2009. augusztus 31., hétfő

Jangara tsukechan

Elmentünk Ákossal a Jangarába, az ő rámenjét nem bíztam a véletlenre, pedig próbált izegni-mozogni, hogy ez mi meg az mi, de megmondtam neki, hogy jangara zenbuirét fog enni, hacsak nem akarja, hogy a továbbiakban ne álljak vele szóba; nem akarta, és jangara zenbuirét rendelt, de szerintem nem bánta meg.


De egy magára adó rámen-zarándok nem telepedhet le kényelmesen a tán véletlenül? megtalált Nirvána partján, újra fel kell kerekednie, megismerni az világnak folyását, a vágyakat és a csalódásokat, és legfőképpen a tökéletlen rámenek által kiváltott örök szenvedést, minek felismerése után végül vágyaitól megszabadulván újra eljuthat oda, ahonnan indult, a Jangara rámen-hez.



















A fenti megfontolásból kifolyólag én így a tsukechant választottam, ami afféle nyári rámen, hideg tészta, amit meleg levesbe mártogatva kell enni. Tamago to mentaikoire, vagyis főtt tojással és tokhalikrával, a men és a leves külön-külön jött, ahogy kell, a tészta ugyan vastagabb, mint a jangara, de hibátlan, kemény, ízes: 9! A leves fura: önnmagában nehezen értékelhető, hiszen nem kanalazásra, hanem mártogatásra való, inni túl zsíros és sűrű, ráadásul a tészta kihűti. Apróra fel van vágva a benne chashú, amit így darabonként kell kipiszkálni, a végén meghagyom a maradék levet, ami lehet, hogy egy tsukemen-nél normális, de akkor is, valami nincs rendben... szerencsére van mentaiko, ami vígasztal, ez kicsit javítja az összképet, nem mondanám, hogy rossz volt, a men pedig kifejezetten nagyon ízletes volt, de ez a mártogatós stílus nekem nem megy annyira, azt hiszem.


Men: 9

Leves: 6

Chashú & the rest: 7

Összpontszám: 22/30 --> azért egy kicsit többet vártam...

2009. augusztus 30., vasárnap

Tájfun és ellenzéki győzelem

Ahogyan az várható volt; lemosta a jó 50 éve kormányzó LDP-t az ellenzék és ezzel egyidejűleg Tokyó felé egy bazi nagy táifun közeleg. Na most akkor mi lesz?

Ha engem kérdeztek, cinikus és szekptikus vagyok. Először is, nem igaz hogy "50 év folyamatos hatalom után először esett ki az LDP a hatalomból". Én itt voltam kilencven-valahányban, amikor hasonló katartikus győzelmet aratott az ellenzék, aztán... 10 hónap után csendben visszatért az LDP. Ennél akkor már a Koizumi-féle "belső reform" több eredményt ért el; egy időre, legalábbis, meggyőzte a zembereket arról, hogy nincs ingyen ebéd és akkor lesz a semmiből valami, ha van áldozatvállalás, munka és - nem utolsósorban - verseny.

A mostani szavazás arról szól, hogy mi minden legyen ingyen, mennyivel legyen kevesebb az adó és milyen nagyszerű és főleg egyszerű lesz az élet, ha ránk szavaztok. Minekutána adva van egy generokrata, korrupt és elhasználódott kormánypárt, nagyjából mindegy volt, hogy mit mond az ellenzék, akkor is nyer, ha meg sem szólal (megj. ekkora erővel akár igazat is mondhattak volna). A legtöbb ember, akivel beszéltem, nem is igen bízik az ellenzéki DPJ-ben, de szilárd meggyőződése volt, hogy "ezeknek menniük kell", mert különben sohasem lesz változás, és ha ennek az az ára, hogy négy évig demagóg hülyék kormányoznak, hát, sag schon.

Hát, csak remélem, hogy igazuk lesz... Szóval, politikai földrengés és táifun: e két esemény együttállásának milyen jelentősége van? tisztító szél lesz-e vagy pusztító vihar? ez most itt a kérdés. A táifun tekintetében optimista vagyok, szerintem átvészeljük.

Disclaimer: bármiféle egyezés a hazai politikai helyzettel csak a véletlen műve; a szerző nem vállal semmiféle felelősséget e tekintetben

2009. augusztus 29., szombat

A megvalósuló boldogság


Ma parlamenti választás van Japánban. Arra a meggyőződésre jutottam, hogy hiába nincs szavazati jogom, egy magamfajta felelős gondolkodású gaijinnak legalább elméletben le kell tenni a garast egy párt mellett, amolyan mi-lenne-ha alapon. Meggondoltam, megfontoltam és választásom a Boldogság Megvalósító Pártra esett (Kófuku Jitsugen Tó, angolul Happiness Realization Party).


Bevallom, először a neve tetszett meg. Végre egy párt amelyik nem zavaros és megfoghatatlan dolgokat, -izmusokat, -kráciákat emleget a nevében, hanem kimondja ami kell a népnek: a bódogság, mégpedig nem csak elméleti, hanem a megvalósított. A mellékelt képen látható jelölt képe alapján bizvást állítható, hogy ez a boldogság a párttagok körében már kézzelfogható valóság. Amikor megnézem a programot is, vonzalmam tovább nő: itt sincs maszatolás, legyen Japán a legnagyszerűbb, leghatalmasabb, leggazdagabb nemzet a világon!

