Oldalak

2010. szeptember 13., hétfő

Bírugáden

Abban, hogy a meleg időjárás beköszöntével az emberek szabad ég alatt alkoholos italok fogyasztásával intoxikálják magukat, igazán semmi nóvum nincsen. Szűkítve a kört a sörre, vagy a sört a körre? a Beergarden jelensége sem mondható tipikusan japánnak, sőt. De azért a tokyói bírugádenezés bír annyi sajátságos hangulattal, hogy érdemes róla szót ejteni.

Először is, sörkert kert nélkül is remekül működik, elég néhány szék és asztal ja, és persze néhány lampion! meg, hogy nincs fölötte mennyezet. Mindezek tökéletesen fellelhetőek például az áruházak tetőteraszán, amennyiben a terasz szó alkalmazható ezekre az áruházi légkifúvók hőjétől izzó, szürreális helyekre. Vannak azért kertszerűbb kertek is, például a szépemlékű, azóta sajnálatosan bezárt Ebisu Beer Garden. A Mori no Beergarden valahol a kettő között helyezkedik el, elvileg egy parkban van (mori = erdő) gyakorlatban inkább csak mutatóban van fa benne, sátor és fémszék annál több. Mindennek dacára a hely vadul népszerű, már augusztusban is próbáltunk ide bejutni, de amikor három napra előre akartam foglalni, harsányan felkacagtak és két hétre előre ajánlották az első időpontot, így lett belőle szeptember, ami itt ugyan még nyár a javából, tegnapelőtt is simán 30 fok volt, de azért ezt már nyárzáró bulinak neveztük el.

















A rendszer rém egyszerű; tabehódai és nomihódái* van, fiúknak 4000, lányoknak 3800 yenért. A kaja szigorúan mongol barbecue vagy kedveltebb nevén dzsingiszkán, amiben ugyan maximum annyi a mongol, hogy bárány birkahúst adnak, nem hinném, hogy a mongol sztyeppéken pl. túl sok babcsirát ennének... Van ezenkívül yakisoba* is, ha valaki sokallaná a fehérjét vagy sajnálná a birkákat. Az italválaszték hasonlóan cizellált: világos sör, barna sör, lemon sauer (ez shóchúba oltott grapefruitlé) meg hideg oolong-tea, a szolidabbak kedvéért. Önkiszolgálás van, az ember megfogja a poharát és odaballag az ivóállomásokhoz és csapol magának. Egyszerű és fair a rendszer, így nem kell a bénázó pincérekre várni és nem megy pocsékba az értékes ivóidő. Mert itt a lényeg; nem lehet ám itt tivornyázni bele az éjszakába, hanem szűk két óra áll rendelkezésre az intoxikációra!


Indul az óra, nekiveselkedün; sütjük a húst a platnin és pusztítjuk a sört. A dzsingiszkánról elég gyorsan kiderül, hogy az ízharmóniák meglehetősen limitált szegmensében zongorázik, de hát senki nem igért itt ma Michelin-csillagot... A sör, az szerencsére örök, és mivel a társaság garantáltan jó, gyorsan telik az idő. Körülnézek egy kicsit: a sörkert leginkább egy úttörőtábor tömegétkeztetőjének és egy romkocsmának a keverékére emlékeztet. Jobban belegondolva, ez tulképpen egy precizen szervezett részegember-gyár, a bemeneti oldalon egy józan és éhes, a kimeneti oldalon pedig egy részeg és jóllakott lakossal. A szervezés egyszerű, de átgondolt; gombnyomásra jön a pincér, többször cserélik a sütőlapot és gyorsan hozzák a nyersanyagokat. Komoly emberismeretre és üzleti érzékre utal, hogy a díjat már az elején beszedik, nem mintha attól félnének, hogy meglép valaki, de ki tudja, a végére az o-kyakusan még lesz-e olyan állapotban, hogy fizikailag képes legyen a fizetés komoly szem- és kézkoordinációt igénylő műveletsorát kivitelezni?


Negyedórával az idő lejárata előtt szólnak, hogy kajából "last order" van; a két óra leteltével pedig, hogy hát akkor izé, o-jikan desu***. Ennyi idő egy átlagos kapacitású helyi lakosnak bőségesen elegendő önmaga lealázásához, és ezzel a lehetőséggel fiatalok-idősebbek többnyire élnek is. A kijárat környékén lesz mit takarítani holnap reggel, de gondolom ez a fejenkénti 4000 yenből bőven futja.


Számunkra még fiatal az idő, és különben is, aznap van a Tokyó Fashion's Night Out, de erről majd egy másik posztban.


----------------------------------------


* All-u-can-eat-and-drink.

** sült tészta, kis káposztadarabokkal

*** lejárt az idő (szó szerint: "idő van")


1 megjegyzés: