebb, lilás árnyalat, mert az útszéli azáleabokrok virágba borulnak. Budapesten üvegharang alatt próbáltam párásítani, nevelgetni, életben tartani a cserepes azáleabokrom három bimbóját, itt meg az út szélét ültetik be vele, mert jól bírja a benzingőzt. Hiába, Magyarországon éppen a három legfontosabb elem hiányzik - savas talaj, magas páratartalom, mérsékelt tél.
















Közben a kertekben szemvillanás alatt elvirágzott a fuji (lila akác), a botan (peónia) és a shakuyaku (pünkösdi rózsa), megint lekéstem róla, de sebaj, mert már virít az ayame, a hanashóbu és a kakitsubata (jobb híján mindhármat nősziromnak hívhatjuk), a szorgos japán kertészek gondos munkája nyomán a fehér, sárga és lila legkülönbözöbb árnyalataiban és keverékében.
















Ez valami össznemzeti dolog lehet, mint annó a holland tulipánláz, mert minden tő nőszirom mellett kis tábla mutatja annak nevét, amit aztán a főként nyugdíjaskorú kertlátogatók teleobjektívval, vízfestékkel, de legalább egy jegyzetfüzettel felszerelkezve megörökítenek. Mivel tavaly én is lázasan fotóztam és több száz virágportré született, az idén el vagyok tiltva a kamerától, legalábbis írisz-témában, de szerencsére akad tavalyi fotó bőven....















Végül, az esős évszak kezdetén megjelent az ajisai (hortenzia) is, ami azonban itt nem rózsaszín, hanem kék - állítólag a savas talaj hatására. És lassan beköszönt a párás-forró nyár - de az már ismét egy másik történet lesz.

2011. június 22., szerda

Tokyó fauna - tanuki

Most egy olyan állatról lesz szó, amelyik tulajdonképpen nincs is. Látni ugyan nem látta még senki, vagy ha mégis, akkor biztosan valami mesefilmben, például Miyazaki kevésbé ismert, de azért jó kis opuszában, a Heisei Tanuki Gassen Ponpokó-ban*, esetleg az állatkertben, de hát az amúgy is tele van olyan állatokkal, amelyek nem léteznek, de leginkább az éttermek elé kirakott terakotta szobrocskák formájában.


Ezen ábrázolások alapján tanuki, magyarul nyestkutya, vagy pestiesen szólva Nyctereutes procyonoides viverrinus, szalmakalapban jár, az oldalán egy erszénnyel és többnyire van nála egy üveg saké is, következésképp gyakran részeg, nagy hasa, de még ennél is hatalmasabb heréi vannak, és ha jó kedve van, ezeken dobol, kids, don’t try this at home! Ezenkívül a tanuki mindenféle kunsztot is tud, például képes változtatni az alakját, és ebből kifolyólag afféle tréfacsináló hírében áll, rengeteg történet van róluk, ahogy különböző alakot felvéve viccelték meg a gyanútlan embereket. Vannak aztán olyan sztorik is, amelyekben a tanuki némiképp sötétebbik oldalát mutatja meg, mint például az a mese, a Kachi-kachi Yama, amiben egy öregasszony kiszabadít egy fához kötözött tanukit, aki pedig cserébe, jótét helyében jót várj, szerencséd, hogy öreganyádnak, stb., agyonveri és ízletes levest készít belőle, majd azt a néni alakját felvéve felszolgálja a mit sem sejtő férjének, aztán pedig, muhaha, leleplezi magát, csak hogy ne higgyük, hogy horrormesét csak a Grimm testvérek tudnak kitalálni.


Mindezek után csak azt tudom tanácsolni, hogy ha valaki Tokyó külvárosaiban jártában-keltében a mellékelt, “Vigyázz, nyestkutya!” jelentésű KRESZ-táblára akad, akkor tényleg vigyázzon.


Végezetül álljon itt még egy kedvelt gyerekmondóka:

Nyestkutyának a he-he-heréje
Szélcsendben is lengedezik,
Bim-bam, bim-bam**

--------------------------------------------------

* angol nyelven praktikus okokból csak Pom Poko-ként ismeretes
** japánul:
Tan Tan Tanuki no kintama wa,
Kaze mo nai no ni, Bura bura

2011. június 19., vasárnap

Apák Napja

Ma otósant ünnepeltük; ma van az Apák Napja, mert Japánban ilyen is van ám! ugyanis itt a férfiak nem hagyják magukat, és ugyanúgy, ahogy ellentételezésre számíthatnak a Bálint-napi csokoládéért, ez az a bizonyos White Day, a családfő is megkapja, ami jár.