A program konkrétumokban sem szűkölködik, a legfontosabb gondolatok az alábbiak:
- törüljük el a fogyasztási és örökösödési adót, és akkor egyből lesz gazdasági fejlődés!
- védjük meg az országot az észak-koreai hordáktól erős rakétavédelmi pajzs létesítésével!
- a népszaporulat növelésével és a bevándorlás szabaddá tételével növeljük Japán lakosságát iziben 300 millióra (most ca. 120)!

Akinek ez nem elég és a részletek is érdeklik, itt találhatja meg a teljes programot. Jó szórakozást!

Utószó: futóbolondok persze mindenütt vannak, de ilyen jól szervezettek azért ritkán (majd' minden körzetben van jelöltjük!). A jobb emlékezetűek pedig talán emlékeznek arra, amikor a kilencvenes évek elején egy másik buddhista szekta indult a választásokon, ahol jól el is verték őket, ezek után a politikából kiábrándulva egy szép napon inkább szaringázt engedtek a tokyoi metróba. Úgy hívták őket, hogy Aum Shinrikyo, de hát az régen volt, tán igaz sem volt.

2009. augusztus 28., péntek

"Natsu no Yuzu" és "Aki no Kaki"

Vagyis nyári yuzu (erős illatú citrusféle) és őszi kaki* ízesítéssel készült zselék. Így, párban árulták, gyönyörűen becsomagolva, aminek soha nem tudok ellenállni. Szerencsére, most mindkettő finom is volt.


















------------------------------------------------------

* a szótár szerint datolyaszilva de szerintem a kaki magyarul is kaki

2009. augusztus 27., csütörtök

Kómen

A Metropolis (a legjobb tokyoi gaijinújság) ajánlotta, itt van a közelben Roppongiban, nosza, csekkoljuk le!


Kellemes dizájn, minden csupa fekete (de hát ez, ugye, nem számít) egyből kapunk asztalt, nem jó jel. Akik viszont nem sokkal utánunk jönnek, már nem és 10 percet várnak, rendben, akkor csak szerencsénk volt! A menü mindent háromszor mond, háromszor mond, háromszor mond, mert mindenből van tonkotsu (disznóhúsos alaplé), shóyuaji (szójaszósz-alaplé) és shióaji (sós alaplé), ez így, noha kicsit megbonyolítja a termékmátrixot, végső soron korrekt. Én kérek egy sima tonkotsu ráment, Jutka pedig egy shóyúajisat amihez adnak mindenféle extrát is (édes oldalas, tojást, sült póréhagymát, norit) - de ennek a nevét sajnos elfelejtettem. Kérünk egy shisó-gyozát is, na ez vajon milyen lehet?


Amíg várjuk a ráment, az asztaloknál elhelyezett kis képernyőkön hirdetéseket bámulhatunk, kinek kell ez?! aztán észbe kapunk és letakarjuk a menűvel ezt a borzalmat. De aztán megjön a rámen és ez a kis incidens gyorsan feledésbe merül, mert rögtön kiderül, hogy itt nem viccelnek; a tonkotsu rámen leve mély és érett, a men sárgás-feszes, a chashú pedig szilaj, férfias, de menma is hibátlan; roppanós, de megfőtt. Az egyetlen kritikai megjegyzésem, hogy mind a lé, mind pedig a chashú az optimális zsírosság határait feszegeti, sőt, az én ízlésem szerint át is lép azon, de mindent összevetve azt kell mondjam, hogy ez egy IGEN JÓ rámen. Hamarosan visszajövünk és bevizsgáljuk a shióajit is!



















A shóyuaji sem okoz csalódást, bár a leve Jutka szerint kicsit karcsú, nekem azért bejön. A kakuniku ahogy kell, édeskés-puha, a zöldségek finomak. Remek a shisó-gyoza is, a shisó a töltelékbe van keverve, úgy látszik nem csak idétlen üdítőitalokat lehet csinálni a shisóból.


Men: 8

Leves: 8

Chashú & the rest: 8

Összpontszám: 24/30 --> végre egy komoly versenyző!


2009. augusztus 26., szerda

Matcha latte

Matcha teába tilos tejet önteni, azonban tejbe lehet tenni matcha teát. Egyike a helyi paradoxonoknak. A "matcha latte" tulajdonképpen tejjel összeturmixolt, por alakú zöld tea. Hidegen és melegen is fogyasztható. Melegen szerintem émelyítő, de hidegen szeretem, kicsit fanyar, jól hűsít. Ez a példány a Doutor kávéházban honos. Amíg a Starbucks nem vette át a vezetést, a Doutor lánc meghatározó eleme volt Tokyo városképének.

Párhuzamok

Van egy párt, jónéhány éve hatalmon van. A korábbi jó gazdasági teljesítmény botladozik, a gazdasági válság ezt csak elmélyíti, a korrupició virágzik, amerre nézünk, tehetetlenséget és inkompetens kormányzást találunk. Következésképpen, a kormányzó párt népszerűsége a béka segge alatt van, a következő választást minden bizonnyal a jelenlegi ellenzék nyeri nagy fölénnyel. Az az ellenzék, amely meglehetősen populista programmal operál, legyen minden ingyenes, de szállítsuk le az adókat is. Ezen kívül a bejutásért még néhány kisebb párt ácsingózik, meglehetősen vegyes felhozatallal.

Nem, ez nem off, ez a körkép a japán választások előtt, minden egyezés a hazai helyzettel csak a véletlen műve.

Itt van pl. az autópályák ügye. Japánban az autópályadíjak sztratoszférai magasságúak. Lemenni Osakába hétköznap egy szgk-val pl. 10.000 yen (= ca. 20.000 HUF, és ez benzinköltség NÉLKÜL értendő. Ez azzal volt eredetileg indokolva, hogy sokat építettek egyszerre és ezt valahogy finanszírozni kellett. Igen ám, de a költség az útdíjakból azóta már sokszorosan megtérült. Az ellenzék szerint legyen egyszerűen ingyen (vö. "a kapuk a focipályákra valók"). Remek, de azért a fenntartás most is nem kevés pénzbe kerül. Ki fogja ezt a számlát állni? És mi lesz a kimaradó (nem kevés) bevétellel? Emeljük az ÁFÁ-t (most 5%)? Nem, azt nem. Csökkentsük a szociális költségeket? Nem, azt sem. Hát akkor? (csend)

Érdekes módon, akikkel eddig beszéltem erről a témáról, mind* felismerték azt a nem túl bonyolult igazságot, hogy ingyen dolgok nincsenek, a végén valaki fizetni fog, ha más nem, akkor az adófizető, tehát ÉN, pedig nekem nincs autóm (nem utazom vonaton, nem vagyok beteg stb.) akkor mások helyett fizetek. A sokat emlegetett egészségügyben itt elég egyszerű a szabály: 30%-ot kell téríteni, ha meg aranyfogat, hajbeültetést vagy műmellet akarsz, akkor az egészet*. Ez ellen senki nem zúgolódik és igazságosnak gondolják (a komenistákat kivéve, de hát ez rendjén is van; őket ezért tartják).

Nohát, hét végén lesz a választás, meglátjuk mi sül ki belőle, és főleg, hogy mi lesz utána, vajh lesz-e itt is öszödibeszéd és ha igen, ki mondja majd?

------------------------------

* persze, könnyen lehet, hogy a nem-túl-reprezentatív felérésemből kimaradtak a Nép Egyszerű Fiai
** modjuk azért itt van 1 vicces dolog: a szülésre nem érvényes az egészségbiztosítás, mert "az nem betegség"

2009. augusztus 25., kedd

Patisserie Sadaharu AOKI

Kicsit messziről indítok, de úgy gondolom, ideje, hogy hátteret adjak a témámnak. Japánban két, alapvető csoportba sorolják az édességeket: wafu (japán) és yófu (tengerentúli, általában európai vagy amerikai) - ez egyébként sokminden másra is igaz: ételre, ruhára, lakásra, stb. A két kategória természetesen időnként megtermékenyítő hatással van egymásra, de néha katasztrófális eredménnyel jár (pl. spagettivel töltött kenyér, mint szendvics). Nagyon elnagyolva azt is mondhatnám, hogy a wafu dolgok általában jobban sikerülnek, mint a yófu dolgok, hiszen az egyik mögött több évezredes kultúra van, a másik mögött meg csak kb 150 év. Azonban, és visszatérve az édességhez, amikor egy japán cukrász elhatározza, hogy a mestere lesz az európai édességeknek (és ez általában franciát jelent), akkor a tökéletesnél nem adja alább. És itt értem el a mai témához. Sadaharu Aoki japán cukrászmester, aki Franciaországban tanult, majd Párizsban és Tokyoban nyitott üzletet. Párizsban már korábban felfedeztem és utánanéztem az interneten, hogy Tokyoban hol találom meg. Szerencsém volt, mert a három butikja közül (így nevezi a cukrászdáját) az egyik gyalogtávolságra van tőlünk.














A képen látható két gâteau egy kiterjedt sorozat része. Az egyik feketeribizlis-keserűcsokis, a másik kókuszos-fehércsokis ízű. Ezt a típust vékony rétegek alkotják - puha, krémes, roppanós, édes, kesernyés, savanyú - tökéletes összhangban. (Állítólag az Aoki-macaron, amit még nem próbáltam, szintén zseniális és lekörözi az eredeti francia példányokat.) A csomagolás is megemlítendő. Még több Aoki itt: http://www.sadaharuaoki.com/