Japánról sokszor elhangzik, hogy meglehetős férfiközpontú társadalom, és ez sok szempontból igaz is: a nők munkahelyi előremenetele enyhén szólva is korlátozott, a szexuális zaklatás nagyrészt még ismeretlen, vagy éppenhogy: NEM ismeretlen, fogalom, és ráadásul még a hagyományos macsós udvariasság sem nagyon dívik, helyette a nők tisztelettudóan előreengedik a férfiakat az ajtóban és ha egy nőre felsegítek egy kabátot, azt hiszi, ki akarok vele kezdeni.

De a látszat, mint sokszor, most is csal, legalább is egy kicsit, a hagyományos családmodellhez itt ugyanis az is hozzátartozik, hogy a férfiú hazaadja a teljes fizetését, a cégek tipikusan a lakásközeli bankba utalnak, és zsebpénzt kap az okásantól. Vagyis a kasszakulcs egyértelműen és szilárdan az asszony kezében volt, és általában van ma is. Tehát a halk szavú, háttérbe húzódó, engedelmes japán feleség csak a külső szemlélő számára létezik, az otthoni erősorrend általában fordított és bizony, az elsárkányosodás folyamata sem ismeretlen.

Otósan ebbéli bánatát munkába fojtja, hétközben éjfél után jár haza, mert settai van, vagy ha nincs, hát megy panaszkodni a karaokébárba a kedvenc mama-sanjához, hogy neki milyen rossz, hétvégén pedig gyakran úgy alakul, hogy el kell menni az okyakusanokkal golfozni, horgászni, lóversenyezni, így nem sok vizet zavar otthon, a lé meg dől. A gyerekek növögetnek, okásan kialakítja a saját baráti köreit és shopping rutinjait, és ahogy otósan araszol felfelé a hivatali szamárlétrán, úgy mozog előre ő is Hachijóji* helyi hierarchiájában. Az újévet és az obont azért együtt töltik és valahogy elviselik egymást, de a Golden Weeken okásan már a barátnőivel utazik Németországba, hogy végigmenjen a Romantischer Strassén, mert otósannak éppen egy konferenciára kell mennie, khm... Bangkokba.

Aztán egyszer csak, 65 évesen, otósan nyugdíjba megy és van ilyenkor otthon meglepi, mert egyszer csak feltűnik odahaza egy némiképp ismerős, kopaszodó, morgós, borderline-alkoholista öregúr, aki az eddigiekkel ellentétben már nem küldi haza a zsét, hanem inkább viszi. Az új helyzet egyik megoldása a válás: a gyerekek már amúgy is felnőttek és megértik, hogy otósan és okásan már nem szerelmesek egymásba és ezentúl akkor inkább külön, de azért persze szeretünk benneteket. A kevésbé radikális változat szerint otósan rááll valami hobbira, horgászat, modellépítés, bridzs, és elvan, akár az a bizonyos befőtt.

Így aztán újra kialakul az equilibrium, okásan viszi a háztartást, otósan molyol a sarokban és csendben van, este kap egy kis sakét, az Apák Napján pedig a gyerekek megjelennek, vagy postán küldenek egy nagy díszdobozt, amiben az a saké, whisky, vagy shóchú, van amit annak idején is annyira szeretett, fel is bontják, és otósan arca kipirosodik, mosolygós lesz és elmeséli, hogy annak idején mekkora nagy ászok voltak ők és hogy egyszer hole-in-one-ja volt az egyik kollégájának.











Másnap otósan későn kel, valahogy, valami nem az igazi, végre elszánja magát és orvoshoz megy, aki a fejét csóválja és azt mondja, hogy be kellene feküdni kivizsgálásra, aztán, amikor otósan elmegy, felhívja okásant és azt mondja neki, hogy nehéz napok várnak rá és persze remény az van, de hát a statisztikák nem igérnek sok jót. Otósan erről nem tud, csak azt látja, hogy a gyerekei és a barátai sorban meglátogatják a kórházban és fényes a szemük, ebből sejteni kezdi, hogy a kivizsgálásnak igazából már vége, beszél az orvossal és megegyeznek, hogy inkább hazamenne, ha már úgy is mindegy, hogy elrendezze a dolgait.

Mert azért a férfiak Japánban is korábban halnak.

-------------------------------------------

* Tokyo egyik nyugati, viszonylag elegáns külvárosa

2011. június 18., szombat

Kezdetben volt a dashi...