2009. augusztus 23., vasárnap

RazzleBerry frozen yogurt

Új hely, most terjeszkedik a városban. A Lumine exit-nél bukkantam rá először, de ez a fotó már Shibuyában készült. Olyan, mint egy Barbie szoba - rózsaszín és fekete, csipkés és csillogó. Alapvetően fagyasztott natúr yogurtot és egyféle ízesítettet adnak, amire mindenféle feltétet lehet kérni. Erre nehezen jöttem rá, mert utóbbiakat ékkövekkel helyettesítik - pl málna helyett "rubin"-t kell kérni, áfonya helyett "zafír"-t és így tovább. A méretek, a szokásos short, tall, grande, meg hasonlók helyett: “cute” (350 yen), “sexy” (480 yen) és “glamourous” (680 yen). Folyamatosan szól egy dalocska, ami kezdetben vonzó, de sajnos rövid és végtelenített, és mire megettem a fagyit, már falra másztam tőle. Az önsanyargató hajlamú olvasók a cég honlapján meghallgathatják: http://razzleberry.jp

2009. augusztus 20., csütörtök

Rámen helyett

Vidéken járunk, éhesek vagyunk, késő van, mit tegyünk? hopp! itt egy kis étterem, még fenn van a noren*, nosza, menjünk be! A romlatlan vidékiek még biztosan tudják milyen az igazi rámen, ez nem lehet gagyi, különben megvernék őket a falubeliek.

De lehet. És még a verést is megússzák...

Eleve gyanús az olyan rámenes ahol mást is lehet enni, pl. tonkatsut vagy yakisobát. De ha már itt vagyunk, ezen ne szőrözzünk. Én egy chashument (rámen, extra adag hússal) rendelek, a többiek wantanment (rámen, kis tésztába csomagolt húsgombócokkal) ill. hiyashi-chúkát ("hideg rámen", lé nélkül, hússal, tojással, zöldséggel, mustárral, nyáron fogyasztandó és nagyon finom tud lenni, HA jól csinálják). Kijön a cucc, melegnek is csak kis túlzással nevezhető, az optimális majd-megégeti-a-nyelvem hőfoktól pedig fényévekre marad el. Ez lefordítva kb. olyan mintha langyos lenne a sör vagy a mélyhűtőböl kivett és felmelegített töltött káposztának hideg lenne a közepe. A tészta puha (3), a lé ízetlen (2), a chashú száraz, a menma szétfőtt (2). Az összpontszám 7, meg sem mondom hol van a bolt, ne is beszéjünk róla többet, együnk inkább CalorieMate-et!


A CalorieMate egyfajta űrhajóskaja, állítólag tápláló és egészséges (na persze...). Ez még kevés lenne ahhoz, hogy Japánban töltött idestova 11 évem alatt indusztriális mennyiséget fogyasszak belőle, de ezenfelül FINOM is. Legalábbis én így gondolom, noha ezzel valszeg sokan nem értenének egyet. Jó, nem állítom, hogy a születésnapi ebédemre is ezt kérném, de egy pohár teával vagy vizzel vagy - horribile dictu! - sörrel mindig szivesen elrágcsáltam belőle egyet-egyet. Eredetileg egyféle, sajtos volt (és még mindig ez a legjobb) de van grapefruit-s (egész jó), csokis (fúj), szézámos, krumplis (ezeket még nem kóstoltam), meg még ki tudja milyenes. Elég száraz, ezért folyadékot mindig kell inni mellé, de éhséget gyorsan elveri, kis helyen elfér, végtelen ideig eláll és nem túl drága (200 yen). Rossz rámennél mindenképpen jobb...

-------------------------------------

* függöny, amit csak akkor tesznek ki, ha nyitva az étterem

Tai-yaki

Ez egy szerencsét hozó hal, régi ismerősöm. Az ostyaszerű tészta vörös vagy fehér babpasztát rejt magában. Annak idején az utcán sütötték és frissen, melegen ettük. Ezt a példányt most egy aprócska boltban találtam, Shibuyában. Otthon, a mikróban felmelegítve, sajnos már nem az igazi.


A hülye szabályok országa - a Bank

Ez egy hosszú sorozat lesz, azt hiszem, de bele kell vágni, nehogy valaki is azt higgye, hogy itt mindig kolbászból van a kerités...


Amikor megérkeztem, egyik első dolgom volt, hogy nekiálljak feléleszteni az évek óta szundikáló bankszámlámat. Sok víz lefolyt azóta a Sumidagawán, a cash-kártyámat nem találom, de a betétkönyv még megvan. A bank azonban közli, hogy amig nincs gajin-kártyám (közkeletűbb nevén gaikokujin-tórokushómeishó), addig sajnos nem tudják pótolni az elveszett kártyát és következésképpen pénzt sem vehetek fel. Na jó, akkor várunk és addig is köteg pénzzel járkálunk fel s alá, mint egy magára valamit is adó yakuza. Mondjuk érdekes kérdés, mi lenne ez esetben az itt szunnyadozó pénzecskémmel, einstand? Mindegy, hagyjuk, kivárjuk a sorunkat.


Eljő a nagy nap, megvan a gaijinkártya. Elballagok a bankba, sorbaállok jó sokáig, aztán végre odavezetnek egy kedves kislányhoz és elmondom, mi nyomja a szívem, funshitsutodokézni* szeretnék, de nagyon! Minekutána vagy ötször lekörmölöm az összes adatomat japánul, és huszonöt helyen aláírok mindent, a kedveskislány elmondja, hogy akkor majd 10 napon belül kiküldik az új bankkártyát a címemre, személyesen átvehetem. Ne fáradjanak, mondom, eljövök érte, az egyszerűbb. Hát sajnos, azt nem lehet, mondja őszinte sajnálattal a hangjában, ezt csak postán szabad kiküldeni. Jó, de akkor inkább küldjék az irodába, mert napközben ott vagyok, dolgozom. Azt sem lehet, mondja a kedveskislány, némi értetlenséggel, a regisztrált lakcímre kell küldeni, ez a szabály. Értem, de mi van ha nem vagyok otthon? Akkor otthagynak egy levelet egy telefonszámmal és ha azt felhívom, akkor megegyezhetek a postával egy második időpontban. Nagyszerű, akkor adják meg azt a telefonszámot és én egyből felhívom őket és már most megegyezek velük egy időpontban és akkor nem kell kétszer jönniük. Hát azt sajnos nem lehet. De akkor biztosan meg tudják mondani, mikor jön az első kézbesítés és akkor megpróbálok otthon lenni. Nem, sajnos azt nem tudják megmondani, zárja le a beszélgetést a kedveskislány egy mosollyal és egy móshiwake arimasen*-nel.


Jó, most persze biztosan azt mondjátok, hogy "de legalább mosolygott és elnézést kért", és ez igaz is. Mindettől függetlenül ez a japán kockafejűség meglehetősen minősített esete, szerintem.


* elveszett holmi pótlására szolgáló kérvény

** bocsánat (szó szerint "nincs mentség")


2009. augusztus 19., szerda

Kingyo

Az ikebukuroi Tobu áruház élelmiszerosztálya két szintet foglal el az alagsorban. Az egyiken kizárólag édességet árulnak, mégpedig a ruhaosztályon szokásos módon - japán, francia, belga márkák fióküzletein keresztül. Néhány bolt kicserélődött, mióta utoljára erre jártam, de ez az összképen nem változtatott. Vannak régi kedvencek és szezonális ajánlatok - különösen a japán boltok kínálnak az évszaknak megfelelő ízeket és formákat.



















A Minamoto Kitchoan neves “wagashi-ya”, New Yorkban és Londonban is van üzletük. Nyári kollekciójukat, melyben a hűs árnyalatok dominálnak, 26 oldalas katalógusban mutatják be. Az ő pultjukon láttam meg a “Kingyo” (aranyhal) nevű, az idén nyárra készített édességet. Úgy néz ki, mint azok a szuvenírek, amelyeket meg kell rázni és akkor az Eiffel torony vagy a Matterhorn felett esik a hó, csak ebben a halak sajnos nem úsznak. Az átlátszó rész szőlő-ízű zseléből készült, amit kanállal kell enni. Az íze? Hát, nem azért vettem meg...

2009. augusztus 18., kedd

Tokyo / OFF

(OFF, mert ennek tényleg semmi köze Tokyóhoz, de hát én csináltam a szabályokat és én is szegem meg őket)

Echigo-Tsumari Niigata tartományban van, egy jó megyényi terület Japán közepén, mondhatnánk szívcsakrájában, de nem mondjuk, mert ez a szó mindféle nemkívánatos konnotációktól terhes és ebbe inkább nem mennék bele. Echigo-Tsumariban hegyek vannak és apró rizsföldek, kis házzal ahol obachan* lakik, finom rizs és következésképpen híres saké, télen nagy hó, nyáron forróság, kedves, vendégszerető emberek, egyszóval, minden, mint a mesében, tehát Niigatát szeretni KELL, mert olyan, amilyen Japán valaha volt, vagy talán még ma is az, a képzeletünkben.