A dashi a japán konyha sarokköve, az origó, a kályha, olyasmi mint nálunk a csirke-alaplé, csak csirke helyett tengerből készül. Szinte minden recept úgy kezdődik, hogy "a dashihoz hozzáadunk....".

Annak idején, Budapesten, havonta legalább egyszer nekiláttunk két kukta felhasználásával ipari mennyiségű csirkelevest főzni, amit aztán félliteres dobozokban lefagyasztva tároltunk és mindenféle leves, szósz és legfőképp rizottó alapjaként használtunk fel. A japánok is igy használják a dashit, csak nem készítik el előre, mert minek, pillanatok alatt megvan.

















A tipikus dashi egy szárított makrélaféléből és tengeri moszatból készül. A hal, a katsuó*, szárítva kb. 20-25 cm hosszú, nagyjából úgy néz ki, mint egy cipősámfa és kőkemény. A jobb háztartások rendelkeznek egy speciális gyaluval, amivel szükség szerinti mennyiségű, friss forgácsot (ez az ún. katsuóbushi) faragnak le a halból, ám a mi háztartásunk még nem ennyire dedikált, igy mi a halforgácsot az élelmiszerboltban vesszük, kiporciózva, apró nejlonzacskókban. De az se rossz.

A moszat, az a kombu**, széles, kemény, konyhai ollóval vágható. Magas umami-tartalma van (Ikeda professzor a kombuban mutatta ki először az umamit***, így ez az umaminak egy kicsit hazai pálya, olyan, mint a C-vitaminnak a paprika) és van CSAK kombuból nyert ún. kombudashi is, ezt például főtt tófuhoz, vagy chawanmushi (sós, párolt tojáspuding) készítésére használják, ahol a hal íze túl erős lenne. Misóleveshez pedig néha kagylólalaplevet is használnak.

A katsuó-dashi úgy készül hogy egy szál szárított kombut (kb. 30 g) nedves ruhával megtörölgetünk, majd egy liter hideg vízbe dobva, lassan melegítjük. Még mielőtt felforrna a víz, gyorsan kidobjuk belőle a megpuhult moszatot, mert ellenkező esetben rossz szaga lesz. MIUTÁN kidobtuk a kombut, egyszer felforraljuk a levet, majd hirtelen lehűtjük fél deci hideg vízzel hozzáadásával és beletesszük a halforgácsot (szintén kb 30 g). Abban a pillanatban, ahogy újra forrni kezd, lekapjuk az alaplevet a tűzhelyről, ha tovább forr, akkor ugyanis megkeseredik. Egy percig állni hagyjuk, amíg a pelyhek kezdenek leszállni az edény aljára, majd leszűrjük. Az ázott halforgácsot kidobjuk és ezzel kész is a dashi, elsajátítottuk a japán ételek alaplevét, ehhez már csak hozzá kell tenni ezt-azt (szójaszószt, mirint, vagy amit a recept éppen megkíván) és máris elsajátítottuk a japán konyhaművészet jó felét, a maradék meg már szinte bagatell...

-------------------------------------------------

* katsuo, Katsuwonus pelamis, vagyis csíkoshasú tonhal
** kombu, Saccharina japonica, magyarul állítólag barnamoszat
*** az “ötödik íz” amit érzékelni tudunk, a sós-édes-savanyú-keserű klasszikusokkal egyenértékű, bár annál némiképp rejtőzködőbb. Hiányában nem lenne olasz, kínai és japán konyha. Minden jó dologban (pl. szarvasgomba, parmezánsajt és sonkafélék) van belőle. Bővebben itt (magyarul) még bővebben emitt (angolul).

2011. június 15., szerda

Japán mutogatós

Kollégám prezentált minap egy Fontos Kliensnél úgy jó 50 ember előtt, és egyszer csak megkérdezték tőle, hogy mennyi az annyi? Én a terem végében ültem és mivel láttam némi zavart az arcán, és mert ilyenkor sohasem férek a bőrömbe, elkezdtem neki mutogatni, hogy a helyes válasz:










illetve, hogy:










Ám a zavar nem múlt el a kollégám arcáról, sőt növekedett. Belekezdett egy irdatlan hosszú körmondatba, minek a végén, láthatólag kissé félve, kibökte, hogy az annyi az bizony 6 és 2. Én megnyugodtam, de nem tudtam mire vélni, hogy ha látta mit mutatok, akkor mit vacakolt annyit? Kiderült, hogy ő meg azt nem értette, mi a fenét mutogatok ilyen lelkesen... Hát hogy hat meg kettő, mondom. Ja, hogy a shachó megint magyarul mutogatja a számokat? Csak ekkor villant belém, mert tudtam csak elfelejtettem, hogy ezt kellett volna mutatnom:










De azért mekkora szenyaság már, hogy Japánban még az ujjal számolást is újra kell tanulni!?