A japánok szeretik is, ahogy illik. Jó messziről....
Mert ott lakni, lássuk be, macerás. A földet manapság, ugye, elég zsenánt túrni, más munka meg nem nagyon van, helyette van télen nagy hó, nyáron forróság, stb. Igy hát a fiatalok elmennek, csak obachan marad ott a régi házban, ami már rogyadozik és egyre nyűgösebb fenntartani, így egy idő után obachan kiköltözik egy újba, ami pléhből van ugyan és ronda, de nem kell annyit mászni hozzá és az eső sem folyik be. A régi ház pedig ott marad ebek harmincadján, felveri a gyom és szép lassan összedől. Már csak a művészemberek járnak oda Tokyóból, akik megállapítják, hogy milyen szép, meg, hogy milyen kár. Gondolom, ismerős a történet...
Itt jön a fordulat: a művészemberek a sok szomorkodás után eljutottak arra a pontra, hogy tenni is kőne valamit, mi több, tettek is, megszervezték az Echigo-Tsumari Art Triennal-t, egy háromévenkénti művészeti fesztivált, először 2000-ben, aztán szép sorjában, egyre nagyobbakat, idén már negyedszer. A helyiek eleinte húzódoztak, mit akarnak ezek a tokyói széplelkek? de amikor elkezdtek jönni a turisták hosszú, tömött sorokban, és ennivalót, szállás meg omiyagét** követeltek, akkor megbékéltek a dologgal. Idén már 300 sakuhin, vagyis kiállított mű van, többnyire elhagyatott farmházakban, bezárt iskolákban, gyakran maga a HÁZ a mű, átalakítva, megberhelve. A művészek csak részben helyiek, nagyon sok, egyre több a külföldi, neves művész (magyar sajnos nincs...). A 300 mű között van jónéhány, háát, mondjuk, hogy kevéssé izgalmas, de a többség legalábbis érdekes és néhány egészen kiváló. Mindehez pedig vannak hegyek, apró rizsföldekkel, finom rizs és következésképpen híres saké, vendégszerető emberek – de ezt mintha már említettem volna...
Az egész fesztivál persze japános precizitással zajlik, mindenütt felkészült önkéntesek hada, megdöbbentően jó információs rendszer (térképek, útjelek, website, katalógus), kell is, mert ennélkül vérverítékes lenne megtalálni a sokszor meglehetősen eldugott kis házakban levő alkotásokat négy, félig írástudó gaijinnak egy autóban, de minden ment, mint a karikacsapás. Hát itt töltöttünk egy hosszú hétvégét barátainkkal, erről majd még szerintem irok ezt-azt, elöljáróban néhány fotó.




























* nagymama, szélesebb értelemben öreg néni
** ajándék (minden utazás után illik ajándékot vinni a családnak, munkatársaknak)

Macaron

Süteményekről lesz szó; japánokról-európaiakról, régiekről-újakról.

Tokyoban most szemmel láthatólag a macaron a sláger. Ez egy francia édesség, darált mandulából, cukorból és tojásfehérjéből készül két korong, közte krém. A francia cukrászdák talán korábban is árulták, de most a skandináv pékségtől a belga csokoládéboltig mindenhol kapható. Ez a darab egy Starbucks kávézóból származik és matcha* ízesítésű.
















--------------------------------------------------------

*matcha: japán zöld tea, amit por alakban árulnak és hagyományosan a teaszertartáshoz használnak.

Punktum

Mostantól egy darabig lesz társszerző is, konkrétan Judit, ideiglenesen Japánban tartózkodó feleségem. Most lehet azzal vádolni persze, hogy ez nepotizmus, a zsiros poziciókat a családja körében osztogatja szét, de hát ilyen az élet, itt is a farkastörvények uralkodnak, azt mondta, írni akar és punktum, szóval ez most a punktum lesz. Különben is, majd ha figyelitek bizonnyal kiderül, hogy ez csak egy ravasz próbálkozás a brand extention-ra, és tulképpen emígy egy új olvasóréteget céloz meg a Tokyo Reloaded, a kifinomult ízlésű, öntudatos, független hölgyközönséget. Bár a fene tudja, lehet, hogy az élemedett korú operaénekesek és az általános iskolás anime-rajongók is rákapnak a Reloaded-re, a süteményeket ugyanis mindenki szereti.

2009. augusztus 13., csütörtök

django

Ez is ott van az iroda mellett, erre járok haza. Már régóta kinéztem, milyen kis kellemes hely, nagy, nyitott belső tér, előtte sok növény, gyertyafények és igéretes menü, sok hallal, és olaszos-franciás-thai, vagyis tipikus tokyoi menűvel. Mint később megtudom, a nevét Django Reinhart-ról a híres belga-cigány dzsesszgitárosról kapta, ennek megfelelően az ő zenéje szól, ami remek egyébként.














Na, de mit is rendeljünk? hát halat mindenképpen, de először is egy-egy pohár pezsgőt, sekkaku ni, ahogy a japán mondaná, amit tulajdonképpen nem tudom, hogy mit jelent, de ilyenkor ezt szokták mondani, ezért én is használom, valami olyasféle, hogy ha-már-egyszer-itt-vagyunk-akkor-ne-szarozzunk, csak kicsit szobatisztább. Aztán kérünk egy kis nachos-t, ne kérdezzétek, hogy fér ez be az olasz-francia-thai konyhába, sehogy, de a tokyoiba teljesen jól, és a nachos finom, ropogós, kellemesen csíp és tejföl is van hozzá, pont jó ehhez a kis pözsgőhöz, Segra Vindas Brut Reserva, ahhoz képest nem is olyan veszélyes áron.

Van egy érdekes rizottó is az étlapon, citromos-okrás-csirkés, ravaszul megkérdeztem, sokáig tart-e? reménykedve, hogy a pincér szomorú arccal bólogatni fog, hogy igen, sajnos, az legalább 20 perc, de nem, tíz perc alatt megvan, nyugtat meg, wrong answer!* inkább maradjunk a halnál: van kardhal zöld curryszósszal és tonhal tempurával, akkor ebben a sorrendben.

A kardhalról kiderül, hogy bundázva van, brrr, emiatt szaladtam Budapesttől Tokyóig, engem, kérem tisztelettel, a sok rántott étel kényszerített gasztronómiai menekült státuszba**, erre itt is ezt kapom, jajj! Mindamellett nem rossz, bár panír nélkül még jobb lenne, és a mellé adott krumplipüré nem szívja fel eléggé a finom curryszószt, nem véletlenül esznek az ázsiaik rizst hozzá.

A maguro (tonhal) kiváló, ez zöldbors-kéregben sütötték meg egy lehelletnyit, éppen csak meg van kapatva, a belseje nyers-vörös, ahogy kell, isteni. A tempura egy hangyányit olajosabb mint illene, de azért elmegy. Iszok még mellé egy pohár Savignon Blanc-ot, sajnos elfelejtettem felírni, hogy mi volt, lényeg, hogy abszolut reduktív, olyan mintha egy rétbe haraptam volna, bodza-bürök-satöbbi-illat, szinte már túlzás.

Desszertként egy pohár pineapple-shiso granita, vagyis shisós-ananászos tört jég, nem egy bonyolult dolog, akár finom is lehetne, csak a jég nincs elég apróra darálva, és ez egy kicsit béna.

Minden panaszkodás mellett az egész expérience összességében kifejezetten kellemes volt, hiába, sokat számít a jó hangulatú belső, na meg a jó társaság... Még az is lehet, hogy egyszer visszamegyek és megkockáztatom a rizottót. Hátha hazudott a pincér...

Kaja: 6
Beltér: 7 (de csak mert Jutka szerint elég ramaty volt a WC)
Ár-értékarány: 7 (9.400 yen volt kettőnknek)

* mert 10 perc alatt úgy lehet csak rizottót csinálni, ha az ember előfőzi a rizst, az pedig kábé olyan mintha a pizzériában mikrohullámú sütőben csinálnák a pizzát, na nem mintha ez példa nélküli volna.
** copyright Pákozdi Imre

Hajnalban


Egy idegen szobában vagyok, ahol egy sötét szemüveges, gyűrött ruhás ember valamit nagyon magyaráz, kicsit rossz érzésem van, ez az ember túl közel áll hozzám, Japánban ezt így nem szokták, kellemetlen helyzet, a lehellete is rossz szagú, most hirtelen két kézzel megfogja a vállam és elkezd finoman rázni, ütemesen, mi a fenét akarhat? egyre jobban ráz, felébredek, nyugi, mondom Jutkának, nem lesz semmi baj, kocognak a poharak a konyhában, egyre erősebb a rázkódás, megszólal a hangosbeszélő és egy női hang erőltetetten jókedvű hangon bejelenti, hogy jelenleg földrengés van, de nincs ok aggodalomra, mert ez a ház földrengésbiztos, azért ha éppen a liftben lennénk, gyorsan szálljunk ki, majd ugyanezt angolul is, majd megint japánul, újra és újra, felvételről, egészen addig, amíg már annyira nem aggódok, hogy az szinte túlzás, inkább dühös vagyok, hogy mit ordibál már ennyit ez a maca hajnali ötkor, amikor már nem is reng semmi.

Aztán lassan újra elalszunk.

2009. augusztus 9., vasárnap

Tokyo Ramen

Szintén az irodától nem messze, kellemes belső, duruzsoló francia sanzonok (mi más zene is lenne egy ramenesben...?), shoyu-rament rendelek.


Lássuk csak: a tészta jónak mondható, a chashú is megüti a mértéket, a menma egy kicsit szét van ugyan főve, de ez még bocsánatos lenne. A lé? vékony, halovány, és túl erős a shoyu-iz benne. Az egész olyan... karakter nélküli, kicsit iskolás. Vagy lehet, hogy nekem a shoyu-aji ramen egyszerűen nem az esetem?


Men: 7

Leves: 3

Chashú & the rest: 5 (a túlkészült menma miatt)

Összpontszám: 15/30 --> nem volt emlékezetes


2009. augusztus 8., szombat

Fűszék

















Jól látom, amit látok? Igen, ez egy valódi fűszék! Ez is a Midtown melletti parkban van, helyben lepadlóztunk; ezért jó Tokyoban építésznek vagy designernek lenni...! Még néhány kép itt.

Lábáztatás

Sétálgatunk a Midtown* körüli parkban, Jutka még kicsit kómásan az utazástól, mikorcsak hirtelen észrevesszük, hogy emberek ülnek egy kis patak mentén csinos kis fapadokon és a lábukat áztatják a vízben, a lábuk alatt szép, fehér kavicsok és gyékényszőnyeg hát ez zseniális!

Nyilván, hogy mi is akarunk lábat áztatni, hogyisne akarnánk ilyen melegben, bár Jutka gyanakszik, hogy azok a számok a padok sarkán bírnak valami mélyebb jelentéssel, ugyan! legyintek és letelepedek. Neki volt igaza, mert már jön, lohol a zöld egyenpólós alkalmazott, hogy kétségbeesetten figyelmeztessen, miszerint nem lehet, NEM SZABAD csak így egyszerűen leülni, előbb az uketsukénél, vagyis recepciónál be kell jelentkezni, ahol majd minden bizonnyal jól megvágnak, gondolom hozzá maliciózusan, na de nem baj, végül is vidám ez az egész.