2011. június 11., szombat

Ise Bárkája

A márciusi tsunami után Yamamotó úr úgy érezte, valamit tennie kell, mert bármikor jöhet a következő. Mert a szökőár elől felfutni egy hegyre ugyan jó dolog, de egyfelől nem mindenki tud futni, gyerekek, öregek például kevéssé, másfelől nem biztos, hogy van hegy, vagy ha van is, ki tudja elég magas-e? Hiszen sokan hiába jutottak el a kijelölt evakuálási pontokra, a minden elképzelést felülmúló mérető árhullám, helyenként a 20 métert is meghaladta! innen is ezreket ragadott el. Nem marad hát más, okoskodott Yamamotó úr, mint venni egy nagy levegőt és kibírni.

Ehhez ad némi mechanikus rásegítést a cége, az Ise Industry által tervezett és kivitelezett Ise-no-hakobune, vagyis Ise Bárkája. Ez egy menekülőkapszula, akárcsak az a bizonyos másik, a Noé-san kivitelezésében, üléseket, biztonsági övet és mintegy két órára elegendő levegőt tartalmaz és garantáltan nem süllyed el, a gyártó szerint max 20 másodperc alatt feljön a vízfelszínre. Az utasokat sisak és biztonsági öv védi az elkerülhetetlennek látszó imbolygástól és bukdácsolástól. Különböző méretekben készül, a kétfőstól egészen a 25 fős nagycsaládosig és nem is olyan drága; az édeskettes modellt már 380.000 yenért megszámítják (ca. 1 millió HUF) és az UKUZO-25-ös megamodell sem kerül 2 milla yennél többe, a hülyének is megéri. Ráadásul, milyen jól mutat majd a kertben, pirosra festve, amíg nem jön a tsunami, jó lesz gyerekháznak.

Aztán, ha mégis jön a víz, csak be kell ugrani a kapszulába az anyjukkal, a hűtőben már biztosan ott van az üveg Bollinger pezsgő, és kezdődhet a muri, hogy azt még Bond kapitány is megirigyelné!*














---------------------------------------------

* azt hiszem, a "Spy Who Loved Me" végén volt ez a menekülőpodos-jelenet, pezsgővel, dögös macával, és lám, egy olvasóm jóvoltából meg is került! Ezúton is köszönöm, Anna!

2011. június 8., szerda

Uoshin Nogizaka 魚真

















We go quite often to this place, but we actually did not know its name until we checked it for this post. We just refer to it as let’s go to that fish-place again. Actually, we were not far from the truth there, as Uoshin means something like “honest-to-goodness fish”.


The narrow entrance looks quite respectable with a white noren curtain and a tiny, white-pebble garden with a stone lantern. The inside is altogether a different story - a crazy hotchpotch of rooms on two floors with an additional terrace protected by transparent vinyl sheets and decorated by red-and-blue striped paper lanterns. The furnishing is equally haphazard with rickety tables and upended beer cases with a cushion tied on top serving as stools.



















Uoshin is actually one of a chain of restaurants with close ties to the Tsukiji fish market. This connection accounts for the consistently good quality, reasonable prices and the unusual types of fish on the menu. On our recent visit we started dinner with sashimi moriawase a seasonal selection of sashimi, including buri (yellowtail), katsuo (bonito), tobiuo (flying fish), kinmedai(golden eye snapper), isaki (grunt).


We are rather particular to grilled kama (jaw or head), especially the huge jaws of tuna which offers plenty of tasty morsels around the bones. This is not a good dish to start with, it is better to share it with friends, eating slowly after ones first hunger is slaked. Kama is not on the menu, but we always ask the waiter what is available from the kitchen. This time we hadwarasa no kama (young yellowtail), a fish much smaller than tuna, so we had the whole head grilled.


We were sitting at the edge of the terrace, watching the drizzling rain and the reflected lights on the wet road. The cool evening called for something warming, so we drank shochu rather than nihonshu and ended dinner with simmered kurodai (black snapper), rice and misoshiru.

The best part (OK, almost) comes at the end when we ask for the bill. It always costs much less than we expect...