De nem, ez ingyen van. Csak azért kell bejelentkezni, hogy tudjanak rólunk, kapjunk egy-egy számot és odakísérhessenek a megfelelő padhoz. A megfelelő pad momentán pont az uketsuke előtt van mintegy 1.5-1.8 méterre (Jutka szerint ez biztosan nem véletlen; így szemmel tudnak tartani minket, gyanús külföldieket), de a szabál az szabál, így hát odakisérnek és elmagyarázzák a lábfürdő helyes használatát ("annai shimasu"): vegyük le a cipőnket, helyezzük a lábunkat a medencébe, ne sétáljunk, ne álljunk fel, ne fröcsköljünk és ne szedjük ki a köveket. Ezen a ponton nagy kedvem kerekedik kiszedni a köveket, vagy csak úgy általában rendetlenkedni egy kicsit, de helyette inkább finoman az ajkamba harapok, hogy azért mégse röhögjek az arcába szegény alkalmazottnak, végtére is csak a munkáját végzi.

De utána már megy minden, mint a karikacsapás, gondosan követjük az utasításokat és jutalmul ott lógázhatjuk a lábunkat a hűs patakban, ingyért. Így megy ez itt, aki ezt nem birja idegekkel, inkább kerülje el Japánt...


-------------------------------------------

* ez egy új ingatlanfejlesztés Roppongiban, egy régebbi amerikai katonai terület helyén. Sokemeletes ház, irodákkal, hotellel, üzletekkel. Bővebben itt.

2009. augusztus 5., szerda

Én, te, ő - update

Utánanéztem ennek-annak a korábbi bejegyzésem kapcsán és akkor most jelenteném a fejleményeket:
  • Látszik, hogy nem ide házasodtam: a férfiak NEM mondják az asszonyuknak, hogy "anata", csak a feleség a férjnek. A férfi cserében nemes egyszerűséggel leomaézza asszonyát, ezzel is mintegy kijelölve helyét az univerzumban. Manapság persze változnak a dolgok; az újkori szamuráj már néven is szokta szólitani az asszonyi személyt (pl. Masako) sőt, - horribile dictu - még becézni is (Masako-chan) lehet. Pusztul a világ.
  • Némileg finomítja a fentieket, hogy megtudtam; az omae az eredetileg honorific term volt; vagyis a beszélőnél magasabb rangú embereknek mondták, de - állítólag - a yakuzák elkezdték használni és lejáratták szegény omae-t...
  • Meg, hogy van olyan is, hogy "kimisama" vagy kisama", hasonló fejlődéstörténettel, mint az omae. Azt hiszem, több yakuza-mozit kellene néznem.
  • És hogy az osakai nők a "mi" helyett ("watashitachi" vagy "atashitachi") azt mondják, hogy "uchira" de az "én"-re nem mondják, hogy "uchi". A fene sem érti ezt...
  • Aztán amikor erről beszélgettünk, eszembe jutott, hogy ha az "én" nem is, de a "te" magyarul is több verzióban létezik, hiszen az "ön" és a "maga" mi más, ha nem ilyen udvarias verziója a "te"-nek? Ráadásul, van (volt) olyan, hogy "kend", amiről egyszer mintha azt hallottam volna, hogy a feljebbvalóknak mondták eredetileg. Lehet, hogy csak elfelejettük ezeket...?

Arigato Ramen


Gondoltam, először feltérképezem az iroda környékét. Ez a hely itt van Akasakában, egy pár méterre az irodától, és noha a neve nem igér túl sokat (ilyen néven általában a külföldön levő gyanús beltartalmú japánosch éttermeket szokták nevezni), meg kell próbálni.

A bejárati automatánál először jegyet kell venni, ez rendben is lenne, 730 yen a standrad ramen (mindig ezt vesszük). Fokhagyma mehet bele? kérdezik, persze, mehet, ma nem lesz randim. Kellemes kis belső, kis székek, határozottan uptown feeling. Kijön a rámen, szeretetteljesen nézem, lefotózom, a tetején katsuobushi*-pihék, na ilyet még nem láttam, de miért is ne? nekiugrom, először a tésztának, ahogy a sensei tanította, vastag, szögletes, "al dente"-re főzött men, ez remek! a folytatás sajnos már kissé gyengébb, a leves tkp. nem is lenne rossz, brutál-fokhagymás, ez még nem lenne baj, de az én izlésemnek kicsit túl zsiros (ez persze relatív; a ramen mindig zsiros) és főleg túl sós. A chashú pedig... egyszerűen rossz, száraz, ízetlen. A többi alkotórész kicsit javít a képen: friss, üde ropogós káposztalevelek, és a már említett katsuobushi-pelyhek is kellemesek, de ez nem segít a tényen, hogy NEM ez az ultimate ramen.

Tovább...!

Men: 8
Leves: 5
Chashú & the rest: 4 (a chasu miatt)
Összpontszám: 17/30 --> hát ez olyan jó közepes

* katsuo-halpelyhek, a japán konyha egyik alap-alapanyaga, minden dashi alapja. A katsuóról bővebben itt.