Food: 7/10 (very good)
Ambiance: 6/10 (nice place)
Price-performance: 9/10 (amazingly good value!)

----------------------------------------------------

Address: 9-6-32 Akasaka, Minato-ku, Tokyo
Tel: +81 (3) 3405-0411

2011. június 2., csütörtök

CoolBiz X 2

Aki idén nyáron ellátogat Tokyóba, és azt gondolja, hogy majd a látványosságok részeként Kasumigaseki állomás környékén megtekintheti a reggelente tömött sorokban az kormányhivatalokba igyekvő öltönyös-nyakkendős-esernyős sararímenek végeláthatatlan sorát, csalódni fog. Helyette lesz sok japán turista, hawaii aloha-ingekben és pörge kalapokban, akik valamilyen rejtélyes okból tömegesen bemasíroznak a minisztériumokba, akárcsak ez a kissé túlsúlyos kormánytisztviselő.

Igazából a nyári dresszkód már 2005-ben átalakult, ekkor vezette be ugyanis a reformlelkű Koizumi miniszterelnök, aki maga is felgyűrt ingujjal szeretett kampányolni, az ún. CoolBiz-t, ami azt jelenti, hogy június elsejétől kezdve szeptember végéig zakó és nyakkendő nélkül, kigombolt nyakú fehér ingben is lehet, sőt illik, munkába járni. Koizumi sóri aztán beleúnt a politikába és ment, de a CoolBiz közmegelégedésre megmaradt és mára már teljesen természetessé vált, hogy a japán üzletembereknek sem kötelező hülyegyerek módjára öltönyben-zakóban feszengeniük a forró nyárban, mint régen.

Aztán jött március 11, majd pedig Fukushima és sok minden megváltozott. A krízis elején leállított mozgólépcsők azóta is mozdulatlanok, a fényeknek csak egy részét kapcsolták vissza, és az állomásokon nemrégiben kihelyezett képernyőkön folyamatosan tájékoztatnak, hogy éppen hány százalékát használjuk a rendelkezésre álló villamosenergiának, mostanában egyébként úgy 70% körül. Hiába, most a setsuden, vagyis áramtakarékosság a kulcsszó, ahogy ezt nemrég Sabolc bloggerkamarád is megírta. De most még az esős évszak alatt vagyunk, a héten 16 fok volt és hideg eső, ilyenkor még istenes, de amikor hamarosan beüt a nyár, és főleg, ha olyan lesz mint a tavalyi! akkor lesz itt bizony jajveszékelés. Valamit tehát kellett tenni...

Mivel a légkondicionálók az egyik legnagyobb energia-zabálók, a kormány úgy határozott, hogy az idén 28 fok lesz az ajánlott hőmérséklet, a kormány-hivatalokban ezt kötelezően be is fogják tartatni! Na ez már azért CoolBizzel is sok, így emeltek a téteken, és megszületett a SuperCoolBiz. Nem lennénk persze Japánban, ha nem lenne ez is pontosan szabályozva, a hivatalos SuperCoolBiz kormányzati oldalon*.... Most már nincs kecmec, jön a szines, kirakott ing és a szandál, tovább rombolva a nyakkendős-szemüveges japán sararímen legendáját. Remélem, azért a dolog nem fajul el teljesen és még időben megjavítják az áramszolgáltatást, mielőtt még jönne az ExtremeCoolBiz...

--------------------------------------------

* az alábbi táblázat a Környezeti Minisztérium belső útmutatója, de ez szolgál mintául a többi vállalat, többek között a miénknek is, számára (a képeket már én linkeltem hozzá)

Tavalyi

Idei SuperCoolBiz

CoolBiz

Nyakkendő nélkül

O

O

Zakó nélkül

(O)

O

Rövidujjú ing

O

O

Okinawai ing

(O)

O

Teniszing (galléros poló)

X

O

Hawaii ("aloha") ing

X

O

T-shirt

X

Ujjatlan poló

X

X

Casual (él nélküli) nadrág

(O)

O

Farmernadrág

X

Rövidnadrág

X

X

Edzőcipő

X

O

Szandál

X


Jelmagyarázat:
  • O megengedett
  • (O) "módjával" megengedett
  • bizonyos körülmények között megengedett, például:
    - T-shirt: egyszínű, nem mintás --> OK
    - szakadt farmernadrág --> nem megengedett
    - szandál: hátsó szobákban, ahol nem találkoznak ügyfelekkel --> OK
    - flip-flop --> nem megengedett
  • X nem megengedett